logo

VII December AD

Asia provincia kormányzásáról

Cicero: Levelek öccséhez, Quintushoz. I 1.
Kr. e. 59

1. Provinciád lakossága először azokból a szövetségeseinkből tevődik össze, akik az egész emberi nemből a legműveltebbek,(1) másodsorban pedig olyan római polgárokból, akiket akár mint adóbérlőket (publicani), szoros kapcsolatok fűznek hozzánk, akár kereskedés révén vagyonosodtak meg, és így meg vannak róla győződve, hogy a mi consulságunk jóvoltából élvezik csorbítatlan gazdagságukat.(2)

8. Valóban gyönyörű dolog három esztendőt a hivatali hatalom birtokában úgy töltened Kis-Ázsiában, hogy egyetlen szobor, egyetlen festmény, bronzedény, ruhadarab, rabszolga, semmiféle szépség, semmiféle pénzbeli ajánlat – pedig mily gazdag ez a tartomány mindebben! – nem tántorított el erkölcsi érintetlenségedtől és önzetlenségedtől.

1. Ha azután a provinciában olyan valakire akadtál, aki teljes bizalmadat élvezi, akit azonban előzőleg nem ismertünk, jól vigyázz, hogy mennyit bízol rá! Nem mintha nem élhetne sok derék ember a tartományban is, de ebben legfeljebb reménykedhetünk, határozott véleményt nyilvánítani már kockázatos. Mert az emberi természetet az áltatásnak sok rétege takarja, mintha függönyök volnának elébe feszítve.
A homlok, a szem, az arc bizony gyakran csal, de a nyelv a leggyakrabban. Éppen ezért azok közül az emberek közül, akik nagy pénzéhségükben mindarról le tudnak mondani, ami nélkül mi nem lehetünk meg, ugyan hogy találhatnál olyanokat, akik téged, az idegent, őszintén szeretnének, és ezt nem csak a maguk előnyeinek reményében színlelnék? Én ezt nehéz dolognak látom, kiváltképpen mikor ugyanezek a személyek jóformán sohasem forgolódnak magánemberek körül, annál inkább a helytartók társaságában.

2. De a görögökkel ápolt bizalmas kapcsolatoktól is elővigyázatosan óvakodnod kell, nagyon kevés kivétellel, akik történetesen méltók a hajdani Hellashoz. Mostanában bizony a legtöbben szavahihetetlenek, köpönyegforgatók, és a hosszú szolgaság folytán a hízelgés mesterei. Véleményem szerint valamennyiükkel szívélyesen kell érintkezni, a legkülönbeket pedig vendégbaráti viszonyra is méltathatjuk. Túlzott bizalmaskodásuk nem éppen az igaz érzések meggyilatkozása – mert a mi akaratunkkal nem mernek szembeszállni –, másrészről nemcsak a mieinkre, hanem még a maguk embereire is féltékenyek.

18. . Méltóságod alapjai a következők legyenek: először is saját feddhetetlenséged és önuralmad (integritas et continentia), azután környezeted valamennyi tagjának tisztessége (pudor). Akár a tartományi lakossághoz, akár a görögökhöz fűződő kapcsolataidban a személyek körültekintő és óvatos megválogatása, környezetedben a szigorú és állandó fegyelem (disciplina).

1. Meggyőződésem szerint mások elöljáróinak mindent úgy kell intézniük, hogy az alájuk rendeltek (qui eunt in eorum imperio) minél boldogabbak legyenek. Hogy neked ez a legfontosabb, és kezdettől fogva, mihelyt Kis-Ázsia földjére léptél, ez is volt, állandó jó híred és a közbeszéd is bizonyítja. Mert nemcsak szövetséges társak és római polgárok, hanem rabszolgák vagy akár beszélni nem tudó állatok vezetőjének is kötelessége, hogy az alája rendeltek érdekeit és előnyét szolgálja.

32. Jóakaratod és lelkiismeretességed útjába azonban komoly akadályokat gördítenek az adóbérlők. Ha szembeszállunk velük, azt a rendet fogjuk elidegeníteni mind magunktól, mind az államtól, amely sok jót tett velünk, és amely rajtunk keresztül került oly szoros kapcsolatba az állammal. Ha viszont mindenben kedvére járunk, azoknak teljes pusztulását kell eltűrnünk, akiknek nemcsak puszta létéről, hanem jólétükről is kötelességünk gondoskodni. Ha a dolgokat helyesen szemléljük, egész hivatalodban ez az egyetlen nehézség.

1. Asia provincia azon is elgondolkodhatik, hogy sem a külső háború, sem a belső viszálykodások szerencsétlenségétől nem lenne mentes, ha nem (római) fennhatóság alatt állna. Mivel azonban ezt a fennhatóságot adók nélkül semmiképpen sem lehetne fenntartani, (a provincia) nyugodt lélekkel vásárolja meg jövedelmeinek bizonyos hányadáért az örökös békét és nyugalmat.


Marcus Tullius Cicero, a híres szónok öccséhez, Quintus Ciceróhoz (Kr. e. 102-43) írta ezt a levelet, aki Asia provincia propraetora volt Kr. e. 61 és 59 között. A levél Iulius Caesar első consuli évében, Kr. e. 59-ben íródott.



(1) Egyrészt azért, mert görögök, másrészt azért, mert a világ egyik legnagyobb könyvtára éppen Pergamonban volt.

(2) M. Cicero Kr. e. 63-ban volt consul, vö. 135. dokumentum.


Forrás: Németh György: Görög–római szöveggyűjtemény