logo

XXVIII Novembris AD

A consul

A római állam élén a consulok álltak, akiket a mai állam- és kormányfők hatásköréhez képest lényegesen kiterjedtebb hatalom illetett meg. A közjogilag pontosan nem szabályozott consuli hatalom ténylegesen három területre osztható: politikai, katonai és polgári hatalomra.
A politikai hatalom körében a consult megillette a senatus egybehívásának és megkérdezésének joga (ius agendi cum patribus/senatu) és a népgyűlés egybehívásának és törvényjavaslatok előterjesztésének joga (ius agendi cum populo). A katonai hatalom (a szűkebb, tulajdonképpeni értelemben vett imperium, vagyis parancskiadási jog) azt jelentette, hogy a consulok voltak a hadsereg főparancsnokai.
A polgári hatalom keretében megillette a consult a polgári és büntető bíráskodás joga (iurisdictio) legalábbis a IV. századig, valamint egy bizonyos rendészeti-fegyelmi jogkör (coërcitio), amelynek birtokában a polgárokkal szemben adott esetben akár testi kényszert is alkalmazhatott.

A consuli imperium Róma városán belül csak korlátozottan volt gyakorolható. A consulok hadsereg-parancsnoki minőségükben nem is léphettek be a városba. Részben ez magyarázza azt is, hogy a diadalmenetek megtartását – ami a hadseregnek a városba való bevonulásával járt – a senatusnak kellett engedélyeznie. Az imperium városon belüli korlátozottságát jelképezte, hogy a lictorok vesszőnyalábjából (fasces) az élet és halál feletti hatalmat jelképező bárdot a város falain belül kivették.

A consuli hatalomnak – csakúgy, mint általában a köztársasági magistratusoknak – számos olyan jellegzetes sajátossága volt, amelyek nemcsak a mai alkotmányjogi és közigazgatási megoldásokkal, intézményekkel állnak ellentétben, hanem a császárkori római állam – amely már a modern bürokratikus állam képét vetíti előre – közjogi berendezkedésétől is alapvetően eltérnek. E jellegzetességek mutatis mutandis érvényesek a többi magistratusra, illetve általában a római köztársasági államszervezetre.



Földi András