logo

III Junius AD

Kereskedők, követek, tolmácsok

Caesar gyakran használta ki a stratégiai hírszerzés adta lehetőségeket. Kr. e. 55-ben, Britannia megszállása előtt alapos tájékozódásba kezdett: „Az évszak előrehaladottsága esetleg megakadályozhatja a hadjárat lebonyolítását, ő azonban úgy vélte, hogy már magában is rendkívül hasznos dolog lesz, ha a sziget zöldjére léphet, kitapasztalhatja, kik lakják, megismerheti tájait, kikötőit, a partraszállási lehetőségeket, melyeket a gallok jóformán alig ismertek. A kereskedőkön kívül ugyanis ritkán merészkedik valaki Britanniáig, s ők is csupán a partvidéken, de annak is csak a Galliával szemközt fekvő részén járatosak. Így aztán Caesar hiába hívatta magához mindenünnen a kereskedőket, nem sikerült felvilágosítást kapni tőlük, milyen nagy a sziget, hány és miféle nép lakja, hogyan harcolnak, mik a szokásaik és melyek a nagyobb hajórajok befogadására alkalmas kikötők.
Azon kívül, hogy a megkérdezettek nem tudtak Caesarnak segíteni, kiderült, hogy a kereskedők információszerzésének milyen aspektusai vannak. Caesar elsősorban a célterület etnikai és földrajzi vonatkozásaira volt kíváncsi: hogyan viszonyulnak az ott élő népek a rómaiakhoz, milyen fegyverekkel harcolnak és lehetséges-e a hadihajókkal való kikötés. Ezekre a kérdésekre azonban nem kapott választ, így megbízta egyik tribunusát, hogy derítse fel a vidéket:
„Mielőtt még a vállalkozásba belefogott volna, tájékozódás céljából előreküldte egy hadihajóval C. Volusenus t, akit erre a feladatra alkalmasnak ítélt, de lelkére kötötte, hogy mihelyt mindent alaposan kifürkészett, sietve térjen vissza hozzá.”

Miközben C. Volusenus Britannia partjait járta, addig Caesar hozzákezdett a csapatok és hajók összevonásához. Ámde tervei csakhamar ismerté váltak, hiszen a nemrég megkérdezett kereskedők most a másik oldalnak szolgáltattak információt, nem kis bosszúságot okozva ezzel Caesarnak. A rómaiak közeledtének hírére néhány britannus törzs már előre elküldte követeit Caesarhoz és túszokat is adott a béke biztosítása végett. Mivel a követek baráti szándékkal közeledtek, feltételezhető, hogy Caesar őket is kikérdezte a Britannia adottságairól. Erre viszont nem találunk utalást, aminek az lehet az oka, hogy kezdetben biztosan nem bízott a követek szavahihetőségében. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a követek mellé beosztotta egyik „feltétlen hívének” számító emberét Commiust is. Commiusnak az volt a feladata, hogy előkészítse Caesar érkezését. Caesar kiemeli, hogy minél több törzset kell Commiusnak meglátogatnia „buzdítva őket, hogy hódoljanak meg a római nép előtt.” Noha Caesar nem hozza szóba, valószínű, hogy Commiusnak felderítői feladatai is voltak, csakúgy, mint a korábban említett Volusenusnak, aki azóta már „végig kémlelte az egész partvidéket.” Volusenus öt nap alatt sikeresen hajtotta végre feladatát, és tapasztalatait jelentette vezérének."

Az előbbiekből felmerül a kérdés, hogy az információszerzésben mennyire játszottak lényeges szerepet a korszak diplomatái, vagyis a követek és a tolmácsok. A követjárás és a túszcsere megszokott mozzanata a korszak katonapolitikájának. Thukydidés egyik megjegyzéséből azt a következtetést lehet levonni, hogy a hivatalos követségek bizalmas és titkos hírszolgálatát, kémkedését már az ókorban is természetesnek tartották. Mivel a delegáltak esetenként több hónapot is eltöltöttek egy számukra idegen környezetben, módjuk és alkalmuk volt arra az ajándékok és a túszok kicserélése közben -, hogy mindent megfigyeljenek, és értékes értesüléseket szerezzenek. A korszakban a követségek általában három tagból álltak, és ahogy Caesar is írja: személyük „minden népnél szent és sérthetetlen.”

romaikor_kep



A Caesar-corpusban sokszor említenek követeket, többfajta feladatkörrel. Ezeket három csoportba lehet sorolni: tárgyalások kezdeményezése, szövetségkötés és békekérés. A gall hadjáratok kezdetén a sequanus törzs mérhetetlenül sok megaláztatást szenvedett el a germán Ariovistustól és Caesarhoz fordultak segítségért. Caesar nem tűrhette, hogy „a vér szerinti testvérek rabszolgaságba sínylődjenek”, így eldöntötte, hogy ügyükben intézkedni fog. „Ezért úgy határozott, hogy követeket küld Ariovistushoz: szólítsák fel őt, hogy jelöljön meg egy kettőjük között félúton fekvő helyet, ahol tárgyalásokat folytathatnának; szeretne vele megbeszélni néhány fontos kérdést, amely országukat és egymást kölcsönösen érinti.”

Ariovistus fennhéjázva és gőgösen válaszolt a követeknek: „Ha neki lenne beszélnivalója Caesarral, ő menne hozzá; ha Caesar kíván valamit tőle, Caesarnak kell jönnie. " Ráadásul azt is furcsálja, hogy mi dolga van Caesarnak az ő Galliájában, amelyet háborúban igázott le. Caesar a választ megkapva újabb követséget menesztett Ariovistushoz, mely által emlékeztette arra, hogy a senatus a „király” és a „barát” címmel ruházta fel őt, tartozik a római népnek és most mégis „vonakodik elfogadni a tárgyalásokra vonatkozó meghívást. ”

Mialatt a római követek megpróbálták jobb belátásra bírni Ariovistust sikertelenül, addig Caesarhoz is küldöttség érkezett a szövetséges hedusoktól és treverusoktól. Beszámolójukból kiderül, hogy Ariovistus a földjeiken még túszok ellenében sem biztosítja a békét. Ezen nyugtalanító hírek hatására Caesar elhatározza az Ariovistus elleni hadjáratot. A rómaiak közeledtének hírére a germánok jobbnak látták megint kipuhatolni azok szándékát, és követséget menesztettek az alábbi feladatokkal:
Caesar „jelöljön meg egy időpontot a tanácskozásra, vagy ha erre nem hajlandó, küldje hozzá követségbe egyik legátusát.” Caesar, mivel nem akarta „legátusai életét kockáztatni”, azt látta a leghelyesebbnek, ha a „gallul beszélő, rendkívül hűséges és bátor" C. Valerius Procillust, és Ariovistus közeli barátját M. Metiust küldi tárgyalásra. „Meghagyta nekik, puhatolják ki és jelentsék, mi a germán király álláspontja.” Amikor Ariovistus meglátta a követeket, rájuk förmedt, és kémkedéssel gyanúsította meg őket: „Talán bizony kémkedni akarnak?” Ekkor a germán király felrúgta a diplomáciai szabályokat: nem hagyta szóhoz jutni a küldötteket, és bilincsbe veretve elvezettette őket?

A fent közölt forrásrészletekből látszik, hogy Caesar csak akkor nyúl a háború fegyveréhez, ha a diplomáciai „tárgyalások” már nem vezetnek sikerre, ami azt bizonyítja, hogy igyekezett békés eszközökkel megteremteni és fenntartani a rendet Galliában. Amint bármifajta ellentét merült fel a germán és gall törzsek illetve a rómaiak között, azonnal delegációt menesztettek egymáshoz a másik fél szándékainak kinyomozása végett.”
Arról nem találunk adatot Caesarnál, hogy a követségei általában hány főből álltak, viszont személyesen megemlíti két hűséges emberét, akik már ismertek a germán király számára. Ők gallok voltak, akik szolgálataikért római polgárjogot kaptak és nem legátusok, akiket Caesar nem mert odadobni „prédául a barbároknak". Vagyis ebből arra lehet következtetni, hogy a követségek tagjai általában legátusok lehettek, sőt amikor Ariovistus kezdeményezte a tárgyalásokat, ő maga kérte, hogy Caesar legátusokat küldjön, ami szintén arra utal, hogy a korszakban a legátusok töltötték be a mai diplomaták szerepkörét?
Caesar itt egy speciális esetet említett, amikor a nyelvtudás és az ismeretség dominált, nem pedig a követ „rangja”, noha ez Ariovistust hidegen hagyta és bilincsbe verette mindkettőt? Caesart rendkívül sértette az, hogy a gallok nem tartották be a diplomáciai játékszabályokat. Amikor például a venetusok foglyul ejtették Caesar praefectusait és tribunusait, akiket gabonáért menesztettek hozzájuk, egyszerűen elfogták őket. Amint észbe kaptak, Caesar már legyőzte és igen súlyosan meg is büntette őket: „(...) hogy a barbárok ezután nagyobb tiszteletben tartsák a követek jogait: senatoraikat mind kivégeztette, a többieket pedig rabszolgának adta el. ”

romaikor_kep



A római követek másik feladata szövetséges kapcsolatok kiépítése volt a birodalomban, illetve az annak határai mentén élő népekkel. Erre azért is fordítottak különös figyelmet a rómaiak, mert háborúik során gyakran alkalmaztak segédcsapatokat, többnyire lovasokat vagy parittyásokat, Caesar nem egyszer tett róluk említést?
A galliai háború második évében a Caesarral szövetséges seno törzs felderítői jelentették, hogy a belga törzsek háborúra készülnek? Caesar gondoskodott élelmiszerről és a lehető leggyorsabban elindult Belgium felé. Amint a határhoz ért, a Galliához legközelebb eső belga törzs, a remusok szövetségi ajánlattal fordultak hozzá. Két vezető embert küldtek akiket Caesar megint csak név szerint megemlít azzal az üzenettel, „hogy magukat és összes javaikat a római nép pártfogása és védelme alá helyezik: hajlandók túszokat adni és teljesíteni Caesar parancsait, ellátják őt gabonával és minden egyébbel.
A belgák elleni háború során kiderült, hogy a rómaiak milyen jól jártak a remus szövetséggel. Nemcsak élelmiszerrel és katonákkal segítettek, hanem nagyon hasznos információkkal is. Caesar tőlük tudta meg, „hogy mely törzsek állnak fegyverben, mekkora a létszámuk és milyen katonai erővel rendelkeznek.” Továbbá megkereste a heduus Diviciacust is, hogy fogjanak össze a közös ellenféllel szemben? Mindezekből látszik, hogy Caesarnak érdeke volt az, hogy szövetségeseket szerezzen, mivel a galliai területek a rómaiak számára szinte teljesen ismeretlenek voltak, szüksége volt a helyi viszonyokat ismerő törzsek támogatására.

A római követek feladatának harmadik csoportja a békéről való tárgyalás volt. Bár Caesar esetében erre elég nehéz példát felhozni, mivel inkább tőle kértek békét és nem ő mástól. Caesar nagylelkűsége messze földön híres volt, így nem csoda, ha a megvert ellenfél erre hivatkozva próbálta menteni az életét. A források többségéből a következő tények szűrhetők le: Caesar csaknem minden esetben túszokat követelt a béke biztosítása érdekében, és hogy ne kezdjenek a legyőzőitek megint háborúba, beszedette a fegyvereiket. Bár nem mindenhol említi, biztos, hogy az esetek nagy részében élelmiszert, segédcsapatokat és a még harcban lévő törzsekről pedig információt kért?


Forrás: részletek Kákóczki Balázs: Hírszerzés Iulius Caesar hadseregében című munkájából