logo

XXIII Januarius AD

Palesztina vallásos irányzatai

Izráel kegyességi képlete Jézus korában meglehetősen bonyolult. Már a Hasmoneusok korában elkezdődött a „chasidim ”, a kegyesek pártjának felbomlása, különböző irányzatokra való tagolódása. A törvényhez és a törvényességhez ragaszkodó kegyesek nem nézték jó szemmel a Hasmoneusok főpapságát, s ez kibékíthetetlen ellentét forrásává lett. Az irányzatok kialakulásának másik és egyben leglényegesebb forrása a Messiásra vonatkozó nézetek közti különbség. Nem hanyagolható el azonban a politikai koncepció területén jelentkező különbség és a szociális vonalon jelentkező ellentét sem. Ezenkívül még egy lényeges mozzanat idéz elő csoportosulást: a népi-faji különbség.

A Jézus korabeli vallásos irányzatokat és pártokat úgy próbáljuk meg áttekinteni, hogy kiindulási alapul vesszük azokat az irányzatokat, amelyeket az Újszövetség megemlít, amelyekről Jézus szól, s röviden próbálunk eredetükre is visszautalni, majd más feljegyzések alapján egészítjük ki a Jézus korabeli irányzatokra vonatkozó ismereteinket.

a) Népi, faji és vallási tényezők hatására alakult ki Palesztinában és került éles ellentétbe a zsidósággal Samária. Jézus korában Izráelben a „samaritánus" megbélyegző jelzőnek számított. A samaritánusok eredete a Krisztus előtti 722-es évre nyúlik vissza. Az északi országrész ekkor asszír uralom alá került, az ország lakóinak nagy részét elhurcolták, és pogányokat telepítettek helyükre. A lakosság ott maradt része keveredett a betelepített pogányokkal, és ez vallási keveredést is idézett elő.
A samaritánusok szerettek volna csatlakozni a fogságból visszatért zsidókhoz és részt venni a templom felépítésébe, a zsidók azonban nem voltak hajlandók ezt megengedni és egyenrangúaknak tekinteni őket magukkal. Mereven elzárkóztak tőlük, s nem fogadták be őket hitközösségükbe. A szakadék még mélyebbé vált akkor, amikor Manassé, Jaddua főpap testvére idegen asszonnyal kötött házassága miatt kénytelen elhagyni Jeruzsálemet. Ez a Manassé a Garizim hegyén templomot épített, és samaritánus főpap lett.
Jézus korában annyira éles volt az ellentét a zsidók és a samaritánusok között, hogy a galileai zsidók inkább nagy kerülővel mentek fel Jeruzsálembe, de Samárián nem mentek át. Jézus elhatárolta magát a zsidó-samaritánus ellentéttől. Nem kerülte ki Samáriát (Lk 9:51 kk). Szóba állt a samáriai asszonnyal (Jn 4), és munkálkodott Samária falvaiban is, annak bizonyságául, hogy Izráel Istene Samária előtt is megnyitotta az élet útját.

b) Vallási és politikai ellentét alapján alakult ki a sadduceusok pártja. Jézus korában a sadduceusok pártja vallási és politikai párt. Amikor Makkabeus Jonathán a főpapi tisztet átvette (Kr. e. 153), az ősi főpapi család és követőik egy egészen szűk körű pártba tömörültek. A hasmoneusok korában politikai és vallási pártként szerepeltek.
A papi arisztokrácia képviselői voltak a Szanhedrinben. Elvetették mindazokat a tanításokat, amelyek a Pentateuchosban nincsenek kifejezetten megemlítve. Tagadták a lélek, angyalok létezését és a feltámadást (Mt 22:23-33). A dogmatikájuk szükségszerű következménye etikájuk eudémonisztikus színezete. A szokásjognak és hagyományoknak nem tulajdonítottak kötelező erőt.
Vallási konzervativizmusuk mellett politikai opportunizmus jellemezte őket: teljesen a hellénizmus hatása alá kerültek. Jézus korában a politikai és gazdasági vezetés az ő kezükben volt, a főpap is ehhez a párthoz tartozott. Jézusban veszedelmes forradalmárt láttak, féltették tőle a népet, s mindent megtettek azért, hogy megszabaduljanak tőle.

c) Vallási és politikai ellentét volt az alapja a farizeusok pártja kialakulásának. Jézus korának sokat emlegetett jellegzetes csoportja. Eredetük ugyanúgy, mint a sadduceusoké a Kr. e. 2. századra nyúlik vissza. E korban a tiszta kegyességi élet és a politikai függetlenségért való harc képviselője a „chasidim" (kegyesek) csoport; ja, egy aktív, harcos csoport. Ez azonban a Kr. előtti 2. század elején pártokra szakadt, s a „chasidim" örökségét a farizeusok vitték tovább.
Johannes Hyrcanus idejében (Kr. e. 135-104) ellenfeleik illették őket a „perus a", (görög formája „pharisaios") „elkülönülők" jelzővel. A farizeusok az esszénusoktól és a sadduceusok pártjától elhatárolták magukat, ez a Hasmoneu-sok idejében egészen nyilvánvalóvá vált. A párt papi és laikus rétegből tevődött össze, főként kereskedők- és iparosokból. Igen népszerűek, több mint 6000 embert számláltak soraikban.
Az írástudók nagy többsége is a farizeusok pártjának volt tagja. Kifejezetten laikus mozgalom, s a vezetés az esszénusokkal ellentétben nem a papok, hanem az írástudók kezében volt. A qumrániakkal ellentétben ők nem szakítottak a templommal és annak papságával, sőt egészen I. Johannes Hyrcanusig az uralkodó mellett álltak. Az ő uralma alatt következett be a törés Izráel vezetője és a farizeusok között. Ettől kezdve állt az uralkodó a sadduceusok pártja mellé.
Az ellentét annyira elmérgesedett a következő időben, hogy Alexander Ianneus (103-76) idejében nyílt harcra került sor, és a polgárháború 800 farizeus keresztre feszítésével ért véget. A nép körében ennek igen rossz visszhangja volt. Halálos ágyán az uralkodó feleségének (utódának) azt a tanácsot adta, hogy a farizeusokkal kössön békét és uralkodásában rájuk támaszkodjék. Ez meg is történt, s ettől kezdve nagy befolyáshoz jutott a farizeusok pártja a Szanhedrinben.
Nagy Heródes idejében ugyan újra háttérbe kerültek, azonban ez átmeneti jellegű, halála után visszanyerték nagy befolyásukat. Már Nagy Heródes idejében elkezdett munkálkodni két nagy jelentőségű rabbijuk, Hillél és Sammai (Kr. e. 20). Munkájuk és tanítványaik munkája döntő hatással volt a palesztinai életformára. A farizeusi irány kiemelkedő írástudója I. Gamáliel (Kr. u. 30), majd később Jochanan ben Zakkai (Kr. u. 66-67) munkálkodott Jeruzsálemben és Rabbi Akiba (mártírhalált halt Kr. u. 137-ben).

A farizeusok a Tórát mindenekfölött tisztelték. Az igaz Simon nyilatkozata szerint három dolog a világ létének alapja: a Tóra, az istentisztelet és a szeretetmunka (Pirqe Abot trakt). Ugyancsak ő javasolja, hogy a Tóra köré védő falat kell húzni (s ez a Tóra magyarázata), amely megóv a tudatlanságból származó vétkezéstől. Ezen az alapon született meg Jézus korára az a 613 szabály, amelyből 248 parancs, 365 pedig tilalom. Az emberi hagyománya „védő fal" a törvényt egyre inkább eltakarta és teljesen háttérbe is szorította.
A törvényt individualista szabályrendeletekben oldották fel a törvény szellemétől idegen módon.
A farizeusok kegyessége Jézus korában külsőleges és formális. A Tízparancsolat, a szombat, és bizonyos tisztasági előírások megtartására kínosan ügyeltek (Mk 7:1 kk) hetenként kétszer böjtöltek (hétfőn és csütörtökön) és alamizsnát osztottak meglehetősen feltűnő módon. Lakóhelyeiken kis konventikulumokban tömörültek. Új tagokat próbaidő után vettek fel maguk közé.

Tanításuk nyomán vált az ószövetségi eszkhatológia apokaliptikussá. Az apokaliptikus eszkhatológiát kozmológiai dualizmus jellemzi: eszerint a jelenlegi korszak a gonosz hatalma alatt van, ezért várják a pusztulását és a kegyesek megszabadulását. Az apokaliptika alapjául szolgáló kozmológiai dualizmus metafizikai karaktert nyer, midőn az apokaliptikus a földi történéseket úgy szemlélteti, hogy ezek az egymással szemben álló földöntúli hatalmak jelentkezősei. Isten oldalán vannak az angyali hatalmak, vele szemben áll a Sátán és serege.
A farizeusok antropológiája a hellénizmus hatása alá került. Izráel az emberről úgy gondolkozik, hogy egy egységes lény. A lélek magasabbrendűségét és a test alacsonyabb rendűségét nem ismeri. A görög gondolkozás hatására alakult ki a farizeusok körében az a felfogás, hogy a test a bűn fészke, s a lélek az ember nemesebb része. Teológiai koncepciójukból nőtt ki a szenvedés, a mártírium és a halál sajátos értékelése, az egész szenvedésteológia.

A farizeusok kegyessége Jézus korára a törvényeskedés zsákutcájába jutott, sok tekintetben tartalmatlanná, felszínessé, üressé vált. A kezdetben prófétai jellegű irányzat képviselői az egymást követő nemzedékeken át teljesen megváltoztak, s a törvény értelmének a megragadása helyett a törvény betűjén rágódtak, Jézussal egyre élesedő ellentétbe kerültek, mert személye, munkássága és tanítása jól kidolgozott vallásos rendszerükbe nem volt beleilleszthető. Jézus ítéletet hirdet e párt tagjai fölött, mert helytelen a bűnről szóló tanításuk, az antropológiájuk, az eszkhatológiájuk, a teológiájuk és a praxisuk. Megtérésre van szüksége e párt tagjainak is. Voltak közöttük olyanok, akik meghallották a megtérésre hívó szót, s Jézus követőivé lettek.

A sicariusok (a lat. sica „rövidtőr" szóból) Jézus korának harcos csoportja. Tanításuk a farizeusokéhoz hasonlít, de ők nem ismertek el egyetlen földi királyt sem, és nem voltak hajlandók az adófizetésre. Isten királyságát erőszakkal akarták kikényszeríteni. Ennek érdekében felkeléseket szerveztek, orvgyilkosságokat követtek el, sőt nem egyszer öngyilkosságot is: ezt olyan engesztelő áldozatnak tekintették, amely sietteti a véget. Ehhez a párthoz tartozott Hiskia (Ezékiás), az apokaliptikus militarizmussal eltelt szabadságharcos és fia, Júdás, aki két ízben is szervezett felkelést. A Makkabeus-szabadságharcok apokaliptikus és harcos tradícióinak örököse ez a qumráni esszénus mozgalomból korán kivált militarista ág, a sicariusok pártja.

A zélóták (gör. zéIótés „vakbuzgó") mozgalma volt a zsidó szabadságharcos csoportok között a legjelentősebb a sicariusoké után. A zélóták eredete meglehetősen homályos: talán a Makkabeus szabadságharcok korára tehető. Politikai és vallási rajongók, irányzatuk a farizeizmus fanatikus szélsőségének tekinthető. Aristobulus buzgó párthívei voltak az idumeus származású Heródessel szemben. Különösen érdekelte őket a templom, a törvény pontos megtartására igyekeztek, a szent föld szabadságáért küzdöttek, nagy tiszteletben tartották a Tóra-tekercseket. Céljuk a Messiás eljövetelének siettetése volt, ezért a politikailag alkalmas pillanatot várták az eszkhatologikus harc kirobbantására.
Vezetőik Jézus korában és Jézus kora után, a jeruzsálemi sadduceus papi arisztokrácia köreiből származtak, vezető szerepre törtek a pártok között. Tagjaik a jeruzsálemi hazájukért rajongó rétegből kerültek ki, azonban vidéken is voltak híveik. A párt a farizeusok bal szárnyából tevődött össze. A római birodalomnak való adófizetést és a római császárért bemutatandó áldozatot elszántan ellenezték. A háborút, az ölést, a hősi halált a céljuk elérése érdekében igen fontosnak tartották, harcaikban angyali segítségre számítottak, de egyébként harc közben keresték a halált. A farizeusi apokaliptika volt rájuk hatással „eszkhatologikus militaristáknak" nevezhetjük őket.

A heródiánusok Heródes párthívei voltak. Készséggel és kritikátlan opportunizmussal álltak az uralkodó rendelkezésére. Nagy Heródes uralmával feltétel nélkül egyetértettek és elégedettek voltak. Politikai alapgondolatuk az volt, hogy Róma védelme alatt hatalmas heródesi birodalmat kell alapítani, amely később képes lesz a világbirodalom igáját lerázni.
A farizeusok és sadduceusok ellenséges szemmel néztek rájuk, de Krisztus ellen szövetségre lépnek velük. Együtt tanácskoznak arról, hogyan tegyék el láb alól Jézust (Mk 3:6). Nem véletlen, hogy az adófizetésre vonatkozó kérdést éppen a Heródes-párt tagjai teszik fel Jézusnak (Mt 22:15-23. Mk 12:13-17. Lk 20:20-26).

Az esszénusok Jézus korának jellegzetes irányzata, bár az Újszövetség nem említi őket. Valószínűleg a Kr. e. 2. század vége felé kell keresnünk eredetüket. Aszkétikus jellegű kegyesség, a világtól való elzárkózás, vagyonközösség, szigorú napirend jellemzi életüket, valamint a mózesi törvények, különösen a szombat szigorú megtartása. A gazdagságot megvetik, vagyonközösségben élnek. Senki sincs köztük, akinek többje volna, mint a másiknak.
Aki be akar lépni a szektába, köteles odaajándékozni vagyonát a közösségnek. Úgy élnek, mintha testvérek volnának. Minden városban van a szektának gondnoka. Nem vásárolnak egymástól, nem adnak el egymásnak semmit, hanem mindenki odaadja a maga tulajdonából a másiknak azt, amire szüksége van. Istent sajátos módon tisztelik. Könyörgés után az elöljárók elbocsátják őket a napi munkára, hogy mindenki végezze a maga mesterségét. Elöljáróik parancsa nélkül semmit sem tesznek. Két dologban viszont teljes szabadságot élveznek: mások megsegítésében és a könyörületesség gyakorlásában. Mindenki köteles segítségére sietni annak, aki támogatásra szorul. Adott szavuk szentebb, mint az eskü.

Megingathatatlanul hisznek abban, hogy a test ugyan romlandó és elenyészik, a lélek azonban halhatatlan, s örökké él. Mihelyt kiszabadul a test börtönéből, boldogan a magasba lebben, mintha hosszú szolgaságból szabadult volna. Az esszénusok számolnak Isten népének a messiási harcban való aktív részvételével. Két Messiást várnak. Közel állnak a sicariusok és zélóták mozgalmaihoz.
Némelyek szerint a qumráni esszénus szekta a zélóták teológiai megalapozója és támasza lett. Később együtt harcolnak Róma ellen: a sicariusok közülük váltak ki. Az esszénusok szélsőséges irányzata külön zárt közösségben élte a maga életét. Településük centruma Wadi Qumrán és Kirbet Qumrán. Kr. e. 31-ben földrengés pusztította el telepeik nagy részét.

Keresztelő János és Jézus tanítványai közül többen, sőt Jézus maga is kapcsolatban volt az esszénusok mozgalmával.