logo

XX Martius AD

A Samáriai hegyvidék

A Samáriai hegyvidék északi fele viszonylag alacsonyabb, közbeékelt völgyekkel és síkságokkal megszakított változatos dombvidék, melynek csak egyes pontjai érik el az 500 méteren felüli magasságot. E terület legfontosabb városa volt az Omri király által kiépített és fővárossá tett Samária (lKir 16:24).
A főváros jelleghez hozzátartozott az erőddé kiépítés: hatalmas falvaival, bástyáival évekig ellen tudott állni az asszírok ostromának. A fővárosba települt az ország előkelő rétege is, a királyi palotán kívül a vagyonos családok fényűzően berendezett házai is ott voltak.

A háborúk során elpusztított és kifosztott házak romjai közül még mindig maradt annyi értéktárgy, ami az ásatások során napfényre kerülve mutatja az egykori fényűzés nyomait. Samária kisebb jelentőséggel, de lakott hely maradt az asszír megszállás után is, névadója volt a hozzá tartozó közigazgatási területnek (Ezsd 4:17), sőt e terület lakosságának is.
A samaritánusokkal, mint keverék-néppel (2Kir 17:24 skv.) a babiloni fogságból hazajött zsidók nem vállaltak közösséget. (Ezsd 4 r.) Nagy Heródes fényesen újjáépítette a várost és Augustus császár tiszteletére a Sebaste nevet adta neki (az Augustus cím görög megfelelője Sebastos); az utóbbi név máig fennmaradt Sebastije formában.

A samáriai dombvidék a tenger felé a Sárón-síkságba megy át. A bibliai korban legelőnek alkalmas füves terület volt, amely az őszi esők megérkeztével egyszerre kivirult, a zöld fü között nyíló rengeteg virággal. A síkságot a part hosszában ún. dünák választják el a tengertől, e dünákat a hullámverés építi a partra sodort fövenyből, a megszámlálhatatlan sok apró homokszemcséből (Gén 22:17).
A Karmel-hegyfoktól délre volt egy régi kikötőváros, Dór, amely a filiszteusokkal rokon tengeri népek egyikének a kezébe került a XII. sz.-ban és csak Salamon csatolta birodalmához. A város az asszír kortól kezdve megint függetlenné vált az izráel-júdai történettől.
Nem messze tőle délre építette Nagy Heródes Caesarea kikötővárosát, amely a Palesztinát kormányzó római procuratorok székhelye volt (ApCsel 10:1). Még délebbre volt Jáfó kikötője (Jón 1:3).

Az Újsz.-ben Joppe néven fordul elő (ApCsel 9:36), a mai Jaffa nevű kikötő pedig ugyanitt fekszik, egybeépülve az újonnan alapított modem izráeli nagyvárossal, Tell-Avivval.
A samáriai területhez tartozó, magasabban fekvő DK-i táj az Efraim hegyvidéke. Két hatalmas hegycsúcs emelkedik ki az ország közepén, a Garizim (870 m) és a Ebal hegye (940 m). A honfoglalási hagyomány az áldás és átok ünnepélyes kihirdetését kapcsolja hozzá az Úr szövetségét megtartókra, illetve megtagadókra (Deut 27:12-13).
A két hegy lábánál fekszik a régi kánaáni város, Sikem, amely a pátriarcha-kortól kezdve (Gén 34 r.) gyakran szerepel a bibliai történetekben. Itt hirdették ki az északi törzsek különválását s ez lett Izrael országa első fővárosa. (lKir 12 r.)
A fogság után a samariai tartomány legfontosabb városa lett s amikor a samaritánus gyülekezet végleg különvált a zsidóktól, akkor a Garizim hegyén építettek maguknak külön templomot, amelyet Hyrcanus János pusztított el a várossal együtt Kr. e. 128-ban. Közelében Vespasianus építtetett új várost s a, Flavia Neapolis nevet adta neki. Az utóbbi név torz változata él a mai arab Nablus falunévben. Krisztus korában itt csak egy kis falucska (Sikár) lehetett a „Jákob kútja” nevű forrás közelében (Jn 4:6).

Az Efraim hegyvidéke városai közül nevezetes volt Siló, Sikemtől délre, ahol a bírák korában kőtemplomban őrizték a szövetség ládáját, de a hely áldozatul esett az 1050 körüli filiszteus-háborúnak (lSám 4 r ), úgyhogy rommá lett templomát intő példaként emlegette az utókor. (Jer 7:12 skv.) Ugyancsak a filiszteus háborúk és Sámuel történetéből ismert hely Afék és a közelében levő Eben-ézer (1 Sám 4:1).
Az Efraim hegysége déli részén feküdt Bélel városa régi kánaáni szenthely, kapcsolatban állnak vele a pátriarcha-hagyományok is (Gén 28:19). Az ország kettészakadása után itt állította fel I. Jeroboám az egyik izráeli királyi szentélyt s benne aranyborjú szobrot helyezett el (lKir 12:28-33), ami állandó botránkozás forrása volt, a Jahve-hű prófétaság számára. (Hós 10:5.15; Ám 3:14.)
Az asszír megszállás gyengülése idején Jósiás király Bételre is kiterjesztette fennhatóságát és reformját; a babiloni fogság után is Júda területéhez tartozott s fennállt a római korig. - Közelében feküdt az Aj nevű hely, amely körül jelentős harcokat folytatott Józsué. (Józs 7-8 r.)
Feltűnő azonban, hogy a hely neve magyarul „romhalom”, amit az archeológiái kutatás annyiban is megerősít, hogy e helyütt valóban volt egy régi kánaáni város, de az még Kr. e. 2400 körül elpusztult. Józsué korában tehát a régi város valóban rom volt, a honfoglalási történet valószínűleg egy kisebb településhez kapcsolódik a közelében (Vö. Józs 7:3).

A Samáriai és Efraimi hegyvidék mészkőhegység, amelyet valamikor erdők borítottak éppúgy, mint a délebbre eső Júdai hegyvidéket. Egy-egy olyan név, mint Kirjat-jeárim (= az erdők városa) őrzi ennek az emlékét. Az erdők kitermelése azonban korán megkezdődött, először azért, hogy szántóterületet nyeljenek (Józs 17:15.18), azután magáért a faanyagért.

A középkorban az erdőírtás valóságos rablógazdálkodássá fajult, új telepítéssel nem törődtek. Emiatt azonban a termőtalajt a zuhogó záporok lemosták s végül a hegyek elkarsztosodtak. Ez a folyamat Júdában talán még súlyosabb következményekkel járt, ahol a hegyek közt nem voltak tágasabb lapályok, legelők, s az egyes hegyvonulatokat a lefolyó esővíz mély patakmedrekkel, az ún. vádikkal szaggatta szét.