logo

XXVII Novembris AD

Római nyomokon Libanonban.

Miközben a mindennapos forgalmi dugóban ülünk, kifelé tartva Bejrútból, bőven van időnk tűnődni ennek az alig dunántúlnyi kis országnak viharvert történelmén. Alig van ennél ősibb és dicstelibb múlttal rendelkező ország Európa és a Közel-Kelet határán: nevét már a sumer eposzok is emlegetik, legtöbbször a hőn áhított cédrussal kapcsolatban. Aztán sorban az akkádok, asszírok, föníciaiak, babilóniaiak, egyiptomiak, perzsák, görögök és rómaiak foglalták el ezt a területet - legtöbbször ugyancsak a cédrusfák és a jó kikötők miatt.
Közben Jasszer névre hallgató síita sofőrünk kikecmergett a dugóból. Egy déli falucskából származik, valahonnan Cúr mellől. Libanonban ma is nagyon fontos tudni, ki honnan jött, s milyen vallású.
Az 1975 és 1990 között dúló polgárháború sebeit még nem gyógyította be az idő. A délen lakó síiták mélyen megvetik a szunnitákat, és fordítva: a maroniták - akik az északi és keleti országrészt uralják - gyanakvóak minden iszlám vallásúval szemben, s akkor még nem is beszéltünk az örményekről, drúzokról és az alavitákról, valamint az ország páriáiról, a vegyesen keresztény és iszlám vallású palesztinokról.

Az utak mentén mindenütt a libanoni hadsereg ellenőrző posztjai: a „fakabátokban” céltalanul ácsorgó bakák, a szírektől kapott ócska T-55-ös szovjet tankok, lehetőleg lövegcsővel az autókra irányozva. Nem túl barátságos látvány, de meg lehet szokni. A katonák persze nem turistákra vadásznak, bennünket is azonnal engednek továbbhaladni. Most a tengerparton észak felé száguldunk, mivelhogy sebességkorlátozás sehol sincs. Itt az utakon az erősebb joga érvényesül, lóerőkkel és heves dudálással csinálnak maguknak helyet az autósok, néha csupán miliméterekkel haladva el egymás mellett. Mindössze egyetlen szabályt láttam ebben a közlekedési dzsungelben: a női sofőrnek kötelező utat engedni!
Libanon tengerpartja teljesen egybeépült, még táblák sem jelzik, hogy Bejrútot elhagyva egy új településre érkeztünk. A déli Cúrtól az északi Tripoliig egyetlen, egybefüggő város az egész tengerpart - a legnagyobb persze maga Bejrút -, ultramodern szállodákkal, gigantikus bevásárlóközpontokkal, bankokkal, ipari üzemekkel és égbe nyúló tömbházakkal (fényévekre a mi lerobbant lakótelepeinktől). Az embernek az az érzése támad, hogy valahol Kaliforniában száguldozik a tengerparton.

Mit is keres a magamfajta ókortörténész Libanonban? Természetesen a múlt nyomait, melyekből akad itt szép számmal, még akkor is, ha a polgárháborús évtizedek, a hosszú ideig tartó szíriai megszállás, az 1982-es, majd 2006-os izraeli támadások nemcsak az ország turistaforgalmát, hanem a tudományos munkát is jócskán visszavetették.
Az utóbbi években aztán amerikai, libanoni és lengyel régészek folytatják a lassan feléledő kutatásokat, nagyon szolidan, inkább csak az állagmegóvásra és restaurálásokra koncentrálva. Merthogy ebben a fantasztikus méretekben növekvő országban csak egyre nincs pénz: a kultúrára.



Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor - Római nyomokon Libanonban