logo

XXVII Novembris AD

A cognitiós eljárás szakaszai

Az előzőekben egy viszonylag átfogó képet kaphattunk arról, hogy melyek voltak azok a jogellenes magatartások, amelyeket a római állam, mint közbűncselekményeket büntetni rendelt, ezek a büntetések milyen joghátrányok képében mutatkoztak meg, valamint arról, hogy a közhatalom kizárólagos birtokosaként eljáró államnak mi volt a célja a büntetések kiszabásával.
Mindezek után, lássuk, hogyan épült fel maga a császári büntetőeljárás - kiemelve annak kezdeti és záró elemeit -, melyek tekintetében a közjogi jelleg felé való elmozdulás már határozottan megfigyelhető. Maga az eljárás az idézési paranccsal kezdődött, ezt követte a vádemelés, majd a tárgyalás, az annak részét képező bizonyítás, az ítélkezés és végül lehetőség volt a fellebbezésre az appellatio keretében.

Ahhoz, hogy egy per kezdetét vehesse, szükséges, hogy a bírósági tárgyaláson a peres felek megjelenjenek. Rögtön kiemelném a polgári per és témám szempontjából mérvadóbb büntetőper közötti lényeges különbséget. A polgári per megegyezés tárgyát képezheti. Ennek értelmében, aki nem akart perben állni, azzal nem lehetett pereskedni. Ezzel szöges ellentétben a büntetőper kezdetét a magistratus hatalma biztosítja, tehát a magistratusnak mindig volt kényszerítő eszköze a büntetőeljárás lefolytatásának biztosítására.
A polgári per az idézéssel, ius vocatioval vette kezdetét, melyet a XII táblás törvény a felperes jogkörébe utalt, mint a jogos önhatalom érvényesítésének egyik lehetséges módját. A büntetőper ettől a megoldástól lényegesen különbözik, ugyanis az idézési parancs, vocatio a magistratus imperiumán alapult, ezáltal a bíróság előtti megjelenésre kötelezett és ez fizikai úton is kikényszeríthető volt. Már a büntetőeljárás legelső lényegi mozzanatából, az idézési parancsból, és annak kikényszeríthetőségéből is az állam kizárólagos fölérendelt szerepe kezd megmutatkozni.

Az eljárás végső szakasza a fellebbezés, apellatio az ítélet felülvizsgálatának kérése. Szignifikáns különbség a köztársaságkori és császári büntetőeljárás között, hogy a köztársaság korában még nem ismerték a jogorvoslat lehetőségét.
A császárkor idejére kialakult fellebbezési rendszer érdemben a magánjogi perhez hasonlóan alakult a büntetőperekben is. Ennek értelmében a fellebbezés felfüggesztette az ítélet hatályát, az ítélkezés joga átháramlott a felsőbb bírói fórumra, amely ezzel élve az alsóbb bíróság korábbi ítéletét fenntarthatta, megváltoztathatta, sőt, akár meg is semmisíthette.
Ez a fellebbezési rendszer némi tartalmi korrekcióval ugyan, de a mai napig tovább él. Fontos különbség a jelenkori szabályozáshoz képest, hogy a római jog egyes esetekben kizárta a fellebbezés lehetőségét, például ilyen volt a nemi erőszak és a pénzhamisítás bűncselekménye, de ezek a kivételek az európai jogfejlődés történet során idővel megszűntek.

A császári büntetőbíráskodás tekintetében már egy viszonylag szofisztikált fellebbezési rendszer figyelhető meg, amely jellemző szintén a büntetőjog közjogi vonásainak erősödését rejti magában, ugyanis arra enged következtetni, hogy az állam fokozatosan egyre nagyobb szerepet vállal magára a büntetőjogban.


Forrás: Frank Máté - A Cognito Extra Ordinem kialakulása - Az állami büntetőhatalom központi jogérvényesítés megjelenése Rómában