logo

XXI September AD

A győzhetetlen Ariovistus

Caesar módszeresen halad előre. A feladata Gallia meghódítása, csakhogy Gallia jó részének a germán Ariovistus az ura, a „római nép barátja”, ahogy mostanában nevezik; mindenekelőtt tehát ettől a veszedelmes baráttól kell megszabadulni. Hiszen ha a germánok végképpen megtelepednek Galliában, igen könnyen veszélyeztethetik a dél-galliai római tartományt, sőt magát Itáliát is.
A bibractei diadal jócskán megnövelte Caesar tekintélyét, nem csodálatos tehát, hogy ebben a válságos pillanatban a gall törzsek az ő védelmét kérik Ariovistus ellen. Érdekes és jellemző a két vezér tárgyalása, egyelőre követek közvetítésével; Caesar követeli, hogy a germán vezér ürítse ki Galliát, Ariovistus azonban kereken elutasít minden római beavatkozást Gallia ügyeibe, s egyúttal meg is fenyegeti Caesart: „Ha akar valamit, álljon ki csatára! Majd meglátja, mit tudnak a világ legjobb katonái, a győzhetetlen germánok!”

Később személyesen is találkoztak, s ekkor már nyugodtabban, diplomatikusan tárgyaltak, de ezúttal is eredménytelenül. A gallok függetlenségéről itt már nem is esik szó; Róma már nem alakoskodik, nem mondja, hogy a gallok függetlenségét akarja megvédeni, inkább azt hangoztatja, hogy sokkal több joga van Galliához, mint Ariovistusnak, hiszen Róma a déli gall törzseket már hatvan évvel ezelőtt legyőzte, és területüket római tartománnyá tette. Halkan felhangzik ugyan még Caesar szavaiban a hivatalos szólam is: Ariovistus adófizető szolgáivá alacsonyította a meghódított gall törzseket, Róma uralma alatt viszont megtarthatták törvényeiket és szokásaikat! Nyilvánvaló, hogy Róma emberségesebb és igazságosabb, tehát csakis őt illetheti meg a hódítás joga.

Vesontio (a mai Besançon) mellett dőlt meg a germán győzhetetlenség ókori legendája; Vesontio tanúja volt Caesar második nagy diadalának. Ariovistus elveszítette egész hadseregét, hazamenekült Germániába, s ezentúl ismét a Rajna volt a két barbár ország határa. Észak-Gallia felszabadult, hogy most már mindenestül a rómaiak zsákmánya lehessen. Nem is egészen 40 000 római elegendő volt 100 000 helvetius és 100 000 germán tönkreverésére. De a nagyobb megpróbáltatások csak most következnek.
A harcias belgák izgatására a gall törzsek szövetkeznek Caesar ellen, s hamarosan 300 000 harcost állítanak ki. Caesar az óriási túlerőt, keserves szenvedések és súlyos veszteségek árán, részenként morzsolja szét, közben átkel Britanniába, megfenyíti a sziget kelta lakosságát, s végképpen elriasztja őket attól, hogy gall fajrokonaikat katonailag támogassák, végül véres küzdelmek után annyira jut, hogy már csak egy ellensége marad, az arvernus törzs királya, Vercingetorix, a gall függetlenség utolsó nagy harcosa.

Csakhogy ez a Vercingetorix kemény dió. Nemcsak vitéz katona, hanem kitűnő szervező is: Galliában újra fellobbantja az általános felkelés lángját. Caesar tudja, hogy most minden kockán forog, villámgyorsan lecsap Vercingetorix sasfészkére, Avaricum (a mai Bourges) várára, és elfoglalja. Legkitűnőbb tábornoka, Labienus Lutetiát ostromolja, a mai Párizst, ő maga Gergoviát, a lázadók legújabb fészkét. Csakhogy egyre több gall törzs csatlakozik a lázadókhoz, a két római vezér bámulatos hadműveletek árán nagy nehezen egyesül, és Vercingetorixet bekényszeríti Alesia (a későbbi Alise Sainte Reine) falai közé.
A várat újszerű ostromművek vasgyűrűjével veszi körül, előbb megveri a hatalmas felmentő sereget, aztán megadásra kényszeríti a félelmetes vezért is. Vercingetorix, a gall szabadság utolsó nagy harcosa, később végigszenvedte Caesar diadalmenetét, és életével fizetett annyi római katona haláláért. Egy esztendő sem telt bele, s az utolsó berzenkedő gall törzsek is letették a fegyvert. Gallia római tartománnyá lett.