logo

XXVII Novembris AD

Bevezető gondolatok

Napjaink jogrendszerét vizsgálva megfigyelhetjük a köz-, és magánjog, mint két nagy jogterület közötti választóvonal látszólagos fellazulását. Ennek alapja egyrészt az egyes jogágak egyre komplexebbé válása: a különböző vegyes szakjogának kialakulása, másrészt pedig az állam (mint tipikus közjogi szereplő) egyre hangsúlyosabb szerepvállalása a magánjogi jogviszonyokban. Mindez a magánjog elközjogiasodásához, valamint a közjog elmagán-jogiasodásához vezet. E két nagy jogterület között megjelenő rendszerező elhatárolás először a helléneknél, majd kidolgozottabb formában a római jogban jelenik meg.

A római birodalmi jogban a principátus idejétől kezdve egy újfajta tagozódás jelenik meg. A korábbi praetori jog és civiljog fogalmak mellett egyre inkább megjelenik a iuspublicum és iusprivatum fogalompár.
A kategorizálás Ulpianus digestabeli meghatározásából is kitűnik: „huius studii duae sunt positiones: publicum et privatum. Publicum ius est, quod ad statum rei Romanae spectat, privatum, quod ad singulorum utilitatem; sunt enim quaedam publice utilia, quaedam privatum”, azaz „e tudománynak két fő része van: a közjog és a magánjog. A közjog az a jog, amely a római államra vonatkozik, a magánjog az, amely az egyének érdekét tartja szem előtt; egyes dolgok ugyanis a köz hasznát szolgálják, mások a magánszemélyekét” (D. 1. 1. 1. 2).

A későklasszikus, de mindinkább a posztklasszikus jogtudományban a köz-és magánjog fogalmak mellett/helyett fokozatosan megjelenik az utilitas publica, mint közérdek a közjog és az utilitas privata, mint egyéni érdek a magánjog esetében. A közérdek és egyéni érdek napjainkban is e két jogterület közötti elhatárolást segítő alapvető ismérvként említhetjük. Le kell szögezni azonban, hogy a Rómában megjelenő ezen jogrendszeri tagozódás, nem azonosítható a jogrendszer jogágakra történő tagolásával.
A rómaiaknál jelentkező kategorizálás és fogalomalkotás: akár a ius publicum - ius privatum, akár a civiljog és praetori jog esetében is, már korábban, a görög filozófia és retorika jeles képviselőinél Arisztotelésznél és Démoszthenésznél jelenik meg először. A ius publicum és ius privatum esetében már megfigyelhető a római joganyag tekintetében egy rendszerező tendencia, de ezen fogalmak azonosítása a modern jogrendszerek köz-és magánjogának fogalmával nem helytálló. Egyrészt azért, mert a két római jogágazat egymástól diametrálisan eltérő gazdasági, szociális és jogi környezetben keletkezett, másrészt pedig a modern magánjogban az állam szinte korlátozás nélkül lehet magánjogi jogviszonyok alanya, ezzel ellentétben Rómában ez csak korlátozott jelleggel főként az öröklési jog tekintetében volt lehetséges.

Ahogyan azt az előzőekben láthattuk, modern jogági értelemben vett tagozódás még nem említhető, de a jogrendszeren belüli rendszerezés eredményeképpen egy viszonylagos jogterületi elhatárolás már jelentkezik. Ez az elhatárolás adhat alapot azon elméleteknek, melyek a római büntetőjogot a principátus idejére kialakult jellegzetességei miatt inkább a közjog és nem pedig a magánjog területéhez sorolják.
Napjainkban a büntetőjog megítélése alapvetően „közjogias” és jogterületi hovatartozása egységesnek mondható, kivételként említhető Franciaország, ahol a magánjoghoz sorolják - merő ellentétben azzal a kétarcú megítéléssel, amely a Római Birodalom fennállása idején jellemezte. Magát a római büntetőjogot nagyon erős magánjogias szemlélet övezi, melynek főként történeti okai vannak. Egyrészt a nagy római jogtudósok elsősorban a magánjogot igyekeztek tökéletesre csiszolni és ennek eredményeképpen forrásanyagát tekintve többségbe került a büntetőjoghoz képest és mindez a római jog későbbi recipiálása folytán is merőben meghatározta annak domináns magánjogi arculatát. Másrészt Róma esetében nem említhető egységes büntetőjogi szabályozás, amelynek alapját a római jogfejlődés során mindvégig tapasztalható bűncselekményi típusok kettős köre adja. Ez a kettősség nem más, mint a delictumok és crimenek között megfigyelhető különbségtétel.

A delictumok kifejezetten az egyéni érdeket, tehát utilitas privátat sértik, ezzel szemben a crimenek mint közbűncselekmények a közérdek (utilitas publica) ellen irányulnak. A delictumok esetében közösségileg ellenőrzött jogérvényesítés említhető, mely az egyéni és központi jogérvényesítés között helyezhető el. A központi jogérvényesítés azért nem volt lehetséges, mert a római állam még nem rendelkezett olyan megfelelően kiépített igazságszolgáltatási és nyomozó apparátussal ahhoz, hogy ezeknek a tömegesen előforduló jogellenes cselekményeknek (mint pl.: a lopás) az üldözését magára vállalja. A crimenek, azaz a közérdeket sértő bűncselekményeket már maga a római állam üldözi és szankcionálja, mint a legális fizikai kényszermonopólium kizárólagos birtokosa.
A principátus idejére kialakuló császári büntetőbíráskodás keretében, megfigyelhető a büntetőjog „közjogiasodása” vagyis egyfajta elmozdulás a közjogi jellegű karakterisztikumok felé. Ezen közjogiasodás a gyakorlatban majd a cognitio extra ordinem keretében csúcsosodik ki, amit azonban egy hosszadalmas „evolúciós” folyamat a quaestiók fejlődéstörténete előz meg.


Forrás: Frank Máté - A Cognito Extra Ordinem kialakulása - Az állami büntetőhatalom központi jogérvényesítés megjelenése Rómában