logo

XXVII Novembris AD

A közép-európai provinciák

A városias művelődés folyamatát Közép-Európában a ró-maiak indították meg. A kelta kultúrának itt kisebbek voltak a hagyományai, mint nyugaton, és ha épültek is oppidumok - Budapesten, a Gellérthegyen, talán Sopronban stb. -, ezek jelentéktelenebbek voltak a galliaiaknál.
A városok nagyszabású kiépülése azon a vonalon indult meg, amely mintegy tengelyét képezte az egész területnek, az Itáliát az Északi-tengerrel összekötő, ősi kereskedő út mentén, az ún. Borostyánkő út vonalán. Az itáliai veteránoknak itt kiépült településsora: Emona-Poetovio-Savaria, majd később a többi katonai és polgári telep: Virunum, Scarbantia és Carnuntum képviselte a legmagasabb építészeti kultúrát kezdettől végig. Ami ettől a vonaltól nyugatra történt, az a nyugat-európai provinciák építészetének volt a függvénye, Pannonia építészete azonban különleges módon alakult, mert ha formailag nem is, de tartalmilag gazdagabb volt a terület nyugati részeinek építészeténél a különböző kultúrhatások összeötvöződése következtében.
A castrumok, castellumok, burgusok típusmegoldásai, a nyugati erődítési eljárásokkal kiépített hídfők, a keleti típusú, legyező alakú bástyák, peristylumos és sarokrizalitos villák, udvarházak és folyosós hosszúházak, a kelta, itáliai, észak-afrikai, szíriai, iráni stb. istenségek számára emelt szentélyek stb. építészetileg is kifejezték Pannonia átmeneti, közvetítő helyzetéből adódó kevert kultúráját. így ez a tartomány képviselte legjellegzetesebben Közép-Európa római kori építészetét. Az építkezéseknél felhasznált anyagokban és szerkezetekben a területre kizárólagosan jellegzetes sajátságok nem alakultak ki. A drágán előállítható égetett téglát a nagyszabású feladatoknál ritkán használták fel, így a kő adta az építmények anyagának a javát.


Az i. sz. 1. sz.

A korai romanizáció korának településtörténetére jellemző adatokat szolgáltat Emona (Ljubljana), az egyik első pannóniai veterán colonia. Tiberius korában épült meg a légióstábor, amelyet kettős árokrendszer - vallumok - és bástyákkal erősített falak védtek. A katonai telep a későbbiekben elpolgáriasodott, és átépítésekor mindjobban elveszítette korábbi jellegét. Savaria (Szombathely) története valószínűleg ugyanígy kezdődött - Claudius korában -, s ugyanígy gazdag kereskedővárossá alakult át, majd fontos kultuszközponttá - elsősorban a császárkultusz székhelyévé - emelkedett. Savaria városközpontjának nagyszerű kiképzését az előkerült kevés részlet - a capitoliumi trias szobortöredékei - is érzékeltetik.
A dunai limes erődrendszerének korai példája került elő Adonyban, Vetus Salina-ban. A földbe vert cölöpsorokkal, földtöltésekkel és vallumrendszerrel megerősített palánktábort a hevenyészetten épített megfigyelő és őrtornyok módjára kiképzett bástyákkal is védték.

A korai időkben közvetlenül érvényesülő itáliai hatás határozta meg a Balaton melléki Baláca-pusztai villa kialakítását is. A nagy kiterjedésű villa rustica alaprajzát peristylum köré rendezték el, a bejárati oldalára porticust építettek. Az épület főtengelyébe eső exedrás főhelyiség - a tablinum - padlóját mozaikkal fedték, a szobákat falfestményekkel díszítették.


Az i. sz. 2. sz.

A második század folyamán Pannonia inferiornak - a Dunántúl keleti részének - építészete felzárkózott a nyugati rész - a superior - eredményeihez. Ekkor lett jelentős központtá a jó vizű Aquincum, a provinciákra jellegzetes hármas településformájával. A mai Óbuda belső területein létesült az - akkor már kőbe átépített - katonai tábor. A castrumtól nyugatra és délre, szabálytalan formában terült el az ún. canabae, a katonaváros, amely a markotányosokat, kereskedőket, veteránokat, katonafeleségeket stb. fogadta be. Kiegészítette mindezt a város „harmadik kerülete”, az elrómaiasodott helyi lakosság polgárias települése, az ún. polgárváros, a mai Gázgyár közelében. A castrum középületeit a nagy méretek és az igényes kiképzésmód jellemezte. A csak részben ismert nagy katonai fürdő hypocaustuma, fürdőmedencéje, latrinája a provincia leghatalmasabb thermájára engednek következtetni.

A helytartó palotája az óbudai Hajógyári-szigeten feküdt. A barbaricum - a Duna bal partja - felé néző díszes épület a nyugat-európai sarokrizalitos villákra emlékeztetett. A két kör alaprajzú homlokzati bástyát porticus fogta össze, e mögött helyezkedett el az oktogonokból, exedrás terekből és központi aulából álló lakórész. A gazdasági helyiségek, a fürdő termei az épület udvari szárnyába kerültek, az udvar terébe kisebb szentélyt is állítottak.
Az aquincumi castrum déli előterében épült fel a katonai amphitheatrum, amely - ha szükség volt rá - a tábor védelmét is szolgálta, ugyanúgy, mint a polgárváros északi határ-falának tövében emelkedő másik körszínház. A 89,6 m nagy-tengelyű és 66,1 m kistengelyű katonai amphitheatrum arénája nagyobb volt a Colosseum porondjánál, falrendszerét hatalmas kváderkövekkel burkolt opus caementicium alkotta, a lelátó rendszere a föld-amphitheatrumok Duna-völgyi típusának megoldását követte: a cavea feltöltésének U betű alakú sarkantyúfalai közé helyezték a lépcsőket, mintegy húszat, ezek biztosították kb. 13 000 néző zavartalan helyfoglalását, közlekedését.


Az i. sz. 3. sz.

A második század végén - a markomann háborúk során - szinte teljesen elpusztult a virágzásnak indult építészet. A birodalom és a tartomány erőforrásai azonban ekkor még nem apadtak el, a rombolást nagyszabású újjáépítés követte, amelyet a különböző helyről származó építőszokások összekeveredése tett sajátossá.
Aquincum polgárvárosa ezekben az időkben nyerte el végső arculatát. A castrumtól kb. 2 km-re, a Dunaparton fekvő várost bástyákkal tagolt fal védte, a városszerkezet vázát - a táborokhoz hasonlóan - két egymásra merőleges főútvonal adta, a telektömbök kiosztása azonban ezen belül nem volt mindenhol szabályosan egyforma.

A polgárváros lakóházai, középületei és vallásos rendeltetésű épületei igen változatos képet, elrendezést mutattak. A kelet-nyugati irányban, a Duna felé vezető utca mentén, fésűs beépítésben, sikátorral - ambitussal - elválasztott, hosszan elnyúló kereskedő-iparos házak sorakoztak. Az utcai oldalt mindegyiknél üzlethelyiségek foglalták el, a hátsó rész vagy udvaros, vagy oldalfolyosós alaprajzot mutatott, jelezve különböző hatások továbbélését, ill. érvényre jutását. A város déli részét másfajta lakóházak tették jellegzetessé: két nagy-méretű „valódi” peristylumos lakóház is felépült a főútvonalra néző „hosszúházak” mögött.
A középületek sorában három közfürdő is szolgálta a lakosság civilizációs szükségleteit, igényeit. A dongaboltozatokkal lefedett nagy közfürdő alaprajza a táborokban szokásos egy-szerű típusmegoldás szerint rendeződött el, de vízöblítéses illemhellyel és gőzfürdővel - sudatoriummal - egészült ki. Tagoltabb és kiműveltebb volt az ún. Kettősfürdő alapelrendezése, mivel a férfi és a női látogatók egyszerre használhatták. Két egymástól elválasztott - megközelítően azonos elrendezésű - helyiségsor, nyitott medencét - natatiót - ölelt körül, a natatio bejáratát jobbról-balról kisebb medencék fogták közre, az egész alaprajzi elrendezés egyedülálló volt a provinciák építészetében.

Igényes kivitelben készült el a város húspiaca: peristylum közepén elhelyezett áloszloprenddel tagolt körépítményre néztek a bolthelyiségek falapokkal elzárható nyílásai, teljesen úgy, mint az itáliai városok macellumaiban. A város fórumának helye, formája nem ismeretes, így Juppiter Capitolinus temploma - a birodalom minden városának főterét díszítő szentélyépület - sem. A város azonban nem szűkölködött templomokban. Az eddig megismertek közül az egyik legérdekesebb az a tizenötszögű, pódiumon álló körperipteros, amelyet - a franciaországi és angliai emlékekhez való hasonlósága alapján - mint kelta templomot határoztak meg a régészek. A keleti vallások nyugatra való nagy-mérvű elterjedését jelezte a város több mithraeuma.
Az iráni eredetű misztériumvallás gyakorlására szolgáló épülettípus háromhajós - a középső hajóban süllyesztett járószintű -, hosszházas rendszerben épült meg. Dongával fedett és barlangszerű hangulatot keltő interieurjét Mithras kultuszképe díszítette. A kései római időkben ókeresztény bazilika is emelkedett a város délkeleti előterében, ennek alaprajza - mintegy a kezdet újra felcsendülő visszhangjaként - ismét Itáliában fogant, az aquileiai bazilikák mintájára.

A savariai Iseum Pannonia építészetének egyik legújabban megismert emléke. A pódiumra állított, naosból és adytonból álló templomot tetrastylos porticus vezette be, a főhomlokzatát márványreliefek díszítették. A domborművek a főpárkány golyvázott attikáját tagolták. A szentélyépületet tabernákkal körülvett udvar középvonalába helyezték, a templom elé oltár került. A szentélykerület keleti oldalát nagyszabású haránttengelyes csarnok zárta le, melynek terét korinthosi fejezetes gránitoszlopok osztották két hajóra.
A bejárat a nagy csarnokot bevezető porticus déli sarkában nyílt, a bazalt-lapokkal kikövezett széles utcából. A templom valamiféle rokonságban állt az észak-afrikai Tebessa egyik szentélyével, a dombormüvekkel díszített attika csak a diadalívek sajátja volt, templomhomlokzatra ezen a két helyen került.


Az i. sz. 4. sz.

A megváltozott politikai és hadászati feltételeket tükrözik Pannonia késő római őrtornyai, castellumai, hídfői és város-építészete is. A századforduló körül épült - Diocletianus korában - a Budapesten (a Március 15. téren), a Gellértheggyel szemben, a pannonjai limes legerősebb castelluma, Contra-Aquincum. A kb. 84x86m méretű, 3,50 m vastag falakkal megépített erőd sarkait legyező alakú tornyok biztosították - ez a bástyatípus keleti eredetű volt, és Pannóniától nyugatra nem terjedt el használata. A Horányi és Nógrádverőcei kettős bástyával oltalmazott Duna-parti hídfők azonban, amelyek a pannonjai limes utolsó, Valentinianus-kori megerődítésekor épültek, nyugati, Rajna-vidéki előképek mintájára létesültek.

A jól megerősített, viszonylag kis alapterületű települések jellemezték a kései római idők városépítési tevékenységét Pannóniában is. A Keszthely-Környe-Ságvár-Heténypuszta vonalán húzódó településlánc afféle hátravont erőd-vonal célját tölthette be. Ezeket a városokat azonban nemcsak hadászati célból építették meg, valószínű, hogy a szétszórt villatelepek ide behúzódó lakosságának és állatainak szolgáltak menedékül. Szinte mindegyikét roppant vastag falakkal vették körül és a kör alaprajzú védőbástyák sorával.

A római kori építészet pannonia története a villákból át-alakított és az önállóan megépített ókeresztény bazilikák, sír-kápolnák és sírkamrák építésével fejeződött be. A continuitás az ókori és a középkori történelem és művelődés közötti folyamatosság - Raetiában és Noricumban „nyugati módra" bonyolódott le: a romanizált alapok viszonylag kevés csorbát szenvedve éltek tovább. Pannóniában azonban csak kisebb, szigetszerű tömbökben - Pécsett, Budapesten: a Március 15. téren, a katonai amphitheatrum környékén - s (alán Sopronban - hajlott át az élet közvetlenül, a többi helyen a folyamatosság megszakadt, az etnikai kicserélődés következtében. A római anyagi kultúra maradványai azonban hatást gyakoroltak az elkövetkezendőkre: az épségben megmaradt úthálózatot évszázadokon át használták, a városok romjai elárulták a településre alkalmas helyeket, és a régi épületek nemegyszer az újak fundamentumául szolgáltak.

A római birodalomnak a Duna déli szakasza környékén el-helyezkedő provinciái, Dacia, Moesia, a közép-európai tartományok sorsában osztoztak. A viszonylag rövid ideig tartó uralom építészetileg is azonos eredményeket hozott: a hadászati jellegű alkotások voltak a túlsúlyban főleg Daciában.

Másképpen alakult Makedonia és Hellas története, ahol a kezdeti időkben nagyszabású római jellegű építészet nem alakulhatott ki, mert a helyi hagyományok - még haladó állapotukban is - ezt megakadályozták. Mint ismeretes, Görögországban a hellenizmus építészetileg új eredményeket alig hozott már, s a keleti városok nagyobb szerepet vittek a római építészet kiformálásában, mint a hellasiak, amelyekben az idő múlása szinte megállni látszott. így Görögországot a rómaiak hatalmas múzeumnak tekintették, és nemcsak a császárok járták végig vidékeit, csodálattal adózva a művészet szépségeinek, hanem a köznapi emberek is. Még afféle „baedecker” is rendelkezésére állt a római „turistáknak”: Pausanias részletes leírása Hellas nevezetes városairól, épületeiről és műkincseiről.

A nagyobb és nevezetesebb épületeket a philhellén császárok, helytartók emelték, akik - a pergamoni királyokhoz hasonlóan - szinte kegyeletes cselekedetnek tekintették itteni építőtevékenységüket. Ezeket az épületeket - elsősorban a második századiakat - nem is az Imperium fennsőbbségének a gondolata, propagálása hatotta át, hanem valamiféle hasonulni akarás a környezet megcsodált hagyományaihoz.
Érdekes tünet volt az is, hogy a római erkölcsökre - és az építészetre is - annyira jellemző épület-fajta, az amphitheatrum Hellasban nem terjedt el. Ez a sajátságos klasszicizálás nem jelentette természetesen azt, hogy Róma végül is ne győzedelmeskedjék: de csak a fejlődés végén. A birodalom kettészakadásának megindulásakor felvirágzó kései római építészet vetette meg az alapját Délkelet-Európa középkori építészetének.


Az i. e. 1. sz. második fele-i. sz. 1. sz.

A római fennhatóság korai idejében - s azt megelőzően is - az olyan jellegű kikötőváros, mint pl. a nemzetközi Korinthos, tevőlegesen részt vett a keleten kiérlelődött hellenisztikus gondolatok nyugatra való közvetítésében. A később olyan jelentőssé váló épülettípus, a bazilika korai példái váltak ismeretessé Korinthos fórumáról. A forum déli bazilikája a délosi hypostylos csarnok haránttengelyes - orientalizálónak megnevezett - formáját követte, az északi azonban már a pompeii-ével tartott rokonságot, mert a nyugati típusnak megjelölt, hosszházas elrendezésben épült meg.
Természetesen létesültek olyan épületek is, amelyek a római hódítást fejezték ki, ezek között legnevezetesebb volt Róma és Augustus monopterosa az athéni Akropolison. A kis heroon ugyanazt jelentette, mint hajdan a makedón hódítók körépítménye, a Philippeion, az olympiai Altisban: az idegen uralom hatalmát a görögség felett. Érdekes azonban, hogy Róma és Augustus szentélye - amely közvetlenül a Parthenon főhomlokzata előtt állt - keletkezési idejét nem árulta el, önmaga teljesen görög maradt, mert támaszait az Erechteion ión oszlopainak mintájára faragták ki.


Az i. sz. 2. sz.

A triumphális építészet másik nevezetes emléke Adamklissiben (Dobrudzsában) épült fel. Traianus daciai hadjárata emlékére emelt trófea Augustus La Turbie-ben levő emlék-művének hagyományait folytatta, a pseudomonopteros azon-ban a kúpos tető zárómotívumaként szerepelt, és sokszögűvé változott.
Hadrianus kora Athén építészetének kései fellendülését hozta. Több görög épületet újjáépítettek, köztük a Peisistratidák korában megkezdett és addig be nem fejezett óriástemplomot, az Olympieiont is. Hadrianus könyvtárának alaprajzát a hellenisztikus gymnasionok módjára alakították ki, római jelleget csupán a bejárat melletti kerítésfal golyvázatos oszloprendje, és az udvar váltakozó formájú fülkerendszere kölcsönzött az épületnek. Ugyanez a kétarcúság jellemezte Hadrianus városkapuját is: a kapu tömör falú, ívezettel áttört földszinti részét könnyed aediculával díszített emeleti rész koronázta.
Az Akropolis lábának támaszkodó odeum - Herodes Atticus alkotása - azokat a hagyományokat folytatta, amelyek a caveának négyszögletű befoglaló formába való bezárása alkalmával alakultak ki. A lefedhető színház nagy ívezetekból álló scaenae-fronsa, félkörös orchestrája - a Dionysos-színház szomszédságában - jól érzékeltette a görög és a rómaivá átalakult színház közötti különbségeket.


Az i. sz. 4. sz.

Galerius szaloniki mauzóleuma volt az egyik legnagyobb méretű, kései római kör alaprajzú sírtemplom. A 26,1 m át-mérőjű rotundát parabolaívű kupolával fedték le, tamburjába nagyméretű ablakokat vágtak, és terét - a kései római időkre jellemző módon - azonos formájú, szegletes alaprajzú benyílókkal bővítették. A mauzóleum volt az egyik előhírnöke az ezen a területen később kialakult - bizánci -központos terek építési gyakorlatának. Galerius diadalívét semmiféle oszloprend nem tagolta, a domborművek sűrű szövevénye vonta be az elnehezült arányú kapuépítményt.


Forrás: Hajnóczi Gyula Az építészet története (ókor)