logo

XXI Martius AD

Júdea .

A júdeai terület három nagy tájegységre tagolódik. Az ország közepén húzódik a Júdai-hegyvidék, északi részén a Jeruzsálem körüli hegyekkel. Kimagasló csúcs az Olajfák hegye (818 m). Délen a Hebróni-hegyvidék 1000 m fölé emelkedik.
A hegyek nyugat felé az ún. Sefélá-alföldbe ereszkednek alá. Ez a táj voltaképpen dombvidék s a filiszteus-tengerpart síkságába vezet át. Keleten viszont a Jordán torkolatvidéke és a Holt-tenger környéke Palesztinának esőben legszegényebb és legterméketlenebb területe, ez az ún. Júdeapsuztája (Mt 3:1). Teljesen kopár, sziklás vidék ez, ahol csak egy-egy felfakadó forrás mellett lehet az oázis kínálkozó lehetőségét kihasználni. Hyen oázis a Holt-tenger mellett pl. Engedi, vagy ilyen volt e tenger ENY-i szélénél a Ain-Feskha, ahol a qumráni gyülekezet teremtett a víz segítségével életet a pusztában.

Az egykori Júda országához hozzátartozott a régi Benjámin törzs területének egy része is. Itt volt Gibea, Saul király várával, nyugatabbra pedig Gibeón, melynek lakói önként hódoltak meg Józsué előtt. (Józs 9 r.) Közelében van az Ajjalón völgye, ahol kánaáni városkirályok egyesült seregeit verte le a hagyomány szerint Józsué; ennek következményeképpen olyan erős kánaáni városok kerültek a kezére, mint, Lákis, Eglón, Debir és Hebrón - a dél-júdai területen.

Lákis már az amamai levelekből jól ismert város, nemcsak a kánaániaknak, hanem Júdának is egyik legerősebb városa volt a filiszteus határon. Sanherib asszír király is nagy hadi sikerként értékelte elfoglalását 701-ben, s egyike volt azoknak a városoknak, amelyek az 587-es babiloni hadjáratban legtovább tudtak ellentállni, erről tanúskodnak az ún. lákisi ostrakák.
A fogság után ismét jelentős város lett, perzsa kormányzósági palota is épült a közepén. - Hebrón közelében, a Mamré tölgyesében tartózkodott hosszú időn át Ábrahám (Gén 18:1), sőt itt vásárolta meg családi sírhelyül a Makpélá barlangot. E helyet az arab lakosság máig is kegyhelyként tartja tiszteletben, a város mai neve, El-Chalil pedig azt jelenti, hogy „a barát”, ti. Isten barátja, ahogyan a bibliai értékelés nevezte Ábrahámot (Ezs 41:8; Jak 2:23).

Hebrónnak Dávid királysága idején volt nevezetes szerepe, hét évig királyi székhely volt, sőt Absolon lázadása is innen indult ki. A babiloni fogság idején az edómi nép vette birtokába a várost, csak Makkabeus Júdás hódította újra vissza. Az edómi származású Nagy Heródes itt is nagyszabású építkezéseket hajtott végre.
Dél felé tekintve az ország ledélibb fekvésű városát, Beér-sebát találjuk a sivatag szélén. A pátriarcha-történetek közül egy hasonló tartalmú elbeszélés fűződik e várossal kapcsolatban Ábrahámnak és Izsáknak a nevéhez, ez az elbeszélés részben a város nevének etimológiája is („hét kút”, vagy „az esküvés kútja”, Gén 21:22 skv.; 26:26 skv.).

A Júdai-hegyvidék legfontosabb városa természetesen Jeruzsálem, a bibliai korban éppúgy, mint ma, főváros. A honfoglalás előtt kánaáni városkirályság volt, az amarnai levelekben Urusalim néven fordul elő. (A név valószínű jelentése: Sálém városa, lévén Sálém a gyógyítás, egészség, békesség Istene, a kánaáni Aesculap.) Régi lakóit jébusziaknak (jebuzeusoknak) mondja az írás, valószínű, hogy nem sémiták voltak.
A meredek hegyfokra épített erős várat csak Dávidnak sikerült meghódítani, ő azután fővárossá és kultuszi központtá tette. Ez a régi város a későbbi Jeruzsálemnek csak egy kis részét képezi: a délkeleti hegyfokon feküdt, ezt neveték a „Dávid városának”, vagy Ófelnek. Salamon ettől északra építtette fel a templomot, szomszédságában a királyi palotát s az egész várost kőfallal is megerősítette. Jeruzsálem aztán a lakosság rohamos növekedésével együtt terjeszkedett észak és nyugat felé. Hizkija királyról olvassuk, hogy ő egy második falat is építtetett a régi városfalon kívül (2Krón 32:5).

A keleti és nyugati városrészt egy völgy választotta el egymástól, melynek csak a késői görög Tyropoion elnevezését ismerjük; e völgy az évszázadok múltával meglehetősen feltöltődött. A várostól délre a Hinnóm-völgy húzódott, mely az ott folytatott pogány kultuszról, a gyermekáldozatokról vált hírhedtté (Jer 7:31) annyira, hogy az Újsz. korában a völgy nevének görögös formája Geenna (gyehenna) a kárhozat helyének a jelképes nevévé vált (Mt 5:22). Kelet felől a Kidrón-völgy választotta el a fővárost az Olajfák hegyétől.
A város ivóvíz ellátását elsősorban két forrás biztosította, egyik a Himnóm- és Kidrón-völgy találkozásánál levő Rógél-forrás, másik a Kidrón-völgy felőli domboldalon fakadó Gihón-forrás (lKir 1:33), melynek ma Mária-forrás a neve. Az utóbbinak a vizét a Silóah-csatornán át vezették be a városba (Ézs 8:6), Hizkija király pedig egy több mint ötszáz méter hosszú alagutat vágatott a hegyen át, hogy a forrás vizét ostrom esetére is biztosítsa a városban levők számára (2Kir 20:20). Az így bevezetett víz a Siloám tavában gyűlt össze (Jn 9:7).

A babiloni megszállás idején elpusztult Jeruzsálemet a fogságból hazatért zsidók népesítették be és építették újjá. A templom újjáépítésén (Kr. e. 515) kívül legfontosabb volt a városfalaknak a restaurálása Nehémiás idejében, 445 körül.
A Makkabeusok küzdelmei idején a város birtoklása szempontjából nemcsak a templomhegy volt fontos objektum, hanem a tőle délre épült Akra nevű fellegvár is. - Nagy Heródes kezdett nagyszabású építkezésekhez Jeruzsálemben is. Először a templomot építtette újjá, melynek udvarai, oszlopcsarnokai, melléképületei még tovább is épültek. Kr. u. 64-ben készült el az egész épületcsoport, hogy néhány év múlva beteljesüljön rajta Jézus jóslata (Mt 24:2).

A nyugati városrész szélén nagyszabású királyi palotát építtetett, a templomhegy ENY-i sarkán pedig az ún. Antónia-várat, amelyben római helyőrség tartózkodott. Az ásatások során előkerült egy hatalmas kőlapokkal kirakott térség, föltevés szerint ez volt az a hely, ahol a katonák királynak csúfolták Jézust, és ahol Pilátus ítéletet mondott fölötte (Jn 19:13).
A templomhegytől északra volt a Bezetha nevű városrész, melyet újabb kőfallal vettek körül; itt volt többek közt a Bethesda-tó is. - a falakon keresztül több fontos, a Bibliában is néven nevezett kapu vezetett a városba. (Jaffai, Damaszkuszi kapu, Juh-kapu, Hal-kapu stb.)

A római háborúk során Jeruzsálem nagy épületei, falai elpusztultak, csak itt-ott maradt meg belőlük valami, pl. az egykori templom nyugati falának egy részlete, a „Sirató-fal”. A korai keresztyénség a ΙΠ -IV. sz.-tól kezdve igyekezett meghatározni különösen Jézus szenvedéseinek, majd halála utáni megdicsőülésének a helyeit, templomokat, kápolnákat építve e pontokra, ezeknek az alapja azonban bár tiszteletreméltó, de bizonytalan hagyomány.

Jeruzsálem a középkorban arab kézre került, a 600-as évek közepén épült a Szikla-templom nevű nagy mecset, mely nevét a benne levő hatalmas kőlapról kapta, feltevés szerint a zsidók egykori templomából az égőáldozati oltárnak egy darabja ez a sziklalap. - Jeruzsálem mai neve arabul El-Quds = a Szent (város). Az országhatár két részre osztja Izráel és Jordánia között, a hajdani Tyropoion-völgy mentén.

Jeruzsálem közelében több kisebb helység feküdt, melyek az evangéliumokból ismertek:
Betfagé, Bethánia. - Dél felé, nem messze a fővárostól van Betlehem, Dávid nemzetségének a városa. (lSám 16 r.). A dávidi dinasztiával összekapcsolt reménység révén már korán az eljövendő Messiás szülővárosának mondták a próféták (Mik 5:1).

A Nagy Konstantin által építtetett „szent születés temploma” egy barlang fölé épült s a hagyomány e barlangot tartja Jézus születése helyének.