logo

XXII September AD

A Belső-Pannóniai útkutatás problémái

Mogetiana



Az ókori Dunántúl földrajzának kutatói számára legfontosabb forrás a röviden Itinerarium Antonini néven ismert III. századbeli útikönyv, amely tudvalevőleg közli az útvonalakon levő állomásokat és ezek egymástól való távolságát is feltünteti. Éppen ez utóbbi körülmény teszi annyira becsessé Itinerariumunk adatait a Ptolemaeuséival szemben, kinek a Dunántúlra vonatkozó adatai csak alig értékesíthetők. Míg az Itinerarium alapján a pannóniai limes mentén vonuló hadiút irányáról, a szép számban ismert mérföldkövek segítségével, elég megnyugtató eredményeket tud felmutatni a kutatás, addig a belső transverzális utakról majdnem semmit sem tudunk, éppen a mérföldkövek teljes hiánya miatt. Ennek következtében közel két tucat helység hollétét is sűrű homály borítja, annak ellenére, hogy a legjobb hazai és külföldi kutatók már másfél százada próbálkoznak a belső Dunántúl eme ókori helyneveit lokalizálni. Sajnos sikertelenül, a pontosnak látszó adatok makacsul dacolnak minden eddigi kísérlettel. E sikertelenség főokát abban látjuk, hogy vaahányszor egy elmélet holtpontra jutott, nem egészen elölről kezdték a probléma alapvetését, valami új módszer alkalmazásával, hanem tovább építettek az életképtelen feltevésekre.
Hogy a kilátástalannak látszó állapotot előidéző többi okot is láthassuk, jellemeznünk kell nagyjából az eddigi kutatások menetét, kiemelve az olyan felismeréseket, melyek nagy hasznára lehettek volna a pannóniai útkutatás fejlődésének, ha meg is szívlelték volna azokat. Az első időkben - amikor még nagyon kevés rómaikori lelet állt rendelkezésre - a távolságok segítségével jelölték ki az Itinerarium helységeit, sokszor tekintet nélkül az utak lehetséges irányára vagy pedig teljesen a mai utak irányát követték. Ma már tudjuk, hogy ez a módszer csak ritkán célravezető.

Később már a mindinkább gyarapodó archaeológiai leleteket hívták segítségül - sajnos a távolsági adatok rovására -, de végül kisült, hogy az egymással összekötött lelőhelyek feltételezett útvonalai semmi megnyugtató eredménnyel nem jártak, mert ezeknek nem sok köze volt Itinerariumunk útjaihoz. Legutóbb pedig helyesen azt a meggyőződést hangoztatták, hogy magát az egykorú úttestet kell felkutatni és az útvonalak megállapításánál felhasználni. Az első, aki nálunk erre már jó eleve felhívta a figyelmet, Rómer Flóris volt. Idevonatkozó célkitűzését ide iktatjuk, mert ma - 80 év múltán - is igen aktuálisnak tartjuk.
„A római utak irányának meghatározása régi földleírásunkra nézve fölötte szükséges. Akárhol akadunk útnak nyomaira, azokat pontokkal kijelelnünk, és idővel egy valódi hálóul kellene összekötnünk. Addig, még ilyen authenticus úthálózattal nem bírunk és a régi castrumok helyeit is a legnagyobb tüzetességgel ki nem jelöljük, hiába cirkalmazzuk ki a mostani térképeken a régi római telepeket, állomásokat. Levegőben függő munka az, és időelőtti; mert valódi alap nélkül délibábszerü légvárakat építünk. Bizonyítja ezen állításom igazságát a századok óta gyakorlott, semmi biztos eredményre nem vezetett tapogatódzás és hiába való vesződség.
Először külföldiek készítettek régi geographiát hiányos térképeinken, követték hazai szorgalmas búváraink, és mi lett az egyes pontokra alapított theoriának következménye: hogy egész kötetekre kinőtt hypothesiseik szerkezete mások által ismét félrevettetett, és hogy annyiféle régi pannonjai mappánk van, ahány műkedvelő - hivatás és valódi tanulmányozás nélkül - e háládatlan munkába belekapott és bele is fáradt. Csupa ismeretlen mennyiséggel fogunk addig dolgozni, míg alapos kutatások nyomán a római várakat, főleg pedig a római utakat nem fogjuk constatirozni.

Rómer intelme pusztában elhangzott szó maradt továbbra is. A Corpus III. első kötetéhez (1873) mellékelt Pannónia-térképen Kiepert több útvonalat is kijelölt, ugyanez évben Rómer is szerkeszt egy pannóniai mappát, melynek útvonalai persze eltérőek a Kiepertéitől. Bizonyos mértékben Rómer maga sem követte saját intelmeit, jelen esetben nyilván a fenéki „várna" csábította. Salamon Ferenc is konstruált egy „mediterrán utat". Hiába hangoztatta újra Ortvay az úttestek felkutatásának szükségességét, így ment ez tovább is, míg Domaszewski szellemes „beneficiárius elmélete kiszorította az eddigi feltevéseket.
A CIL. III. 1902-ben megjelent Pannónia térképén már Domaszewski feltevése alapján jelzik Kieperték az útirányokat. Nálunk Finály Gábor, helyes megokolással, kevés bizalommal fogadja a Domaszewski-Kiepert féle útvonalakat és az általa közölt térképre berajzolt útvonalak szemléltetik egyszersmind az akkori kutatás állását is. Mivel az úttestek tervszerű felkutatására sajnos ezután sem történt úgyszólván semmi sem, természetesen a Kiepertféle térkép uralta Pannónia ókori földrajzára vonatkozó ismereteinket.
A dolgok ilyeténvaló állása késztette Finály Gábort 1915-ben annak a hangsúlyozására, hogy az Itinerarium utalnak „pontos megállapítása teheti majd csak lehetővé, hogy a ma névtelen romokat megillető neveiken tudjuk hívni. Mindhiába, azóta sem történt e téren semmi, sőt az utóbbi két évtized alatt nálunk is fellendült archaeológiai kutatások során sem került még sor transverzális útjaink megállapítását célzó programra érdemleges előterjesztésére.

Az eddigi kutatások menetének e rövid ismertetése után azt híhetnénk, hogy talán az anyagiak hiánya idézte elő a stagnálást. Nemcsak ez, több oka is van ennek! Mi a holtpontra jutás végokát abban véljük felismerni, hogy mindezideig nélkülöznünk kellett egy tervszerű kutatásnak pontosan körül írt célkitűzését. Az ilyen célkitűzés előfeltétele pedig valamilyen magából a problémából kinőtt módszer és annak alkalmazása.
E sorok írója közel két évtized óta kísérletezik egy ilyen, helyszíni megfigyelésekkel hitelesített módszer felállításával, melynek alkalmazása e kilátástalannak látszó problémák megoldására is vezessen. E módszer alkalmazásával sikerült egy belső provinciális útvonal irányát megállapítani és kijelölni. Erről be is számoltunk e folyóiratban; igaz, hogy az elért eredményt nagyban elősegítették a rendelkezésre álló mérföldkövek.
Mivel a többi belső útvonal mellől - mint már említettük - egyetlen hitelesnek mondható mérföldkövet sem ismerünk és az irodalomban elszórtan említett útnyomok közül eddig még egyet sem sikerült megtalálnunk, melyet biztosan rómainak mondhatnánk, és mivel e nehézségeket növeli még az Itinerarium egynéhány téves adata, ezért nem marad más hátra, mint kijelölni a felkutatandó területeket, melyen az útikönyv útvonalai vezettek. E célkitűzés nélkül a véletlenre hagyatkozva kellene lelőhelyről lelőhelyre járnunk céltalanul, mert szerencsés esetben is esetleg csak egy helyi útra bukkanhattunk.

A célul kitűzött útkijelölést egy kizárólag geográfiai szempontokon nyugvó metódussal hajtottam végre, mely a legkörültekintőbb megfontolások alapján kell, hogy történjék. Kutatásaim során meggyőződtem arról, hogy a római útépítő mérnökök sokat adtak az oro és hidrografiai adottságokra, kerülték a nedves, lápos területeket, hegyvidékeken előnyben részesítették a párkányutak építését s így tovább. Számításba kell vennünk a geotektonikai szempontokat, erodáló hatásokat, a szél és víz koptató munkáját, az inundációs területek okozta nehézségek különböző áthidaló szempontjait mind a jelen, mind a múlt szemszögéből is stb. E munkahipotézisekből kinőtt módszert követi a helyszíni bejárás, mely egyszersmind hitelesítése e „geotopografiai“-nak nevezhető metódusnak.
Még néhány szóval a sokat emlegetett úttestekre is ki kell térnünk. Bármennyire helyeseljük is a római úttestek felkutatásának szükségességét, minthogy vaj mi kevés áll belőlük eddig rendelkezésre, rá kell mutatni arra is. hogy pusztán ezekből az Itinerarium útvonalait nem lehetséges kijelölni. Ugyanis a római uralom alatt virágzásnak indult kelta telepeket, mint azelőtt, úgy akkor is utak, mégpedig kövezett utak kötötték össze egymással. Ezek a vicinális utak persze keskenyebbek voltak, mint a távolsági forgalomra szánt 4-5 m széles proviciális utak vagy a hadi célokat szolgáló 6-7 m szélességű birodalmi műutak. Ezek éppoly viszonyban állnak egymással, mint a mai községi, megyei és országutak. Ennélfogva világos, hogy csak az ilyen szélesebb utak maradványai vehetők tekintetbe az Itinerarium útvonalainak azonosítása szem-pontjából.

Meg kell még jegyeznünk azt is, hogy az útikönyv vonalain kívül más utak is voltak még Pannóniában, melyeken a tartomány forgalmát bonyolították le; az Itinerariumban közölt útirányok inkább az akkori idők utas és postaforgalmát tartották szem előtt. Az ilyen távolsági utak érthető módon nem mindig vezettek keresztül a városokon vagy telepeken, hanem bizonyos távolságban maradtak ezektől, mivel az útirány követésének ökonómiája így kívánta. Ilyen esetekben a helységet egy bekötő út kötötte össze a főútvonallal, mint ahogy manapság még nagyobb városok is elég távol esnek a vasútállomástól. Hasonló esetekben tehát a település körülbelül 1-2 km távolságban keresendő.
Megjegyzendő végül, hogy az Itinerarium helységei nem mindig vonatkoznak valamely nagyobb településre, hanem egy bizonyos - 40 mérföldnél mindig kisebb távolságra eső - állómásra is, mely lehetett mansio, vagy más ilyen, mindig lóváltásra is berendezett mutatio.

Miután az eddig elmondottakban általában vázoltuk a Dunántúl transverzális római útjainak problémáját, a részletkérdéseket esetről esetre továbbiakban fogjuk tárgyalni. Legelőször Mogetiana municipium helymeghatározásáról számolunk be az alábbiakban.


****

Mogetiana neve az Itinerariumban kétszer fordul elő; először a Sopianae-Savaria útvonalon (I), másodszor pedig a Savaria- Aquincum vonalán (II). Az első esetben Savariától a távolság 36 mp-t tesz ki; két variánsa is van e távolságnak (26 és 33), de mivel az I. útvonal összesen 127 mp, ami megfelel a legrövidebb út tényleges távolságának, a variánsokkal való kombinációk elejtendők Egyébként is a 36 mp az általánosan elfogadott távolság, ezt bizonyítja a mi helymeghatározásunk is.
A II. útvonalon Mogentianae alakban fordul elő és Savariától Mestrianae érintésével (30 +25 =) 55 mérföldre van. Mivel a II. vonal hossza összesen 169 mp-t tesz ki, ami jóval több a valóságos távolságnál, nyilván vargabetűt írt le útikönyvünk. Már régebben is gondoltak arra - nézetünk szerint helyesen -, hogy itt valami nagyobb kitérésről lehet csak szó, csak Mestrianae fekvése maradt bizonytalan.

Vitásnak mondható, hogy vajon az I. útvonal Mogetianája azonos-e a II. vonal Mogentianaejával. Azonos nevű helység van több Pannóniában is (Bassianae, Sabaria, Jovia), de ezeknek egymástól távolsága jóval meghaladja az 50 római mérföldet, míg a két Mogetiana kitérő nélkül is csak 19 mérföldre volna egymástól. Valószínűtlennek látszik eszerint is, hogy egymáshoz aránylag elég közel két azonos nevű helység létezett volna. A Mogentiana pedig már Holder is hamisnak mondja. A két útvonal Mogetianájának azonossága mellett szól az is, hogy az útikönyv nem akarta megismételni ugyanazt a vonalat, meg aztán lehet, hogy az aquincumi postajárat ezt az utat tette meg. A II. útvonal adatainak vitatott hibás volta egyáltalában nem befolyásolja Mogetiana heyének meghatározását, ezért itt most nem foglalkozhatunk velük bővebben.
Az Itinerariumon kívül Mogetianát feliratok is említik. Érdekes, az egy óbudain kívül, mind Komárom megyéből, tehát Brigetio környékéről került elő. Az egyiket Ácson, az erdőben
találták (CIL. III. 10993),16 a másikat Billeg-pusztán (4338=11043), Császár községből kettő ismeretes (151881 és 4)17 és végül az óbudai sírkő (15166). A helység neve e feliratokon MOG, MOGE és MOGET rövidített alakban fordul elő, az utóbbiak egyben bizonyítja, hogy az I. útvonal Mogetiana alakja a helyes.

Megtudjuk még e feliratokból, hogy Mogetiana municipium volt, és hogy ez emlékeket ottani városi tisztviselők emelték a fenti helyeken, ahol valószínűleg birtokuk és villa rusticiájuk is volt és ahová temetkeztek is. Három decurio nevét is tudjuk: Aelius Rufi(ni)anusét, L. Sept. Fuscinusét, aki fiát Aquincumban iskoláztatta és végül Cassius Karinusét, kinek neve e császári feliraton kívül egy Környéről (Komárom m.) való magánbélyeges téglán is előfordul, sőt hasonló bélyeg ismeretes Bakonybánkról is. Ez adatokból tehát világos, hogy itt egy nagyobb településről van szó, amely Hadrianus idejében lett municipiummá (Aelia Mogetiana).
Az előbbiekből két adat bír fontossággal a helymeghatározás szempontjából: a távolság és hogy a keresett Mogetiana nagyobb város lehetett. Ezek alapján egy oly lelőhelyet kellene prezentálni, amely kiterjedésénél fogva is bizonyítaná Mogetiana holfekvését. Véleményünk szerint sikerült ezt is megtalálni egy olyan romterületen, amely mind a régi, mind az újabb szakirodalomból eléggé ismert lelőhelyként szerepel.

De lássuk még előbb, hogy hová-merre helyezgették kutatóink Mogetianát. iMannert (1820) Zalabérre teszi, Reichard (1824) Zalaszentgrótban látja, Rómer (1873) Fenékre jelöli ki, Kiepert (1873) pedig Keszthelyen véli megtalálni Mogetianát. E két utóbbi felfogás uralkodik ezután egy negyedszázadig. Kuzsinszky (1891) Keszthelyhez csatlakozik, később azonban Fenéket is lehetségesnek tartja, annak ellenére, hogy Domaszewski (1902) és utána Kiepcrték Tüskevárban (Somlyóvásárhelytől nyugatra) látják meg Mogetiana helyét.
Pichler (1902) mint lehetőségeket felsorolja Fenéket, Zalabért, Tapolcát és Szentgrótot, melyek közül az utóbbit tartja a legvalószínűbbnek; 1904-ben jegyzékében már 16 helységet említ fel, amelyek közül Keszthelyt, Sümeget és Tapolcát csillaggal jelöli meg, mint a legvalószínűbbeket, noha térképén Zalaapáti helyére teszi Mogetianát.
Csák Árpád (1903) Fenék mellett foglal állást, Finály G. (1903) ugyanekkor Zalaegerszeget jelöli meg Mogetiana helyéül. Ezután már semmi új helymegjdőléssel nem találkozunk a szakirodalomban és vagy az egyik vagy a másik felfogáshoz csatlakoznak a kutatók. Legújabban Alföldi (1934) és utána Gráf (1936) Tüskevár, Nagy Lajos (1942) pedig Fenék mellett foglalnak állást.

Ezek közül Tüskevár és Zalaszentgrót a távolság szempontjából még számításba jöhetnének, mert az előbbi valóban 36 mérföldre van Sabariától, az utóbbi mintegy 30-32 mp-ra van ettől. A tüskevári feltevést támogatná az is, hogy Veszprém felé kellett egy transzverzális útnak vezetni, mert útnyomok is vannak e vidékről, de e feltevésnek éppen az I. útvonal számadatai mondanak ellent. Szentgrót helyzete is csábító, a 4 mérföld különbség ellenére is, kiváltkép ha elfogadhatnánk a 33 mp variánst, meg hogy még római sírok is ismeretesek a Polgárváros közeléből. Mindezeket az érveket nem tartjuk kielégítőeknek, egyrészt azért, mert az I. útvonal szilárdnak mutatkozó távolsági adatait megzavarná a nyilván hibás többi variáns alkalmazása, másrészt e kétségtelenül nagyon régi település leletviszonyai nem engedik meg, hogy egy municipummal azonosíthassuk.

Most pedig lássuk csak, hogy hol van az a romterület, mely Mogetianával azonosítható, és amely mind nagyságánál fogva, mind az Itinerariumban jelzett távolság tekintetében kiállja a próbát az esetleges ellenérvekkel szemben. Ennek felkutatását nagyon elősegíti az a körülmény, hogy Mogetiana Sabariától számítva az I. útvonal első állomása. Ennélfogva nem feltétlenül szükséges az egyes úttestmaradványok ismerete, míg a már beljebb eső helységek megállapítása ezek nélkül - mint már említettük - majdnem lehetetlen.
A 36 mérföldnyi távolságból, a közbeeső terület domborzati viszonyainak megfelelően az útkanyarodásokra 5-6°/o-ot le kell vonni. Az így elért 34-35 mp-nyi körzőnyílással megvont körív érinteni fogja a kérdéses romterületet ott, ahol a fentebb vázolt módszer szerint a legvalószínűbb útirányt már előzőleg kijelöltük. így jutottunk el a Sümegtől nyugatra fekvő Vincemajorhoz, pusztán 75,000-es térképeken végzett számítások alapján. Nagy meglepetésül szolgált, hogy a Vince-major és Vörös-major közti Berki-malomnál számos római téglát és épületmaradványokat találtak; ez a romterület déli irányban is folytatódik Sümegcsehitől keletre, lehetséges, hogy északi irányban is nyomozható volna e nagy telepcsoport Csabrendek határában, ahonnan római sírok ismeretesek.

E romterületről először Rómer Flóris jegyzőkönyvei tesznek említést, később Ádám Iván, a sümegi reáliskola igazgatója írta le itteni kutatásait. Először a déli romterületet (az ú. n. Keszthely-kútná) írja le, majd az északi romcsoport (a Berki-malomnál) közt végzett ásatásairól számol be részletesen. Azóta senki nem végzett ásatásokat e nagykiterjedésű telepen, ezért csak Ádám 65 év előtti eredményeire kell támaszkodnunk.
A nagykiterjedésű római telep északi csoportjából Ádám közel egy hektárnyi (825 ár) területet kutatott át, mindenütt famaradványok és egyéb épülettörmelékek; rengeteg téglát hordtak már el innét építkezésekhez és utak, utcák feltöltésére. A téglákból több fajta hasonlított a Csehinél találtakhoz. A kőanyagok közül szerinte a bazalt Tátikáról, a homokkő Keszthelyről, a vörös homokkő pedig Alsóörsről való. Ádám ásatásaiból két nagyobb épület ismeretes: 1. a sarktornyos „Quadriburgum“ (3023 x 3023, a tornyoknál 3943); inkább kell valami castellumnak tartani, mint villa rusticanak (Nagy L. szerint). A 73 cm-es falvastagságú tornyok feltétlenül valami megerősített épületre vallanak.

A 2. épületmaradvány az előbbitől 150 lépésre volt és jellegét tekintve őskeresztény bazilikának volna tartható, mérete 728 X 21.6 m. Vagy 1 km-re rómaikori sírt is jelez Ádám, 250 darabból álló rézpénzlelettel. Ezenkívül nagyszámú cserépedény-töredék, vörös és fekete színben található itt, valamint számtalan érem is. Egy a IX. századból való salzburgi érseki pénz arra mutat, hogy itt még a honfoglalás előtti században is lehetett élet. A település kontinuitása tehát a kelta időktől a honfoglalásig nem kétséges. Az avar korban kezdődő elmocsarasodási folyamat idézhette elő, hogy a város lakossága elhagyta ősi lakhelyét és megalapította a magasabban fekvő Sümeget.
Ez az északi romcsoport, mint említettük, összefügghetett a délivel. A Csehi határában levő Keszthely-kút melletti kőhídtól délre körülbelül 2 hektárnyi területről jelent Ádám épületromokat és az alapfalak egész sorozatát. A nagyszámú törmelék is főleg falanyagból és téglákból áll, ásatásokat itt nem végzett.

A felszínen sok CRN jelzésű bélyeges tégla található, már Rómer említ ilyeneket az itteni „téglási dűlő"-ről és Keszthelyről is; ugyanilyen jelzésű téglákat közöl Kuzsinezky még Zalaszántóról és Gyenesdiásról? Hogy mily cohorsok állomásoztak e helyeken, bizonyosan nem tudni, legalább is nem találkoztam még e betűk feloldásával az irodalomban. Nem lehetne talán C(ohors) R(haetorum et) N(oricorum)-ra gondolni? különösen azért, mert e cohorsok külön-külön szerepeltek pannonjai diplomákban a Kr. u. 80-85 évek közt.

Ismerünk Csehiből még egy kisebbfajta téglát is CRI jelzéssel; itt is gondolhatnánk talán a cohors Rhaetorum prímára, melyet egyesíthettek később noricumi csapatokkal. Ha ezek az ötletek valónak bizonyulnának, igazolni tudnánk azt, hogy Mogetianában már municipiummá emelése előtt e cohorsok állomásoztak.
Adám közli egy téglatöredék ábráját, melyen szerinte betűfélék vannak; ha a rajz megbízható, akkor retrograd olvasása: SS CAS. Kár, hogy a többi része hiányzik, de így is kísért az, hogy Cassius Carinus környei és bakonybánki magántégláira gondoljunk, melyek a decurio mogetianai téglagyárában készülhettek talán.

Már az eddig ismertetett kevés adatból is világos e két romterület összefüggése, amit eddig a környék legjobb ismerőjén, az autodidakta ősrégész Darnay Kálmánon kívül senki nem hangoztatott. Ezt a tényt a maga módján így fejezi ki: „Sümegh berkimalmi magaslatán épült római kolóniától ezer katonai „pass“-ra fekszik a csehi-keszthely-kúti dűlő táborhelye." Ezt ő Colonia Curtanak nevezi, az Adám által is átvett, meglehetősen idétlen teória alapján. Sajnos, az ilyen kiagyalt koholmányok a múlt században is még elismerésben részesültek a helyi kutatók körében. Azonban ki kell emelnünk e derék helyi kutatók érdemeit éppen a régészeti „hagyatékuk" szempontjából, mert az ő munkájuk és közleményeik nélkül még ennyire sem volnánk.
Jelen esetben is le kell szögeznünk, hogy Adám Iván és Darnay Kálmán munkássága csak hálára kötelezhet bennünket is, mert a fenti adatokon kívül még úttestekre vonatkozó adatokat is fennartottak számunkra. Adám szerint „a taranyi puszta körül világosan láthatók még egy hatalmas útvonal romjai". Ilyen nevű pusztát nem találtam a környéken, talán Tárkány puszta elírása? - Darnay pedig római leleteket nyomozva, említi, hogy „Fenéktől Veszprémig, Csehi és Sümegen keresztül római útvonal állapítható meg, melynek törmelékei között a CRN bélyeggel ellátott római téglák nem ritkák. Ez adatokat elkövetkezendő helyi kutatásainkkal szeretnénk tisztázni.

Az Itinerarium távolsági adatát és Mogetianának a feliratokon municipiumként való megjelölését véve alapul, geotopografiai módszerünk alkalmazásával Mogetianát a Sümegtől nyugatra levő Vince-major és Sümegcsehi közti kb. 4-5 hektárnyi romterületre kellett lokalizálni.

Mogetiana topográfiájára vonatkozó részletkérdéseket csak ásatásokkal lehetne tisztázni; erre ma anyagiak híjján nem igen lehet gondolni. E romterületet pedig érdemes volna - ha szerényebb keretek közt is - komoly kutatások színhelyévé tenni, mert a tizenkettedik órában sikerülne még talán egyet-mást megmenteni a tudomány számára abból, ami a nemtörődömség folytán még nem esett eddig az idő vasfogának és az oktalan pusztításnak áldozatául.


Simányi Dezső.