logo

XXVII Novembris AD

Ajándékozás

A germánság törzsi korszakában az ajándékozás és az adózás legfőbb tárgyát az állatok
– elsősorban a marha – képezték. A kíséretek szomszédságában élő népek gyakran értékes lovakkal, fegyverekkel, ezüst vázákkal váltották ki az ellenük indítandó esetleges hadjáratokat. Ezekhez járult még a rómaiaktól származó pénzjövedelem. A rómaiak nem csak pénzérméket, de különösen értékes ezüst és bronz tálalóedényeket is küldtek a germán vezetőknek. Ez a hagyomány feltehetően Augustusig, illetve Tiberiusig nyúlik vissza.
Tacitus Germaniájában olvashatunk a germán főembereknek, követeknek ajándékozott ezüstedényekről. A kevésbé fejlett társadalmakban általában nagy szerepe van az ajándékozásnak, a rómaiak ezt kihasználva kívánták elérni politikai céljaikat. A régészek római érméket, ezüst edényeket, boros-készleteket találtak az egykori Germania területén, valamint birodalmi mintára készült üveg és bronzedényeket, terra sigillatákat, melltűket, dísztárgyakat és fegyvereket is.

Az Alpoktól északra fekvő területen két nagyobb ezüst edénykészlet került elő: a hildesheimi és a kaiseraugsti ezüst. A hildesheimi ezüstkincsre 1868-ban bukkant Wieseler. A lelet eredete és kora heves vitát váltott ki a kutatók között. Volt, aki úgy gondolta, hogy a kincs Augustus korából származik (pl. Pernice, Winter, Küthmann), és a 2. század végén ásták el (pl. Friesen). Mások szerint egy kereskedő készlete vagy hadizsákmány lehetett (pl. Graeven). Thiersch elképzelése, hogy egy Augustus vagy Tiberius idején élő magas rangú római tiszt asztali készlete lehetett, aki germán kézre került. Véleménye szerint azonban ehhez sem Varusnak, sem tisztjeinek nem lehetett köze: még legalább másfél évtizedig használták, majd egy germán előkelő áshatta el az erdőben.
Van olyan kutató is, aki a késő római időszakra teszi a tárgyak keletkezési idejét (pl. Brunsch), Küthmann azonban a korsók technikai, stilisztikai különlegességeit vizsgálva ezt cáfolta. Seeck véleménye szerint a kincset valaki két részre osztotta, és a germánok által megszerzett rész a zsákmányfelosztás szerint Arminius kezébe került, aki később a harcok során, a veszély növekedésével ásta el. Ezt a feltevést sokan valószínűnek tartják, de úgy gondolják, hogy a római-germán harcok során Varus esetén kívül nem volt másik olyan hadiesemény, amikor a germánok a Rajnától keletre ilyen gazdag zsákmányhoz juthattak volna.

Bogaers azonban feltételezi, hogy a Varus-kori edények mellett egyes darabok később készültek, és a 69-70-es batavus felkelés során, Veteránál kerülhettek germán kézre. Az ezüstlelet súlya 54 kg, a készlet 60 darabos, tálakat, tányérokat, ivóedényeket és kanalakat tartalmaz.
A kaiseraugsti ezüst kincs 270 tárgyból áll, súlya 58 kg. 1961-1962-ben egy gödörben találták a svájci Kaiseraugstban, az ókori Augusta Raurica erődítményében. A kincset Magnentius császár uralkodása alatt ásták el (350–353), valószínűleg alemann inváziótól tartva. A tulajdonost talán megölték, a kincs rejtekhelye feledésbe merült. Az edénykészlet nagy, díszített tányérokból, tálalóedényekből, különféle alakú ivóedényekből és nagyszámú kanálból áll. A készlethez több, alakokat ábrázoló tálca is tartozik, ezek közül híres az aranyozott, középponti ábrázolásáról elnevezett Ariadné-tálca és a nyolcszögletű, tizenegy domborművel díszített Achilles-tálca.

A régészeti leletek arra utalnak, hogy római hatásra megnőtt a germán törzsfők luxuscikkek iránt igénye, sírjaikból ugyanis nagy mennyiségben kerültek elő. A vezetők nem csak ruházkodásukkal (sisak és kard viselet) különültek el alattvalóiktól, hanem azzal is, hogy importcikkeket vásároltak. Ezek széleskörű elterjedése arra enged következtetni, hogy az úgynevezett „törzsi elit” státuszszimbólumaivá váltak. Ajándékként, illetve árucikként használták őket a rokoni, illetve a törzsek közötti kapcsolatok szorosabbá fűzésének érdekében.



Székely Melinda