logo

XXI Januarius AD

A zsidók önkormányzata

1. A római birodalom a leigázott népeknek széleskörű önkormányzatot biztosított, melynek alapja többnyire a polis mintájára megszervezett város volt. Az önkormányzat azonban csak visszavonásig szólt és annak gyakorlását a rómaiak szigorúan ellenőrizték. Ezenfelül az államhatalomnak - főként magának a császárnak - mindig volt módja arra, hogy belenyúljon az ügyek intézésébe.

2. A zsidó népet az államhatalommal szemben a jeruzsálemi szinedrium képviselte. Hozzá intézték a legfőbb birodalmi szervek - szenátus, ill. császárok - a határozatokat, rendeleteket, kiváltságleveleket, stb.
A szinedrium a hellenizmus idején alakult ki, görög politikai szervek mintájára mint a vezető nemzetségek, ill. jeruzsálemi családok képviselőiből alakított kormányzó és igazságszolgáltatási terület. Mint a görögöknél, eleinte a „vének tanácsának" (görögül gerousia) nevezték (v. ö. Csel. 5,21).

Heródes idejétől fogva használatos a szinedrium (görögül synedrion, arámul szanhedriri) elnevezés . A szinedrium arisztokratikus szervezet volt, Josephus Nagy Antiochos szíriai uralkodó (Kr. e. 223-187) idején említi először: akkor élén a főpap állott, tagjai pedig a vezető jeruzsálemi családok köréből kerültek ki. Utóbb azonban megváltozott az összetétele: a vezető jeruzsálemi családokból származó tagok, főként a vezető papok mellé odakerültek a „nép vénei" és az írástudók, mint jogászok.
A főpap, a vezető papok (görögül archiereis), „a papi fejedelmek", ahogyan őket az Újszövetség magyar fordítása nevezi) és a jeruzsálemi vezető családok szinedrista tagjai - tehát „a nép vénei" - általában a szadduceusok pártjába tartoztak, míg az írástudók leginkább a farizeusi irányzatot képviselték.
A szinedrium tagjainak a száma a misná szerint - 4. Móz. n,63-nak megfelelően - 71 volt, a tagok csoportok szerinti megoszlásáról azonban nincsenek adataink. Bizonyosnak látszik, hogy a vezetés a főpap és a mellette álló papi fejedelmek kezében volt, de az Újszövetség korában már igen erős befolyásra tettek szert benne a farizeusi írástudók is.

A szinedriumnak voltak bizottságai is, amelyek különleges feladatokat láttak el (ma úgy mondanánk: „végrehajtó bizottságok"). Ilyen volt a papi fejedelmek testületé a főpap elnöklete és a templomőrség parancsnokának (Csel. 4,1) helyettes elnöklete alatt. Ez a kb. 6-10 tagból álló testület ügyelt fel a templom rendjére (v. ö. Csel. 5,24; 4,1), intézkedett általában a templommal és kultusszal kapcsolatos ügyekben. Némelykor - úgy látszik -, nem a teljes szinedriumot hívták össze, hanem tagjainak csak egy részét.
A szinedrium a zsidóság legfőbb hatósága és kormányzó testületé volt, amely egyúttal bírói joghatósággal is bírt. Hatásköre azonban időnként változott. Az uralkodók (a Hasmoneusok, különösen pedig Heródes) igyekeztek azt megszorítani és jelentőségét csökkenteni, hogy ily módon a nagyobb hatáskört saját maguknak biztosítsák. Viszont a római uralom idején hatásköre bővült, tekintélye is megnőtt. Az Újszövetség korában hatáskörébe tartozott minden olyan igazgatási és bíráskodási ügy, melyet alsóbb fokú hatóságok nem tudtak elintézni, vagy amelyet a római pro-curator neki átengedett. így pl. a főpap vagy hamis próféták ügyében csak a szinedrium ítélkezhetett. Ez megértteti, miért vitték Jézus ügyét is a szinedrium elé.

Halálos ítéletet azonban a szinedrium - különleges esetektől eltekintve, mint amikor pl. nem-zsidó behatolt a templomnak a pogányok számára tiltott területére (v. ö. Csel. 21,28) - általában nem mondhatott ki és nem hajthatott végre, ill. azt a procuratornak kellett megerősíteni.
A szinedrium üléseit - rabbinikus hagyomány szerint - minden hétköznap a reggeli és esti áldozat közt a templomhegy nyugati határa közelében a Xystos-völgy melletti csarnokban (görögül boulé) tartotta. Az elnöklő főpap és a mögötte ülő jelenlevő tagok előtt állott a vádló, mikor vádját előterjesztette, és a vádlott, mikor kihallgatták. Utánuk hallgatták ki egyenként a tanúkat. Oldalt állott két törvényszéki jegyző, akik közül egyik az elítélő, a másik a felmentő votumokat jegyezte. ítélethozatalkor a vádlottat kiküldték (v. ö. Csel. 4,15; 5,34).
Az ügyrend szerint felmentő ítélet egy ülésben is hozható volt, ha azonban az ítélet a vádlottat elmarasztalta, akkor a törvényszéknek másnap újból össze kellett ülnie ítélethozatalran. A tárgyaláson a főpap és a bírák az előírt hivatalos öltözetben jelentek meg, a vádlottól pedig elvárták, hogy gyászruhában, alázatos magatartást tanúsítva álljon bírái elé (v. ö. ehhez Jn. 18,21-23). - A tárgyalások többnyire nyilvánosak voltak, az érdeklődő közönség a bírák széksorai mögött állott.

3. A jeruzsálemi szinedrium mellett voltak helyi zsidó hatóságok is, melyek saját ügyeiket a meglevő keretek közt autonóm módon intézték. A helyi hatóságok körébe tartoztak elsősorban magánjogi ügyletek és a bíráskodás a belőlük származó perekben. Ennek alapja a mózesi törvény volt úgy, ahogyan azt az írástudomány értelmezte és alkalmazta. Intésül, fenyítésül és büntetésként alkalmazták a helyi szinedriumok pl. a büntetést, ill. megostorozást, melyet Csel. 5,40 szerint az apostolok, 2. Kor. 11,24 szerint pedig Pál apostol is ötször elszenvedett. Fenyítésként a botbüntetést ismételten alkalmazták keresztyének ellen. A megostorozásnál az elítéltet alacsony cölöphöz kötötték, a bírósági szolga magasított helyről sújtott a borjúbőrből készült korbáccsal az elítélt mezítelen felsőtestére.
Ugyancsak ismeretes az Újszövetségből az átok, ill. kiközösítés a zsinagógából (v. ö. Jn. 9,22; 12,42; 16,2; Mt. 10,17; Mk. 13,9; Lk. 21,12). Ennek két fokozata volt, az egyszerű kiközösítés - nidduj vagy sámmáttá és a szigorított kiközösítés - chérem. Mindkettőnek az volt a célja, hogy a kiközösített visszatérjen a törvény pontos megtartásához. A kiközösítést alkalmazták olyan esetekben is, amikor a törvény szerint halálbüntetést kellett volna kiszabni, ezt azonban a római hatóságok miatt nem lehetett megtenni. Ilyen esetben a kiközösítettet mintegy átadták Istennek, hogy ő hajtsa végre az ítéletet.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság