logo

XV December AD

A vizsgálatba bevont minták

A Kr. u. I-II. században általános halotthamvasztás szokása miatt a Dunántúl kora római népességéről hagyományos antropológiai vizsgálatokkal csak kevés adat nyerhető. A hamvasztásos temetkezések között szórványosan előforduló csontvázas sírok vizsgálatára a nyugat-dunántúli Oroszvár/Rusovce-Gerulata és a kelet-dunántúli solymár temetőjében került sor. A méretadatok statisztikai kiértékelését csak Oroszvár/Rusovce esetében lehetett elvégezni, mely alapján a temetőben középhosszú, középszéles és középmagas koponyájú, a koponyajelző alapján közepesen hosszúfejű (mesokran) és nagyközepes termetű népesség nyugodott.
A III. század folyamán uralkodóvá vált a korhasztásos temetkezési rítus, így a késő római korban az embercsontok forrásértéke jelentősen megnövekszik. ennek ellenére a III. század vége V. század 1. harmada közötti időszakban is csak a Dunántúl keleti fele, a késő római Valeria tartomány tekinthető viszonylag jól kutatottnak. itt az adatok viszonylag nagy száma nemcsak a tartomány egészének, hanem ezen belül kisebb területek vizsgálatát is lehetővé teszi.

ezen a területen a feltárt temetők három jelentősebb római lelőhely (Esztergom-Solva, Tác-Gorsium, Pécs-Sopianae) köré csoportosíthatók. Esztergom-Solva és környékén katonai táborok illetve a táborokhoz tartozó polgárvárosok temetőinek (Nyergesújfalu-Sánchegy, Tokod-Erzsébetakna, Esztergom-Bánomi dűlő, Esztergom-Kossuth utca, Pilismarót-Öregekdűlő, Visegrád-Diós) vizsgálata történt meg, melyek a tartomány északkeleti határvidékének népességéről szolgáltatnak adatokat.
Tác-Gorsium és környékén két nagyobb város (Tác-Margittelep és Csákvár) temetőjét és egy villagazdaság (Nemesvámos-Balácapuszta) szórványos sírjait lehetett figyelembe venni. De ide soroltuk egy katonai tábor (Dunaújváros-Intercisa) temetőjét is, mivel embertani vizsgálatot a határ keleti szakaszának egyéb lelőhelyein mindeddig nem végeztek.
Pécs-Sopianae és környékén a tartományi székhely temetője (Pécs-István tér) mellett jórészt falusias vagy villatelepülések (Babarc, Bogád, Majs; vörösmart, Zengővárkony, Kővágószőlős, Baranya) kis esetszámú temetői álltak csak rendelkezésre. Ezeket a temetőket jórészt a IV. század közepe V. század 1. harmada közötti időszakban használták, kivételt csak Esztergom-Kossuth utca III. század vége IV. század vége közötti időszakra keltezhető temetője jelent.

A Dunántúl nyugati felének népességéről, mely a késő római Pannonia Prima tartomány része volt, jóval kevesebb adattal rendelkezünk. ezen a területen mindeddig egyetlen nagyobb esetszámú temető (Keszthely-Dobogó) részleges közlése történt meg, melybe hosszúfejű (dolichokran) népesség temetkezett. Az utóbbi években került sor a Győr-Vagongyár lelőhelyen, Szombathely-Savaria D-i és k-i temetőjében, a Sárváron és Nagykanizsa-Inkey kápolna és Palin lelőhelyeken feltárt emberi csontmaradványok vizsgálatára.
Nagykanizsa esetében az Inkey-kápolnánál feltárt temetőt a III. század közepe IV. század 2. fele közötti időszakra lehet keltezni, a Palin lelőhelyen előkerült sírokba a IV. század közepe táján temetkeztek. A többi lelőhely korhasztásos sírjai a III-IV. századra datálhatók. ezekből az egyelőre még közöletlen adatokból egy „nyugat-Dunántúl” elnevezésű mintát hoztunk létre, melybe azonban Keszthely-Dobogó temetőjét az egyéni méretek hiánya miatt nem lehetett bevonni.

A nyugat-dunántúli temetők összevonása jóval kisebb mintát eredményezett, az egyes koponyaméretek esetszáma 10-30 között változik, szemben a kelet-Dunántúllal, ahol méretenként 130-300 adat állt rendelkezésünkre. Az alacsony esetszám miatt egyelőre csak a terület egészére vonatkozóan tehetünk néhány megfigyelést, ezen belül kisebb csoportok felállítása nem lehetséges.


Forrás: Merczi Mónika-Tóth Gábor Kelet és Nyugat-Dunántúl népessége a római korban