logo

XXI September AD

Achaea történelme és a provincia leírása I. rész

A „Macedonia”-tól különválasztott, önálló ”Achaia” provincia i. e. 27-ben alakult; mindkét provincia a senatus hatáskörébe tartozott. De sem a provinciák határa, sem állapotuk nem maradt változatlan. Tacitus közlése szerint Tíberius már 15-ben elhatározta, „hogy enyhít Makedonia és Achaia helyzetén, mivel mindkét tartomány panaszkodott a terhek súlya miatt, és átmenetileg mindkettőt kiveszi a proconsulok hatásköréből - a császár hatáskörébe. (Ann. I 76.) Achaiát és Makedónját ezzel kapcsolatban egyetlen császári provinciává vonta össze és Moesia helytartójának igazgatása alá rendelte.
Claudius 44-ben „visszaadta a senatusnak Achaiát és Makedónját. (Suet., Claud. 25.) Nero 67-ben kikiáltotta Görögország függetlenségét. Egy akraiphioni feliraton (SIG3 814) ránk maradt Nerónak Korinthosban mondott beszéde, amelyben kijelentette: „Szabadságot kaptok és mentesítést az adófizetés alól, amivel nem rendelkeztetek még boldogabb időkben sem.” „Mások városokat szabadítottak fel, Nero -: egy egész tartományt. Ez a „szabadság nem sokáig tartott; Vespasianus visszaállította Achaiát, mint senatusi provinciát. (Suet., Vesp. 8.)

Módosultak a tartományi határok is. Például Théssalia eredetileg Achaiához tartozott, majd a II. század közepétől kezdve Makedónjához csatolták. Ugyanakkor új tartományt szerveztek („Epirus), és ez jelentős területveszteséggel járt Achaiára nézve. Csereberék és változások mentek végbe az egyes tartományokon és városi területeken belül is. Például Antonius Athénhez csatolta Aigina, Keós, Ikos, Skiathos és Peparéthos szigetét. Septimius Severus viszont, mikor megharagudott Athénre (Hist. Aug., v. Sev. 3, 7), elvette tőle Skiathost; a sziget azután (a „SIG3 875” jelzésű feliraton) Athéntől független poljsként szerepel. Hadrianus Athénnek adományozta Kephallénia szigetét (Cass. Dió LXIX 16), de később ugyanezt a szigetet Epirus provinciához csatolták.

Az egyes városok jogai és kiváltságai közt lényeges különbségek voltak. Achaia területén mintegy 100 várost számolhatunk össze. Ezek közül Tacitus (Ann. II 53, 3) csak Athént nevezi „szövetséges ősi városnak; „szövetséges” volt valószínűleg Nikopolis városa is, amelyet Augustus az actiumi győzelem emlékére alapított. Más „szövetséges” városról a császárkorból, nincs tudomásunk. Egyesvárosok - Korinthos, Megara, Patrai, Dymé Achaiában, Kassandreia, Dyrrachion. Philippoi és Pella Makedónjában – colonia rangot kaptak; a két tartományban mintegy húsz város volt „civitas libera” Azt viszont már nem tudjuk, hogy a városok meddig őrizték meg kiváltságaikat. Abból a tényből, hogy Traianus, Hadrianus és még több császár megerősíti például Delphoi szabadságát, arra következtethetünk, hogy ez a szabadság sok mindentől függött és prekárius jellegű volt. ”A népek annyi szabadságot élveznek, amennyit a helytartók adnak nekik, de szerintem több nem is volna jó.” (Plut., Praec. ger. reip. 32, 8.)
Ami ennek a „szabadságnak a tartalmát illeti, Achaia de facto még a köztársaság korában is, amikor még nem volt római provincia, hanem formailag szabadnak számított, - Makedonia helytartójának a fennhatósága alá tartozott. L. Flaccus, mint Makedonia proconsulának, Metellusnak a legátusa, kormányozta Athént, Spartát, Achaiát, Boiótiát, Thessaliát (Cic., Pro Flacco 26); Pompeius 67, évi legátusa, Sisenna, Cassius Diónál (XXXVI 1).

Caesar „vádat emelt Dolabella ellen, hogy zsarolásokat követett el a provinciában, és Hellasnak sok városa tanúskodott mellette . . . Hogy azután meghálálja Görögország buzgóságát, vállalta annak a pernek a képviseletét, amelyet Hellas Publius Antonius ellen indított megvesztegetés címén.” (Plut., Caes. 4.) Cicerónak Piso ellen, valamint Sestius és mások védelmében mondott beszédeiben nem egyszer hallunk a „szabadé városokra kirótt súlyos pénzbeli és egyéb szolgáltatásokról (Achaia exhausta; Thessalia vexata; laceratae Athenae), valamint arról, hogy Achaia lakosai évenkénti adó fizetésére voltak kötelezve. Ezt úgy minősítették, mint hatalommal való visszaélést; de ilyen hatalom volt, a „visszaéléseké pedig rendszerré fejlődtek. Achaia provincia megszervezése szentesítette a politikai öntevékenység elfojtását és a tartomány rendszeres kizsákmányolását.
Görögország hírneve, dicső múltja, sok nagyszerű emléke, irodalma, filozófiája, művészete, megszentelt játékainak, vallási misztériumainak és jóshelyeinek tekintélye mégis arra indította a római császárokat, mint a keleti fejedelmeket és uralkodókat, hogy védelmezzék az ősi kulturális központokat és szentélyeiket, iskoláikat, dicsőséggel övezett, tisztes intézményeiket.

A római császárok mindenesetre törekedtek legalábbis a hellénophilia látszatára, készséggel beavattatták magukat a görögországi misztériumokba, elfogadtak mindenféle tisztséget a híres görög városokban, részt vettek az egész görögséget egyesítő játékokon. Nemcsak az őrült Nero kapja meg az olympiai játékok győztesének megtisztelő címét, hanem Tiberius is. (SIG3 782.) Egy 125-ből való feliraton Hadrianus. Delphoiben úgy szerepel, mint „ρχον το β (SIG3 836), ugyanezt a méltóságot tölti be Delphoiban Antoninus Pius is (SIG3 848), Commodus pedig még az Eumolpidák nemzetségébe is felvétette magát. (SIG1 873.) Érdekes ebben a vonatkozásban egy eleusisi felirat, amelyet 177 és 180 közt állítottak L. Mummius, mint Επιμελητής γνμνασιαρχίας εοϋ Αόριανοϋ tiszteletére (SIG3 872); ezt úgy kell értenünk, hogy Hadrianus az eleusisi gymnasiarchési tisztséget csak honoris causa viselte, magát a tisztséget valójában képviselője, vagy helytartója töltötte be. De míg Mummius koránál fogva még Hadrianus életében lehetett ilyen Επιμελητής, addig az ”IG IV 10” jelzésű feliraton (209-ben) egy ugyanilyen Επιμελητής már csak Hadrianus halála után tölthette be ezt a tisztséget. Ez azt jelenti, hogy az illető tisztséget örök időkre Hadrianusnak tartották fent.

A hellénophilia azonban nem zavarta a római helytartókat abban, hogy ne ugyanúgy bánjanak a görög provinciákkal, mint a többivel, és hogy a görögöket ne ”Graeculus”-oknak tekintsék. A görög művészet nagy csodálata abban nyilvánult meg, hogy Görögországból fokozott iramban hurcolták el a műemlékeket a császárok, proconsulok, legátusok, minden rendű és rangú méltóságok egyaránt. A görög filozófia tisztelete is, amely olyan emberek szemében, mint Cicero, vagy Marcus Aurelius, kétségtelenül teljes mértékben komoly volt, a római gazdagok nagy tömegében divattá fajult: filozófusokat tartottak házukban, mint holmi ingyenélőket, hogy a különböző iskolák képviselőit egymás ellen uszítsák és vitáikon mulassanak.
A rómaiak megfosztották Hellast politikai önállóságától, rendszeresen elfojtották a demokratikus csoportosulásokat és intézményeket, de azért mind Achaiában, mind Makedoniábán megtartották a legtöbb régi intézményt, éppen csak reális hatalmukat és jelentőségüket vették el. Megmaradtak a régi szövetségek is, funkcióik azonban hovatovább tisztára vallásos jellegűek lettek, és működésük főképpen abban merült ki, hogy megszervezték a császárkultuszt.

Rég elmúltak azok az idők, amikor a makedón Alexandros követelésére, hogy részeltessék isteneknek kijáró tiszteletben, Démadés csúfondárosan így adta meg a választ: Engedjük meg Alexandrosnak, hogy ha neki úgy tetszik, nevezze magát istennek.” A görögök most nagy buzgalommal adták meg az isteni megtiszteltetéseket nemcsak a császároknak, hanem még családjuk tagjainak is; a feliratok és pénzek bizonysága szerint kultuszban részesítették Drusust, Tiberius fiát, Germanicust, sőt még az Ál-Drusust is. Még Hadrianuskorabeli feliratokon is találkozunk az i. e. 9-ben meghalt Nero Claudius Drusus papjainak az említésével. A
z a héraiai felirat, melyet annak idején M. Rosztovcev adott ki, majd újabban L. Róbert ellenőrzött és helyesbített ”a makedónok szövetségének életfogytiglani Augustalis-főpapját és agónothetését, Gaios Popilios Pythónt” ma-gasztalja, aki szülőföldjének. Berroiának érdekében követi minőségben az isteni Nerva elé járult [azzal a kéréssel], hogy ez a város elnyerhesse az Augustusok neókoriáját és a metropolis-címet”.
Az athéniek meghunyászkodására jellemző az a hosszú felirat, amely arról szól, hogy amikor Septimius Severus és Caracalla társuralkodóként Getát is maga mellé vette, ünnepségeket rendeztek; itt ezt olvassuk: ”Tekín tettel arra, hogy a valamennyi közül legszentebb és legtökéletesebb és mindenkitől oly régóta várt napot a nagy királyok minden embernek szóló egyetemes kiáltványukban hírül adták, amikor is isteni rendelkezésükkel és határozatukkal a császári hatalomban részeltették P. Septimius Getát, az isteni imperatort és Caesart. . . stb. (IG II-III3, 1077.) Iulia Domnát, mint”mater castrorum”-ot, még életében istenné nyilvánították és magával a ”városvédő” Athénével azonosították.

A ligáknak és föderációknak (κοινά) kultikus intézményekké való leszorítása csak lépésről lépésre történt meg. A thessaliai liga (τό κοινόν των εσσαλών) pénzt is veretett és korántsem csak a kultikus ügyekkel foglalkozott. Egy Tiberius-korabeli feliraton (Le Bas II 1184) egy olyan perről van szó, amely két thessaliai község közt keletkezett, és amelyet a 324 tagból álló larissai synedrion tárgyalt. Igaz, hogy a synedrion döntését a legátus felülbírálatára bízzák, mindenesetre tény, hogy a thessaliai κοινόν illetékessége nyilván nemcsak a kultusszal kapcsolatos ügyekre terjedt ki. Ez a helyzet még Hadrianus alatt is fennállott, ezt bizonyítja a Digesta egyik szöveghelye (V 1, 37): ”Ha erőszakról és birtoklásról van szó, akkor előbb az erőszakot kell vizsgálni, csak azután a tulajdont, mint ahogyan az isteni Hadrianus rendelte görög nyelven τφ κοινώ των Θεσσαλών írott rescriptumában.”
Egy Caligula-Claudius-korabeli felirat (SIG3 796 a) az Αχαιοί και ΒοιωτοΙ και Φωκεϊς και Εόβοεΐς και Λοκροι και Αωριεΐς nevében készült. Α Αωριεΐς kivételével ugyanez az együttes szerepel az”IG VII 2711” jelzésű feliraton is. Bár az Αχαιοί szó itt nem az egész Achaiát felölelő, tartományi, hanem csak helyi szövetséget jelöl, ugyanúgy, mint az Εόβοεϊζ vágy Λοκροι voltaképpen a felsorolt helyi zotrór-ok itt közösen lépnek fel, a ”SIG3 796 b” jelzésű feliraton pedig T. Statilios Timokratés, mint a szövetség titkárja szerepel, akit erre a tisztségre szabadságunk visszanyerése után” neveztek ki. (Nem tudjuk, miféle szabadságról lehet itt szó, mivel a felirat 35-36-ból való.)

Az achaiai liga (κοινόν των Αχαιών) meglétét az irodalmi adatokon kívül feliratok és pénzek bizonyítják. Ennek a κοινόνnak a szervezete nem egészen világos, mivel nem lehet teljes határozottsággal megállapítani, hogy a feliratokon és pénzeken olvasható különböző címek: στρατηγός προστάτης άρχιερενς έλλαόάρχης όιά βίου τον κοινού των Αχαιών- valójában különböző funkciókkal járó, különböző tisztségeket jelölnek-e, vagy ugyanannak a tisztségnek különböző megnevezéseivel van-e dolgunk. A legvalószínűbb az, hogy az άρχιερεύς az Augustus-kultusz főpapjának a címét jelöli, a többi címek pedig a xotrór-nak játékok és ünnepségek irányítására kijelölt tagját, aki esetleg bizonyos közigazgatási funkciókkal is rendelkezhetett.
Ami a helladarchést illeti, jelentése nyilván azonos az asiarchésével, bithyniarchésével stb., és az άχαιάρχης kifejezést helyettesíti. A ”helladarchés” címet viselte egy szélesebb körű egyesülés: a κοινόν των Ελλήνων vezetője is. Ez a szervezet nemcsak a peloponnésosi Achaia területét foglalta magába, hanem az egész ”Achaia” provinciát is. Hadrianus valószínűleg ezen az alapon szervezte meg a κοινόν των Πανελλήνων-t (Cass. Dió LXIX 16.) Elméletileg ebbe a „panhellén” szövetségbe beletartoztak a Hellas területén kívül élő hellének is. A szövetség központja Athén volt, a szövetségi archón itt székelt; ugyancsak ez a személy volt Hadrianus császár kultuszának főpapja és a Hadrianustól alapított panhellén ünnepségek rendezője. A panhellén szövetség még 248-ban is fennállott.

A”SIG3 882” jelzésű felirat azt bizonyítja, hogy a κοινόν Άρκαοών még Caracalla idejében is megvolt. A fentebb idézett berroiai feliraton Gaios Popilios Pythónt, mint τον dia βίου αρχιερέα των Σεβαστών και άγωνο&έτην τοϋ κοινού Μακεόόνων találjuk.
A régi vallásos szervezetek életerejét bizonyíthatja az a felirat, melyet 125-ben Hadrianus tiszteletére állítottak „azoknak a helléneknek a nevében, akik Plataiaiban összegyűltek,” hogy áldozatot mutassanak be a perzsák fölött Plataiai mellett aratott győzelem emlékezetére. (SIG3 835: oí εις Πλαταιά σννιόντες "Ελληνες, vö. SIG2 393: τό κοινόν σννέόριον των Ελλήνων των εί$ ΙΙλατηά: συνιόνταιν.)

Ez a sokféle κοινόν, melynek hatáskörzetei akárhány esetben kereszteződtek, egymás mellett is működhetett, anélkül, hogy a fölöttük vagy mellettük állók kiváltságait és érdekeit sértették volna, mégpedig azért, mert nem rendelkeztek valóságos politikai és közigazgatási funkciókkal. Egész működésük a kultuszra zsugorodott össze, és így valaki egyszerre is tagja lehetett az achaiai, boiótiai és a panhellén szövetségnek. Az, hogy Hadrianus intézményesítette a panhellén játékokat, templomot építtetett a ”panhellén” Zeusnak, főleg pedig magának Hadrianusnak a kultusza elegendő alap volt a panhellén szövetség létezéséhez.
Ilyen körülmények közt érthető, hogy a sok régi törzsi különbség és a polisok közti versengés - a dicső múlthoz fűződő hagyományok ereje ellenére - fokozatosan elsimult, kiküszöbölődött. Azt, amit a hellénisztikus politikusoknak nem sikerült elérniük - a partikularizmus felszámolását -, Róma erős karja megvalósította.
A vagyoni csoportokba sorolt görögök római polgárjogot kaptak és ők is”rómaiak” (Rhómaioi) lettek; ez feltehetőleg osztálymegjelölés, amely azt volt hivatva mutatni, hogy viselője a felsőbb osztályhoz tartozik, később még a ”hellén” etnikai megjelölést is kiszorította. Ez a jelenség, amelyet az ázsiai provinciákban is megfigyelhettünk, a legszemléletesebb külső megnyilvánulása Róma nivelláló hatásának.

Persze Görögország huzamosabban és erőteljesebben tudott szembe szállni ezzel a hatással, sőt még Rómába is átplántálta a maga szokásait, de közben mégis végbement a kölcsönös egymáshoz hasonulás folyamata. Az ősi görög intézmények, mint például a delphoi-i amphiktyonia, az olympiai játékok, jóshelyek elvesztették hajdani tiszta görög jellegüket és ezzel együtt politikai szerepüket is, amelyet valaha játszottak.
Még a nemzetségi hagyományok is elvesztették reális tartalmukat, bár hellyel-közzel még mindig éltek. Spartában például, ahol a spartiatákra, perioikosokra és heilótákra való felosztás már réges-rég eltűnt a köztudatból, a jelek szerint még mindig őrizték a leszármazási jegyzékeket, amelyek egészen a klasszikus korszak hírneves szereplőiig nyúltak vissza; Augustus elnézéssel bírálta el egy bevádolt spartiata ügyét, amikor megtudta, hogy az illető - Brasidas ivadéka. De az előkelő származás itt is konvencióvá sekélyesedett; egy 257-ből való feliraton (SIG3 893) egy arkadiai, mikor messéniai illetőséget szerzett, azzal dicsekszik, hogy „valódi Hérakleidés”.

Achaia és Makedonia adóterhelésének kérdésében nem látunk egészen tisztán, mivel a római birodalom adózási rendszere általában nincs felderítve részleteiben. Annyi bizonyosnak látszik, hogy a görög provinciák valamilyen formában földadó (tributum soli) és fejadó (tributum capitis) fizetésére voltak kötelezve. Ezzel a ”szabadság” elve egyáltalán nem állott ellentétben. Először is a rómaiak értettek ahhoz, hogy szükség esetén megtalálják az adók behajtásának ártatlan formáját. A szabad Spárta Augustus idejében „semmi mást nem fizetett, csak a baráti felajánlásokat.” (φιλικών λειτουργιών, Strab. VIII 5, 5, p. 365.) Másodszor: a szabadság - mint már megjegyeztük - nem járt együtt okvetlenül mentességgel (immunitás; Dig. L 15, 8).
Nero a Görögország szabadságáról szóló beszédében külön említette az έλεν&ερίαt és az άνεισφορία-t, vagyis a szabadságot és a mentességet; de a szabadság és az adómentesség félreérthetetlenül külön - mint egymástól nem függő két kiváltság - szerepel Epameinóndasnak Nero jótéteményével kapcsolatos felszólalásában: ττροσ&εις... χαϊ άνεισφορίαν, fjv οίδείς των ηροτέρων Σεβαστών δλοτελή εδωχεν (SIG3 814), - ”hozzátévén [a szabadsághoz] az adófizetés alól való mentességet is, amit egyik előbbi uralkodó sem adott meg”. Tacitus azt írja, hogy Tiberius a földrengéstől sújtott Aigaiai városát három esztendőre mentesítette az adó (tributum) fizetése alól. Nem vitás tehát, hogy Görögország egész területe adófizetésre volt kötelezve. Az lehet, hogy a fejadót nem mindig és nem mindenütt szedték. Athén például mentes volt a fejadó alól.

Ami Makedoniát illeti, az ott megkövetelt fejadót bizonyítja a fentebb idézett berroiai felirat: Popilios Pythón, mikor főpap volt, az egész provincia helyett megfizette a fejadót. Az „ILS 1046” jelzésű feliraton egy Makedoniában működő censitor-ról olvashatunk. Achaiában valószínűleg nem tartottak összeírásokat a fejadó behajtásának megkönnyítésére, mint Egyiptomban vagy Syriában; az adót egyszerre hajtották be az egész közösségen.
A ”tributum”-okon kívül Achaia és Makedónja lakossága természetesen még mindenféle birodalmi és közvetett adót is fizetett, azonkívül még minden elképzelhető”munus”-ra is kötelezve volt. Azon a feliraton, amelyet a makedoniai Lynkéstis tartomány Hérakleia nevű helységében találtak és a BCH XXI. kötetében (161-164. 1.) tettek közzé, egy olyan rendelet részletét olvashatjuk, amely a lakosság anyagi eszközeit az útépítés költségeinek fedezésére veszi igénybe: ”... a földek birtokosai1 pedig csak [a birtokukra] eső kötelezettségeket (Átnovoyiag) teljesítsék; az utak kikövezésének módját pedig megmagyaráztam az általános rendelkezésben. Megparancsolom tehát, hogy veletek együtt az antanok is vegyék ki részüket a költségből, ők fizessék a harmadát: hozzájárulásra azok az antanok vannak kötelezve, akik Mákedonia területén élnek.” Érdekes, hogy e szerint a rendelet szerint a kötelezettségek a helybeli lakossággal azonos arányban a jövevényeket, sőt még talán azokat is terhelték, akik nem is éltek a provincia területén.


Folytatás: Achaea történelme és a provincia leírása II. rész