logo

XXI September AD

Aegyptus történelme és a provincia leírása I. rész

Egyiptom különleges helyet foglalt el a római birodalom rendszerében. Ezt az ősrégi civilizációval rendelkező országot a rómaiak nem a szokásos provinciák típusa szerint szervezték meg, amelyeket proconsul, legátus vagy procurator igazgatott. Beszámolójában (Rés gestae) Augustus csak ennyit mond·: „Egyiptomot a római nép fennhatósága alá helyeztem (Aegyptum imperió populi Romani tradidi, Αίγυπτον δήμον Ρωμαίων ήγεμονίαι προσέ&ηκα). Valójában Egyiptomot egyéni birtokának tekintette, amely fölött -mint a Ptolemaiosok és a régi fáraók utóda - ő uralkodik.
Egyiptomban óriási vagyonokat koboztatott el a maga javára (ezek értékét Tenney Frank 250 millió sestertiusra teszi), és ezek a kincsek tették számára lehetővé azokat a bőkezű osztogatásokat, amelyeket a „Res gestae”-ben ö maga is említ, és amelyekről Suetonius is megemlékezik. (Aug. 41.) Egyiptom kormányzása a császár valamelyik bizalmas hívének a kezében volt, aki a praefectusi címet viselte; az I-II. században Egyiptom praefectusát a lovagok közül nevezték ki. A praefectus nem annyira a római államnak volt a képviselője, mint inkább a császár meghatalmazottja; ezért használja Philón is az επίτροπος (procurator) szót.

Az egyiptomi tömegek szemében a császár - király volt, mint addig, ennek megfelelően fáraónak nevezték és megadták neki a &εδς & ϋτών címet. (OGIS 650.) Abban a nevezetes papiruszban, amelyet 1920-ban Philadelphiában találtak és „Epistula Claudianá-nak neveztek el, Claudius azt írja Alexandreia lakosainak, hogy nem tart igényt isteni meg-tiszteltetésre; de amikor Aemilius Rectüs, Egyiptom praefectusa, nyilvánosságra hozza a levelet, Claudiust a kísérő szövegben mégis „istenünknek” nevezi.
Egyiptom praefectusa itt teljhatalmú úr volt, aki egyedül a császártól függött; éppen ezért ezt az állást tekintették az egyik legfőbb méltóságnak. Ulpianus bizonysága szerint (Dig, I 17, 1) Augustus egyenrangúnak tartotta a proconsulsággal, Strabón pedig azt írja (XVII 1, 12), hogy az Egyiptomba küldött praefectus „a király helyét tölti be”. Cornelius Gallus, Egyiptom első praefectusa egy háromnyelvű feliratot hagyott maga után, melynek alapján elképzelhetjük, milyen jelentőséggel bírt a nagyhatalmú praefectus, és hogy volt megszervezve Augustus egyiptomi hatalma.
A felirat görög szövege (OGIS 654) a következőképpen hangzik: „Caius Cornelius Gallus, Caius fia, római lovag, akit Caesar az egyiptomi királyok megsemmisítése után első emberként állított Egyiptom fölé, aki tizenöt nap leforgása alatt kétszer aratott győzelmet a csatában, legyőzte a felkelt Thébaist, és részint rohammal, részint ostrommal elfoglalt öt várost - Boresist, Kóptost, Keramikét, Megalé Diospolist és Ophiéont -, közben megölte a felkelés vezéreit és seregével áthatolt a kataraktán, amely addig járhatatlannak bizonyult minden sereg számára, és meghódította az egész Thébaist, amelyet a királyok nem tudtak elfoglalni, majd Philaiban fogadta az aithiopsok követeit és királyuktól proxeniát kapott, végül Aithiopia egyik toparchiájában, Triakontoschoinosban tyrannost nevezett ki, - ajándékul szenteli ezt a hazai isteneknek és a segítő Nílusnak.”

A praefectus a felirat szövegében uralkodói hangot pendít meg - ő az „első Egyiptom fölötte -, a fáraóknak kijáró magasztalások stílusában ír magáról. Ami a thébaisi felkelést illeti, ha arra gondolunk, hogy milyen hamar elfojtották, aligha lehetett jelentős megmozdulás. Az öt város között is – Thébai és Kóptos kivételével - jelentéktelen falvak szerepelnek. Érdekes mindenesetre az a megjegyzés, hogy Thébai körzete a Lagidák alatt is felkeléseknek volt a tűzfészke. Ez a gazdag gabonatermő ország, amely roppant nagy szerepet játszott Italia élelmezésében, amely ősidők óta messze terjedő kereskedelmi kapcsolatokkal rendelkezett, és óriási jövedelmet biztosított uralkodóinak - a császár számára hatalmas gazdasági erőt jelentett, míg a császári hatalom bármely ellenfelének a kezében veszedelmessé válhatott. Ezért volt az, hogy Augustus féltékenyen vigyázott hatalmára ebben a provinciában, és még azt is megtiltotta, hogy a senatorok és az előkelő lovagok névre szóló engedély nélkül Egyiptom földjére lépjenek. Amikor Germanicus 19-ben körutazása során Egyiptomot is meglátogatta, Tiberius szigorú megrovásban részesítette. (Tac., Ann. II 59. Cass. Dió LI 17.)

Augustus Egyiptomot azonnal ύποτελής -nek nyilvánította (Cass. Dió LI 13), vagyis az egyiptomi lakosságot adófizetésre kötelezte. Egyáltalán Augustus szemében Egyiptom elsősorban is jövedelmi forrás volt. Sem ő, sem utódai nem engedték, hogy itt municipiumi élet fejlődjék ki; a Ptolemaiosoktól örökölt bürokratikus apparátus mentesítette a római uralkodókat attól, hogy támaszt keressenek a helyi municipiumi intézményekben, mint ahogyan más provinciákban történt. Augustus előírta az alexandriaiaknak, hogy községi életüket búié nélkül folytassák. (Cass. Dió loc. cit.: άνεν βουλευτών πολιτεύεσαι έκέλενσενύ)
Hogy Alexandreia a III. századig búié nélkül élt, Cassius Dió idézett helyéből és a História Augusta Severus-életrajzából (c. 11) tudjuk: Deinde Alexandrinis ius buleutarum dedit, qui sine publico consilio, ita ut sub regibus ante vivebant, unó iudice contenti, quem Caesar dedisset.
A ránk maradt alexandriai dokumentumok egészen a III. századig nem említik a búiét. Viszont az Ailios Aristeidés tiszteletére állított feliraton (OGIS 709) a következőket olvashatjuk:
ή. πόλις rw Άλεξαυόρείων και Ερμούπολις ή μεγάλη, και ή βουλή τϋόν Άντινοέων νέων καί οί έν τιο Λέλια τής Αίγυπτον κτλ, - ez egyenesen azt bizonyítja, hogy Alexandriában nem működött βονλη.

Dittenberger a felirathoz írott magyarázó jegyzeteiben azonban annak a véleményének ad kifejezést, hogy βουλή Alexandriában is volt;szerinte a ή πόλζ τΰν Άλεξανόρείων szavakból ez olvasható ki. A legutóbbi felfedezések minden ezzel kapcsolatos kétséget eloszlattak. Az a Norsa és Vitelli által feldolgozott papirusz (Bull, de la Soc. Roy. dArchéol. dAlex., 25), amely azután a PSI X. kötetében látott napvilágot, ismerteti az alexandriaiaknak Augustushcz intézett kérését az alexandreiai búié intézményesítésére vonatkozólag.
A papirusz közzététele élénk vitákat támasztott, amelyekben a legjelentősebb egyiptológusok - Bell, Schubart, Viereck, Wilcken stb. - vettek részt. A vita főleg arról folyt, hogy mit kértek tulajdonképpen az alexandriaiak: a búié bevezetését vagy visszaállítását, vagyis, hogy volt-e Alexandreiának bulé-ja a Ptolemaiosok alatt, vagy nem; megszüntette-e Augustus az ottani búiét, amely addig működött, vagy nem engedélyezte újbóli megszervezését.
Az alexandriaiak az elutasítás után sem nyugodtak. Mint az „Epistula Claudiana”-ból láthatjuk, kérésüket Claudius alatt is megismételték. De Claudius is elutasította őket. Kitérő válaszában a következőket írta: hogy a régi királyok alatt mi volt, nem tudja megmondani, de hogy Augustus és utódai alatt nem volt búié, azt mindenki jól tudja, éppen ezért az ügy komoly kivizsgálást igényel.

Ami a másik két görög polist illeti, amely Egyiptomban a Ptolemaiosok idejében fennállott - Naukratis és Ptolemais -, az Ailios Aristeidés tiszteletére állított és már említett felirat szövegéből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy ezek sem nyerték el a „civitas libera” jogállapotát és nem rendelkeztek községi tanáccsal; mindenesetre az eddig talált dokumentumokon búié említésével ezekben a városokban nem találkozunk egészen a III. századig. Csak a Hadrianustól - kedvelt Antinoosának emlékezetére - alapított Antinoupolist szervezték meg a görög polisok mintájára.
Az egyiptomi görög városok nemcsak, hogy önkormányzattal nem rendelkeztek, hanem városon kívüli területeik sem voltak, amelyek az ottani közigazgatás alá tartoztak volna (bár földbirtoklási joguk volt); a nomosok a stratégos fennhatósága alá tartoztak. Természetes, hogy Alexandreia, Egyiptom fővárosa, a világkereskedelem legjelentősebb központja és a görög-római kultúra tűzhelye, különleges helyet foglalt el. Cornelius Gallus feliratának latin szövegében „praefectus Alexandreae et Aegyptm-nek nevezi magát, vagyis Alexandreiát szembe állítja Egyiptommal; ugyanígy szerepel az OG1S 679. jelzésű feliraton egy főpap címzése is: Αλεξάνδρειάς και ΑΙγύπτον πάσες.

Az alexandreiai polgárok számos kiváltságot élveztek, amelyek arra ösztönözték az embereket, hogy törekedjenek az alexandreiai polgárjog megszerzésére. Mint Pliniusnak Traianusszal váltott leveleiből láthatjuk (Ep. .5-6), ahhoz, hogy Egyiptom lakosai a római polgárjogot elnyerhessék, nélkülözhetetlen feltétel volt az alexandreiai polgárjognak az élvezete. Hogy azután mi volt a tartalma az „alexandreiai polgárjognak”, milyen jellegűek voltak az ezzel járó jogok és kötelességek, - nem tudjuk pontosan. Még azt sem tudjuk, hogy az alexandriai polgárok mentesek voltak-e a fej adó fizetése alól. Alexandreiában és a többi polisban a polgárok görög minta szerint phylékre és démosokra oszlottak, a legnagyobb valószínűség szerint a területi hovatartozandóság kritériuma alapján.
Közigazgatási tekintetben Alexandreia öt körzetre tagolódott; ezeket a görög alfabéta első öt betűjével jelölték: A,. B, T, B, E (Pseudo-Kallisthenés [I 32] szerint ez a jelölés nem egyéb, mint az Αλέξανδρος Βασιλεύς Γένος Βιος "Εχτισε szavak kezdőbetűi); ezek a körzetek az egész lakosságot felölelték, míg a démosokba és phylékbe csak egy bizonyos körzet polgárjai tartoztak. Egy bizonyos phylébe és démosba való felvétel nyilván nélkülözhetetlen feltétele és bizonyítéka volt az alexandreiai polgársághoz való tartozandóságnak. Ugyanez volt a helyzet Ptolemaisban és Naukratisban, majd később Antinoupolisban is.

A démosban való nyilvántartással kapcsolatban történt az ephébos-listákra való felvétel is. Evégből az apa egy okmányokkal és esküvel megerősített nyilatkozatot nyújtott be az exégétésnek. A jelölt társadalmi helyzetének az ellenőrzését és az ephébos-listára való felvételének a procedúráját εΐσκρισις-nek nevezték, azokat pedig, akik annak idején az ephébosok közt foglaltak helyet, έφηβενκότεςnek.
A polgárok közül nevezték ki (ahol pedig búié volt, választották) a magistratusokat a vagyonos elemek sorai közül. Egy ptolemaisi feliraton (OGIS 668) a város nevében „6470 személy nyilatkozik, és azok. „akik Claudius második évében szerepeltek az ephébosok között (écpvjtevttóts?). Valószínű, hogy ez a „6470 személy a tehetős polgárokat képviselte. Ezen a kétes értékű „ius honorum”-on kívül a polgárok (legalábbis Alexandreiában) mentesek voltak a leiturgiáktól Alexandreia határain kívül.
Tiberius Iulius Alexander praefectus edictumában (OGIS 699, 6. §) a következőket olvassuk: „Augustus kegyeivel van összhangban az is, hogy az előkelő származású alexandriaiak, még ha ügyeik intézése végett Alexandreián kívül tartózkodnak is, nem kötelesek semmiféle leiturgiát teljesíteni. Emiatt ti gyakran panaszkodtatok, én pedig magam fogok ügyelni arra, hogy az előkelő származású alexandriaiak közül senki se köteleztessék városon kívüli leiturgiákra.

Alexandreiának azokat a lakosait, akik nem rendelkeztek alexandreiai polgárjoggal, nevezték, megkülönböztetésül a polgároktól. Politikai jogállásuk különbözőképpen alakult. A zsidók, akik Alexandreiában két területet foglaltak el az öt közül (Philón idejében), külön önkormányzati egységet alkottak, volt ethnarchés-ük (Philón szerint genarchés-ük) és synedrion-juk (gerusia), Iosephus Flavius (Ant. XIX 5, 2-3) Claudius két rendeletét idézi. Ezekben a császár megerősíti azokat a kiváltságokat, amelyeket az alexandreiai zsidók ősidők óta élveztek. Az „önkormányzat természetesen csak az istentiszteletre és a közösség belügyeire terjedt ki.

Ami a többi várost, a nomosok metropolisait illeti, itt egészen a III. századig semmi olyan eleme sem volt a municipiumi életnek, amit alkotmányszerű okiratokban rögzítettek volna. De azért itt is különváltak a „hellének”, nem anynyira etnikai származásuk, mint inkább vagyoni helyzetük folytán. Ezek a census-szal bíró csoportok, amelyek bebocsátást nyertek á gymnasionokba (of ártó yvftraoíov), kiváltságos réteget képviseltek, amely kiváltságokat élvezett a fejadó összegét illetőleg, és jelölteket nevezhetett meg a helyi tisztségekre. Egyes (sajnos, egyélőre nem eléggé kategorikus) adatok arra vallanak, hogy az egyiptomi falvakban a közösségi rendnek jelentős csökevényei őrződtek.
A falvak nem élvezték a jogi személynek kijáró jogot, és ezért a hivatalos okiratokban aligha várhatjuk, hogy a közösségi tulajdon világos nyomaira bukkanunk. De a faluszervezet mindenesetre megőrizte a régebbi közösségi rend csökevényeit, amelyeket a rómaiak arra használtak fel, hogy a földművelő lakosságot kizsákmányolják. A földművesnek a közösséghez való kötöttsége, amely valamikor a közösségi földbirtokláson alapult, azzá változott, hogy a földművest kötelező erővel falujában vették nyilvántartásba, ezzel pedig az járt együtt, hogy kötelezettségeket kellett vállalnia az állam javára. Az „origo”-hoz (tdza) váló kötés a közösségi rend kétségtelen maradványa, amely alól azonban kicsúszott a régi gazdasági alap.

A falusi írnokon az uralkodó hatalom képviselőjén kívül továbbra is megvoltak a kómarchés irányítása alatt működő „öregebbek”. A falusi lakosságnak ezek a képviselői fokozatosan a kormányzat megbízottjaivá váltak, a hatóságok rendelkezéseit hajtották végre, a kómarchés funkciói pedig semmivé zsugorodtak össze. De a falu belső életében, a kormányzat részéről kivetett terhek (pénzbeli és természetben esedékes szolgáltatások) elosztásában, a leiturgiák teljesítőinek kijelölésében a falusi szervezet fontos szerepet játszott. A falu lakosai határozatokat hozhattak kitüntetések odaítélésére, szobor felállítására stb. vonatkozólag. Egy fel-iraton, amelyet Balbillus praefectus tiszteletére állítottak (OGIS 666).
Tekintettel arra, hogy Egyiptom - mint provincia - sajátos viszonyok között élt, itt a birodalom nivelláló hatása is erőtlenebből és vontatottabban mutatkozott meg. Az évezredek folyamán állandósult szokások itt csak lassan, nehezen mentek feledésbe. Az ősi vallás, szokásjog és nyelv mind a hellénisztikus, mind pedig a római uralom alatt megőrződött. A rómaiak Egyiptomban bürokratikus kormányzati rendszert találtak, amely teljes mértékben lehetővé tette az ország kincseinek kíméletlen kizsákmányolását, - éppen ezért vették át és alkalmazták is bizonyos módosításokkal.

A kormányzat élén a praefectus legközelebbi segítőtársai állottak: a όικαιοόότης (iuridicus), az ίδιος λόγος, aki számos procurator közvetítésével elsősorban a patrimonium vagyonát és jövedelmeit kezelte, azután· az archiereus és az archidikastés (legfőbb bíró). Az ország Felső és Alsó-Egyiptomra tagolódott; ehhez járult még délen harmadiknak a „Heptanomis” nevű tartomány. Minden egyes tartomány élén az epistratégos állott. Az egyes nomosokat a stratégos irányította, aki a nomos legnagyobb városában, metropolisában rendezte be székhelyét.
A nagyobb nomosokban, például Arsinoéban, két-három stratégos is volt. A metropolisokban a központi hatalom közvetlen megbízottjain és ügynökein kívül voltak még άρχαί (honores), vagyis olyan tisztségek is, amelyeket a helyi előkelőségek jelöltjei töltöttek be. Ezek listáját a stratégos az epistratégos elé terjesztette, az pedig sorshúzás útján nevezte ki a jelölteket az egyes tisztségekre. Ezek a métropolisokban működő άρχοντες - az exégétések, kosmétések, gymnasiarchések, archiereusok; agoranomosok, euthéniarchések, hypomnématographosok - tulajdonképpen hivatalnokok voltak, nem pedig községi tisztviselők. A topogrammateusok és kómogrammateusok, a toposok és kómék titkárjai voltak az államhatalom tulajdonképpeni képviselői a legalacsonyabb közigazgatási egységekben.
Az erősen szétágazó, óriási pénzügyi apparátus tartotta számon a lakosság sok különféle csoportját, és érdeke is fűződött valamennyi lakossági kategória fenntartásához, amely csak a makedón, majd a római hódítás eredményeképpen kialakult. A viszonylag nemrég talált „Gnómón idiulogu” (BGU V 1), az egyik legfontosabb papirusz-dokumentum, világosan mutatja, hogy Egyiptom lakossága milyen bonyolult rendszer szerint oszlott kategóriákra - rendi, törzsi és helyi kritériumok alapján.

A gnómón („útmutató”, „díjszabás”), mint az elé bocsátott bevezetőben olvashatjuk, kivonat az Augustus alatt készült első gnómónból és a hozzáfüggesztett későbbi kiegészítésekből, magyarázatokból és utasításokból, amelyeket részint a császárok, részint a senatus, Egyiptom praefectusai és az idios logos vezetői adtak ki. A „gnómón idiu logu”-t Antoninus Pius uralkodása alatt szerkesztették. (36. §.)
A gnómón nem olyan jellegű, hogy az idios logos apparátusának jogait és kötelességeit akarná rendszeresen összefoglalni; mint az előszóban a szerző megjegyzi, csak útmutatással akar szolgálni áz idios logos gyakorlatában felmerülő legtipikusabb esetekben.

A gnómón a lakosság következő kategóriáit különbözteti meg:
1. Római polgárok; külön vannak feltüntetve azok a személyek, akik katonai szolgálataik jutalmazásául, a „honesta missio” után nyerték el a polgárjogot;
2. hellének, feltehetőleg ide tartoznak a görög polisok - Naukratis, Ptolemais és Antinoupolis - polgárai, valamint a „hellének”, vagyis a metropolisok hellénizálódott és a görögökkel összekeveredett gazdag rétegei, valamint azoknak a klérosoknak a birtokosai, amelyek azelőtt a Ptolemaiosok telepeseinek a birtokában voltak (katoikosi földek).
3. Alexandriaiak, akik külön kiváltságokat élveztek, bár olyan jellegű önkormányzattal, mint a görög polisok, nem rendelkeztek. Nincsenek adataink arra vonatkozólag, hogy az ephébosok közé soroltak, valamint oí dnó yvpvaaíov az egyiptomi metropolisokban - Oxyrhynchosban, Memphisben, Hermupolisban stb. - bírtak-e valamiféle hivatalosan rögzített, reális kiváltságokkal; mindenesetre megtisztelő helyet foglaltak el, és az alexandreiai zsidók nem hiába akarták megszerezni azt a jogot, hogy részt vehessenek a gymnasiarchések által rendezett játékokon, - mint ahogy ez Claudiusnak az alexandriaiakhoz intézett leveléből (41-ből) kiderül.
4. Nem világos az άσιοί kategóriája, pedig gyakran előfordul a „Gnómón”-ban. Az αστοί a rómaiak alatt (39. §), viszont az egyiptomiak fölött állanak (46, 47. §); polgárjoggal (alexandriaival?) is rendelkeznek, mint a 47. §-ból kiderül; az antinoupolisi polgároktól eltérőleg nem házasodhatnak össze egyiptomi asszonyokkal? Természetes megoldásnak kínálkoznék az alexandriaiakkal való azonosításuk, mivel éppen Alexandreiát szokták cíoit-nek nevezni, ha a 49-50. §-ban félreérthetetlenül nem különböző kategóriába tartozókként szerepelnének. Bickermann annak a sejtésének adott kifejezést, hogy az άσιοί szó azokat az alexandriaiakat jelöli; akiket még nem vettek fel valamelyik meghatározott démosba, és akiket éppen ezért egyelőre még csak helyi hovatartozandóságuk szerint neveznek meg. Valóban, P. Meyer (a 40. §-hoz fűzött megjegyzésében) rámutat arra, hogy az i. e. III. században „a démosba még nem sorolt alexandriaiaknak” (των οϋπω έπηγμέιων είι όήμον) külön kategóriájuk volt. Csakhogy ezek a „Pap. Hal. l.” jelzésű papiruszon külön megjelöléssel (πεπολιτογραφημένοί) szerepelnek. Ezenkívül az άστοί a „Gnómón”-ban túlságosan nagy helyet foglalnak el ahhoz, hogy sem esetleges, átmeneti kategóriának lehetne minősíteni őket. Sokkal valószínűbb az, hogy az άρτοι fogalma a görög polisok polgárainak és talán a oí άπό Άλεξανόρείας-szál jelzett helléneknek meghatározatlan kategóriájára vonatkozik.
5. Egyiptomiak. Ezen a kategórián belül a „Gnómón” nem tesz semmiféle különbséget a metropolisok és a lakossága között. Éppen ezért megcáfoltnak tekinthető a legtöbb egyiptomi történésznek az a véleménye, amely szerint a városi és falusi lakosság jogai közölt elvi különbség volt.

A megnevezett öt kategória felsorolásából és jellemzéséből kiviláglik, hogy milyen bonyolult és zűrzavaros volt a lakosságnak jogi csoportokra való felosztása. A „hellének” összekeverednek az alexandriaiakkal és az „σιοί-jal, az utóbbiak az alexandriaiakkal. A szabadon bocsátott rabszolgák ugyanazoknak a szabályoknak a hatálya alá estek, mint patronusaik; ezért a „Gnómón” különbséget is tesz a rómaiak, az αστοί stb. szabadon bocsátott rabszolgái között. De ezenkívül külön szerepelnek még a Latini (22. és 26. §) és a lex Aelia Sentia alapján szabadonbocsátott rabszolgák is (20. §).
Polgári jogi kódex hiányában a hatóságok szemmelláthatólag a császároknak, praefectusoknak, idios logosoknak különböző időkből származó szabályzatait, rendelkezéseit és magyarázatait vették tekintetbe, amelyek azután nagy zűrzavart okoztak a terminológiában, számtalanszor adtak alkalmat önkéntelen jogsértésekre és tág teret engedtek a közigazgatási önkény számára is. A „Gnómón” ebben a kérdésben nem ismer irgalmat: „Aki a hivatalos iratokban nem (helyzetének) megfelelően tünteti fel adatait, bírságul vagyona negyedré-szét fizeti, táisai és bűnrészesei (ügynökei) szintén vagyonuk negyedrészét kötelesek fizetni.” (42. §.) „Ha egy egyiptomi úgy véteti nyilvántartásba a fiát, mintha ephébos volna, vagyonának hatodrészét fizesse büntetés gyanánt.” (44. §.)
A felsorolt legfontosabb társadalmi kategóriákon kívül a „Gnómón” még néhány tisztára etnikai és lokális csoportot is említ: a) Kyréné lakosait (11. §); b) Paraitónion lakosait (57. §); c) a szigetlakokat (48. §); Schubart feltevése szerint itt a partmenti helységek, valamint az Alexandreia és Kyréné közti szigetek lakosairól van szó; nyilván valami nem-egyiptomi, bennszülött lakosságcsoport, bizonyos olyan kiváltságok birtokában, amelyek az egyiptomiak fölé emelték tagjait; d) syriaiak; e) idegenek (ξένοι, a papiruszokon gyakran έπίξενοι), vagyis olyan személyek, akiknek a lakhelye nem azonos origo-jukkal.

A zsidók, akik Egyiptomban az egész lakosságnak mintegy 1/7-ét tették ki és Alexandreiában autonóm szervezettel (πολίτευμα) rendelkeztek, a „Gnómón”-ban egyáltalán nem szerepelnek. Nyilván a zsidókkal kapcsolatban az idios logos apparátusának gyakorlatában nem merült fel semmiféle vitás, vagy nehéz eset, a vegyesházasságokból adódó kérdéseket pedig szabályozták az alexandreiai ethnarchések és a synedrion. Nem szerepelnek a ΙΙίρσαι τής έπιγονής sem, akik pedig gyakran előfordulnak a papiruszokon. .A ΙΙέοοαι feltehetőleg csak olyan megjelölés volt, amellyel nem járt együtt semmiféle politikai kiváltság, és amely már etnikai tartalmát is elvesztette.
A „Gnómón” egyes paragrafusai az egyes lakosságcsoportok törzsi elszigetelődését szentesítik (34, 35, 37, 112. §): egyáltalán a rómaiak - a kincstár érdekeinek szolgálatában - igyekeztek konzerválni azokat az állapotokat, amelyeket Egyiptomban találtak. Azon voltak, hogy Egyiptomot elszigeteltségben tartsák a világ egyéb részeitől. Egyiptom megtartotta silány valutáját (az V4 denariusszal egyenértékű egyiptomi drachmát), amelyet mindenki köteles volt elfogadni. Az Egyiptomból való kiutazásokat megnehezítették. Ahhoz, hogy valaki hajón kiutazhassák, engedélyt, útlevelet (dyróaroZor) és még néhány dokumentumot kellett beszereznie (68. §), - valószínűleg illetékek megfizetésével egybekötve. Ha valakinek engedélye volt, de útlevél nélkül akart kiutazni, vagyonának egyharmadát fizette bírságul, ha pedig engedély nélkül rabszolgákat is vitt magával, egész vagyonát elkobozták. (66. §.)
Mindezek ellenére egyet kell értenünk Bell véleményével, aki fölényesen elutasítja azt a rendkívül elterjedt vélekedést, mintha Egyiptom a császár egyéni „dominium”-a lett volna, amelyet nem is fűztek a szerves összefüggés szálai a birodalomhoz. Először is Egyiptom igen nagy szerepet játszott a birodalom gazdasági életében, gabonaellátásában, keleti kereskedelmében. Alexandreia világkikötő volt, az alexandreiai Museion - a kultúrának világközpontja. De Egyiptom a birodalom politikai életében is igen fontos helyet foglalt el. Vespasianus azt a napot tekintette principatusa kezdetének, amikor éppen Egyiptomban császárrá kiáltották ki.
Az egyiptomiak nem egyszer csatlakoztak a császár vetélytársaihoz és saját jelöltjeiket kiáltották ki császárrá. Egyiptom Maecianus praefectusszal együtt csatlakozott Avidius Cassius mozgalmához, Aurelianus mellett elismerte a palmyrai Vaballathust is., Gallienusszal szemben M. Aemilianust, Aurelianusszal szemben Firmust, és Diocletianus ellenében Achillest ültette a trónra. Lehetséges, hogy Augustus és Tiberius Egyiptomot egyéni birtokának tekintette, de az nyilvánvaló lehetetlenség volt, hogy ezt a nagy, gazdag, többmilliós lakosságú országot csakugyan holmi vadászterületté változtassák.
Egyiptom uralkodói arra törekedtek, hogy minél több jövedelmet sajtoljanak ki az országból, és ez vezette őket arra a gondolatra, - mint ahogy a „Gnómón idiu logu” szemléletesen mutathatja - hogy az ősi viszonyokat mesterséges eszközökkel konzerválni próbálják. Ez lassította az iramot, - Egyiptom csak vontatottan kapcsolódott be a birodalom közös életébe, - gátolta azt a folyamatot, melynek eredményeképpen az egyiptomi társadalmi és gazdasági viszonyok azonos szintre kerültek az egész birodalomban uralkodó viszonyokkal. De a praefectusoknak arra már nem volt hatalmuk, hogy ezt a folyamatot megakadályozzák.

Az uralkodók szándékaival vagy terveivel ellentétben, éppen az adóprés hatott olyan irányban, hogy mindenki egyenlővé vált - egyenlően jogfoszlottá. Egyiptom egyik legjellemzőbb sajátsága a papok hatalma és gazdagsága volt. Augustus elvette a papság kincseit, elkoboztatta a templomok földbirtokait, mégpedig nem sokkal Egyiptom meghódítása után: 25 és 21 között, Petronius praefectusi évei alatt. (BGU 1200; P. Tebt. 302.) Amint Lusius Geta praefectusnak 54-ben kiadott rendeletéből (OGIS 664) kiderül, a túlbuzgó arsinoéi közigazgatási emberek még azzal is megpróbálkoztak, hogy a papokat kényszermunka végzésére kivezényeljék a földekre (αγειν sig γεωργίαν). A papok a földjövedelem helyett illetményt (συντάξεις) kaptak, de úgy, hogy néhány esetben illetmény fejében a saját földjüket kapták vissza bérbe. (P. Tebt. 302.)

A leiturgiáktól a χώρα területén nemcsak a rómaiak, hanem - mint láttuk - az alexandriaiak is mentesek voltak: de a gyakorlatban ezeket a kiváltságokat nem vették figyelembe. Egy 139-ből való kóptosi papiruszon (W 35) a stratégcs amiatt panaszkodik, hogy a rómaiak, alexandriaiak és a kiszolgált katonák nem hajlandók teljesíteni a rájuk rótt adózási kötelezettségeket; arra hivatkoznak, hogy őket nem lehet azonos eljárás alá vonni „a bennszülött végrehajtókkal” (τοϊς έγ/ωρίοις πράκτορσι). Erre a panaszra a praefectus a következő határozatot hozta: „Az állami szolgáltatásokra kötelezettek közül azokra nézve, akik nem akarnak engedelmeskedni a többi ügynökhöz hasonlóan, jelentést tehetsz a nagyságos epistratégosnak, aki majd kényszeríti őket annak teljesíté-sére, ami ki van rájuk róva.”


Folytatás: Aegyptus történelme és a provincia leírása II. rész