logo

XXI Martius AD

A különféle foglalkozási ágak

1. Jézus korában a zsidóság, különösen Galileában, főként földműveléssel foglalkozott. Az ókori Palesztina - nevezetesen a Földközi-tenger és a Jordán völgye közt elterülő vidék, a judeai hegyvidéket kivéve -, mezőgazdasági művelésre igen alkalmas és termékeny terület volt.
Josephus Galilea „páratlan termékenységét" dicséri: „Földje kövér és legelője dús - írja -, bőségesen megterem rajta minden néven nevezendő fa és oly termékeny, hogy a leglustább földmívest is munkára serkenti. Ezért lakosai az egész országot megművelik és annak egyetlen része sem hever parlagon" (bell. Jud. III, 3,2). Valószínűleg nem túlzás, hogy Jézus azt mondja példázatában, az elvetett mag a földmívesnek harminc-, hatvan-, sőt százszoros gabonatermést is ígér (Mk. 4,8).

Galilea termékenysége régtől fogva vonzotta a hatalmasokat. Jelentős nagybirtokok voltak talán már a királyok - pl. Salamon - tulajdonában. Ezeket a nagybirtokokat később sem osztották fel, a politikai változások során csak gazdát cseréltek, de a mindenkori hatalmon lévők kezében maradtak. A hellenizmus idején ilyen nagybirtok volt - valószínűleg II. Ptolemaios juttatásaként - pénzügyminiszterének, Apolloniosnak (Kr. e. 261-246) a tulajdonában.
Apollonios jószágigazgatójának, Zenonnak ránk maradt levelezéséből tudjuk, hogy a galileai birtokokon főként bort termeltek. Ezek a nagybirtokok megvoltak Jézus korában is és talán Palesztinától messze élő nagyurak, hadvezérek és befolyásos politikusok bírták őket. Jézus egyik példázata ilyen viszonyokra céloz: a tulajdonos a birtoktól távol él, a birtokon bérlők gazdálkodnak (Mk. 12,1-12). Ilyen nagybirtokok „jószágigazgatóiról", „intézőiről" (görögül epitropos, Lk. 8,3) és „sáfárairól" (görögül oikonomos, Lk. 16,1.8; 12,42) mintázhatta Jézus a „hamis sáfár" alakját is.

A nagybirtokok mellett természetesen voltak kisebb gazdaságok is. Csekélyebb számban voltak a jómódú, sőt gazdagnak számító birtokosok, akik birtokaikat napszámosokkal és rabszolgákkal dolgoztatták meg. Jézus ezekről a gazdag birtokosokról is szól példázataiban (v. ö. Lk. 12,16-22): őket mondja kapzsinak, mert csak gazdaságuk és vagyonuk gyarapítására, valamint saját kényelmes életükre gondoltak. Előfordulhatott, hogy az ilyen jómódú gazdák adtak kölcsönöket akár készpénzben, akár vetőmagban a megszorult törpebirtokosoknak és ha azok nem tudtak fizetni, megkaparintották adósaik egész birtokát.

A nagy többséget azonban Galileában a törpebirtokos „gazdák" alkották: ezeket mondták báál há-bájitnak, az evangéliumok ezeket nevezik „gazdának" (görögül: oikodespotés). Ezek kis gazdaságukon saját kezükkel művelték földjüket és így tartották el családjukat. Gazdaságaik aligalig biztosították a család megélhetését és elég volt néhány aszályos esztendő, hogy eladósodjanak és válságba jussanak.
Jézus is főképpen ezekről beszél az evangéliumban, v. ö. Mt. 13,27; 20,1 kk.; 21,33; 24,43; Lk. 13,23; 14,21). A válságba jutott törpebirtokosokkal akárhányszor előfordulhatott, hogy a gazda kénytelen volt napszámosnak menni, vagy hogy hitelezői eladták adóssága fejében rabszolgának (v. ö. Mt. 18,23-35).

Legfőképpen Galileában, de Júdeábán és Jeruzsálemben is voltak olyan napszámosok, akiknek nem volt sem földjük, sem jószáguk és megélhetés szempontjából csak a napszámra voltak utalva, Galileában viszonylag legnagyobb lehetett ez az elszegényedett, sőt elproletárosodott réteg.
Nem egyszer előfordult, hogy ezek az emberek munka és kereset nélkül maradtak (v. ö. Mt. 20,6). Az átlagos napszám, a napi 1 dénár és a napi élelem közismerten kevésnek számított. Ennek ellenére a napszámosok helyzete Palesztinában valamivel kedvezőbb volt, mint Rómában vagy Egyiptomban. Azonban a rossz gazdaságpolitika következtében a Kr. u. 1. században megnőtt a távolság és ellentét a gazdagok és nincstelenek közt. Talán nem véletlen, hogy Galilea volt a nacionalista messianizmusnak, a zelótizmusnak a fészke: a messiási remény ebben a nincstelen rétegben kapott legkönnyebben nacionalista forradalmi jelleget.

2. Jézus korában kb. negyvenféle kézművességet és ipart említenek Palesztinára vonatkozólag forrásaink. Leginkább olyan mesterségekről van szó, amelyek a mindennapi élet szükségleteit elégítették ki. A kézművesség általában patriarkális keretek közt mozgott, nagyobb arányú ipari műhelyek („manufaktúrák") Palesztinában aligha voltak.
A mesterség apáról fiúra szállott és nem haladta meg azokat a kereteket, amelyek a közvetlen környezet szükségleteinek kielégítését célozták. Ebben a keretben is kiemelkedtek azonban egyes készítmények, mint finom vásznak, kelmefestés, edényipar. Sepphorisban híresek voltak a takácsok, Beth-Seánban a gyapot-készítmények, stb.

Palesztina földrajzi helyzeténél fogva igen alkalmas volt a kereskedelemre. Ezt a zsidók a hellenizmus idején valószínűleg a görögöktől tanulták. Erre vall, hogy sok kereskedelmi cikk neve görög idegenszó volt. A talmud és midrás kb. 240 árucikkről tesz említést: ezeknek kb. fele behozatali cikk volt.



Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság