logo

X Quintilis AD

Raetiára vonatkozó toposzok és helyi különlegességek

A korabeli forrásokban három visszatérő toposz maradt fent a területre vonatkozóan:

1. Az Alpok átkelhetetlen volta

A nyári hadjárat idején több olyan hadvezért ismert a római történelem, aki átvezette seregét az Alpokon közülük talán a legismertebb maga a rettegett Hannibal volt azonban az átkelés nehézségei és az elszenvedett veszteségek hatására irodalmi forrásokban több helyen is gyors folyóktól szabdalt, áthatolhatatlan akadályként jelenik meg az Alpok láncolata.
A magashegységen való átkelés a későbbi századokban, a via Claudia Augusta kiépítését követően is fogadalmak tárgyául szolgált. Ugyanakkor az alpesi átjárók ellenőrzése rendkívüli fontossággal bírt, mivel rajtuk keresztül közvetlenül a Birodalom szíve, Italia volt elérhető, fennállása alatt több hadvezér igyekezett Raetia felől a félszigetre lépni.

2. Az amazon eredetmítosz

A raetus törzseket elsőként Horatius származtatta az amazonoktól, illetve a távoli Thracia vidékéről, a mítosz századokkal később írt művekben is felbukkant.

3. A harcos és békés törzsek szembenállása

A Raetia területén a foglalást megelőzően élt vad alpesi törzsek, illetve az Alpok előhegységei és a Duna között élő, gazdag földeket művelő népei közötti kettőséget Strabón jegyezte le először, ez utóbbi kapcsán talán császári bíztatásra, de Tacitus is megemlékezett a raetiai települések jólétéről. Noha a szembeállított törzsek földrajzi elhelyezkedése nagyjából egybeesik a Raeti és a Vindelici törzsterületével, a két fogalompárt kimondva sosem feleltették meg egymásnak az antikvitásban.

A principátus idején Raetia nem tartozott a gazdag tartományok közé, ennek ellenére több helyi különlegességgel látta el a Birodalom lakosságát. Ezek közül a legismertebb a raetiai bor volt, amit Augustus mellett, több kortárs is elismert: Cato Senex, Strabón, Plinius Maior, Suetonius és Martialis az italiai borok méltó versenytársának tartották. Catullus szerint két különböző vidéken termelt bort neveztek raeticusnak, álláspontja Vergilius, valamint későbbi írók tolmácsolásában maradt fent. Ezen felül a szőlőtelepítés gyakorlata kapcsán Plinius, az gyomorbántalmak ellenszereként pedig Celsus hozta példaként a raetiai (és allobrox) borokat.

Orvosságok kapcsán emlékezik meg Plinius a botanikáról írt könyveiben Raetiában és Galliában őshonos plaumoratus gyógynövényről, valamint a juharfa Raetia és Histria területén őshonos, Plinius által legértékesebbnek tartott nemzetségéről (gens Acer Pavonaceum). Végezetül, szintén Plinius jegyzi le, hogy a Bodeni-tóban (lacus Raetiae Brigantinus) tenyésztett angolnák íze felvette a versenyt tengeri társaikéval.


Forrás: részletek Farkas István Gergő: Nomen provinciae. A principátus kori Raetia-Vindelicia kérdéskör megoldása c. munkájából