logo

IV Junius AD

Foglyok, szökevények, árulók

A taktikai hírszerzés lényeges alappillére a foglyoktól, szökevényektől és árulóktól gyűjtött információk. Mivel a vizsgált korszak háborúiban tömegesen dezertáltak vagy estek fogságba a katonák, ezért eme jelenségekről sokkal gyakrabban írtak, mint például a követek vagy tolmácsok szerepéről.
Az i. sz. 50 körül munkálkodó Onosandros egy külön caputot szentelt arra, hogy szóljon az árulók „hasznáról”: „A hadvezér tartsa meg az árulónak tett ígéreteit és adja meg nekik a felajánlott biztosítékokat, nem azért, amit cselekedtek, hanem amit a többiek fognak tenni, ha megtudják, hogy az előbbiek megkapták jutalmukat azért, hogy az ellenséghez szegődtek. Mert aki az árulónak ajándékot ad, többet nyer, mint amennyit ajándékoz. Ezért tehát szívesen kell kifizetnie a jutalmakat, mert hiszen ő nem a megkárosított városnak van hivatva igazságot szolgáltatni, hanem saját hazájának."
Arra nincs adatunk, hogy lulius Caesar hogyan honorálta az árulók és szökevények segítségét. Mindössze egyetlenegy jegyzet van a hispániai háborúról szóló könyvben, amikor három Pompeianus tiszt szökött át hozzá. Erre Caesar: „Ahogyan eljártam idegen népekkel szemben, ugyanúgy fogok eljárni a magukat megadó polgártársaimmal szemben. Ez azt jelenti, hogy nem végeztette ki őket és hajlandó volt a megbánást tanúsító katonákat vagy polgári személyeket befogadni saját csapataiba. Talán Onosandros is Caesart jelöli meg példájában, hiszen mindössze száz év telt el Caesar halála és az ő munkássága között.

Egyébként nemcsak Onosandros, hanem a Caesar-corpus kisebb kötetei is szólnak az árulók és szökevények által nyújtott segítségről: „Közben ő maga (Caesar megjegyzés tőlem KB) szökevényektől és a lakosságtól hírt kapott Scipio helyzetéről, valamint azokról, akik háborút viseltek ellene.
„Ugyanabban az időben átszökött az első légió hadijelvény-hordozója, és hírül hozta, hogy a lovas ütközet napján az ö egységéből odaveszett harmincöt ember, és hogy azt Pompeius táborában nem lehet jelenteni, sőt azt sem szabad elmondani, hogy egyáltalán bárki odaveszett. Egy szolga, akinek ura Caesar táborában volt (...), urát megölte, majd titokban Caesar erődjéből Pompeius táborába távozott, majd parittyalövedékekre írott üzenetet küldött, amellyel értesítette Caesart, hogyan készülődnek a védekezésre a városban. Miután ilyen módon megérkezett az üzenet, visszatért a városba az, aki parittyalövedékre írott üzenetet szokott küldeni. A következő időben két szökevény luzitán fivér hírül adta, hogy milyen beszédet tartott Pompeius. (...) Ugyanakkor elfogták Pompeius hírvivőit, akik a városba jöttek, levelüket Caesar bemutatta a városbélieknek Caesar megparancsolta annak, aki életéért könyörgött, hogy gyújtsa fel a városbeliek fából készült ostromtornyát; megígérte neki, hogy ha ezt megteszi, ő is mindent meg fog bocsátani neki. Nehezen volt kivitelezhető ugyanis, hogy bárki kockázat nélkül felgyújtsa a tornyot. (...) Ugyanazon az éjszakán jelentette egy szökevény, hogy Pompeius és Labienus fel vannak háborodva a városban elkövetett mészárlás miatt.

Próbáljuk meg csoportosítani Caesar „forrásait” a fent említett szövegrészek és utalások révén. A legtöbb eset tanulsága szerint Caesarék a foglyok kihallgatását tartották a legfontosabbnak, így első kézből kaptak adatokat az ellenség hadmozdulatairól és terveiről. A foglyok nem szolgáltattak hamis információkat, és nem próbálták meg Caesart félrevezetni. Az is biztos, hogy Caesar és emberei mérlegelték a hallottakat, nem vettek minden egyes szót készpénznek. Egy caput rávilágít arra, hogy a források ellenőrzése milyen fontos:
„Míg Gergoviánál ekként zajlottak az események, a haeduusok megkapták Litaviccus első üzenetét, de nem vettek maguknak annyi fáradságot, hogy meggyőződjenek állításai igazáról. Egyiket a kapzsiság hajtotta, másikat a harag és a könnyelműség ez olyan mélyen gyökerezik ebben a népben, hogy képesek már a kósza hírt is biztos ténynek elfogadni. Noha eme rövid részlet a heduusokról szól, Caesar mégis szóvá tette, vagyis ő gondot fordított a megszerzett információk kritikai elemzésére.

Arra is van bizonyítékunk, hogy a római lovasok tudatosan indultak portyázni az ellenséges területekre, hogy foglyokat szerezzenek: „Miután légióit egyesítette (Caesar megjegyzés tőlem KB), meg-indult a bellovacusok ellen, tábort vert a földjükön, és lovasosztagokat küldött szét minden irányba, azzal a paranccsal, hogy szerezzenek foglyokat, akiktől felvilágosítást nyerhet az ellenség tervei felől. A lovasok végrehajtották a parancsot. Jelentették, hogy találtak néhány embert a házakban, mégpedig olyanokat, akik korántsem földművelés céljából maradtak ott (mert az ellenség minden települést gondosan kiürített), hanem a kémkedést kapták feladatul, azért tértek vissza (...). ”

Sajnos, az elfogott kémekről nem tudunk többet. Eme rövidke részből talán annyi szűrhető le, hogy a gall népek között is működött hírszerzés. Ha a római lovasok egy faluban találták meg őket, ez azt jelenti, hogy a kémeket egyszerű földműveseknek álcázták. Talán furcsának tűnik számunkra, hogy miért nem a római sereg „környékén” leplezték le őket. Ennek az az oka, hogy a római katonák állandóan járták a környező falvakat élelembeszerzés céljából, vagyis a „falusi embereknek” nem kellett beépülni a rómaiakhoz, hanem a rómaiak mentek hozzájuk. Fel lehet tenni a kérdést, hogy a római hírszerzés egészében mekkora szerepet töltött be a taktikai hírszerzés ezen fajtája. Annak ellenére, hogy a római történetíróknál szinte semmit nem olvashatunk árulókról vagy hadifoglyokról, Caesar jó pár esetben hivatkozott rájuk.

A gall háborúban könyvenkét átlagosan kétszer van szó szökevények vagy foglyok kikérdezéséről. Persze mindez nem azt jelenti, hogy a rómaiak csakis rájuk alapozták volna a hírszerzésüket. Csupán a korszakban a felderítés és a kémtevékenység még nem volt annyira szervezett, hogy figyelmen kívül hagyhatták volna az ilyesfajta információforrást.

Összegezve tehát mindenképpen mérvadó volt a római hírszerzés számára a szökevények, foglyok és árulók segítsége, hiszen bennük az információk kincsesbányájára leltek. Nem túlzás kijelenteni, hogy gyakran csaták és így egész hadjáratok sorsa dőlt el az általuk kiszolgáltatott adatok folytán.


Forrás: részletek Kákóczki Balázs: Hírszerzés Iulius Caesar hadseregében című munkájából