logo

XXX Novembris AD

Állami és területi beruházások a Római Birodalomban

A római birodalom közcélú építkezései – ideszámítva az antik felfogás szerint elsőrendűen fontos templomokat, továbbá a gazdasági, egészségügyi, szórakoztatási célú, reprezentatív és infrastrukturális létesítményeket – a fentebb vázolt koordinátarendszerben helyezkednek el.
A birodalom egyes autonóm városainak építkezései általában az utóbb jellemzett, a Periklés korabeli Görögországból megismert típushoz tartoznak: a munkálatokat a lehető takarékossággal, csekély számú dolgozó igénybevételével gyakran hosszan elhúzódva végzik. A közpénzek hovafordítását a curia (a városi tanács) ellenőrizte, könnyen elfogyhatott a munkára szánt pénzösszeg, sok volt a befejezetlen vállalkozás.
Jóval szélesebb volt a köztársaság magistratusainak rendelkezési joga. A közmunkákat a szenátus határozta el, a munkákat a censorok adták ki magánvállalkozóknak, a publicanusoknak vagy azok társulásainak (societas publicanorum) versenytárgyalás alapján, a végrehajtást a quaestorok ellenőrző vizsgálata után a szenátus hagyta jóvá.

A második pun háborút (Kr. e. 218– 201) követő viharos fellendülés körülményei között, a körülbelül három évszázadon át szinte korlátlan számban jelen lévő rabszolgák munkájával az állami beruházások mindinkább a presztízs-jelleg felé tolódtak el: ezeknél a költség nem sokat számított.
Még a takarékos Cato is censurája idején (Kr. e. 184) 6 millió denarius (kb. 1000 talentum) összegért hozatta rendbe és bővítette a város csatornarendszerét. A császárság idején pedig, amikor a beruházások jórészének költségeit már az elszámolásra amúgy sem kötelezhető császárok viselték, a „pénz nem számít” elve érvényesült.

A munkák véghezvitelét megkönnyítette, hogy az állami (ill. császári) építkezések és beruházások nemcsak a még bőven meglevő rabszolgamunkával folytak, hanem igénybe vették a zsoldos katonaságot (amelynek munkája külön költséget nem jelentett), kényszermunkára ítélt bűnözőnek tekintett személyeket (az egyébként nem lágyszívű Nero császár saját nagy tervei végrehajtása vésett a közbűntényesek nagy részénél halálbüntetés helyett kényszermunkát szabatott ki), szabad napszámosokat, sőt az érdekelt városok polgári lakosságának közmunkáját is.

romaikor_kep



Amikor az észak-afrikai Salda város vízvezetékét (rossz tervezés miatti részben újra el kellett készíteni és pénz már nem volt, a lakosság és az ott állomásozó katonaság között munkaversenyt szerveztek. Szabad munkás is bőven akadt. A rabszolgatartás e „legvirágzóbb” szakaszában még szociális szempont is volt a nagyvárosokba tömörült antik proletariatus közmunkákkal való foglalkoztatása. Vespasianus császár egy anekdota szerint erre való hivatkozással utasította el egy munkamegtakarító célú technikai berendezés bevezetését. A munkák szervezettsége tehát magas szintet ért el, de a műszaki feltételek semmit sem fejlődtek.

A 3. század általános válsága – melynek első és legszembetűnőbb jelensége a rabszolga- és szabad munkaerő drámai csökkenése volt – véget vetett a költséget-munkaerőt nem kímélő reprezentatív építkezéseknek és beruházásoknak. A már korábban is takarékoskodásra kényszerült városi önkormányzatok ilyetén tevékenysége végképpen megszűnt: ami felépült, az a birodalmi erőforrásokkal rendelkező császári hatalom jóvoltából valósult meg.
Egy-egy, hatalmát-gazdagságát roppant építkezésekke1 is fitogtató, s ezzel az egykori keleti despoták és görög tirannusok emlékét idéző császár (Diocletianus, Constantinos, Justinianus), minden erőforrás kiaknázásával még impozáns műveket hozhatott létre – de a 4–5. században, a birodalom politikai-gazdasági hanyatlásával ezek megszűntek. Egy félévezrednyi időnek kellett eltelnie, míg a feudális Európa, új feltételek között, az ókor alkotásaival vetekedni képes műveket tudott létrehozni.


Készült a Nemzeti Fejlesztési Terv Humánerőforrás Fejlesztés Operatív Program 3.1.1 Központi Programja keretében, az Európai Unió társfinanszírozásával, az Educatio Társadalmi Szolgáltató Kht. megbízásából.



Hahn István

Forrás:
http://www.tankonyvtar.hu/historia-1981-04/historia-1981-04-allami