logo

XXI September AD

Thracia történelme és a provincia leírása

Thrakiát mint önálló császári provinciát csak 46-ban szervezték meg. A thrák királyság valójában Róma fennhatósága alá tartozott és segített Rómának leküzdeni a meg nem hódolt hegyilakók ellenállását. III. Rhoimetalkés meggyilkolása után Thrakiát kivették Moesia helytartójának hatásköréből és külön procurator kormányzására bízták. Csak Byzantion városa maradt meg Bithynia provincia keretében. Nem olvadt bele az új provinciába a thrák Chersonésos sem.
A thrák törzsek meghódoltatása nem volt könnyű dolog. Tacitus több fejezeten keresztül ismerteti a thrák hegyilakók függetlenségi harcát. (26-ban; Ann. IV 46-51.) Poppaeus Sabinus római hadseregparancsnok II. Rhoimetalkésszel, a thrák odrysek királyával együtt kénytelen volt valósággal megostromolni az ellenséget. Az ostromlottakat elvágták a víztől, úgyhogy sokat kellett szenvedniük az éhségtől és szomjúságtól, az éhségtől felfordult jószágok oszló tetemeiből áradó elviselhetetlen bűztől, mégis, nemcsak, hogy visszaverték a rómaiak rohamait, hanem még kirohanásokat is hajtottak végre és súlyos károkat okoztak a rómaiaknak. Poppaeus Sabinus a hegyilakók legyőzéséért diadalmenetben vonulhatott be Rómába.

A thrákok, mint tudjuk, nem az utolsó helyet foglalják el az ókori irodalomban. Az antikvitásban igen elterjedt az ősi, kezdetleges életmód eszményítése. Ennek megfelelően a görög kultúra számos jelenségét tulajdonították a thrákoknak. (L. például Strab., XI 3, 16-19, p. 721-723.) A görögök akárhány vallásos elképzelése és szokása, például a Dionysoskultusz, valóban thrák eredetű volt. De a thrákok vándorlásaival kapcsolatos hagyományok és a thrák törzsek ősközösségi társadalmi rendjének helytelenül értelmezett jelenségei arra késztették az ókori történetírókat, hogy eltúlozzák a thrák kultúra szerepét és jelentőségét.
Maga a „thrákok” fogalma sem volt egészen világos; ez alatt a gyűjtőnév alatt a legkülönbözőbb etnikai kategóriákat foglalták össze, akárcsak a „skytha” gyűjtőnév alatt. „A görögök a getákat - thrákoknak tartották. Ezek az Istros két partján éltek, akárcsak a mysiaiak, akik szintén thrákok, és akiket mostanában moesiaiaknak neveznek. Ezektől származnak azok a mysek, akik napjainkban Lydia, Phrygia és Tróas között élnek. Maguk a phrygek - tulajdonképpen brygek, vagyis egy bizonyos thrák törzs, ugyanúgy, mint a mygdonok, médobithyniaiak, bithyniaiak, de szerintem a mariandyn-ök is. Az utóbbiak teljes számban végleg elhagyták Európát, csak a moesiaiak maradtak ott.” (Strab. VII 3, 2, p. 453.) Strabón megjegyzi, hogy sok tróas környéki földrajzi név azonosságot árul el a thrák helynevekkel. (XIII 1, 21, p. 883.) A thrákok még a Kaukázuson is átkeltek és részt vettek az amazonok elleni háborúban. (XI 5, 2 p. 770.) Valamikor „thrákok” birtokolták Attika földjét is. (VII 7, 1, p. 321.) Másrészről Strabón rámutat arra is, hogy a thrákok egyéb barbár törzsekkel összekeveredtek. A skythák, bastarnák, sauromaták átkeltek a Dunán, megtelepedtek a szigeteken és Thrakiában, és összekeveredtek a thrákokkal. (VII 3S 13, p. 304.)

Antik forrásaink a thrákokat egyrészt, mint a legősibb kultúra letéteményeseit eszményítették, ugyanakkor azonban a „thrák” megjelölés alatt egybefogott sok különféle törzset úgy ábrázolták, mint amelyek még nem emelkedtek ki a barbárság stádiumából, és még csak a civilizáció küszöbéig jutottak. Poppaeus Sabinus hadjáratának ismertetése során Tacitus leírja az elöljáróik vezetése alatt élő, szabadságszerető, a városi életet nem ismerő thrákokat. Horatius a thrákokhoz sorolt rideg getákkal kapcsolatban kiemeli a köztük még fennálló közös földtulajdont és a földeknek periodikus, évenként ismétlődő felosztását:

Campestres melius Scythae, quorum plaustra vagas rite
trahunt domos, vivunt et rigidi Getae,
inmetata quibus iugera liberas

fruges et Cererem ferunt, nec cultura placet longior annua,
defunctumque laboribus aequali recreat sorte vicarius.
(Hor., Carm. III 24, 9-16.)

A hegyi törzsek állattenyésztéssel foglalkoztak, míg a síkságokon lakó thrákok ősidőktől fogva a földet művelték. Megalapozottnak látszik az a feltevés, hogy az orosz [és magyar] rozs és a német „Roggen” szó - thrák eredetű. Amint ez a civilizáció küszöbén elő szokott fordulni, a fosztogatás és a rablás kedvéért folytatott háborúskodás egyes thrák törzsek normális foglalkozása volt. A Bessoi törzs tagjait „még a rablók is rablóknak nevezik”. (Strab. VII 5, 12, p. 318.) Ugyancsak Strabón számol be arról is, hogy a thrákok tetoválni szokták testüket. (VII 5, 4, p. 483.) A halálmegvetés, harci bátorság és merészség a thrákokat igen jó katonákká tette, ezért is vették be őket oly szívesen a hadseregbe. A római feliratokon 24 thrák cohors és 9 lovassági ala említését találjuk. A thrákok nem hagytak ránk írott alkotásokat, bár az ókoriak ismerték a thrák népköltészetet és mitológiát. Ovidius (Epist. ex P. IV 13, 19) szégyenkezéssel írja, hogy geta nyelvű verseket írt:

Ah púdét! Et Getico scripsi sermone libellum, structaque sunt nostris barbara verba modis.

Ebből azonban semmiképpen sem következtethetünk arra, hogy külön „geta” írás is volt. Végül a thrák törzsek kezdetleges társadalmi berendezését bizonyítják azok a zavaros tudósítások, amelyek a thrákok polygamiájáról (Menandros ap. Strab., VII 3, 4, p. 297) és házasságnélküliségéröl (Pos. ap. Strab., VII 3, 3, p. 296) szólnak. A thrákok közt uralkodó házassági viszonyok formája nyilván érthetetlen volt a görögök számára, és ez adott okot mindenféle híresztelésre.
Persze az ókori szerzőknek azok a tudósításai, amelyek a thrák törzsek társadalmának ősközösségi rendjéről szólnak, a régmúlt időkre vonatkoznak, és Strabónnál is sokkal inkább kronológiai szempontból elcsúszott könyv-adatok, semmint egykorú megfigyelések eleven bizonyságai.

A provincia megszervezésének időpontjában Thrakia törzsei az ősközösségi társadalmi rend számos csökevényét őrizték, de ez a rend abban az időben már meglehetősen felbomlott; ezt bizonyítja például az odrys királyság létezése. Az ősközösségi rend felbomlása megkönnyítette a rómaiak számára a tartomány elfoglalását, a thrákok számára pedig a görög-római civilizáció gyors elsajátítását.
„Thrakia hellénizálódása a római uralom alatt ment végbe. Az országban található műemlékekből és abból a tényből ítélve, hogy a görög nyelv volt az uralkodó, biztosan állíthatjuk, hogy a thrákok a II. századtól kezdve elgörögösödtek. Ezt bizonyítják Iulianus római császár ismeretes szavai is:of περί την Θράκην και την Ιωνίαν οϊκονντες Ελλάδος εσμεν εκγονοι, (Iul., Or. III.)”

Thrakia provincia történetével kapcsolatban források gyanánt elsősorban a feliratok jönnek számításba, főleg a III. századból; az I-II. századra vonatkozólag a forrásoknak ez a csoportja is rendkívül szegényesen van képviselve. A tartomány társadalomés gazdaságtörténetét csak legáltalánosabb vonásaiban tudjuk rekonstruálni.
A provincia élén eredetileg procurator állott, majd Traianus uralkodásától kezdve egészen a III. század végéig: legátus Augusti pro praetore. Az id. Plinius (Nat. hist. IV 40) Thrakiában ötven stratégiát sorol fel. Ptolemaios (III 11, 6) - 14-et. Ezt a tartomány közigazgatási felosztásának jellemzésében mutatkozó ellentmondást egy Claudius idejéből való felirat küszöböli ki (Mél., 317. lap): στρατηγός Αστικής ríjg περί Πέριν&ον Σηληγικής όρινής Λεν&ελητικής, πεδιασϊας, vagyis a stratégiákon belül még kisebb egységek is voltak, és ez okozta az eltérést Plinius és Ptolemaios adatai között. Chersonésost külön procurator igazgatta: procurator Augusti regionis Chersonesi. (CIL III 726.)

Az adók és illetékek behajtását külön procuratorok intézték: procurator Augusti XX hereditatum (Mél. 97a - 114-ből); procurator provinciáé Thraciae (Mél. 13b - 120ból); επίτροπος τιον Σεβαστών (Mél. 72b, lllc4); censitor provinciáé Thraciae (CIL V 7784).
Városi élet Thrakiában nem igen fejlődött ki. A városok elsősorban a tengerparton épültek. Ezek valószínűleg lassanként görög színezetet kaptak és a római birodalom keleti városaiban szokásos szervezeti típust fogadták el. A „métropolis” megjelölés csak a III. századtól fogva bukkan fel. A szokásos szervezettel (vagyis búiéval) rendelkezett Serdiké (Serdica, a mai Szófia, IGRR I 683), amelyet λαμπροτάτηnak említ egy másik felirat (ibid. 691), Philippopolis (ibid. 718; ez a város „métropolis”-ként, vagy „a leghíresebb métropolis”-ként szerepel: ibid. 712, 719 skk), Traiana Augusta (ibid. 749 stb.), Anchialos (ibid. 771), Hérakleia - Perinthos (783 skk.), Ainos (ibid. 827), Kallipolis (ibid. 815). Itt-ott felmerül a γερουσιαστής megjelölés. (Ibid. 735, 743.)

A városi közigazgatás élén az archónok testületé állott (συναρχία: ibid. 683, 741, 751 stb.), amelyet az első archón (az ún. prótarchés) irányított (ibid. 750). Philippopolisból tudunk a politarchési tisztségről (Mél. 40. sz.), amely Makedoniában volt szokásos. Találkozunk azután a keleti tartományokban általános tisztségekkel: eirénarchés-szel, sitarchésszel (IGRR I 698); agoranomos-szal (ibid. 729), a gabonaellátás ügyeit intéző σιτοφύλαξ-szal (ibid. 797), kincstárossal (ibid. 729). Alkalmi tisztséget tölthetett be (két közösség birtokainak határát állapította meg) az „IGRR I 709” jelzésű feliraton szereplő zcd δρο&έτη?.
A feliratok nem jellemzik kellő világossággal a városi elöljáróságok funkcióit, de Thrakia városai aligha különböztek lényegesen más jelentéktelen tartományi városoktól. „Thrakarchés”-szel egyetlen egyszer találkozunk, egy philippopolisi feliraton (IGRR I 707); viszont tudjuk, hogy volt thrák κοινόν: Ulpianus (Dig. XLIX 1, 1) idézi Antoninus Piusnak a τό κοινόν των Θρακών-hoz intézett rescriptumát a fellebbvitéli jogra vonatkozólag. A „thrakarchés” méltósága valószínűleg egybeesett az archiereuséval. (IGRR I 745.) A neókorosi tisztségről ugyancsak tudunk Thrakiából. (Ibid. 719, 786.)

A thrák városokban és falvakban tartózkodó. külföldiek valószínűleg elkülönülve éltek és külön szervezetet alakítottak ki. Például „az istenek anyjának” a „bithyniai hellének” állítanak oltárt és szobrot (ibid. 705); egy philippopolisi feliraton τό κοινόν τών ί?[πι] Θραικήδ "Ελλήνων szerepel (ibid. 732); ázsiai származású Bakchos-tisztelők kultikus szervezete (βακχεΐον Ασιανών) működött Perinthosban(ibid. 787); ugyanitt szervezett csoportként szerepelnek az alexandreiai kereskedők (ibid.. 800: Άλεξανόρεις of πραγματευόμενοι).
De Thrakiának korántsem egész területén fejlődött ki városi élet. A falusi területeket nem mind utalták a polisok alá. A falvak külön szervezettel, a kómarchiával rendelkeztek (ibid. 721, 728); a „kómétés”-ek a maguk nevében határozatokat hoznak, kérvényeket nyújtanak be (ibid. 674, 721, 728, 738). Emellett vannak azután törzsi szervezetek, phylék (ibid. 721, 730, 731 stb.) a phylarchés vezetése alatt (ibid. 721, 728).

Közbeeső helyet foglalt el a κώμη és a zráXtg között a τόπος, amelyet toparchés igazgatott. (Ibid. 766.) A rómaiak nem érezték szükségét annak, hogy itt a városi élet kifejlődését szorgalmazzák. Érdekes ebből a szempontból egy pizosi felirat (SIG: 880 == IGRR I 766, 202-ből), amelyen arról van szó, hogy császári rendeletre egy új emporiont létesítenek.
A felirat elején a császárnak és egész családjának marasztalását olvashatjuk az emporion alapításával kapcsolatban. Az új emporionba áttelepült személyek névsora is szerepel a feliraton: 228 név (néhányat utólag kitöröltek, másokhoz odatették: testvérével együtt”), de fel van tüntetve annak a helységnek a neve is, ahonnan a telepesek átköltöztek. Ezután következik a provincia helytartójának a parancsa:

„C. Sicinnius Clarus, legatus Augustorum pro praetore, a következőket rendeli: Uralkodóink, a legnagyobb és legistenibb császárok, örvendvén a települések jövőjét illető gondoskodásnak és attól az óhajtól vezéreltetvén, hogy tartományuk egész éltük folyamán ugyanolyan jólétben maradjon, úgy rendelkeztek, hogy a fennálló emporionok még szebbek legyenek, és alakuljanak olyanok is, amelyek eddig nem voltak; és így is lett. Tehát tekintettel arra, hogy az isteni adományozás folytán most keletkezőknek szerencsésebbeknek kell lenniük elöljáróságuk megszervezését illetőleg is, megparancsoltam, hogy ezekbe az emporionokba ne emporioni démotéseket, hanem toparchési tanácstagokat küldjenek, megadván nekik rendelet útján mind a pecsétet, mind a törvénykezési jogot, és felhatalmazván őket arra, hogy a lakosságot ne sérelmek és erőszakoskodások révén, hanem az igazságosság és a kegyesség alkalmazásával igazgassák . . . Hogy pedig ezek az emporionok virágzóbbak legyenek, rávettem tiszteletreméltó egyéneket arra, hogy a környező falvakból költözzenek át oda és másokat is vegyenek rá az átköltözésre; ezzel kapcsolatban úgy rendelkeztem, hogy az önkéntes jelentkezők jelentős összegű ajándékokat kapjanak az Augustusok isteni kincstárából, mégpedig mentességet a város ellátására szolgáló járulékok és mentességet az erőd és határvédelmi szolgálat, valamint az angariák alól. Ez az, ami a toparchések kinevezésére és az önkéntesen átköltöző vagy átköltözendő személyeknek a leiturgiák alól való mentességére vonatkozik.”

A továbbiakban a legátus megállapítja a telepesek céljait szolgáló építkezések és lakásfelszerelések rendjét, mégpedig a katonai építkezések felhasználásával, a toparchések és archónok felelőssége mellett. Amint a felirat terminológiájából láthatjuk, a telepesek nem kapnak polgárjogot az emporionban, megjelölésük nem πολίται,hanem οϊκήτορες vagy ένοικονκτε; a feliraton történik ugyan említés archónokról, de azért az emporion nem kapott önkormányzati jogot, hanem a legátus nevezett ki oda οίκ έμπορικονς όημότας, αλλά τοπάργονς βονλεντάς, vagyis a közigazgatás intézőit a rózrog-ból nevezték ki.
Ugyanebből a feliratból megtudunk egyet s mást a lakosság kötelezettségeire vonatkozólag is: hozzájárultak az annona előteremtéséhez, határvédelmi szolgálatot teljesítettek és még az angareion (szállítási kötelezettség) is terhelte őket. A leiturgiák alól való mentesítés azonban nem jelentette ugyanakkor az adók és illetékek alóli mentességet is.
Bár Thrakia határmenti tartomány volt, területén nem állomásoztak légiók, és katonai szempontból Moesia ellenőrzése alá tartozott. De Perinthosban ott horgonyzott a hajóhadnak egy különítménye (IGRR I 781: κλάσσης ΙΙεριν&ίας). A katonai utak karbantartására irányuló törekvés jut kifejezésre Nerónak egy 61-ből való rendeletében, amely szerint „a hadiutak mentén tabernákat és praetoriumokat kell létesítenie. (CIL III 6123.) Ugyanezt bizonyítják a megfelelő feliratokkal ellátott mérföldkövek is. Marcus Aurelius kivételképpen megengedte, hogy Philippopolis városa erődfalakat építhessen. (CIL III 7409; IGRR I 712.) A rómaiak igen nagyra becsülték a thrákok katonai erényeit, akik harciasságukat még a késői császárság korában is megőrizték. (Amm. Marc. XXVII 29.)

Forrásainkban nem találunk utalást arra vonatkozólag, hogy milyenek voltak a thrakiai agrárviszonyok a császárság korában. Azt is nehéz volna megmondani, hogy Horatius reális adatok alapján írt-e a „geták” közösségi tulajdonáról, vagy holmi irodalmi sablon lebegett a szeme előtt. De hogy jelentős területeket nem utaltak a polisok fennhatósága alá, hanem meghagyták a törzsek és falusi közösségek tulajdonában, vagy inkább csak irányítása alatt, bizonyítja egyrészt a kómarchiák megléte, másrészt a sok határkijelöléssel kapcsolatos felirat.

A parasztok helyzetére, adófizetési és egyéb kötelezettségeikre vonatkozólag némi felvilágosítással szolgálhat az „IGRR I 674.” jelzésű ismert felirat, egy Gordianushoz intézett kérvény (238-ból). A felirat élén a bevezetés latin nyelven van fogalmazva:
„Jó szerencsét! Fulvius Pius és Pontius Proculus consulsága alatt, január Kalendae-je előtt a XVII. napon leíratott és hitelesíttetett azoknak a rescriptumoknak a könyvéből, amelyeket a mi urunk, Imp. Caes. Antonius Gordianus Pius Félix Augustus adott ki, és amelyek Rómában, a Traianus-fürdők csarnokában vannak közszemlére kitéve, az alább következő szöveggel. Beadatott Aurelius Purrus, a X. Pia Félix Gordiana praetorianusi cohors katonája és az ugyanebből a faluból való és ottani birtokos Proculus által.”
Ebből kiderül, hogy a kérvényt a parasztok egy olyan katona révén nyújtották be, aki ugyanabból a faluból származott; ez azután gondoskodott a császári döntés lemásoltatásáról és feliratos megörökítéséről. Az ilyen esetek, amikor egy katona szolgálatokat tett földijeinek, valószínűleg nem voltak ritkák. Egy másik feliraton (IGRR I 738) a kómétések egy praetorianusnak mondanak köszönetét bizonyos szolgálataiért.

A latin bevezetés után következik a felirat görög nyelvű szövege:
„M. Antonius Gordianus Pius Félix Augustus Imperator Caesarnak, kérvény Skaptoparé falu lakosaitól, akiket Gréseitainak is mondanak.” ... „Mi itt élünk és bírunk földdel (xwm/f.is&a) a fentebb megnevezett, igen kedvező helyen fekvő faluban, amennyiben melegforrásokkal is rendelkezik, másrészt pedig a Thrakiában állomásozó két tábor között terül el. Lakosai ősi időktől fogva bántódások és megrázkódtatások nélkül éltek, és különösebb erőfeszítés nélkül fizették meg az adókat és teljesítették az egyéb rendelkezéseket. De amikor az idők folyamán valaki erőszakhoz folyamodott és erőszakos tetteket vitt véghez, azóta a falu is lehanyatlott. Amikor ti. két mérföldre falunktól a híres ünnepségek folynak, az ottani ünnepségek kedvéért tizenöt napra odautazok nem maradnak meg az ünnep színhelyén, hanem azt otthagyván, a mi falunkat keresik fel és arra kényszerítenek bennünket, hogy biztosítsunk számukra szállást (Cevíag) és még sok egyebet, de mindezért nem fizetnek. Ehhez járul még az is, hogy a katonák, akiket máshova irányítottak, letérnek a kijelölt utakról, beállítanak hozzánk és szintén arra kényszerítenek bennünket, hogy fogadjuk be és lássuk el őket, de ők sem fizetnek.
Legnagyobbrészt a provincia helytartói és a te procuratoraid jönnek ide, hogy a hőforrásokat élvezzék. Kijelenthetjük, hogy a hatóságok képviselőit igen gyakran befogadtuk, mivel kénytelenek voltunk, de a többieket nem tudjuk eltartani, és ezért már sokszor folyamodtunk Thrakia helytartóihoz, akik az isteni parancsokra való hivatkozással el is rendelték, hogy ne háborgassanak bennünket, mivel mi bejelentettük, hogy nem bírjuk tovább, és inkább itt hagyjuk ősi tűzhelyeinket, annyit erőszakoskodtak velünk; és csakugyan, a házigazdák hajdani nagy száma már egészen le is apadt. A helytartók rendelkezései egy ideig hatékonyak is voltak: senki sem sanyargatott bennünket sem beszállásolások formájában, sem úgy, hogy élelmiszereket követeltek volna rajtunk; de egy idő múlva igen sokan megint arra az arcátlanságra vetemedtek, hogy érdekeinket semmibe sem véve, beszállásolták magukat hozzánk. És most, mivel már képtelenek vagyunk elviselni a terheket, és valóban azzal a merész gondolattal foglalkozunk, hogy mint mások, mi is itt hagyjuk ősi tűzhelyeinket, ezúttal kérünk téged, legyőzhetetlen Augustus, hogy isteni parancsoddal rendeld el mindenkinek, hogy járjon a maga útján, ne jöjjön ide más falvakból mihozzánk, és ne kényszerítsen bennünket, hogy ingyen adjunk neki ellátást és biztosítsunk szállást, mert mi erre nem vagyunk kötelezve, és a helytartók több ízben úgy rendelkeztek, hogy ne adjunk senkinek se szállást, csakis azoknak, akiket a helytartók és a procuratorok szolgálati ügyben küldtek ki. Ha pedig továbbra is sanyargatnak bennünket, elmenekülünk szülőhelyünkről, és a kincstár súlyos károsodást fog szenvedni; míg ha isteni gondoskodásod kegyességére méltatsz bennün
két, és tulajdon földjeinken maradhatunk, meg tudjuk fizetni a szentséges adókat és teljesítjük minden egyéb fizetési kötelezettségünket.^ Végezetül a kérelmezők kijelentik, hogy a császár kedvező döntését szeretnék felirat formájában közszemlére kitenni, hogy bárki láthassa.

A feliratban ezután az ügykivizsgálásával kapcsolatos anyag következik. Ebből megtudjuk, hogy a falu Pautalia városa közelében terült el; itt voltak azok a meleg források, ahova üdülés és gyógyulás végett jöttek az emberek; itt ülték meg minden évben október 1-től kezdődőleg a tizenöt napon át tartó ünnepeket; az is kiviláglik, hogy a parasztok panaszai jogosak voltak, mivel a falusiak a beszállásolások és zsarolások folytán csakugyan „a legteljesebb nyomorúságba” jutottak.
A felirat végén olvashatjuk a latin nyelvű császári végzést: a császár a panaszt kivizsgálás végett a provincia helytartójához teszi át, mielőtt végleges döntést hozna.
Ebből a feliratból megtudjuk, hogy a parasztok adót és egyéb járandóságokat fizettek, szolgáltatásokra voltak kötelezve, például kötelesek voltak ellátni a hatóságok kiszálló képviselőit; hogy valóban szenvedtek a beszállásolásoktól és zsarolásoktól; hogy az άναχώρησις nem volt csupán egyiptomi jelenség, mivel a skaptoparéiek is a passzív ellenállásnak ehhez a módszeréhez folyamodtak.

Thrakia elsősorban mezőgazdasággal foglalkozó ország volt. Az ásványi kincsek kiaknázása a hegyi törzsek egyik főfoglalkozása volt, amelyek ebben nagy tökéletességre is tettek szert. Vegetius írja, hogy várak ostromlása közben „olyan földalatti járatot ásnak, mint amilyen aknákat az arany és ezüstbányászattal foglalkozó bessusok fúrnak, miközben az ércereket kutatják.” (IV 24, vö. II, 11.)
A Thrakiában űzött mesterségekre vonatkozólag felvilágosítással szolgálhatnak azok a feliratok, amelyeken a tímárok (IGRR. I 177), kőfejtők (ibid. 807): τέχνη λιΰουργών), „syriai” felsőruhakészítők (ibid. 1482, Philippopolisból: τέχνη συροποιών), vadászok, (ibid. 731; το κυνηγών κοινόν) kollégiumairól olvashatunk. A fodrászok testületéről tesz említést egy másik felirat (ibid. 782: συναγωγή των κουρεών), teherhordókról olvasunk egy perinthosi kövön. (Mél. 66. sz.: τέχνη τιϋν αακκοφόρων).

A kereskedelem minden jel szerint a bithyniai és alexandreiai πραγματευόμενοι, „hellének” kezében volt, akik - mint láthattuk - a városokban szervezetekbe tömörültek. Külföldi (laodikeiai születésű) volt az a T. Klaudios Andronikos nevű történetíró is, aki Kallipolisban állíttatott magának síremléket. (IGRR. I 818.)

Thrakia sokat megőrzött ősi kultúrájából, kiváltképpen a vallási hiedelmek terén. Például Thrakiában tovább élt az a szokás, hogy az emberek kocsikon temették el halottjaikat és kurgánt hordtak föléjük? A kereszténység, amely a lakosság általános nivellálódását tükrözte, ebben a tartományban nem ért el különösebb sikereket. Thrakia mégis szintén meghajolt Róma nivelláló befolyása előtt, tulajdonképpen görög-római tartománnyá lett, még akkor is, ha a városi központoktól távolabb eső vidékeken megőrződtek a társadalmi berendezés és kultúra eredeti vonásai.


Forrás: Abram Borisovič Ranovič: A Római Birodalom keleti tartományai