logo

XXVII Novembris AD

Az ázsiai provinciák

Mezopotámia valójában csak Dura Europosig romanizálódott, a parthusok szívósan ellenálltak Rómának, s ha sok művelődési eredményt át is vettek tőlük - így építészieket is -, építészetük elő-ázsiai volt inkább, mint római.

A kisázsiai és a szíriai területeken a római kor a hellenizmus utolsó fejezete volt. Az építészet területén ez abban jutott kifejezésre, hogy a művészi kifejezóerő még mindig a külsóben összpontosult: a városképeknek továbbra is uralkodó motívuma maradt az utcahosszat futó, épülettömböket összefogó porticus. Az épületek kompozícióiban az oszlop továbbra is megtartotta irányító szerepét.
A római hatás csak külsőleges volt, mert a rómainak a dekoratív iránti fogékonysága találkozott a görög formaképzés enerválódó folyamatával. Kelet törekvése a kolosszálisra pedig még egyszer meghódította az úgy látszik kimeríthetetlen lehetőségeket magába rejtő oszloprendet a szíriai templominterieurök emeleteket összefogó oszloprendjében.


Az i. sz. 1. sz.

Az ázsiai provinciák építészete tehát szinte csak a homlokzatképzés terén hozott új megoldásokat, a templomok, a színházak, a könyvtárak és a nymphaeumok külső kiképzésében, nem a téralakításban.
Ephesos színháza a görög és a római theatron átmeneti formáját képviselte. A lelátó viszonylagos önállósága és az orchestra kör formája még hellén sajátságokat őrzött, de a palotahomlokzathoz hasonló scaenae-fronst már a színház módosult igényeinek megfelelően képezték ki. A stoa-homlokzatból kifejlesztett, háromemeletes színpadfal tengelyes kompozícióját változatos koronájú, mély fény és árnyékhatásokat mutató aedicula-sorozatból állították össze.


Az i. sz. 2. sz.

Hasonló rendszer jellemezte az ephesosi könyvtár homlokzatát is. A bibliothéka - a görög téralakítás szellemének megfelelően - U betű alakú térből állt, a tér három oldalát emeletes stoához hasonló porticus kísérte. Külső homlokzatát egymás feletti szintekben elrendezett aedicula-rendszer képezte, a két emelet aediculái azonban nem egymás felett, hanem ütemeltolódással, sakktáblaszerűen helyezkedtek el.
Pergamon Aesculapius szentélykerületében központos építményeket is emeltek: a nagyméretű udvarhoz két rotundát is kapcsoltak, az egyik tornácos, váltakozó formájú falfülkékkel tagolt rendszert mutatott, a másik középterét hat exedrával koszorúzták.

Az újonnan telepített városok, mint Palmyra és Gerasa, megőrizték a hellenisztikus települések kötetlen vonalvezetésű kontúrvonalát, és ezek építésekor a kései görög városerődítési módszereket is átvették. A hippodamosi városszerkezet helyét azonban a település vázát kirajzoló cardo és decumanus útkeresztje váltotta fel. A főutakat hatalmas kolonnádok kísérték, az útkereszteződésnél vagy kör alaprajzú teret képeztek ki, vagy quadriporticusokkal jelölték meg az útelágazásokat.
A hellenisztikus tengelyes rendszerű szentélykerület is megőrizte létjogosultságát Keleten, az effajta temenos egyik legnagyobb szabású példája a pergamoni Traianeum volt, a másik Baalbekben - az ókori Heliopolisban - létesült. A baalbeki templomkerületben a rendszer főtengelyének a végét alaprajzú napszentély zárta le, előtte U betű alakú előudvar terült el, amelynek oszlopsora mögött félköríves exedrák rejtőztek. A nagy udvart hatszög alaprajzú, oszlopos vestibulum és a 4. sz.-ban széles kapuépítmény előzte meg. A temenos mellett - vele párhuzamos tengellyel - még egy kisebb szentélykerületet is építettek, az ezen elhelyezkedő kisebb méretű templomhoz szűkebb udvar és szerényebb kapuépítmény tartozott.

A két templom interieurjei közel azonos módon oldották meg: a cella mélyére, lépcsőkkel megközelíthető pódiumra, térbeli építmény formáját felvevő, oszlopos adytont helyeztek el, a templom belső oldalfalainak kétszintes fülkerendszerét pedig az emeleteket összefogó oszloprend nagyvonalú rendszerével kapcsolták össze. A templomegyüttest még egy szentély egészítette ki, a Körtemplom, amely talán leghívebben fejezte ki a római építészet keleti ágának - az exterieurt hangsúlyozó - sajátságait.
A finom részletképzésű rotundát kívülről oszlopsorral vették körül, az oszlopok feletti golyvázatos párkány homorú ívekből összetett hullámvonalat írt körül, s csatlakozott a négyoszlopos tornác egyenes vonalú párkányszakaszába. A körépítmény falának fülkéit a szíriai építészetre jellemző ívesen áthajtó, „füles” szemöldökkel koronázták.

Az itáliai thermákhoz hasonló megoldások nem születtek az ázsiai területeken, és annak ellenére, hogy nagyszabású fürdőházakat építettek, típusforma nem alakult ki, mert mindegyik különbözött egymástól. A milétosi ún. Faustinatherma talán a fürdő eredeti görög formájából mentett át valamit: a fürdő legnagyobb helyisége sem fogadott be nagy-méretű, közös medencét, csupán zuhanyozóhelyek sorakoztak egymás mellett a falaknál. Az építészet további emlékeiben is a homlokzat kiképzése, kompozíciója állt az előtérben, annyira, hogy olyan feladatkör is kialakult, amelyben a homlokzat képezte a létesítményt magát: a sziklasír.

A milétosi nymphaeum homlokzatának aedicula-rendszere az ephesosi könyvtár „elcsúsztatott” ritmusa szerint rendeződött el. A kútház homlokzatának kapcsolata az elvileg vele azonos veronai Porta dei Borsari felületkiképzéséhez eddig még nem tisztázott.

Aspendos színháza a kisázsiai színházak legkiérleltebb pél-dája volt. A lelátó felső körfolyosóját boltozattal fedték, a scaena-épület orchestra felé néző belső felületét a szokásos aedicula-homlokzattal oldották meg, de a külső oldalát sem hagyták tagolatlanul: több egymás felett futó ablaksorból hatalmas kulisszafalat képeztek ki. Ez az önmagáért való játékosság jellemezte a petrai sírok sziklába vájt homlokzatait is, amelyek az ephesosi könyvtár és a milétosi nymphaeum szeszélyességén is túltettek: az aediculák tympanon vonalát megszakították, monopteroshoz hasonló kis építményt formáltak a közép-aediculából stb. A megoldások nem is részletképzésükkel, „barokkos” szertelenségükkel voltak rómaiak, inkább rendszerük miatt: az ún. kompozicionális homlokzatoknak ezek az iskolapéldái.


Az i. sz. 3. sz.

Az ázsiai római kori építészet fejlődésének a végét jelentette a baalbeki templomkerület propylaionjának a megépítése. Két, áloszloprenddel tagolt, emeletes torony közé oszloposgerendás tornácot építettek, a porticus középtengelyében a gerendát ívesen áthajlították a főbejárat felett, az ívezetet tympanonnal koronázták. A bejárathoz pofafalak közé fogott hatalmas méretű lépcső vezetett fel.
Ebben a kapukompozícióban - hasonlóan Diocletianus salonai palotájához és Ostia kései lakóházaihoz - a múlt és a jövő ölelkezett. Eredete távoli elő-ázsiai előképekben nyugodott - a bithilániban, az apadana homlokzatában, a migdolban -, ugyanakkor nagy hatást gyakorolt a szíriai területeken gyorsan kialakuló kora keresztény építészetre, mert a kéttornyos keresztény templom közvetlen előképéül szolgált.


Forrás: Hajnóczi Gyula Az építészet története (ókor)