logo

IV Junius AD

Lefoglalt iratok, dezinformálás

A stratégiai hírszerzés két speciális vállfája a lefoglalt iratokból szerzett információk és a dezinformálás volt. Mindkettőről rendkívül szűkén szólnak a források. Ahhoz nem férhet kétség, hogy például egy elfogott levél döntő jelentőségű lehetett az ellenség taktikájának és hadmozdulatainak a megismerésére. Erre olvashatunk egy példát Liviusnál. A pun háborúk idején, Kr. e. 207-ben Hasdrubal „négy gallus lovast és két numidát küldött egy levéllel Hannibálhoz. ” Viszont a lovasok eltévedtek és Tarentum mellett római fogságban estek.
„Q. Claudius praetorhoz vitték őket. Először megpróbálták őt homályos válaszaikkal félrevezetni, de amikor kínvallatással fenyegették meg őket, félelmükben megmondták az igazat, s bevallották, hogy Hasdrubal levelét viszik Hannibálhoz. ” Átadták őket Claudius consulnak, „aki tolmács segítségével elolvasta a levelet és kihallgatta a foglyokat. ”

A megszerzett információk hatására a consul új stratégiát dolgozott ki. Mivel már tudta, hogy Hasdrubal Umbriában fog találkozni fivérével, elrendelte, hogy a Capuában tartózkodó légiót azonnal küldjék Rómába, a római légiót pedig Namiába. Éjszaka válogatott embereivel megindult Picenum felé, hogy egyesüljön a másik consuli sereggel. A taktika bevált, sikerült elejét venni a pun előrenyomulásnak. A rómaiak ugyanis rájöttek arra, hogy nem szabad a két évvel ezelőtti hibába esni, amikor is hagyták a punoknak, hogy egészen Róma városáig nyomuljanak.
A „felőrlő-taktika” segítségével külön-külön kell megverni a pun seregeket. Ez a forrás is bizonyítja, hogy egy elfogott levél mekkora rugalmasságot biztosít egy hadvezérnek a haditerv felállításában. Caesarnál két esetben említenek ilyen iratokat. Kr. e. 58-ban került elő a helvétek táborából „egy sereg, görög nyelvű feljegyzésekkel telerótt tábla. A táblán pontosan fel volt tüntetve, hány fegyverforgató férfi, hány gyermek, aggastyán és nő hagyta el a hazáját. ”

Caesar balszerencséjére a tábla pont akkor jutott el hozzá, amikor már a helvéteket legyőzte, így az azon lévő adatokat már katonailag nem tudta hasznosítani. A másik esetben Sex. Pompeius levelét fogták el Caesar katonái a hispániai háborúban:
„Aznap elfogtak egy levelet, amit Pompeius küldött Ursaóba, s ez állt benne: (...) Nem merik kivezetni (Caesar és szövetségesei megjegyzés tőlem KB) a mezőre az újoncokból álló hadsereget, hanem a mi erődítményeinkben meglapulva, nyújtják a háborút. Körülzártak egyes városokat, így jutnak ellátmányhoz. Ezért a mi pártunkon álló városokat megfogom védeni, és a háborút az első adandó alkalommal befejezem. Tervezem, hogy csapatokat küldök hozzád. Kétségtelen, hogy megfosztjuk őket az utánpótlástól, és kénytelenek lesznek harcba bocsátkozni. ”

Caesar miután megtudta a levél tartalmát, a meglepetés erejével akart élni. Pompeius nem számított arra, hogy ő lemerészkedik a völgybe, hiszen azt jórészt a pompeianusok tartották kezükben, ráadásul a völgy természeti adottságai és védművei is őket segítették. Pompeius meglepődött ellenfelének hadmozdulata láttán. Bízva erődítéseiben felkínálta neki a csatát és Caesar ezt elfogadta. A döntő összecsapás a polgárháború legvéresebb csatája a mundai síkon zajlott le Kr. e. 45 márciusában. A csatából Caesar került ki győztesen, amelyet nem kis mértékben köszönhetett annak, hogy sikerült Pompeiust meglepnie, és a végső döntés előtt megzavarnia annak hadseregét.

Talán meglepő, hogy a dezinformálásról hallgatnak a források. Ennek az lehet az oka, hogy a korszakban maga a tevékenység igencsak kezdetleges formát ölthetett, nem különült el annyira a hírszerzés többi ágától. Pedig a fogalom korántsem volt ismeretlen az ókorban. Onosandros szerint a jó hadvezérnek bizony „álhírrel is kell élnie”, így tévesztve meg nemcsak az ellenséget, hanem saját embereit is: „Saját emberei ugyanis, hallván, hogy az övéik ügye jól áll, újra nekibátorodnak és elszántságuk megkétszereződik, (...). ”

Caesar is megemlíti, hogy mindenfajta „álhíresztelések” eredményeképpen rémület lett úrrá az egész seregen. Miközben csapatai néhány napig Vesontio környékén időztek gabonabeszerzés céljából, „ezalatt a mieink kíváncsian kérdezősködtek, a gallok és a kereskedők pedig telebeszélték a fejüket: azt állították, hogy a germánok hatalmas termetű, hihetetlenül bátor, fegyverforgatásban igen-igen képzett emberek, ők gyakorta találkoznak velük, s még arckifejezésüket, villogó tekintetüket is elviselhetetlennek érzik. Az eredmény az lett, hogy hamarosan rettegés szállta meg az egész sereget. ” Hogy szándékosan vezették-e félre Caesar embereit, azt nem tudni.

Átgondolva a leírtakat, annak igazságtartalmában nem lehet kételkedni. Például a germán Ariovistus leigázta a szomszédos népeket, több csatából került ki győztesen, és Caesar igencsak erős és lehúzó kritikája ellenére is el kell ismerni, hogy értett a fegyverforgatáshoz. Vagyis a megkérdezettek nem hazudtak, nem vezették félre a rómaiakat, viszont szavaikkal, amelyekből Caesar szándékos félretájékoztatást vett ki, sikerült pánikhangulatot kelteni.

A dezinformálásra viszont van két, sokkal konkrétabb példa, megint csak a gall háborúban. Caesar miután értesült arról, hogy jelentős gall csapatok közelednek felé, figyelembe véve a számára kedvezőtlen terepviszonyokat, úgy döntött, hogy kimerült seregével inkább egy megerődített táborban várja meg, míg Q. Curio csatlakozik hozzá. A tábort szándékosan kicsire építette:
„ azt szerette volna, ha a tábor méretei mélységes lekicsinylést váltanak ki ” az ellenségből. A „gallok újabb csapatokat vártak, amelyek mindeddig nem érkeztek meg, Caesar pedig arra gondolt, talán látszólagos félelmével sikerül a maga terepszakaszára csalogatni az ellenséget, hogy az ütközet a tábor előtt bontakozzon ki, vagy ha ezt nem éri el, közben legalább az utakat kikémlelheti (...). "

Miközben lovasainak megparancsolta, hogy tervszerűen hátráljanak, utasította katonáit, hogy magasítsák meg a tábor sáncait, torlaszolják el a kapukat, „s közben minél többen rohangásszanak ide-oda, mutassák azt, hogy fejvesztett rémülettel végzik a munkájukat. ” A következő caput szerint: „az ellenség lépre ment, (...) és annyira lebecsülték a mieink erejét, hogy a kapuknál emelt, egy-egy sornyi gyeptéglából álló látszattorlaszt áttörhetetlennek ítélve, egyesek puszta kézzel kezdték rombolni a sáncot (...). ”
Ehhez hasonló hadicselekre nem csak Caesar volt képes. Az unellusok földjén operáló légiókat, Caesar távollétében, egyik legátusa Q. Titurius Sabinus irányította. Vele szemben a „pártütő törzsek vezére Viridovix állt” aki nap mint nap felkínálta a csata lehetőségét ellenfelének, Sabinus azonban ezt nem fogadta el, „így már nemcsak az ellenség nyilatkozott róla megvetően, hanem a mi katonáink is szúrós megjegyzéseket tettek rá.”

Sabinus a fővezér nélkül nem akart csatát vállalni, így egy fondorlatos lépésre szánta el magát. „Mihelyt a félelemtől táplált vélemény megerősödött, a vele lévő segédcsapatokból kiválasztott egy talpraesett, agyafúrt gall harcost. Nagy jutalmakkal és ígéretekkel rávette emberét, hogy menjen át az ellenséghez, és tudja meg, mi a szándékuk. A gall el is ment hozzájuk, szökevénynek adva ki magát; mikor megérkezett, lefestette a rómaiak rettegését, elmondta, hogy Caesart is erősen szorongatják a venetusok, s hogy legkésőbb a következő éjszaka Sabinus titkon kivonul táborából, mert Caesar segítségére siet.
Szavai hallatára kiáltozni kezdtek, hogy nem szabad elmulasztaniuk a sikerrel kecsegtető alkalmat: indulniuk kell, irány a római tábor. Sabinus trükkje bevált. Az unellusok óvatlanul megtámadták a római tábort, nem is számítva arra, hogy azok már fegyverrel a kézben várják őket. Óriási vérfürdő kezdődött, mely során az unellus harcosok java részét levágták. Noha ez a két eset jól aposztrofálja a dezinformálás meglétét, mégis azt lehet mondani, hogy a korszak felderítési és kémkedési módszereiben nem volt bevett szokás a dezinformálás alkalmazása.


Forrás: részletek Kákóczki Balázs: Hírszerzés Iulius Caesar hadseregében című munkájából