logo

I December AD

Diktátorok és császárok építkezései

Induljunk ki két ókori beszámolóból Diodorus Siculus, Augustus korának kompilátor-történetírója, Világtörténete XIV. könyvében ismerteti Syrakusai hírhedt tirannusának, Dionysiosriak – egy várható karthágói támadás miatt sürgőssé vált – városfal-építkezését.
A nagy munkához hatalmas tömeget verbuvált, s így módjában volt a bőséges és önként jelentkező munkaerő kínálatból „a jó erőben lévő embereket” kiválasztani. A munkálatokat minden stadion (183 m) hosszúságban egy-egy építész (architektón), ezen belül minden plethron (30,5 m) hosszúságú szakaszon egy-egy főpallér (oikodomos) irányította.

A munkásokat jól fizette, az „élenjárók” külön jutalmat is kaptak. Az ügyetlenebbek, gyakorlatlanok mellé a felügyelők külön segéderőket rendeltek. A munkakedv fokozására a tirannus – a város teljhatalmú ura – udvartartásának tagjaival együtt maga is részt vett a fizikai munkában (ugyanígy jártak el e a sumer városfejedelmek, akik maguk vitték fejükön az agyagos kosarakat, majd később Vespasianius császár is a Capitolium helyreállításakor).
A példaadás oly sikeres volt, hogy „a dolgozók valósággal versengtek a buzgó tevékenységben”, s ily módon „minden reményen felül” (tehát határidő előtt) húsz nap alatt elkészült a 30 stadion (kb. 5,4 km) hosszú, 12 láb magas (kb. 3,6 m) és szilárd bástyákkal is megerősített fal. Igaz, hogy a nagy mű elvégzéséhez 36 000 építőmunkásra, a terméskövek fejtéséhez, szállításához, kisegítő munkálatokhoz további 24 000 segédmunkásra volt szükség.

Nem tudhatjuk, hogy Diodorus közlései mindenben hitelesek-e: ő adatait a tirannus hivatalos közléseiből merítette. Minket egyébként is csak az érdekel, hagy a sürgős közmunka megszervezésének ilyen módszerei és eredményei a történetíró számára teljesen lehetségeseknek tűntek.
Meglepve veszünk tehát e közlésekből tudomást felettébb modernnek tűnő szervezési módszerek ókori alkalmazásáról: volt példa szakmák szerinti munkamegosztásra, külföldi munkaerő igénybevételére, az anyagi és erkölcsi ösztönzés kombinációjára, az újítások szorgalmazására és külön díjazására, a polgári lakosság társadalmi munkájára, munkaversenyre és – ennek folyományaként – határidő előtti tervteljesítésre, ill. túlteljesítésre.

Második szövegünk (a római korból való), az ifjabb Pliniusnak, Bithynia provincia császári főmegbízottjának i. sz. 111–ben kelt felterjesztése Traianus császárhoz.

„Uram! A nicomediaiak eddig 3 318 000 sestertiust fordítottak vízvezeték-építésre, ami máig befejezetlen, félbemaradt s részben széthordták; egy másik vezetékre 200 000-t folyósítottak. (1 sestertius: a kb. 4 gr. ezüstöt tartalmazó denarius negyedrésze.) Azonban ez is félbemaradt, így újabb beruházásra van szükség, hogy vizük legyen, pedig már annyi pénzt eltékozoltak.
Megnéztem azt az igen tiszta vizű forrást, amelyből a vizet le kellene vezetni, ahogy eredetileg tervezték; még pedig árkádos vezetékkel, hogy ne csak a város lapályos és alacsonyabb részeire jusson. Már csak egy-két tartóív áll...
Mindenekelőtt az szükséges, hogy kiküldj egy vízügyi szakértőt vagy építészt, nehogy megint az legyen az eredmény, mint korábban...” Ismerjük a császár válaszát is. Gondoskodni akar a víz bevezetéséről, de hozzáteszi: alaposan vizsgáld ki azt is, kiknek a hibájából vesztegettek el a mai napig annyi pénzt... amit kiderítettél, hozd tudomásomra!”

romaikor_kep



Ebből viszont az derül ki, hogy előfordult az ókorban is félbehagyott beruházás, hiteltúllépés és póthitel iránti kérelem; az építőanyag széthordása és felelősségre vonásra való felszólítás. Ez némileg megnyugtatja a mai olvasót, nemcsak a jó, hanem a rossz tapasztalatoknak is megvannak az ókori előzményei.
Az elmondottakból a beruházások két fő típusa bontakozik ki előttünk: Dionysius tirannusa volt városának: erőforrásai szinte korlátlanok, és nem tartozott senkinek számadással. Ebben az esetben – és a beruházások ezen típusában – gazdaságossági szempontokat mellőző, a siker érdekében roppant nagyságú munkaerőt igénylő, sem munkaerővel, sem pénzzel nem takarékoskodó vállalkozással állunk szemben.
Ehhez a típushoz sorolhatók mindazok a nagy ókori építkezések, ahol a kezdeményező-szervező korlátlan hatalommal rendelkezett, a saját presztízs szempontjain kívül (amelyeket, mint ebben az esetben is, indokolhattak katonai célok, más esetekben azonban a puszta reprezentációs törekvés) semmi másra nem kellett figyelemmel lennie.

Más típusú állami, ill. közületi beruházás körülményeibe vezet be Plinius idézett levele, most már függetlenül annak időleges balsikerétől: egy belső ügyeiben autonóm város tanácsának a nyilvánosság által is ellenőrzött vállalkozásáról olvasunk beszámolót. Míg a korlátlan hatalmú és nem ellenőrzött személyek és szervek beruházásaiban a presztízs-szempontok domináltak, a közösségi jellegű, ill. közösségi szervek által ellenőrzött vállalkozásokban a költségtényező a fontos, és vele szemben gyakran háttérbe szorul az időtényező is.



Hahn István

Forrás:
http://www.tankonyvtar.hu/historia-1981-04/historia-1981-04-allami