logo

XXVII Novembris AD

Az állandó törvényszékek szervezete

Minden egyes állandó törvényszék megalakításához kiválhatott egy elnök és bizonyos számban bírák. A quaestiones perpetuae elnökei a praetorok voltak, tehát azon intézménynek kiterjesztése szükségessé tette ezek számának növelését. Sulla a praetorok számát nyolcra emelvén, a polgári perek elintézése ezentúl is a praetor urbanus és peregrinus kezében maradt, míg a többi hat ezen bűnperekkel bízatott meg; csak az e minőségben töltött egy év után mehettek a praetorok tartományok kormányzására. Minthogy azonban még ezen szám mellett sem jutott minden quaestio perpetua élére külön elnök, megtörtént, hogy egyik-másik praetor két quaestionak volt elnöke.
Sulla óta a nyolc praetor egész Julius Caesarig, ki ezen számot előbb tízre, utóbb tizennégyre, végül tizenhatra emelte, mint a többi tisztviselő, évenkint választatott; de a megválasztottak azután maguk között sorshúzás útján határozták meg, hogy kinek-kinek mi legyen az egész évre a teendője.
Cicero in Verrem act. I. 8. „illis ipsis diebus, cum praetores designati sortirentur et M. Metello obtigisset, ut is de pecuniis repetundis quaereret." Pro Murena c. 20. „Quid tua sors? tristis, atrox; quaestio peculatus" etc.
Azon praetor, ki ekkép valamelyik quaestio elnökévé lett, erre való vonatkozással quaesitor nevet nyert. Ami a quaesitorok hatáskörét illeti, tüzetesen a perrendtartásból fogjuk megismerni; itt általában csak annyit jegyezhetünk meg, hogy tevékenységük a peres eljárás vezetésére volt korlátolva, de az itéletliozásban közvetlenül részt nem vettek.

A praetoron mint a quaestio perpetua szabályszerű elnökén kívül említtetik - index quaestionis - is. Azon állandó törvényszékek, melyek a Rómában nagyon gyakori gyilkosság és méregkeverés bűntények felett ítéltek, sokkal inkább el voltak foglalva, mint a többiek. Nem csoda tehát, ha az ily perekben a praetorok mellett más állandó elnökökkel is találkozunk. Ezek neve volt indices quaestionis (rerum capitalium).
Állásuk jellemzésére felhozza Mommsen (Staatsrecht II.2 I. Abtli. p. 575-7, hogy a méregkeverési és egyszerű gyilkossági vádakat elfogadhatták vagy elutasíthatták; hanem a vérrokonok élete ellen elkövetett merénylet a praetornak volt fentartva. A tárgyaláson éppen úgy elnököltek, mint a praetorok, hivatalos esküt is tettek és írnokok, apparitorok s lictorok állottak rendelkezésökre.

De azért nem voltak egyenlő rangúak a praetorral, mert állásuk ügy volt az aedilitashoz kötve, mint a tartományok kormányzása a praetura vagy consulatushoz. Hihetőleg az egyik évbeli aedilis a másik évben jogánál fogva index quaestionis lehetett s ez alapon remélhette praetorrá való megválasztatását is. így Cicero az Oppianicus elleni perben index quaestionis C. Júniust, volt aedilisnek és reménybeli praetornak nevezi: pro Cluent. 2. „aedilicius, praetor opinionibus hominum constitutus." C. Visellius Varróról pedig említi, hogy a curulis aedilitas után index quaestionis volt. Cic. Brut. 7G. „cum post curulem aedilitatem index quaestionis esset."
C. Julius Caesar hasonlóképen az aedilitas után és a praetura előtt quaestio de sicariis elnöke volt vagyis index quaestionis. Suet. Caes. 11. „in exercenda de sicariis quaestione eos quoque sicariorum numero liabuit, qui proscriptione ob relata civium Romanorum capita pecuniam ex aerario acceperant, quamquam exceptos Corneliis legibus. “
A iudex quaestionis hivatala is, mint a tisztviselőké, egész évig tartott és az elfogadott perben kezdettől végig önállóan elnökölt; arra nincs is példa, hogy praetor és iudex quaestionis (vizsgálóbíró) ugyanazon perben szerepeltek volna.

A quaestiones perpetuae másik fő részét a bírák - indices - képezték, kiknek teendője az ítélet-hozás volt. Nehezen tudtak egyességre jutni abban a rómaiak, hogy a mindinkább fontosnak tartott bírói hatalom gyakorlására melyik osztály legyen jogosítva, mert folytonos változtatást látunk, melyet nem annyira a szervezet belső szükséglete, mint inkább a politikai liarcok idéztek elő.
A pártoknak érdekükben állott, hogy csakis az ö ügyfeleik nyeljenek felhatalmazást a bíráskodás jogának gyakorlására s az optimaták gyakori visszaélései mindannyiszor élénk visszahatást és ellenkezést idéztek elő a néppárt körében.
Míg a quaestiók csak egyes esetekre rendeltettek, a bírák egyedül a senatorok közül választattak és a quaestiones perpetuae behozatala által sem történt ebben változás. Ezen jog ellen az első támadást T. Gracchus kísérelte meg, hogy a bírói hatalmat a lovagokra ruházza; de csak C. Gracchus törvénye, a lex Sempronia (122. Kr. e.) folytán állott be ezen változás. A senatus részéről sem hiányoztak erőfeszítések a régi előjog visszaszerzésére; hanem ez csak részben vagy csak ideiglenesen sikerült.
Servilius Caepio consul a rövid életű lex Serviliában a lovagok mellett a senatorokat is jogosítja a bíróságban való részvételre (Cic. Brut. 44. de ivent. I. 49.) A lex Servilia Glaucia (100. Kr. e.) újra egyedül a lovagrendbeliekre ruházta ezt a jogot. (Cic. Brut. 02.) M. Livius Drusus (91. Kr. e.) közvetítő módot ajánlott, hogy a senatorok és lovagok egyenlő számmal vétessenek fel a bírák jegyzekébe s így e két rend legyen a bíráskodásra jogosítva. Azonban ezen törvény Livius Drusus többi intézkedéseivel együtt még ugyanezen évben eltöröltetett (Cic. de leg. II. (i. 12.) M. Plautius Silvanus (89. Kr. e.) új közvetítő móddal állott elő, mely szerint minden tribus válasszon évenkint 15 bírót és így azok a nép valódi képviselői lesznek (Ascon. in Cic. pro Cornel, p. 79.)

Sulla legyőzte a néppártot és a bírói hatalmat újólag visszaadta a senatorok kezébe (81. Kr. e.) Azonban valamint az alkotmányon eszközölt erőszakos módosítása, úgy ezen változtatása sem állhatott ellen a későbbi idő viharainak.
A dédelgetett senatorok elbizakodtak, a bírói hatalom gyakorlásában az igazságot és méltányosságot mellékesnek tartották, csak pártszenvedély és kapzsiság vezette őket ítéleteikben. Ez a népnél természetesen nagy elégedetlenséget szült. Cicero igen találóan jellemzi a senator bírákat a Verres-féle perben tartott első beszédében (act. I. 1.) figyelmeztetve őket a nép hangulatára:

„Ami a legeslegkivánatosabb, bírák, és ami a legalkalmasabb a ti rendetek elleni gyűlölet és a törvényszékek rósz hírének mérséklésére, azt úgy látszik nem emberi okosság, hanem jóformán az isteni gondviselés adta és nyújtotta nektek most, az állam legválságosabb idejében. Ugyanis már erős gyökeret vert az államra veszélyes és a ti bukástokát okozó ama vélemény, mely nemcsak Rómában, hanem idegen nemzeteknél is közszájon forog: hogy a mostani törvényszékek pénzes embert, ha még oly bűnös is, el nem Ítélnek.
Éppen most, rendetek és törvényszékeitek válságos idejében, a midőn egyesek készek arra, hogy a néphez intézett beszédek és törvényjavaslatok által a senatus elleni ezen gyűlöletet lángra lobbantsák, vezettetett vádlott C. Verres a törvényszék elé mint oly ember, ki életmódja és tettei miatt a nyilvánosság véleménye által már elmarasztaltatott, de tömérdek pénze által, mint maga reméli és fennen hirdeti, felmentetett. “
Akkor mondotta ezt Cicero, midőn L. Aurelius Cotta praetor (70. Kr. e.) benyújtotta és keresztülvitte azon törvényjavaslatot, mely szerint a kirak ezentúl három rendből: senatorok, lovagok és tribuni aerarii közül választassanak, az utóbbiak lévén a plebeiusok képviselői.

A három rend mindegyike külön decuriát képezett. A lex Pompeia iudiciaria (55. Kr. e.) ezen csak magasabb census kiszabása által változtatott. (Ascon. in Cic. p. Pis. 39.) C. Julius Caesar törvényei, a leges Juliae újólag a lovagok és senatorok közül vették a bírákat, s kizárták a tribuni aerarii-t. Suet. Caes. 41. „Indicia ad duo genera iudicum redegit, equestris ordinis ac senatorii; tribunos aerarios, quod erat tertium, sustulit."
Miután Julius Caesar megöletett és a köztársaság hanyat-liomlok rohant, sírja felé, M. Antonius a legalsó néposztályra alapítva hatalmát keresztülvitte, hogy a bírák harmadik decuriája ismét állíttassék fel; azonban abba többé nem tribuni aerarii, hanem centuriók, sőt közkatonák választattak be. Augustus ezt eltörölte és a bírák számát négyezerre emelvén, őket négy decuriába osztotta: senatori, lovagi, polgári és az úgynevezett ducenari vagy nongenti, a lovagi census felével biró; egyszersmind megállapította, hogy évenként felváltva egy-egy szüneteljen (Suet. Octav. 3*2.) Caligula a négy decuriához még egy ötödiket is adott (Suet. Calig. Ki.), azonban mondhatni, hogy ez csaknem kizárólag a magán perek felett ítélő bíróságok számára létesíttetett.

A bírák választásánál a rangon kívül más körülmények is jöttek tekintetbe. Ilyen volt az életkor. A köztársaság bukásáig a minimum 30 év, a maximum 60 év volt. Augustus a legkisebb életkort 25 évre szállította le. A tisztviselők és a kik nem laktak Kómában vagy annak közelében, bírák nem lehettek. Elvesztették a bíráskodásra való jogukat, kik valamely bűntett miatt el voltak ítélve; továbbá kizárattak abból azok is, kik testi vagy szellemi fogyatkozás miatt arra különben is képtelenek voltak.
A bírák választása egy évre szólt, de újból választhatók voltak. A bírák jegyzékét évenként kellett összeállítani, mert némelyek hivataluk, koruk, távollétük miatt kiestek, mások pedig hivatalos évük megszűnte, vagy visszatértük után ismét felveendők voltak.

A választást illetőleg a praetor urbanus, noha iurisdictiója különben csak a polgári perekre szorítkozott, eskü alatt köteleztetek legjobb tudomása szerint a bírák selecti indices jegyzékét feliér táblán összeírni, melynek neve album iudicum volt és a fórumon nyilvánosan kifüggesztetek. Erre kötelezte öt a lex Aurelia (Cic. pro Clueut. 43), amit azután Sulla is érvényben hagyott. Legalább a bírák jegyzékei az ö levéltárában őriztettek (in Verr. act. II. I. 61.) és vezetése alatt történt a bírák kisorsolása (act. I. 13.) Az egyes quaestiók számára a kisorsolt bírák decuriákba osztattak; mindegyik decuriának megvolt a saját hatásköre, azon túl nem volt illetékes (Cic. p. Cluent. 37.); azonban egy decuriából több (valószínűleg rokon) törvényszék alakíttatott (in. Yerr. act. II. I. 61.)
A curiák száma ismeretlen. A ki a bírák jegyzékébe jutott, kötelessége volt a kitűzött időben megjelenni, vagy elmaradását a praetor előtt igazolni. (Cic. Phil. Y. 5.) Hogy miképpen történt a tárgyalásra behívott decuriából a törvényszék megalakítása, azt a perrendtartásból fogjuk megismerni.



Forrás: Burány Gergely A bűnfenyítő eljárás Cicero korában