logo

XXI September AD

Gallia, Erisz almája.

A rómaiak nem Caesar korában kerültek először érintkezésbe a gallokkal: Felső-Itáliában már az i. e. V. században letelepültek egyes gall törzsek, túl a Padus (a mai Pó) folyamon. Ez a nyughatatlan, támadó és hódító szellemű nép mindenekelőtt szomszédait, az etruszkokat támadta meg; az etruszkok Rómához fordultak segítségért, a rómaiak fel is vonultak, de vesztükre: a gallok Róma közelében tönkreverték a római sereget, és ostrom alá fogták magát a Capitoliumot is; ekkor mentették meg a szent ludak a várat a gallok éjszakai rajtaütésétől.

A pún háborúk idején ezek az észak-itáliai gall törzsek minden erejükkel támogatták Hannibált; nélkülük a pun hadvezér sohasem érhetett volna el oly fényes sikereket Itáliában, idegen területen. De Rómának még a háború emberfeletti megpróbáltatásaiban is volt ereje ahhoz, hogy megfékezze ezeket a nyugtalan törzseket: az i. e. III. század végén az Alpokon inneni Gallia már római tartomány.

A túlsó Gallia, körülbelül a mai Franciaország, Svájc, Belgium és Hollandia, egyelőre kívül esett a rómaiak érdekkörén; megelégedtek azzal, hogy a legforgalmasabb földközi-tengeri kikötőváros, Massilia szövetségesük; a hatalmas görög kikötőváros világkereskedelmi összeköttetései révén Róma a földkerekség minden árucikkéhez könnyen hozzájuthatott.
Azonban váratlan események hamarosan Galliába kényszeríttették a római légiókat: még Itália egyesítése előtt történt, hogy a ligurok, a mai nyugati olasz Riviéra lakosai, szemet vetettek Dél-Gallia két gazdag és gyönyörű városára; az egyik Nicaea (a mai Nizza) volt, a másik Antipolisz (a mai Antibes).
Massilia nem nézhette tétlenül a ligurok garázdálkodását, hiszen mind a két város az ő gyarmata volt, tehát segítséget kért Rómától. Opimius konzul elkergette a ligurokat, és visszaadta a két várost Massiliának. Róma, íme, lovagiasan viselkedett, de ez a harci kaland kétezer évre megmérgezte: belekóstolt a Cote DAZUR, az Azúr-part kincseibe és szépségeibe, és örökre megmárosodott tőlük.

Massilia jobban szerette az üzletet, mint a harcot: háborúit szívesen intéztette Rómával. Így verte le Róma, alig negyedszázad múlva, a Massilia ellen fenekedő salluviusokat, de most nem vonult el nyomtalanul a harctérről: Massiliától északra megalapította az első római gyarmatvárost: a hőforrásairól nevezetes Aquae Sextiae volt ez, ma Aix a neve.
A római térfoglalás miatt egyre nyugtalankodó gall törzseket Róma tábornokai ismételten súlyosan megverték, de a függetlenségükre féltékeny gallok lázadozását egy pillanatra sem tudták lecsillapítani. Mikor a rómaiak Dél-Franciaországot Gallia Narbonensis néven római tartománnyá tették, betelt a mérték. A rómaiak ellepték Dél-Galliát, zsarolták a lakosságot, hatalmaskodtak és gazdagodtak.

Mommsen szemléltetőn és színesen jellemzi Gallia értékét és jelentőségét a rómaiak szempontjából: „Dél-Gallia egyre fontosabb lett Rómának: enyhe és derűsen olaszos éghajlata, dúsan termő földje, gazdag ipara, a tengerekig nyúló pompás úthálózata és páratlanul élénk tengeri kereskedelmi forgalma révén hamarosan legféltettebb és legértékesebb birtoka lett Rómának.
Vállalkozó szellemű római telepesek és kereskedők egyre sűrűbb rajokban lepték el a Kr. e. I. században ezt az áldott földet. Galliai ember római közvetítés nélkül már nem is köthetett üzletet: minden garas, ami ezen a területen gazdát cserélt, csak a római kereskedők főkönyvein át juthatott egyik kézből a másikba.” De a gallok függetlenségét nemcsak Róma fenyegette, hanem a germán terjeszkedés is.

A harcias germánok lassan-lassan visszaszorították a gallokat a Rhenus (a mai Rajna) jobb partjáról, úgyhogy gallok és germánok közt a Rajna lett a határ. De csak rövid ideig. Hamarosan akadt ürügy, amelynek leple alatt a germánok beleavatkoztak a gallok belső viszálykodásaiba, és fegyveresen átlépték a Rajnát, tönkreverték a haeduusokat, a leghatalmasabb gall törzset, és a szabad Gallia népeit adófizetésre kényszeríttették.
Természetes, hogy ez a térfoglalás a legnagyobb mértékben veszélyeztette Róma dél-galliai hatalmi helyzetét és érdekkörét. Ariovistus, a germán vezér, korlátlan ura volt a rómaiaktól meg nem szállott Galliának, s Róma, hogy megállítsa és lekenyerezze a győzelmes germánt, a királyi méltóságot adományozta neki, és a „római nép barátja” címmel tüntette ki. Az oroszlán meglapult, Róma lélegzethez jutott.

A germán nyomás azonban nemcsak nyugat, hanem dél felé is éreztette erejét; a helvetius törzs, Gallia legkeletibb népe, állandó harcban és lázban élt az északról szüntelenül becsapó germán törzsek hódító kalandozása miatt. Helyzetük lassanként tarthatatlanná vált, valamiképpen le kellett számolniuk ellenségeikkel: de ők a nyílt harc helyett olyan megoldást választottak, amely könnyen veszélyeztethette volna Róma biztonságát: elhatározták, hogy kivándorolnak Dél-Galliába. Éppen indult az óriási arányú népvándorlás, mikor Caesar ott terem Genavában.

Történelmi pillanat volt ez az i. e. 58. április 8-a: a latin Európa születésnapja.