logo

XXI September AD

Macedonia történelme és a provincia leírása

Kyrénaika és Kréta már tulajdonképpen nem minősíthető keleti provinciának, mivel itt - különösen Kréta szigetén - nem voltak keleti hagyományok, nem volt semmi nyoma vagy csökevénye az ókori keleti társadalmi rendnek. Ezt a provinciát tekinthetjük mintegy összekötő láncszemnek a tiszta görög tartományok felé, amelyek a klasszikus Görögország kulturális hagyományait örökségbe kapták. A keleti provinciák akkor kapcsolódtak be a hellénisztikus-római világba, amikor ott már hosszú századokon keresztül uralkodott a rabszolgatartó társadalomnak az a sajátos típusa, amelyet Marx és Engels külön csoportba: az „ázsiai” csoportba sorolt. Ezeket a társadalmakat a történelem folyamán kialakult sajátosságok jellemzik, elsősorban is az, hogy nem ismerték a föld-magántulajdont.
A hellénisztikus birodalmak, majd a római világbirodalom rendszerében ezek az országok a társadalmi fejlődés magasabb fokára emelkedtek: gazdasági és kulturális fellendülésükben ez jutott kifejezésre. Görögország más lapra tartozik. Itt a termelési viszonyok ugyanolyan típusúak voltak, mint a római államban, csakhogy abban az időszakban, amikor Róma elfoglalta Görögországot, a fejlődési lehetőségek már kimerültek. Az az elkeseredett osztályharc, amely Görögországban a hellénisztikus kor folyamán zajlott, azt bizonyítja, hogy az emberek elemi erővel keresték a válságból kivezető forradalmi utat; de ez a kivezető út akkor el volt zárva, mivel nem volt olyan osztály, amely képes lett volna a társadalom forradalmi átalakítására. Ezért Görögország bekapcsolódása először a hellénisztikus világba, majd a római világbirodalom keretébe nem járt haszonnal Görögországra nézve, amennyiben nem került sor huzamosabb gazdasági felvirágzásra.

A klasszikus korszakban az élenjáró görög polisok - gazdasági fejlettségük, társadalmi berendezésük és kultúrájuk tekintetében - észrevehetően a környező világ fölé emelkedtek. A görögök ezt a világot „-barbárnak^ tekintették. Az Alexandrostól és „örököseitől” létrehozott új politikai és gazdasági egyesülés arra vezetett, hogy ezek a „barbárok” nemcsak maguk is felvették az antik Görögország vonásait, hanem még háttérbe is szorították.
Az oikumené megszervezésének új rendszerében Görögország egyáltalán nem foglalt el uralkodó helyet sem földrajzi fekvését, sem természeti kincseit, sem lakosságának lélekszámát, sem a termelés technikai színvonalát tekintve. Kiderült, hogy Görögország - természeti kincsekben szegény föld, ahol az egyes polisok autarkiájának ősi elve nem küszöbölődött ki, és ahol a politikai egyesülés folyamata legfeljebb odáig haladt, hogy nem tartós és egymással ellenségeskedő szövetségek szerveződtek, és ahol a társadalmi ellentétek a végsőkig kiéleződtek. A római hódítás pedig, amely elfojtotta és a továbbiak során is állandóan elnyomta a demokráciát, nem engedett kivezető utat a forradalmi erők számára, - ami azután felbomlásra és pangásra vezetett.

Természetes, hogy a görög kultúra felsőbbségét senki sem vonta kétségbe. Görögország adta a hódító Rómának azokat az alapokat, amelyeken a római vallás, irodalom, művészet és filozófia kialakulhatott. A görög nyelv lett a keleti országok és a művelt rómaiak nyelve. De Görögország politikai és gazdasági jelentősége a római államrendszerben nemcsak viszonylag, hanem abszolúte is sokkal csekélyebb volt, mint a klasszikus, sőt még a hellénisztikus korszakban is.
Görögország hanyatlásában nem csekély szerepet játszottak az i. e. I. század háborúi. A mithradatési háború és az I. század második felében lezajlott polgárháborúk, amelyek Görögország területét sem kímélték, rettenetes pusztításokkal jártak. Például Athén, amely Mithradatés mellé állott Rómával szemben, Pompeiust pártolta Caesarral szemben és Antoniust Octavianus ellenében, meg is érezte Róma kezének súlyát.
Igaz, hogy sem Sulla, sem Caesar, sem Octavianus nem szánta rá magát arra, hogy az akkori világkultúra központját lerombolja; sőt Caesar és Augustus még többé-kevésbé kegyesen is bánt Athénnel. De a Peiraieus lerombolása, a városok kirablása, a rengeteg hadisarc aláásta Athén jólétének alapjait is. Cicero levelezésében ránk maradt (Ad fám. IV 5, 4) Servius Sulpicianusnak az a 45-ből való, gyakran idézett levele, amelyben a levélíró vigasztalja Cicerót szeretett leánya halála miatt érzett fájdalmában:
„Amikor Asiából visszatérőben Aiginából Megara felé hajóztam, szemügyre vettem a körülöttem elterülő vidéket: mögöttem volt Aigina, előttem - Megara, jobbra - Peiraieus, balra - Korinthos. Ezek a valamikor virágzó városok most romokban hevernek (prostrata et diruta). Elkezdtem hát magamban gondolkodni: „Igen, mi, tiszavirág-életű emberkék, elégedetlenkedünk, ha a hozzánk tartozók közül valaki meghal vagy elesik, akinek az élete pedig szükségszerüleg úgyis csak rövid ideig tarthat; itt pedig akárhány város holtteteme hever.” Korinthost a következő (44.) évben - miután száz esztendeig romokban hevert - Caesar újjáépíttette és római coloniává szervezte.
A peiraieusi kikötőváros szintén nem semmisült meg egészen, valami kis élet azért szunnyadozott a hamu alatt. A pusztulásnak az a képe, amelyet Sulpicianus rajzolt, talán némileg túlzott - a levél jellegének megfelelően. Mindenesetre az ezután következő események betetőzték az ország pusztulását.

Strabón idejében Görögország szomorú látványt nyújtott. „Lakónia emberhiányban szenved a hajdani népsűrűséghez képest. Valóban, ha Spartát nem számítjuk, mindössze talán harminc városka marad, míg régen - a hagyomány szerint - „százvárosúnak” nevezték az országot. Messénia - „legnagyobbrészt pusztán heverő tartomány.” (VIII 5, 11, p. 362.) Árkádiára Strabón még csak érdemesnek sem tartja, hogy kitérjen, annyira elpusztult.
„A gyakori háborúk folytán valamikor híres városok tűntek el a föld színéről, a földet pedig a parasztok még akkor elhagyták, amikor a legtöbb várost az úgynevezett Megalopolisba egyesítették. Most azután ez a „Nagy város” is a maga bőrén szenvedte végig azt, amit egy vígjátékíró mondott: „Nagy város is pusztasággá lett. . .”. és most csak végeláthatatlan legelők terülnek el földjén .. . Epameinóndas híressé tette Mantineiát.. de most az is, akárcsak Orchomenos, Héraia, Kleitór, Pheneos, Stymphalos, Methydrion, Kaphyai, Kynaitha, vagy egyáltalán nincs többé, vagy alig észrevehető nyomok és jelek ma-radtak belőle . ..” (VIII 8, 1, p. 389.)
De nem volt különb a helyzet Boiótiában sem: „A boiótiai városok közül csak Thespiai és Tanagra van meg; a többieknek csak a neve és a romjaid (IX 2, 25, p. 410.) „Aitóliában Kalydón és Pleurón városa teljesen elsatnyult, pedig valamikor ez a két város volt Hellas dísze és ékessége.” (X 2, 3, p. 450.)

Strabónnak ezeket a leírásait persze enyhítenünk kell, mivel elsősorban irodalmi források alapján jöttek létre, azokban pedig bőven akad túlzás, de az egész kép azért mégis vigasztalan. Mert nemcsak a háború okozta pusztításokról van itt szó. Az Actium után beköszöntő béke Görögország számára nem hozott észrevehető enyhülést. Görögország lehanyatlását, mint már láttuk, hosszú időn át tartó, komoly társadalmi és gazdasági válság idézte elő. A hanyatlás egyik ismertetőjele volt az, hogy a lakosság lélekszáma rohamosan esett. Már Polybios is megírta a maga korára vonatkozólag, hogy „egész Görögországban mindenütt alacsony a születések száma, kevés az ember, minek folytán a városok elnéptelenedtek, és a föld nem hoz termést, bár minket nem látogatott meg sok háború vagy dögvész”. (XXXVI 17, 5.) De háromszáz évvel később, a birodalom virágkorában, Plutarchos is arról ír, hogy „manapság egész Görögország aligha tudna kiállítani háromezer hoplitést, vagyis annyi katonát, amennyit Megara egymagában küldött Plataiai alá.” (De def. orac. 8.)
Plutarchosnak ezt a nyilatkozatát próbálták enyhíteni, és úgy értelmezték, hogy csak a lakosság középső rétegének a lélekszáma zuhant ennyire alá, amelyből valamikor a hoplitéseket sorozták. De Plutarchos általában „általános elnéptelenedésről, nem csupán a középső korosztályról beszél.
És Plutarchos nem is áll magában. Dión Chrysostomos meglehetősen színes képet rajzol Görögország hanyatlásáról az I. század végén és a II. század elején. Thébaiból például - írja - csak a Kadmeion maradt meg, minden egyéb - lakatlan pusztaság. (Or. VII.) Árkádiában a Ladón, Thessaliában a Péneios völgye - szintén pusztaság. Pella, Makedónja hajdani fővárosa nem egyéb, mint cseréptöredékek halmaza. (Or. XXXIII 401-403.) Persze, Dión Chrysostomos is sötét színeket használ. Lukianos nyomorúságos fészeknek írja le Pellát, - de mégis éltek benne emberek! Nem kételkedhetünk viszont annak az általános képnek a helyessége felöl, amelyet Dión a pusztulásról és hanyatlásról festett.

Itt a beszélgetés során színes kép rajzolódik elénk a pusztulásról. „Nem azok ellen kell zúgolódni, akik betelepítik és megművelik a közföldet, hanem azok ellen, akik tönkre teszik. Most pedig ... a földnek majdnem kétharmada parlagon hever, mert nem törődnek vele, de kevés is az ember; nekem is van jó néhány pléthron földem, akárcsak másoknak, mégpedig nemcsak fent a hegyekben, hanem sík vidéken is, és ha valaki meg akarná művelni, nemcsak hogy ingyen odaadnám, hanem még szívesen fizetnék is érte . . . Szerintem jobb is volna, ha annyi városi embert buzdítanátok, amennyit csak tudtok, hogy vegye igénybe és művelje meg a közföldeket: akinek módja van - többet, aki szegény - amennyit bír. így azután a földjeitek sem hevernének parlagon, meg a városiak közül is, ahányan csak akarnak, mentesülnének a két legnagyobb rossztól: a semmittevéstől és a szegénységtől. Kapják meg hát a földet tíz évig ellenszolgáltatás nélkül; ennek a határidőnek az elteltével pedig szolgáltassanak be valami keveset a termésből, a jószágból azonban semmit. Ha pedig idegen ember venne ki földet, az ilyen öt esztendeig ne fizessen semmit, azután pedig kétszeresét annak, mint a városiak ... De most nézzük a városi szegények életét és foglalkozását: hogyan élnek, mit csinálnak, hogy ne éljenek szegénységben, és ne éljenek rosszabbul azoknál, akik magas kamatra vesznek kölcsönt. . . Lehetetlen, hogy ne legyenek gyűlöletesek ilyenek szemében a városi mesterségek, amelyek még külön befektetést is igényelnek, amikor a helyiségért is fizetni kell, és mindent úgy kell venni, nemcsak a ruhát, a szerszámokat és a kenyeret, hanem még a tüzelő fát is . . . Úgy, hogy mi csakugyan kénytelenek leszünk kitelepíteni városunkból a csökönyös szegényeket.” (Or. VII 33-107.)

Ugyanitt azt olvassuk, hogy a városi falakon belül legelőterületek voltak, Chalkisban azt a helyet, ahol a gymnasion épült, felszántották, és most kalászok borítják el az otthagyott istenszobrokat. Ugyanezt bizonyítják a dokumentumok adatai is. Az arkadiai Megalopolis külvárosa, Lykosura, egy jóltevőjének, Despoina istennő papjának tiszteletére 42-ben állított feliraton - egyéb jótéteményei között - kiemeli, hogy az olympiai játékok évében, amikor a játékok miatt senki sem ment el a helybeli vallási ünnepségekre, . „és a misztériumokból semmi jövedelem nem folyt be, (az illető pap) a magáéból fizette meg a kincstárnak” a városra kirótt adót. (SIG3 800.)

118-ban Hadrianus azt közli Astypalaiával, hogy áttanulmányozta a városnak arra vonatkozólag hozott ψήφισμαját, hogy lakosai anyagi lehetőségek híján nem tudják megfizetni το έπαγγελτικόν άργνριον, vagyis azt az „önkéntes” „ajándékfelajánlást” (στέφανος), amely akkor vált esedékessé, ha új császár lépett a trónra. (SIG3 832.) Azt a receptet, amelyet Dión Chrysostomos ajánlott - adják ki a földet előnyös feltételekkel, néhány évig ellenszolgáltatás nélkül -, csakugyan megvalósították a gyakorlatban, mint a „SIG3 884” jelzésű feliratból láthatjuk. Ez a rendelkezés a földbérletet szabályozza: a földet örökség révén, vagy más alapon (έμφνιενσις) el is lehet idegeníteni. Az illető dokumentumban kerti földről van szó; ezt kis parcellákban adják ki a városi lakosoknak, azzal a kötelezettséggel, hogy beültetik (φντεύειν); öt évig nem fizetnek semmit, bért csak majd a hatodik évtől kezdődőleg fognak szedni tőlük.

Görögország elszegényedésében a belső okokon kívül nem csekély szerepet játszott a római uralom is. Bár Görögországot bizonyos megbecsüléssel kezelték, mivel itt ringott a kultúra bölcsője - a római kultúráé is -, és bár egyes római uralkodók és mecénások „jótéteményeket^ is gyakoroltak, a birodalom általános politikája, a demokrácia és az öntevékenység elnyomásának politikája, a kíméletlen adózási rendszer egyre mélyebbre taszította Görögországot a szegénységbe és a gazdasági tehetetlenségbe.
Görögország császárkori történetét forrásaink nem világítják meg kellő mértékben; kiváltképpen vonatkozik ez a megállapítás a gazdaságtörténetre. Irodalmi forrásainkból nem sok anyagot meríthetünk, de még az a kevés sem mindig megbízható. Meglehetősen élénk viszont az archeológiái kutatás Görögország és az égei-tengeri szigetvilág területén: Attikában, Thessaliában, Phókisban, Makedóniában, a Peloponnésoson. Különösen az athéni agora ásatása jelentős: itt 1931-től - az építészeti és művészi emlékeken kívül - már 5000-nél több feliratot találtak; publikálásuk eddig nem történt meg. Tovább folyik a korinthosi ásatások anyagának a közzététele. De a feliratok és archeológiái emlékek túlnyomó többsége a klasszikus és hellénisztikus korból származik.

A római korszakra vonatkozólag a tudomány nem rendelkezik olyan gazdag gazdaságtörténeti dokumentum-gyűjteménnyel, mint amilyen a III-II. századi délosi feliratok anyaga. Ezért van az, hogy Görögország történetének császárkori szakaszát nem lehet a kellő teljességgel és világossággal megrajzolni. A Balkán félszigeti tartományok történetének csak általános vonásait vázolhatjuk többé-kevésbé kielégítő módon.


Forrás: Abram Borisovič Ranovič: A Római Birodalom keleti tartományai