logo

XXI Januarius AD

A gazdasági viszonyok

1. Palesztina gazdasági élete elsősorban mezőgazdaságán alapult: lakosságának legnagyobb része ebből élt. Galilea főterményei a gabonán kívül olaj és bor voltak. A Genezáret-tava mellett jelentős foglalkozási ág volt a halászat is.
Galileához viszonyítva Judea - Jeruzsálem is -, sokkal kedvezőtlenebb gazdasági helyzetben volt. Judea nagy részét terméketlen, sziklás hegyvidék borítja, ahol inkább csak pásztorok találnak szerény megélhetést nyájaik számára. Jeruzsálem pedig nehezen megközelíthető, magas hegytetőn feküdt. Ennek ellenére Jeruzsálemnek a templom és az a körülmény, hogy mint „szent város" (Mt. 4,5) az egész világ zsidóságának központja volt, kivételes helyzetet biztosított. Kedvezőtlen fekvése miatt ugyan a környékhez és Palesztina egyéb vidékeihez képest „drága" város volt: egyes élelmiszerek háromszor, sőt négyszer annyiba kerültek, mint a vidéken. Nehezítette Jeruzsálem helyzetét az is, hogy nem feküdt nagy forgalmú útvonal mellett. Mégis a templom okozta központi jellege miatt Jeruzsálemnek jelentős ipara és kereskedelme volt.

Külön is ki kell emelni Jeruzsálem nagy idegenforgalmát. Az ünnepekre óriási tömegek zarándokoltak el a templomba nemcsak Palesztinából, hanem az akkori világ minden tájáról. Zsidók mellett nagy számmal voltak „istenfélők", sőt valószínűleg más érdeklődő és kíváncsi pogányok is. Tanulságos erre nézve Csel. 2,9-11 felsorolása is.
Josephus az ünnepekre egybegyűlt sokaságot milliókra teszi, de Tacitus is azt mondja, hogy 70-ben az ostrom alkalmával 600 000 ember szorult volna benn a városban. Valószínűleg még ez is túlmagas adat. De nagyon óvatos becslések is arra vezetnek, hogy a páska-ünnepek alkalmával Jeruzsálemben legalább 180 000 embernek kellett lennie és ebből kb. 55 000 lehetett a törzslakos. Mivel a tized egy részét - az ún. „második tizedet" - Jeruzsálemben kellett elkölteni, azért az ünnepi zarándokok egyúttal gazdaságilag is igen nagy forgalmat biztosítottak Jeruzsálemnek. Mindezek a körülmenyek bőségesen kárpótolták Jeruzsálemet egyébként elég mostoha gazdasági helyzetéért.

2. Az ókori gazdasági élet egyik legjellemzőbb mozzanatát, a rabszoU gaságot Palesztinában is megtaláljuk, éspedig a zsidó lakosság körében is. Különbséget kell azonban tennünk zsidó és nem-zsidó rabszolgák közt.
Egyes kutatók azon a véleményen voltak, hogy zsidó rabszolgák nem voltak. Ez azonban tévedés. Palesztinában Jézus és az apostolok korában voltak zsidó rabszolgák, helyzetük azonban a nem-zsidó rabszolgákétól mégis különbözött, mert rabszolgaságuk időre - hat évre - szólott és nem volt szabad őket pogány gazdának el, ill. továbbadni.

Rabszolgasorba juthatott az a zsidó, aki lopott és a lopott jószág árát nem tudta megtéríteni: a hitelező a kár megtérítése érdekében az illetőt eladhatta rabszolgának. Az írástudomány jogszabályai szerint rabszolgáknak csak férfiakat lehetett eladni, a valóságban azonban előfordulhatott, hogy az adós férfival együtt feleségét és gyermekeiket is eladták, amint azt Mt. 18,23-35 példázata is tanúsítja.
Megtörténhetett az is, hogy akik nyomorba jutottak - főként, akik teljesen eladósodtak -, saját magukat adták el rabszolgának, hogy így könnyítsenek helyzetükön. Végül megeshetett az is, hogy zsidó atya 2. Móz. 21,7 alapján kiskorú leányát eladta rabszolgának. Ilyen esetben az eladás csak addig volt érvényes, ameddig a gyermek nem érte el 12. életévét. Ekkor szabadon kellett bocsátani, de a legtöbb esetben ilyenkor a leányt gazdája vagy annak fia feleségül vette. E leányok rabszolgaságba való eladása tulajdonképpen a későbbi házasság céljából való „eladást" jelentette.

Egyébként a zsidó rabszolga zsidó gazda kezében viszonylag kedvező helyzetben volt. Rabszolgasága nem tarthatott tovább hat évnél, rabszolga-sorsa tehát tulajdonképpen időre szóló vállalást jelentett. Egyébként sem volt a zsidó rabszolga teljesen jogtalan. Szerezhetett magának tulajdont, szolgaságának idejét pedig lerövidíthette, ha részletfizetéssel törlesztett tartozásából, ill. eladási árából. Ha pedig családos ember volt, akkor gazdája köteles volt családját is eltartani. A zsidó rabszolga helyzetét 3. Móz. 25,40 határozta meg: tulajdonképpen a napszámossal került egy sorba.

Lényegesen nehezebb volt a nem-zsidó rabszolga helyzete. Rabszolgasága életfogytiglan tartott, gazdájával szemben úgyszólván teljesen jogtálán és védtelen volt, jogérvényes házasságot nem köthetett, esetleges gyermekei rabszolgákként születtek és gazdája eladhatta azokat. Ennek ellenére is valószínűnek látszik, hogy Palesztinában a zsidó gazdáknál szolgáló nem-zsidó rabszolgák sorsa enyhébb és jobb volt mint egyebütt. Voltak esetek, amikor a gazda 2. Móz. 21,26-27 értelmében kénytelen volt bántalmazott rabszolgáját szabadon bocsátani. Legalább elvben érvényes volt az a jogszabály is, hogy aki rabszolgáját szándékosan megölte, ezért halállal lakolt.
Az Újszövetség korában a nem-zsidó rabszolgát zsidó gazdája prozelitává tette, amennyiben a férfi rabszolgán végrehajtották a körülmetélést, a női rabszolgát pedig prozelita-keresztségben részesítették. Ennek a gyakorlatnak az alapja abban volt, hogy a nem-zsidó rabszolga mint tisztátalan pogány a hithű zsidó gazdát és annak házát nehéz helyzetbe hozhatta volna, mert pl. az általa érintett ételek tisztátalannak minősültek, stb.

Később, a 3. században a nem-zsidó rabszolgának egy évi haladékot adtak, hogy hajlandó-e prozelitává lenni. Az Újszövetség korában azonban, amikor a palesztinai zsidóságot nem kötötte annyira a tekintet a körülötte levő világra, hithű zsidó gazdák valószínűleg az érdekelt rabszolgák megkérdezése nélkül is végrehajtották rajtuk a körülmetélést.
Az ilyen rabszolga nem lett teljes jogú prozelitává, nem lett Izráel gyülekezetének tagjává: nem kellett mindenben pontosan megtartania a törvényt - kb. olyan helyzetben volt, mint az asszony -, viszont nem biztosították számára azokat a jogokat sem, amelyek pl. a kultuszban való részvétel tekintetében a törvény szerint a prozelitákat megillették.

Gazdaságilag a rabszolgaságnak Palesztinában aligha volt meg az a jelentősége, amellyel az a római birodalom egyéb tartományaiban bírt. A rabszolgák - főként a zsidó rabszolgák - száma egyébként viszonylag csekély lehetett: kevés volt az olyan mezőgazdasági nagybirtok vagy nagyobb „manufaktúra", ahol jelentősebb számban dolgoztak rabszolgák. Ilyenek főként a család1 körében a ház körül teljesítettek szolgálatot. Az evangéliumok is ilyen rabszolgákról beszélnek, v. ö. pl. Mt. 13,27-30; Lk. 15,22; 17,7-8, stb.

3. Palesztina gazdasági helyzetének megítélésénél számításba kell vennünk a szociális ellentéteket és a kizsákmányolás következtében egyre növekvő elszegényedést. Nagy Herodes adóbevételeit kb. évi 960 tálentumra lehet becsülni. Ehhez járultak még uralkodása folyamán igen jelentőssé lett magám vagyonából származó bevételei, valamint azok a jövedelmek, amelyeket az Augustustól kapott ciprusi rézbányák biztosítottak neki. Mindez nem nevezhető ugyan valami rendkívül nagy jövedelemnek, mégis vásárló értékét tekintve igen jelentős volt.
Heródes fontos intézkedéseket tett országa gazdasági helyzetének javítása érdekében. Telepítésekkel nemcsak a lakosság számát emelte, hanem új területeket is biztosított a mezőgazdasági művelés számára. Ehhez járultak nagyarányú építkezései. Az ország védelme érdekében emelt erődítmények, vidéki kastélyai és várai, jeruzsálemi építkezései, stb. mind nagyon sok munkást foglalkoztattak. Külön is ki kell emelni ezek során a jeruzsálemi templom építkezését, amely igen sok mesterembernek és munkásnak adott kenyeret. Városok alapításával, kikötők építésével ugyancsak emelte az ipari termelést és élénkítette a kereskedelmet.

Ugyanakkor azonban Heródes óriási terheket is rótt a lakosságra. Hellenisztikus fejedelmek módjára bőkezűen költekezett éspedig nemcsak országának határain belül, hanem azokon túl is. Egyebektől eltekintve Antiochia, Damaszkusz, sőt Pergamon, Spárta és Olympia is dicsérhette Heródes nagyvonalú bőkezűségét. „Vége-hossza nem volna, ha fel akarnám sorolni mindazokat a jótéteményeket, amelyekben a szíriai és görögországi várósokat és általában a többieket részesítette, ahol csak megfordult.
Közművekre és építkezésekre, valamint olyan vállalkozásokra, amelyeknek befejezésére nem volt elegendő pénz, mérhetetlen összegeket adományozott" - írja Josephus (ant. XVI, 5,3). Minderre távolról sem volt elegendő országának jövedelme, úgyhogy kénytelen volt a lakosságra rendkívüli adóváltságok formájában egyre újabb terheket rakni. Különösen súlyosan nehezedett az országra, hogy kíméletlenül torolt meg minden kritikát, amelyet bárki is uralma fölött gyakorolni merészelt, s hogy a megtorlások során a vagyonelkobzások napirenden voltak: belőlük szerezte Heródes vagyonát. „Amit egyesek felé pazarló bőkezűséggel juttatott, azt másoktói kellett kizsarolnia" - írja ugyancsak Josephus (ant. XVI, 3,4).

Ezért végnélküliek voltak azok a panaszok, amelyeket zsarnoki önkénye és kizsákmányoló gazdaságpolitikája váltott ki: „A külföldi városokat szépítette, saját városait kirabolta és idegen népekért feláldozta Judea vérét. Ennek következtében a régi jólét és az ősi hagyományok megtartása helyett a nép elszegényedett és a törvénytelenség végképp elharapódzott ."
A viszonyok utódai alatt sem változtak. Tovább folyt az adóprés szorítása és a kíméletlen kizsákmányolás, ami egyfelől egyre nagyobb elszegényesedésre vezetett, másfelől pedig lehetővé tette nagy vagyonok felhalmozását is. Ezért a szociális ellentétek is egyre inkább növekedtek és fokozták az egyébként is meglevő nyugtalanságot.

Az osztályellentétek időnként osztályharcba mentek át. A talmud megőrzött egy híradást egy jeruzsálemi munkabeszüntetésről - „sztrájkról" -, amelyet Jeruzsálemben pékek és füstölő szerkészítők robbantottak ki az ellen a két család ellen, amelynek monopóliuma volt a templomi „szent kenyerek" és füstölőszerek szállítására. A sztrájknak bérharc jellege volt, mert azzal végződött, hogy a munkások bérét megkettőzték.
Az osztályellentétek még a papságon belül is jelentkeztek. Erre világít rá az a körülmény, hogy Josephus szerint (ant. XX, 8,8) nem sokkal a palesztinai háború kitörése előtt „a papi fejedelmek a jeruzsálemi papokkal és a sokaság vezetőivel harcba keveredtek, úgyhogy mindegyik fél elszánt forradalmárokból csapatot szervezett a maga számára és amikor ezek találkoztak, kölcsönösen szidalmazták és kövekkel dobálták egymást. . . Végül a papi fejedelmek elvetemültségükben és merészségükben annyira mentek, hogy nem átallották kiküldeni szolgáikat a szérűkre és elvétetni a papoktól a nekik járó tizedet. Ennek az lett a következménye, hogy a szegényebb papok a nélkülözésektől éhen haltak." Az utolsó mondatban Josephus valószínűleg túloz, de híradása így is tanulságos a palesztinai viszonyokra.

Az osztályellentétek is hozzájárultak ahhoz, hogy a messiási reménytől fűtött népben az elszegényedett nincstelenek kapva kaptak a radikális forradalmi jelszavakon. Ez főként a zelótákra áll: nem riadtak vissza attól, hogy állandóan nyugtalanítsák a népet. Talán nemcsak a római hatóság, hanem a vezető jeruzsálemi körök, sőt a farizeusok is „rablókénak mondották őket, amint hogy Josephus is használja ezt a megjelölést.

Az egyre fokozódó gazdasági nyomorúság már Jézus korában is érezhető volt, de - jórészt a római helytartók kegyetlensége és gátlásmentes korrupciója miatt - az 1. század közepétől fogva annyira elfajult, hogy a magában véve jelentéktelen caesareai incidens is kirobbanthatta a felkelést. A felkelésben kezdettől fogva a radikális forradalmi elemek vezettek. Befolyásuk a háború folyamán egyre nőtt, úgyhogy harcuk nemcsak a rómaiak, hanem a konzervatív társadalmi vezető rétegek ellen is irányult.
„Miközben a belső ellenség és szedett-vedett csőcselék sanyargatta a várost - mondja Josephus (bell. Jud. V, 1,4-5) - a két malomkő közt őrlődő polgárságot szétmarcangolták, mint valami nagy testet. Aggastyánok és asszonyok - kétségbeesve Jeruzsálem nyomorúságán - imádkoztak a rómaiakért és epedve várták a külső háborút, hogy a belső bajoktól megszabaduljanak".


Forrás: Kovács Károly - Hellénizmus, Róma, Zsidóság