logo

VIII December AD

A munera sordida helye a közterhek rendszerében

Az „alantas kötelezettségek” (munera sordida) az adózók számára rendkívüli (extraordinaria) módon előírható terhek, amelyek jellegüket tekintve több formában is teljesülhettek (munkavégzés, közcélú eszköz és állatszolgáltatás). megnevezésük talán megtévesztő lehet abban a tekintetben, hogy nem sorolhatók a (szűk értelemben vett) munusok közé, közvetlenül nem rokoníthatók a városi polgárok által ellátott munera civilia közkötelezettségeivel. sajátosan ötvözték a közvetlen szolgáltatások és a munusok fogalmi sajátosságait, bizonyos szempontból átmeneti csoportot képeztek az „annona-szerűen” és a munus-ként teljesített, továbbá a rendszeres és rendkívüli adózói szolgáltatások között. Az alábbiakban az intézmény legfontosabb fogalmi elemeit próbáljuk megragadni.

a) a munera sordida körébe tartozó terhek, mint „alantas” (sordida) kötelezettségek szembe állíthatók azokkal az igazgatási és szervezési feladatokat jelentő „polgári” közkötelezettségekkel (munera civilia), amelyeket döntő részben a honestiores körébe tartozó városi elöljáróknak (decuriones, curiales) kellett ellátniuk. A civilia munera körébe tartozó kötelezettségek ugyanis névleg „megtisztelő” (honesta) feladatnak minősültek, amelyek nemcsak terhet (onus), hanem megtiszteltetést, méltóságot (honor) is jelentettek viselőjüknek. Jellegüket tekintve a munera sordida is szervezési feladatokat takartak, amelyek azonban megítélésüket tekintve alantasak (sordida), továbbá szemben a rendszerességgel teljesített civilia munera feladataival eseti jellegűek.
A szervezési feladat lebecsültsége visszavezethető a megszervezendő kötelezettségek alacsonyrendűségére (közmunkák, fizikai feladatok). Az ilyen „alantas” közkötelezettségek szerény presztízse ugyanakkor nem járt együtt a honestiores körébe tartozó magas társadalmi rétegek, különösen a városi tisztviselők feladat alóli felmentésével. Az erre lehetőséget adó császári rendeletek csupán a legkiemelkedőbb társadalmi csoportok és főtisztviselők, továbbá az egyháziak számára biztosítottak mentességet.

b) A munera sordida körébe tartozó feladatok tényleges ellátását nem a kötelezettség alanya végezte, hanem a földjein élő adózók. Az adózók tényleges munkája (például építési és javítási munkák) közmunkának (opera), egyéb szolgáltatásai (például a szénbeszolgáltatás) pedig eseti jellegű fizetésnek (collatio) minősültek. Ki kell hangsúlyoznunk azonban, hogy a munera sordida keretein belül megszervezett szolgáltatások és az operae köre csak részben fedik egymást.
A középületek és templomok építése, javítása (sollicitudo publicarum aedium vel sacrarum constituendarum reparandarum) például opera, amelynek megszervezése a munera sordida alanyára hárul. Az erődfalak építése (constructio murorum) azonban olyan közmunka, amelyet nem a munera sordida keretében kell megszervezni. Az állami posta (cursus publicus) szükségleteit meghaladó állat és fogatállítás (praebitio paraveredorum et parangariarum) nem közmunka, de azt a munera sordida kötelezettjeinek kellett biztosítaniuk.
A munera sordida alanya az adószedés feladatával megbízott személyhez hasonlóan egyfajta „másodlagos kötelezett”, aki mintegy kezesként anyagi felelősséget vállal a földjeire szabott feladatok teljesítéséért, és a „behajtás”, vagyis a teljesítés sikertelensége esetén saját vagyoni felelőssége mellett kell a feladat teljesítését megoldania.

c) A munera sordida előzőkből fakadó sajátossága, hogy a földtulajdonos személyéhez kapcsolódik, természetét, teljesítését tekintve azonban földbirtokhoz kötődik. személyes jellegét mutatja, hogy az alóla való mentesség életre szólt, és a hivatali idő lejártával nem ért véget. A mentesség azonban nem örökölhető, a feleség vagyonára nem terjeszthető ki, csak arra a földbirtokra vonatkozik, amelyet a kedvezményezett saját neve alatt birtokol. Az említett esetekben értelemszerűen nemcsak a nevezett munera sordida alanyok vannak felmentve, hanem a teljesítést ténylegesen elvégzők: a földhöz tartozó adózó lakosság is.

d) A munera sordida, mint közteher nem tartozott a rendes kötelezettségek körébe, ugyanakkor a forrásokban rendszerint vele együtt említett rendkívüli terhek, az extraordinariák kategóriájától is el kell választanunk. Az extraordinariák fentebb részletezett sajátosságaival szemben ugyanis a munera sordida eseti jellegű szolgáltatást jelentett, amely nem kapcsolódik a császári adómegállapításhoz, mivel az adminisztráció (jellemzően a hadsereg) eseti jelleggel felmerülő szükségleteit elégítette ki. Közös elem ugyanakkor, hogy a munera sordida körébe tartozó terheket is a kormányzók szabták személyre, ők konkretizálták az egyes földtulajdonosok és a földjeiken élő lakosság számára.


A munera sordida körébe tartozó közterhek

A munera sordida alóli mentességeket szabályozó két rendelet [cTh. 11, 16, 15 (382); 18 (390)], meghatározza a kötelezettségek közé tartozó szolgáltatásokat a birodalom nyugati és keleti felének vonatkozásában.

a) a lisztőrlés (cura conficiendi pollinis), kenyérsütés (panis excoctio), továbbá a pékségi szolgálat (obsequium pistrini, illetve pistrinis obsequia) a hadsereg szükségleteit szolgáló kenyér (panis) vagy „komisz kenyér” (buccellatum) előállítását jelentette. ennek megfelelően hangsúlyozottan elválasztandó a cTh. 14, 3 titulusban (De pistoribus et catabolensibus) szabályozott hasonló tevékenységektől, amelyek egyrészt csak a főváros(ok) lakosságának gabonával és kenyérrel történő ellátását szolgálták, másrészt a helybeli pékek és gabonaszállítók (catabolenses) testületei (collegii) által rendes munusként teljesített szolgáltatás módját szabályozzák. A munera sordida körében szervezett ilyen jellegű szolgálat a vidéki lakosság eseti jellegű pékségi szolgálatát jelentette a hadsereg és az adminisztráció alkalmilag felmerülő igényei szerint.

b) a középítkezésekben és kézművesmunkákban való részvétel (obsequia operarum atque artificum diversorum, illetve praebere operas atque artifices) a kötőanyagként szükséges mész előállítása (obsequium excoquendae calcis, illetve sollicitudo excoquendae calcis), illetve az alapanyagként használt nyers faáru deszka és hasábfa szolgáltatása (materiam, lignum atque tabulata praebere, illetve obnoxia tabulatis conferendis et lignis quoque materies indulta) ugyancsak döntően hadi célokat szolgált.
A mészoltás feladatát a fentebb említett fogalmi alapon kell megkülönböztetnünk a fővárosok szükségleteit kielégítő hasonló tevékenységtől (lásd cTh. 14, 6 De calcis coctoribus urbis Romae et Constantinopolitanae. A materia összefoglalóan is jelenthette a hadi célokra (in usus militares) használt faárukat (amibe beletartozott a tabulata és a lignum is) és azok egyik altípusát, a hajók és fogatok építéséhez használt „tömbfát”. A lignum és a tabulata kisebb, speciálisabb faárukat jelölt, amelyeket kifejezetten fegyverek gyártásához használtak fel.

c) a kötelezettségek sajátos kategóriáját képezte az igazgatás szükségleteit kielégítő szénbeszolgáltatás (carbonis praebitio, illetve carbonis illatio). Amennyiben a beszállított szenet az addigi gyakorlat alapján (secundum veterem morem, illetve antiquo more) pénzverdék vagy fegyvergyárak használták fel, a carbonis illatio rendes szolgáltatásnak minősült, nem tartozott az eseti jellegű munera sordida körébe. ennek megfelelően a pénzverés (monetalis cusio) és fegyvergyártás (fabricatio) érdekében történő szénbeszolgáltatás alól a munera sordida kivételezettjei sem mentesültek. Utóbbi körébe csak a nem pénzverési és nem fegyvergyártási célokat szolgáló szénszolgáltatás tartozik. ebben az esetben ugyanaz a kötelezettség, de az eltérő felhasználás (usus multiplex) eltérő adóügyi besorolást (collatio diversis) is jelent.

d) a mellékutakhoz tartozó postalovak és igásállatok kiállítása (praebitio paraveredorum autlet parangariarum) jellege szerint az állami postához (cursus publicus) kötődő közterhekhez hasonlítható. A cursus publicus működtetéséhez szükséges, összefoglalóan angaria szóval jelölt szolgáltatások (állat és fogatállítás, épületek fenntartása) biztosítása (angariarum praebitio) a munera civilia körébe tartozott, azokat rendes kötelezettségként kellett a postaútvonalak mentén fekvő földek tulajdonosainak teljesíteniük.
A praebitio paraveredorum et parangariarum természetét tekintve ugyanilyen szolgáltatásokat jelentett, előbbitől abban különbözött, hogy a postahálózaton kívüli útvonalak szükségleteit elégítette ki, továbbá eseti jellegű volt. Így nem a szolgáltatás minősége, alantas természete, hanem annak eseti jellege indokolja a munera sordida körébe sorolást.

Mindkét rendelet felhívja ugyanakkor a figyelmet arra, hogy a praebitio paraveredorum et parangariarum rendes szolgáltatásnak számít, azaz nem esik a munera sordida körébe, amennyiben azt a raetiai határszakaszon (raeticus limes) illetve az illyricum területén felmerülő katonai szükségletek (expeditiones Illyricae) érdekében teljesítik.
Ugyancsak rendes szolgáltatásnak számít akkor, ha a fogatokat és állatokat a katonai ellátmány (pastus militaris) harcoló alakulatokhoz szállításához (translatio) veszik igénybe. egy később, 445-ben keletkezett constitutio (c. 10, 49, 2) szerint a császár személyes szükségleteinek kielégítésére mindenki (a „rendes” mentességgel rendelkezők is) köteles teljesíteni a szállítóeszköz és állatállítással összefüggő kötelezettségeket, vagyis a parangaria mellett az angaria és a kocsiállítás (plaustrum) terhét is.
A rendelet szövegében szereplő „expeditio felicissima” nem kizárólag a császár által vezetett katonai akciót, hadjáratot jelenthette, hanem az uralkodó megjelenését, kíséretével való átvonulását is az adott területen. A mentességeket figyelmen kívül hagyó kötelezettség kifejezetten azokat a földeket érinti, ahol a császár útja áthalad („per loca, qua iter adripimus”).

e) a középületek, templomok építése és javítása (publicis vel sacris aedibus construendis atque reparandis, illetve sollicitudo publicarum aedium vel sacrarum constituendarum reparandarumve) továbbá a közutak és hidak építése (sollicitudo viarum et pontium, illetve constructio pontium vel viarum) nem tartoztak a városi közmunkák (opera publica) körébe. Hasonlóan az obsequia operarum atque artificum diversorum fentebb említett kötelezettségéhez, a közmunkák azon csoportját jelölték (operae), amelyek költségeit a lakosság, pontosabban a munera sordida kötelezettje viselték. A közutak és hidak építését 423-ban kivették a munera sordida köréből (cTh. 15, 3, 6).

f) az újoncállítással és újoncmegváltással összefüggő terhek (capituli atque temonis ne-cessitas, illetve temonis sive capituli onera) a tényleges újoncszolgáltatást (tironum prae-bitio) illetve a helyette előírt megváltás (temo) megfizetését jelentették, amelyet az újonc-állításra kötelezett adóügyi egység (capitulum) tulajdonosai között osztottak fel. magának az újoncnak vagy a helyette fizetett váltságnak a begyűjtése, behajtása már egy ettől különböző szervezési, igazgatási feladat. ezt jelölte az újoncbegyűjtést végző capitularius vagy turmarius neve alapján a capitularia (turmaria) functio, illetve a temonaria functio.

g) követek és császári vendégek ellátása (legatis atque allectis sumptus, illetve collatio sumptuum allectis atque legatis) és a vendégházak fenntartása (cura hospitalium domorum) az említett feladatok megszervezését jelentette, az azokkal járó költségek viselésével, illetve beszedésével. Utóbbi hangsúlyozottan vidéki épületekre vonatkozott, a városi vendégházak fenntartása külön nevesített kötelezettség (munus xeroparochi), amely természetéből adódóan munus civile.
Az említett terhet teljesen el kell választanunk a személyes beszállásolás kötelezettségétől (metata), ami a kötelezett saját házának rendelkezésre bocsátását jelentette a hadsereg és a bürokrácia tagjainak elszállásolása céljából. Ugyancsak el kell határolnunk a civilia munera körébe tartozó „városi beszállásolás” terhétől (munus hospitis in domo recipiendi).


Dr. Kelemen Miklós

Forrás: Dr. Kelemen Miklós: Adalékok a római igazgatás-finanszírozás késő császárkori változásaihoz

Dr. Kelemen Miklós adjunktus (Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási Kar, Egyetemes Államés Jogtörténeti Intézet) 1978-banszületett Debrecenben. 2002-benszerzett diplomát az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán, majd 2006-bandoktori (PhD) fokozatot a kar doktori iskolájában.
2016-tóltagja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem közösségének az Államtudományi és Közigazgatási Kar keretében, az Európai Állam és Jogtörténeti Intézet adjunktusaként. Különböző beosztásokban és feladatkörökben 1997-től folyamatosan részt vesz a jogtörténet kutatásában, oktatásában és a tárgyat gondozó tanszékek, intézetek munkájában. Fő kutatási területe az európai kormányzattörténet és az igazgatás személyzeti rendszerére vonatkozó jogi szabályozás története – különös tekintettel a tradicionális államkormányzatok főbb reprezentánsaira (Római Birodalom, Bizánci Császárság, Német-római Birodalom).