logo

XV December AD

Borostyán az ókori írott forrásokban

Ezt a különleges képződményt a világ több nyelvén is hasonlóan nevezik (amber [angol], ambre [francia], ambra [olasz], ámbar [spanyol]). Az imént felsorolt nyelveknek a borostyánra használt kifejezései az „ámbra” szóhoz hasonlítanak, ám nem ugyanazt jelentik. Az ámbra ugyanis az ámbráscet emésztőrendszerében, az epekőhöz hasonlóan képződik, színe a borostyánéval ellentétben szürkés színű, és kevésbé kellemes az illata. Keletkezése miatt az ókori Keleten népszerűnek számított, így gyógyítási célokra, füstölőnek és pipadohánynak is használták. A borostyánkő német megfelelője talán nyelvi közvetítéssel kerülhetett a magyar nyelvbe, erre utalhat a hasonlóságuk is [der Bernstein (-s, -e) borostyánkő].

Az ókorban számos írás született a borostyánról Homérosz, Hérodotosz, Pütheász, idősebb Plinius, és Tacitus feljegyzései alapján. Idősebb Plinius szerint aki a Naturalis Historia című művében egy külön alfejezetet szentelt a borostyánkőnek a borostyánkő egyik legtöbbször említett megnevezése az electrum, ami eredetileg a „Nap Köve” kifejezésből származik, valamint a succinum vagy sucinum, ami a folyadékkő, gyantakő latin megfelelője. A succinum, vagy sucinum elnevezés onnan származik, hogy már az ókorban azt gondolták, hogy a borostyán a fenyőfa nedvéből keletkezik, és illata égés közben fenyőillatot áraszt; ez a Tacitus nyomán keletkezett glaesum névre is igaz.
Id. Plinius néhány ókori szerző borostyánnal kapcsolatos elképzeléseit idézte művében. Ezek szerint a borostyán a Serita szigetén lévő cédrusfák nedvéből keletkezik, valamint a Pó folyónál lévő nyárfák „könnye”, illetve az Adria partjának szikláin lévő fák izzadják ki a Kutya csillagkép megjelenésekor.
Sotacus Kr. e. 280 körül gondolta azt, hogy a borostyán a Britanniában lévő sziklákból folyik ki. A borostyán egyes ókori elméletek szerint nem csak a fák gyanta folyadékából származhat, hanem a földből áshatják ki, vagy egy vadállat, nevezetesen a hiúz vizeletéből keletkezhet. Plinius mindezek mellett nevetségesnek tartja Szophoklész megállapítását, miszerint a borostyánkő a gyöngytyúkok könnyéből keletkezik. Továbbiakban előfordul olyan említés is, ami teljesen szemben áll a borostyán eredeti keletkezési módjával, vagyis, hogy a tengerben keletkezik, és az sodorja a partra. Végső soron azt mondhatjuk, hogy Plinius erősen kétségbe vonja ezeket a sokszínű és meseszerű elképzeléseket, és az “emberiség kigúnyolásának és elviselhetetlenül pimasz hazudozásainak” nevezi őket.

A borostyán népszerűsége a kora császárkorban, Augustus időszakától kezdve növekedett, de a principatus időszakában így is csak a birodalom nyugati részén élő római polgárok körében volt elterjedt. Idősebb Plinius feljegyzéseiben olvashatunk arról, hogy Tiberius Claudius Nero fia, Drusus Kr. e. 12-ben a mai Dánia területéig ment csapatával a borostyán miatt. A borostyánkő értékét jól mutatja a „Naturalis Historia” című műben Plinius beszámolója, miszerint egy 38 borostyánból készült faragványnak nagyobb értéke volt egy rabszolgánál. Az elit körében a borostyán előkelő helyet kapott.
Plinius leírja, hogy többféle borostyán létezett, amelyek közül a sárga, és a méz színére emlékeztető borostyánokat szerettek a gazdag rómaiak. A borostyánból készített különböző használati tárgyak leginkább a gazdag családoknál voltak jelen, például borostyánból készített fésűk, orsók, késnyelek, kanalak és tálkák.
A borostyán a temetkezéseknél, halotti kultuszoknál is fontos szerephez jutott. Ilyenkor a halottak mellé borostyánból készített tárgyakat helyeztek, amelyeket az alábbiakban részletesen be fogok mutatni. Ünnepélyes alkalmakkor szintén megjelent a borostyán. Például gladiátori játékok során, az amfiteátrumok színpadát, kellékeit nagy mennyiségű borostyánnal kellett díszíteni, de emellett még borostyánból faragott levélre írt újévi kívánság, valamint a gladiátornak ajándékozott győzelmi táblácska is olykor borostyánból készült. A haj borostyánszínűre festése azután lett nagyon kedvelt, hogy Nero egyik versében felesége, Poppaea Sabina haját „succineos”-nak nevezi, de a germán nők hajszíne is ihletet adott a római nőknek.

A borostyánnak egészségre gyakorolt pozitív hatásokat tulajdonítottak az ókorban, amelyről Id. Plinius erről is tudósít. Úgy vélték, hogy nyakban hordva megvédhetett a mandula és torokgyulladástól, valamint a láztól. Ital és amulett formájában hasznát vehették zavarodottság esetén. Fülbetegségek ellen is hatásosnak feltételezték, ha azt borostyán és rózsaolaj keverékével dörzsölték, és egy mézfajtával keverve látásproblémák ellen is gyógyító erejűnek vélték. Por formájában, vízzel elkeverve pedig gyomorbántalmakra is hatásosnak gondolták. Mindemellett fontos megjegyeznem, hogy az itt felsorolt hatásoknak nincsen tudományos alapja.

A borostyánnal a kora császárkoriakhoz képest a késő császárkori forrásokban kevesebbszer foglalkoztak. Az egyik írott forrás a Nyugatrómai Birodalom bukása utáni időszakból Cassiodorus híradása, amelyben Nagy Theoderik osztrogót király (493-526) az aesteknek küldött levelében 48 megköszönte nekik a tőlük ajándékba kapott borostyánt.


Forrás: részletek Szűcs Flóra Tünde: Borostyánkő ékszerek Pannoniában c. szakdolgozatából