logo

XXVII Novembris AD

Büblosztól a cédrusokig

„Az UNESCO ugyan felvette a világörökség helyszínei közé Bübloszt (Jbeil), de pénzt természetesen ők sem adnak. Pedig a romterület konzerválását a legsürgősebben el kellene végezni” - mondja helyi idegenvezetőnk (eredeti foglalkozását tekintve matematikus) egy keresztes erőd lábánál állva, amely a bübloszi romterület közepén áll, idestova több mint 800 éve.
A bübloszi ásatásokat a francia Maurice Dunand (1898-1987) vezette a két világháború között, majd a második világháború után. A kutatók által használt sínek és csillék a mai napig ott rozsdásodnak a romterületen, csaknem hatvan év után! Pedig a helyszín egyedülálló: a föníciai kortól a perzsákon és a görögökön át a rómaiakig, sőt a keresztes háborúk koráig és annál is tovább egyetlen helyszínen tanulmányozható szinte az egész ókori Közel-Kelet történelme. De vezetőnknek igazat kell adnunk: a legsürgetőbb feladat volna a romok konzerválása.

A Bejrúttól 40 km-re északra fekvő Büblosznál nem merünk még északabbra menni, mert Tripoliban néhány napja még utcai lövöldözésekről kaptunk hírt. Így hát nehéz szívvel lemondunk egyik északi úticélunkról: Arqáról, Alexander Severus császár szülőhelyéről. Utunkat most a hegyekbe vesszük, hogy felkeressük az egyik cédrus-arborétumot. Mindössze öt ilyen maradt meg az egykor hatalmas kiterjedésű erdőségekből. Az egyikbe, a Kadisa-völgy felett 2000 méter magasságban emelkedő „Isten cédrusai” rezervátumba igyekszünk, melyet az UNESCO 1998-ban a világörökség részévé nyilvánított. Itt található az a fa, amelyről a libanoni címert mintázták, jóllehet mára alig hasonlít az eredetire, mivel beteg ágait levágták róla.
Egy hatalmas törzsű fáról a szakértők azt állítják: 6000 éves, vagyis a sumerek idejében is itt állt. A három-négy méter átmérőjű törzsről ezt könnyen el is hisszük. A domb tetején aztán valódi meglepetés várja a magyar utazót: két magyar nyelvű tábla is emlékeztet arra, hogy Csontváry Kosztka Tivadar itt festette híres „Magányos cédrus”-át (1908). Nos, a festő kissé csalt: az általa lefestett cédrus ugyanis nem magányos, hanem egy erdő veszi körül. Közben lassan rákúszik a dombra egy felhő, amely hideg, tejfehér ködbe burkolja a fákat. Az évezredes cédrusok most valóban tündérmesébe illő látványt nyújtanak.

Az Adónisz-mítosz minden bizonnyal föníciai eredetű. A csodás szépségű ifjút, aki Perszephoné és Aphrodité szerelmét is élvezte, egy vadászaton megölte egy vadkan, amiért aztán Aphrodité megsiratta. Adónisz (jelentése: „úr”) keleti felfogás szerint tavasszal feltámad, ősszel pedig ismét meghal. Adónisz ünnepét, az Adóniát az egész Keleten megünnepelték. Később Rómában is megülték, csakhogy különböző időpontban (Keleten a nyári napforduló, Nyugaton a tavaszi napéjegyenlőség idején).

Már Bejrútban, az Amerikai Egyetem (AUB) modern régészeti múzeuma előtt veszek észre egy római feliratot, amely szintén a cédrusokhoz kapcsolódik. Hadrianus császár (117-138) több mint kétszáz latin nyelvű feliratot vésetett az akkor még kiterjedt cédruserdőket határoló sziklákba.
Az egyik legfontosabbat még a 19. században találta meg Ernest Renan, a híres utazó és bibliatörténész. Ennek szövege a császár neve után a definitio silvarum (az erdők körülhatárolása) kifejezést tartalmazta, s az egyik felirat még azt is megjelölte, hogy négyféle fafaj képezte a császár magántulajdonát: a libanoni cédrus (Cedrus libani), a kilikiai fenyő (Abies cilicica), a ciprus (Juniperus excelsa) és a libanoni tölgy (Quercus libani) - legalábbis a kutatók szerint. A császár természetesen - mint valamennyi hódító elődje - hajóépítésre és fontos középületek díszítésére használta Libanon legismertebb természeti produktumát.




Grüll Tibor


Grüll Tibor (1964) a Pécsi Tudományegyetem docense, az Országos Rabbiképző - Zsidó Egyetem magántanára, a Szent Pál Akadémia tanszékvezető főiskolai tanára. Fő kutatási területe a korai császárkor, valamint a római kori zsidóság és kereszténység története.


Forrás: Grüll Tibor - Római nyomokon Libanonban