logo

XXI Januarius AD

Társadalmi ellentétek a városokon belül - éhséglázadások és tüntetések.

A Kr. u. második század dereka felé közeledve a relatíve gazdagnak számító Nyugat-Kis-Ázsiai régió városain belül is kiéleződtek a társadalmi ellentétek. A várost irányító curia (a curian belül pedig különösen a pénzügyi igazgatással: a városi adók kivetésével, illetve ezek behajtásával megbízott dekaprótoi) és a helyi démos ellentéteinek egyes, erőszakos cselekmények formájában is megnyilvánuló példái a korábbi időkben sem voltak ismeretlenek. Az effajta viszályok azonban most mind gyakoribbá válnak.
A római Kis-Ázsia jelentősebb központjaiban, a kilikiai tartományszékhelyen, Tarsosban, a pamphyliai Aspendosban, Nikomédeiaban vagy az ugyancsak bithyniai kisvárosban, Prusaban számos ilyen megmozdulásról tudunk. Asia provincián belül pedig különösen Smyrna és Ephesos, valamint Pergamon vonatkozásában tudósítanak ezekről – persze meglehetősen hézagos – forrásaink (l. pl. IGRR IV,351.).

A városi köznép alsóbb rétegeinek az élelmiszerhiány és/vagy a drágaság által kiváltott elégedetlensége nem egyszer zavargássá fajuló alkalmi tüntetések formájában nyilvánult meg. A városokban a gazdagok adományaiból szökőkutakat, emlékműveket és köztéri szobrokat, vagy éppenséggel pompás oszlopcsarnokokat emelnek. Egy ilyen fedett oszlopcsarnok (stoa) költségeinek tetemes hányadát vállalta magára a mysiai Olympos melletti Prusaban a város neves és befolyásos szülötte, az „aranyszájú” Dión. A köznép azonban ezt sérelmezi.
A démos – vagy ahogy a kor neves rhétorai gyakorta mondják, és még gyakrabban érzik is: az ochlos (a „csőcselék”) – inkább látványosságokat (vö. SIG3 850.), de mindenekelőtt olcsó gabonát akar a város fényét emelni és lakói kényelmét növelni hivatott költséges középítkezések helyett (l. pl. Dión Chrys., or. XLVI,9; vö. Plin. epist. X, 8l-81.). Így ezek pusztulását is gyakorta közönnyel nézi, amint erről egy eléggé ismert példa, Plinius minor tudósítása alapján értesülhetünk (epist. X 33,2.).

Bár a tartomány lakossága a pax Romana áldásait élvezi, a szabad lakosság polarizálódása – a polarizálódás jogi szentesítésében itt is a Hadrianus nyújtotta mintákat követve (Dig. XLVII 21,2.) – ekkor mutatkozik meg igazán. A társadalom a honestiores („tekintélyesek”) és a humiliores („kisemberek”) büntetőjogilag is éles különbséget mutató kategóriáira oszlik.
Aelius Aristeidés miközben elismerően szól a Birodalom egészében érvényesülő „nagy és illő egyenlőségről” („a jelentéktelen és a hatalmas, a névtelen és a hírneves, szegény és gazdag, nemes és nemtelen között”: or. XXVI,39.), magától értetődőnek tartja, hogy „a műveltek, a nemesek és a tehetősek” (59.) vezetésre, ill. az uralkodó réteg jogaiból való részesedésre születtek, a többiek pedig arra, hogy ezeknek engedelmeskedjenek (59; vö. 65.).
Szűkebben értelmezve a rhétor kijenetését, a „műveltek, a nemesek és a tehetősek” nyilvánvalóan a municipalis arisztokrácia tagjai: a curialisok és nagyszámú családjaik. A császári kormányzat számára is ők a társadalom valóban értékes elemei. Így mind több mentességben, de más előnyökben is részesíti őket a Birodalom a társadalomban végbement polarizációt mind drasztikusabb módon visszatükröző jogrendszere.

A szabadok alsó rétegeinek helyzete jogilag mindinkább a rabszolgákéhoz közelít. A Kr. u. második század dereka felé közeledve ugyanazért a vétségért eltérő büntetés – számkivetés (Dig. XLVIII 22,5skk.) vagy a kényszermunka egy fajtáját jelentő bányamunkára való ítélés – jár az elkövető „rendi hovatartozása” szerint (Dig. XLVIII 13,8.).

A délszaki városok verőfényében az agorán és az utcákon még gondtalanul hullámzik a tömeg. Ám a fény mellett mindinkább ott az árnyék. Már csak egy súlyosabb megrázkódtatás kellett, hogy a társadalom mindeddig rejtve maradó belső ellentmondásai, immáron visszavonhatatlanul, felszínre kerüljenek. A Marcus alatti háborúk megpróbáltatásai azután véget vetettek a korábbi jólétnek, immár véglegesen a felszínre hozva a régóta lappangó ellentéteket.


Forrás: Szlávik Gábor: Nyugat-Kis-Ázsia városi szervezete és tartományi igazgatása a keresztény közösségek megszilárdulása idején (történeti vázlat)