logo

XX Martius AD

A politikai rend és a közigazgatás

1. Nagy Heródes halála után a politikai hatalom megoszlott utódai közt, Júdeábán pedig hamarosan közvetlenül római hatóságok kezébe került. Most már idegen csapatok is állomásoztak az országban - bár hiszen Nagy Heródes is jórészt idegen zsoldosokat fogadott el.
A rómaiak viszonylag kevés katonaságot tartottak a provinciákban. A sorkatonaságot alkották a légiók, melyeknek tagjai római polgárok voltak, ill. polgárjogot kaptak. Mellettük az ún. segédcsapatok abban különböztek tőlük, hogy könnyebb fegyverzetük volt. Ezeket jórészt az illető provincia lakosságából toborozták. A procuratorok igazgatása alatt álló provinciákban leginkább csak segédcsapatok állomásoztak, így Jüdeában is. Mivel a zsidók Julius Caesartól fogva abban a kedvezményben részesültek, hogy nem kellett katonai szolgálatot vállalniuk, azért a palesztinai segédcsapatokat főként Samáriában és a tengerparti városokban toborozták. A római katonaság egyik legfontosabb helyőrsége Caesareában volt, itt szolgált a Csel. 10-ben említett Cornelius is.
Jeruzsálemben is volt helyőrség, kb. 700-1000 fő, amely legnagyobbrészt az Antónia-várban volt elhelyezve, és egy chiliarchos73 parancsnoksága alatt állott (v. ö. Csel. 21,31, továbbá Mk. 6,21; Csel. 6,15, 19,18). Jeruzsálemet az Antónia-várból könnyen át lehetett tekinteni és kézben tartani, úgyhogy a katonaság tüntetéseknél vagy zavargásoknál azonnal közbe tudott lépni. így történt pl. akkor is, amikor a templomban Pál apostol körül támadt zavargás (Csel. 21,31). A jeruzsálemi helyőrség katonái hajtották végre Jézus keresztre feszítését is.

2. A római procuratorok egyik fontos jogköre az igazságszolgáltatás volt. Ennek jelentős részét, főként a magánjogi peres ügyekben a római hatóság átengedte a helyi hatóságoknak, magának tartotta azonban fenn azokat az ügyeket, amelyek halálos ítélettel végződhettek.
A procurator korlátlan úr volt élet és halál fölött a bennszülött lakosságra nézve, kivéve a római polgárokat. Ezek azt a kiváltságot élvezték, hogy amennyiben főben járó perük volt, már az eljárás kezdetén a császárhoz folyamodhattak, vagyis kívánhatták ügyüknek a császári törvényszék előtt Rómában való tárgyaltatását. így fellebbezett Pál apostol is a császárhoz (Csel. 25,10): ezzel kivonta ügyét a procurator joghatósága alól, úgyhogy az felmentő ítéletet sem hozhatott (v. ö. Csel. 26,32).
A palesztinai helytartónak az a joga, hogy a páska-ünnep alkalmából egy rabbit szabadon bocsásson, talán a császár különleges felhatalmazásán alapult, egyébként a megkegyelmezési jog a helytartókat nem illette meg.

3 A római igazgatás és a rendfenntartáson és az igazságszolgáltatáson túl még egy nagyon fontos közigazgatási területet biztosított magának: az adók és vámok kivetését, ill. behajtását. Judeából az adók közvetlenül a császári kincstárba (fiscus) folytak be, úgyhogy a provincia valóban „a császárnak" fizetett adót (v. ö. Mk. 12,14).
A procurator tartozott felelősséggel az adók behajtásáért, a vámszedésért és azoknak a császári pénztárba való beszállításáért. Az adókat részben a földbirtok, részben pedig adóalanyok után mint fejés jövedelemadót vetették ki.
A fejadót asszonyok és rabszolgák után is kellett fizetni. Az adókivetés az adóösszeírás - az apographé - alapján történt (v. ö. Lk. 2,2). Az adóösszeírás a római hatóság egyik legfontosabb közigazgatási aktusa volt, mely Palesztinában különösen sok nyugtalanságot okozott a messiási váradalmakkal való ütközése miatt.

Az adóktól meg kell különböztetni a vámokat, amelyek különféle vámsorompóknál, így kikötőkben, utakon, városkapuknál, hidaknál, stb. szedtek. A vámok behajtását a hatóságok szívesen adták ki bérlőknek, akik az átalányösszegben kivetett vámok beszedéséért felelősek voltak. Innét érthető, hogy a vámkezelésnél sok volt a visszaélés és jogtalan zsarolás.
Az adóbérlők - publicani - közt voltak „fővámszedők" (architelónés, v. ö. Lk. 19,1), akik a hozzájuk tartozó egész körzet vámügyeiért felelősséggel tartoztak. Alájuk voltak rendelve a „vámszedők" (telónés, Mt. 10,3; Lk. 5,27). Mivel a vámszedők kezéhez sok visszaélés tapadt, azért lett állandó kifejezéssé a „vámszedők és bűnösök" (v. ö. pl. Mt. 9,10; 11,19; Lk. 15,1, stb.). A zsidóság szemében a vámszedők társadalmi helyzetét ezen felül megbélyegzetté tette, hogy római szolgálatban állottak.

Hogy az adók és vámok Palesztinában milyen súlyosan nehezedtek a lakosságra, azt mutatja, hogy Kr. u. i7-ben „Syria és Judea provinciák, melyeket súlyosan nyomott az adóteher, adószolgáltatásuk csökkentését kérték: ilyen beadványokra csak nagyon indokolt esetekben kerülhetett sor.
Nem szabad megfeledkezni arról sem, hogy a római birodalom által követelt adókon kívül a helyi hatóságok is vetettek ki adókat, valamint hogy a zsidóság vallási kötelezettségeként még ezenfelül igen nagy térheket vállalt - mint pl. a tizedszolgáltatás, stb.


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság