logo

XXI Martius AD

A növényzet.

Palesztina természetes növénytakarójának nagy részét hajdan kiterjedt erdőségek alkották. A tölgyfélék több fajtája volt elterjedve. (A héber éláh, élőn és allón nevek jelölik ezeket, anélkül, hogy a fajta pontos meghatározása kitűnnék belőlük.) A tamariszkusz főleg a Jordán mellékén díszlik; jellegzetes fa a szikomor vagy vadfügefa, melyet épületfának használnak. A régi erdők nyoma főként Galileában és a Dsólán-hegységben látható. Egy-egy magányos, többszáz éves tölgy mellett cserjések terülnek el, aminthogy a bibliai korban sem egészen olyan volt az „erdő”, ahogyan azt a mai erdőgazdálkodás mellett elképzelnénk; akkor is inkább bozótos cserjék voltak az erdők, közülük kiemelkedő nagyobb fákkal. (Olv. Pl. Absolón és serege pusztulásának a történetét, 2Sám 18:8-9.)

A gyümölcsfák között kiválnak a mediterrán éghajlat jellegzetes fái. Legfontosabb volt az olajfa, melynek gyümölcséből az étkezéshez, gyógyításhoz, kultuszt szertartásokhoz egyaránt szükséges olajat sajtolták (Bír 9:9). A fügefa Jézus példázataiból jól ismert. (Mt 24:32; Lk 13:6 stb.)
Kora tavasztól kezdve hozza gyümölcsét (Én 2:13), az igazi ízletes gyümölcs azonban augusztusra érik be. (Lásd a Mk 11:13-ban levő látszólagos ellentmondást.) Délszaki növény a datolyapálma is. Örökzöld levelei az élet és öröm jelképeivé lettek. A lombsátorok ünnepéhez hozzátartozott a pálmaágakkal való felvonulás (Lev 23:40), így köszöntötték a győztes hadvezért vagy uralkodót is. (Vö. Jn 12:13; Jel 7:9).
A sűrű lombú szentjánoskenyérfát Palesztina egyik legszebb fájának mondják. Az alma-, gránátalma- és mandulafa egyaránt ismert volt a bibliai korban. A déligyümölcs-félék pedig a mai Palesztina fontos export-cikkei közé tartoznak.

Kiválóan megfelel a meleg, napsütéses klíma a szőlőnek, amelyet tőkés műveléssel, vagy lugasra futtatással egyaránt termesztettek. Bőven termő, dús fürtöket hozó növény volt mindig, rendkívüli gyümölcsét a Kánaán kikémlelésére küldött zsidók bámulva csodálták (Num 13:24). Egyébként pedig az élet és az öröm jelképének tartották ezt is, és a messiási jövendőnek a jellemzője lett az a gondolat, hogy akkor mindenki a maga szőlője és fügefája alatt ülhet békességben (Mik 4:4).

A gabonafélék közül a bibliai korban csak búzát és árpát termesztettek. Egyéb szántóföldi növények voltak: a köles, lencse, bab, fűszer-növények. Ipari növényként főként a lent termesztették. A kerti vetemények közül az uborka, dinnye, hagyma különféle fajtái vannak említve a Bibliában.

Palesztina növénytakarójához azután hozzátartoztak az állattenyésztés szempontjából fontos legelők. A csapadékmennyiség területi eloszlásának megfelelően Palesztinát egy valóságos sztyepp-zóna vette körül, mely különösen a Jordánon túl a nomádkodó pásztorok legfőbb tartózkodási helye volt mindig. Füves rétek voltak azután a völgyekben, a tengerparti síkságokon is. Az őszi esők hatására kizöldültek a rétek, kivirultak különféle őszi virágok, aszfodélosz-, kikerics-félék, aztán egy tengeri hagymának nevezett méter-magas növény, amelyet a szántóföldek mesgyéjén hagytak nőni határjelzőül.

A tavaszi felmelegedéssel aztán teljes pompájában virágzottak a rétek, főleg piros virágokkal. E tavaszi hónapok szépségét írja le az Énekek éneke: „íme, vége a télnek, az esőzés elmúlt, elment már. Virágok látszanak a földön, eljött az éneklés ideje, és gerlebúgás hangzik földünkön. Érleli korai gyümölcsét a fügefa, és a virágzó szőlők illatoznak.” (2:11-13).

Tulipán és nárciszfélék, ciklámenek és a sokat emlegetett liliomok valóságos virágszőnyeget képeztek; Salamon király legnagyobb dicsőségében sem öltözködött ilyen díszesen - mondotta Jézus (Mt 6:28-29). Igaz, hogy ez a virágpompa nem volt hosszú életű. A forró nyári nap, vagy a keletről jövő sirokkó lehervasztotta, mintha csak kemencében szárították volna meg (Mt 6:30).

Aratás után már csak a különféle száraz tövises növények éktelenkedtek a földek mentén, a bűneset utáni átokra emlékeztetve. A tövis és a bogáncs úgy jelenik meg a természetben és a bibliai hasonlatokban, mint az élet ellensége, a pusztulás jelképe (Ézs 7:23-26; 27:4; Mt 13:7). Jellegzetes növény a „jerichói rózsa”, amit magyarul közönségesen ördögszekérnek neveznek.

Elszáradt gömbölyű növénytestét az őszi szél kitépi és miközben mint egy labdát tovagörgeti, a növény magvai kihullanak. - így van meg minden vidéknek és minden évszaknak a jellegzetes növényvilága, csak a „puszta” marad mindig kietlen kősivatag, meg a kopár hegyek. Az utóbbiakat próbálják ma nagy erőfeszítéssel és nagy áldozatokkal újra befásítani.