logo

XXI September AD

Syria, mint földrajzi egység sajátos tulajdonságai

Syria mint térség a rómaiak számára mindig is kiemelt fontosságú területnek számított, hiszen e terület a Kelet-Mediterráneum feletti uralom megszerzésének gyakorlatilag az alapfeltétele. Geostratégiai jelentősége abban rejlik, hogy amellett, hogy e kapuhelyzetű régió egyetlen kijárata a Földközi-tengerre néz, egyben a térség kulcsa is. Úthálózatai három irányba is lehetővé teszik a hadseregek mozgatását: északról Kis-Ázsia, keletről Mezopotámia, délről Fönícia felé.


Földrajzi részegységek és település-szerkezet

A térség feletti uralom birtoklása egyet jelent, a Kis-Ázsiát a Föníciával összekötő korridor ellenőrzésével. A Kelet szempontjából a jelentősége kettős: egyrészt ütköző zónát képez Mezopotámia előtt, másrészt a Kelet számára egyetlen irány a Földközi-tenger felé. A tengeri kijáratnak a katonai szerepén túl nem elhanyagolható a gazdasági szerepe sem: itt található a keletről érkező kereskedelmi forgalom, a Selyem út két leágazása is.
Ahogy a földrajzi egység változatos határai kapcsán számos korabeli interpretáció is mutatja, az ókori Syria határai természetesen nem azonosak a mai Szíria határaival. Az antik auktorok is kétfajta Syriát különböztettek meg, élesen elválasztva azokat egymástól. A kétféle entitás egyike felső Syria, (amit gyakorlatilag Syria magjának kell tekintenünk), a másik fele pedig Koilé Syria. Ezt a kettéosztottságot gyakorlatilag a hellenisztikus korszak produktumának kell tekintenünk, mert a mai napig is meghatározó városok szerkezete és úthálózata a perzsa előzmények után itt kristályosodott ki. Az auktoroknál a két földrajzi egység keleti határait illetően egyöntetű összhang van: az Eufráteszen túli területeket nem tekintették egyik Syria részének sem, és egészen a modern Szíria létrejöttéig sosem képezte azt.

Felső Syria központjainak kialakulásában elsősorban a kereskedelmi útvonalak húzódása játszotta a legfőbb szerepet. Földrajzi adottságaiból adódóan, Syria kevés a kikötésre igazán alkalmas hellyel rendelkezett. Legnagyobb és legjelentősebb kikötővárosa, egyben kereskedelmi csomópontja az északi Szeleukeia Pieria, amely Antiókhia kikötővárosa volt. A város kikötője végső formáját a római mérnököknek köszönhetően nyerte el az első században. A város birtoklásával lehetőség nyílt Antiókhia tenger felöli elzárására.
Szeleukeia Pieria számára azonban volt még egy olyan erő, amellyel fekvése miatt állandóan meg kellett küzdenie: a gyakori földrengések képesek voltak visszavetni a két város fejlődését, végső soron előidézték azok hanyatlását.

A korszak másik, jelentős kikötője Laodikeia (a mai Latakia) városa volt. Nevét Szeleukosz Nikator anyjáról kapta. A város mai napig tartó virágzása, igazán a hellenisztikus korszakban indul meg.

Meg kell említenünk még Apameiát, a Tetrapolisz negyedik tagját. Ennek jelentőségét mutatja, hogy a királyi hadsereg központját is ide helyezték, valamint Syria négy satrapiájának az egyik központjaként is funkcionált, emellett az Orontész folyó völgyét is felügyelte. Biztonságát tovább fokozta, hogy mint közigazgatási központ, minden irányból városokkal volt körülvéve. így ahhoz, hogy ostrom alá vehessék, előbb az inváziós seregnek el kellett foglalnia minimum egyet a környező városok közül. Ez a sajátságos védelmi struktúra híven mutatja, hogy a Felső Syriát uraló dinasztia a fenyegető veszélyt elsősorban dél felől várta. Később a lappangó belső feszületségek előretörésével számoltak, a keleti, Irán felől érkezező fenyegetéssel azonban a kialakítás során nem.

A történeti Tetrapolisztól még szintén a tengerparti sávban, délebbre található Aradosz városa. Az egyetlen, amely előkelő pozícióját ügyes politikával mindvégig meg tudta őrizni. A makedónok által meghódított tartományba betelepített nagy létszámú idegen görögök és más népek, kezdetben nem okoztak etnikai jellegű feszültséget. Akkoriban ugyanis Syria meglehetősen gyéren lakott volt, és nagyobb városok hiányában a terület szinte teljesen agrárius jelleget mutatott. Ez annak a ténynek volt köszönhető, hogy a korábbi perzsa uralom kitűzött céljai között az urbanizáció támogatása nem szerepelt. Ez nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem léteztek városok, csak a méretük és elszórtságuk miatt túl nagy jelentőségük nem volt, illetve az átalakításoknak köszönhetően a korábbi szerepük megváltozott. Annak ellenére, hogy a terület meghódításakor a mezőgazdaság dominált, Syria földterületének egészét nézve elmondható, hogy a földművelést a klimatikus viszonyokból kifolyólag csak korlátozottan lehetett folytatni.

Syria nyugati területeit egyértelműen a görög civilizáció által dominált területnek kell tekintenünk, míg az északi részét vegyesnek. A térség számos keleti kultusz központja, amit némiképp ellensúlyoznak a görög katonai telepesek, és a katonai támaszpontok az Eufrátesz mentén. A történeti felső Syria északi határai, az Amanusz-hegységnél és a Szír kapuknál húzódtak.
Syria legjelentősebb városának a jelentős termékeny területtel is rendelkező Beroea (mai nevén Aleppó) számított. A város fekvése igen kedvező volt, mivel az Antiókhiába irányuló egyik legfontosabb kereskedelmi útvonal is keresztülhaladt rajta, valamint egyéb földrajzi adottságai a város befolyása alá tartozó területeket alkalmassá tették a földművelésre.
25 kilométerre fekszik tőle nyugatra a rézben gazdag Chalkis, amit folyón is meg lehetett közelíteni. Beroea zavartalan fejlődését megkönnyítette, hogy a város távol fekszik a forrongó körzetektől, és a háborús pusztítások gyakorlatilag teljesen elkerülték. A legfőbb fenyegetés gyakorlatilag egyedül az, hogy a kelet-anatalóiai törésvonal mentén fekszik, amely zóna meglehetősen ki van téve a gyakori földrengéseknek.

A történeti Syria északkeleti részének természetes határa az Eufrátesz-folyó volt. A térség akkori nevén Kurhestiché stratégiai szempontból legjelentősebb városa Szeleukeia Zeugma volt. Szeleukeia Zeugma (Zeugma-híd) az Eufrátesz folyón való átkelés ellenőrzését látta el. Később, Antiokhosz Szidetész balsikerű keleti expedíciója után, a keleti területek az Eufráteszig bezárólag végleg pártus kézre kerültek. A keleti határvédelem legfontosabb védőbástyájává lépett elő a város, míg a régiónak ugyanezen funkcióját délről Europos látta el.
A sivatagos középső és déli területeket, Damaszkusz súlyponttal keleti népelemek és civilizációk dominálják. Damaszkusz déli irányú orientációját jól mutatja, hogy a Decapolisz intenzívebb kapcsolatokat ápolt a mai Jordánia irányába, mint Syria nyugati területeivel.

A Szír-sivatag, azon túl, hogy fontos karavánutak vezetnek keresztül rajta, potenciális veszélyforrásnak is minősült. A sivatagban lakó különböző nomadizáló, beduin törzsek migrációja mellett ugyanis a nabateusok királysága is igyekezett Damaszkuszi és azzal együtt Koilé Syria keleti részeit meghódítani. (Erre III. Aretas uralma alatt sor is került.) Ezzel a fenyegetettséggel a perzsák is kénytelenek voltak megbirkózni, azonban a probléma csak a Kr. e. I. századtól, a belháborús időszak alatt vált kezelhetetlenné.


Klimatikus viszonyok

A vizsgált korszak időjárása a mai viszonyoktól annyiban tért el, hogy a Mediterráneum ez idő tájt sokkal csapadékosabb volt, és kisebb volt az elsivatagosodás mértéke, mint napjainkban. Ez kedvezett a népesség növekedésnek, ami később az arab törzsek migrációjához vezetett. Vitathatatlan, hogy az erdők területe csökkenő tendenciát mutatott, de a drasztikus állapotok csak később, a római uralom alatt kulminálódnak annyira, hogy Hadrianus császárnak meg kell tiltania a cédruserdők kivágását.
A Syriát érő kevés csapadék eloszlása is rendkívül egyenlőtlen volt. A lehullott csapadék döntő hányada a nyugati részre, az Alavita és az Antilibanon-hegység által körülhatárolt területe koncentrálódott. A nyugati termékeny területeken kívül még a földművelésre alkalmas terület volt az Orontész és az Eufrátesz folyó mentén. Erre az öntözőrendszerek kialakítására is lehetőség adódott, amit később a rómaiak a csatornahálózat kiépítésével fejlesztettek tovább. Az öntözéses földművelés intenzív használata lehetővé tette a környezeti kihívások mérséklését, és olyan városok megerősödését, mint Emesa (mai Homsz), amely a rajta áthaladó stratégiai fontosságú közlekedési csomópontot kihasználva jelentőségének súlyát fokozatosan tudta növelni.

A vizekben gazdag területek, vonzó célpontjai voltak a fokozatos arab beszivárgásnak a sivatagos területek felől. Ezért nem véletlen, hogy az arab térhódítással egy idő után Emesa időzített bombaként fenyegette a mindenkori uralmat Felső Syria felett.

A Syria középső részén található hegységek láncolataitól (Ruvák, Abu Rudzsmajn, Rasíd és Bisrí) fekvő déli területeket a Szír-sivatag fedi le, míg a tőle északkeleti irányba található területek az Eufrátesz közelsége miatt termékenyek.


Forrás: részlet Tóth László: A földrajzi tér és a háború sajátosságai – a Szeleukida Syria összeomlása