logo

XX Martius AD

Az önkormányzatú városok szabadsága és önállósága - a szabadság korlátai (II.)

E két fogalom: „szabad” és „önálló” a klasszikus görög polis egyik legfőbb ismérve volt. A Kr. u. II. században azonban e városok hajdani szabadságának már csak az árnyéka és a neve maradt meg, bár a „szabad várossal”, mint a provincián belüli eltérő jogállású városok egyik kategóriájával forrásainkban továbbra is találkozunk.

Hasonló jelenséget figyelhetünk meg a városok önállósága terén. A belső igazgatásában önállósággal (autonomia) rendelkező keleti görög poleis a központi kormányzattól vagy a tartományi helytartótól való függetlensége a korban mindinkább látszólagossá vált.
Helyi jelentőségű és a közösség egészének szolgálatában álló testületek létrehozása is – így például a városi tűzoltóság felállítása, vagy önsegélyző egyesületek (eranus) alapítása – akárhányszor áthághatatlan akadályokba ütközött (vö. Plin. epist. X,33-34. és 92-93.). Fürdők, színházak, vízvezetékek, vagy akárcsak új gymnasion építésének engedélyezése a leégett helyén – mindez a római hatóságok, a császár vagy a császár megbízása alapján eljáró helytartó hatáskörébe tartozott.

Bithynia-Pontus tartomány helytartójaként az ifjabb Plinius beavatkozik a nikomédiai vízvezeték építésébe, amelyre már eddig is hatalmas összegeket vesztegettek. Plinius attól tart, többet is költenek még, ám megint csak hasztalanul. Nikomédeia lakói – jelenti ki a tartományba küldött legatusa az uralkodónak – „hárommillió-háromszáztizennyolcezer sesteriust fordítottak vízvezeték- építésre, ami máig befejezetlen, félbemaradt, s részben széthordták; egy másik vezetékre kétszázezret folyósítottak. Azonban ez is félbemaradt úgy, hogy újabb beruházásra van szükség, hogy vizük legyen, pedig már annyi pénzt eltékozoltak.” (epist. X 37,l.).
A császár válaszában elrendeli a vízvezeték megépítését, egyúttal utasítva a helytartót arra, vizsgálja ki, hogy kinek a hibájából vesztegettek el annyi pénz Nikomédeia polgárai. Ha ugyan hiba történt! A jövőre nézve mindenképp meg kell akadályozni – így rendelkezik Traianus –, hogy a kölcsönös meggazdagodás érdekében csalárdul összejátszva, hol belekezdjenek egy vízvezeték építésébe, hol pedig felhagyjanak azzal a nikomédeiaiak (ne, cum inter se gratificantur, et incohaverint aquae ductus et reliquerint: Plin. epist. X 38,2.).

Rosszul gazdálkodtak a közpénzekkel, vagy nyilvánvalóan csalást történt? Ennek kiderítése – a helyi közösség önállóságának újabb korlátozásával – a város pénzügyeinek rendbetételére a központi kormányzattól ad ordinandum statum liberarum civitatium (Plin. epist. VIII 24,2.) kiküldött curator feladata volt.


Forrás: Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat)