logo

X December AD

Az alkotmányról általában

Manapság senki által nem vitatott lény az, hogy a modern jogrendszerek bölcsője az ókori Rómában ringott. Az irodalom egységes abban, hogy a római árucserejog volt az alapja a kapitalizmus magánjogának és a fejlődés eredményeként a mai kor gazdasági és polgári joganyagának. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy Róma csak a magánjog területén teremtette-e meg az alapot a modern jogrendszerek számára, vagy közjoga illetve állatni berendezkedése (alkotmánya) is meghatározó iránymutatást adott a mai államok államszervezetének felépítéséhez? A másik oldalról úgy is fellehető a kérdés, hogy az alkotmányosság, amelyet ma az államok többsége elfogad, rendelkezik-e olyan elemekkel, amelyek már Rómában is megvoltak. Ez a munka a teljesség igénye nélkül próbál erre a kérdésre választ adni.


1. Az alkotmány fogalma, fajai.
Az alkotmány egy állam alaptörvénye. Ez azt jelenti, hogy meghatározza az állam legfőbb törvényhozó, végrehajtó és bírói szerveinek a működéséi, egymáshoz való viszonyát, valamint az állampolgárokat megillető alapvető jogokat és az őket terhelő kötelezettségeket. Másrészt az alkotmány alaptörvényi jellege abban is megmutatkozik, hogy a jogforrási hierarchia csúcsán áll, vele ellentétes más jogszabály nem lehet. Ezen általános elvek betartását az államok többségében a bíróság felügyeli, vagy oly módon, hogy külön bírói testületet állítottak fel alkotmánybíróságként, vagy az általános bíróságokat ruházták fel ezen jogosítvánnyal.
Az alkotmányok a Nyugat-európai államok történetében a polgári forradalmakat követően jelentek meg. A győztes polgárság így biztosította magának a gazdasági hatalom mellett a frissen megszerzett politikai hatalmat is. így védekeztek egy újabb önkényuralom ellen. Az alkotmány létrehozása megakadályozta egyrészt a politikai hatalom egy társadalmi csoport kezébe kerülését, másrészt, hogy a feudális privilégiumok újraéledjenek. Egy alaptörvénybe foglalták az államhatalmat és az állam polgárait megillető alapvető jogok és kötelezettségek összességét, kidolgozták a hatalom gyakorlásának feltételrendszerét. Az első alkotmányt az USA-ban léptették hatályba 1787-ben. Majd elfogadottá váll az, hogy a jogrendszer alapját azok a jogintézmények és jogi előírások tartalmazzák, amelyeket az alkotmányban lerögzítettek.

A modern alkotmányok többsége tartalmazza az államhatalmi ágak elválasztásának elvét, amely szerint a törvényhozó, a végrehajtó és a bírói halaimat egymástól elkülönüli szervek gyakorolják, élesen elhatárolt hatáskörökkel. A három hatalmi ág egyensúlyának biztosítására kiépítették a fékek és ellensúlyok (checks and ballances) rendszerét. A törvényhozás általában a választott képviselőkből álló parlament feladata A végrehajtást a kormány végzi, amely felett ellenőrzési a parlament gyakorol. A bíráskodás az egyéb állami szervektől független bíróságok feladata, amelyek csak a törvénynek vannak alárendelve. A történeti fejlődés során az alkotmányok tartalma egyre bővült. Az ember alapvető jogainak új generációi születtek meg, amelyeknek szükségképpen az alkotmányokba is be kellett kerülniük.
Az alkotmánynak két fő típusa van: az írott és az íratlan vagy történeti alkotmány. Az írott alkotmány is kétféle lehet: vagy egy ünnepélyes deklarációba van egybeszerkesztve vagy több, különálló, alkotmányerejű törvényből tevődik össze. Végső következtetésként levonhatjuk, hogy az alkotmány az államszervezet, a társadalmi berendezkedés és a jogrendszer alappillére.


2. Róma alkotmányának jellemzői.
Kómának az előző fejezetben tárgyalt alkotmánya nem volt és nem is lehetett, hiszen az a polgári forradalmak terméke. Nem volt sem írott, sem történeti alkotmánya, azaz nem volt egységes szerkezetű alaptörvénye. Nem rendelkezett történeti alkotmánnyal sem. Beszélhetünk-e akkor egyáltalán római alkotmányról? Igen, de Róma esetében alkotmányon nem alaptörvényt kell értenünk, hanem magát az államrendet, amelyet a szokásjog tartott fenn. Azt is mondhatnánk, hogy a római alkotmány alapja a szokásjog volt. Róma archaikus korában kialakult egy belső államrend, amely az egyes korszakokban más és más intézményeken nyugodott, de fennmaradt több évszázadon át.
Róma alkotmányának fénykora a késő köztársaságkor, ekkor rendelkezett a római állam olyan államszervezettel, amely alapja lehetett a modern államok közjogi berendezkedésének. Ekkorra kialakullak azok a pólusai az államhatalomnak, amelyek a mai modern korban is megtalálhatók. A törvényhozó hatalom a comitiáké, elsősorban a comitia centuriatae. A végrehajtás gyakorlására kialakult a magistraturák széles skálája A végrehajtás berkein belül jött létre, de aztán a joggyakorlat önálló hatalommá tette a jogszolgáltatást, amelynek vezetője a praetor volt. S negyedik hatalmi pólusként megmaradt a királyságban kialakult senatus, de új tartalommal telítődve, quasi államfői jogokat is gyakorolva.

Az alábbiak alapján úgy tűnik, hogy Rómában az államhatalom a köztársaság korban négyfelé szakadt szét. Ez csak a látszat, hiszen az összes uralmi tényező hatalmának alapját az imperiumból eredeztette, amely egységes és oszthatatlan, tehát elméletben a rómaiak a hatalom egyes ágait nem választották szét, a hatalom fenti megoszlását a joggyakorlat alakította ki. Ezt a megosztást azonban nem kell mereven értelmezni, mert voltak átfedések az
egyes hatáskörök között, pl: a jogszolgáltatás joga a consulokal is megillette, noha nem gyakorolták. De azt is meg kell említeni, hogy bizonyos korlátok is kialakultak, pl: a rómaiak alapelvként mondták ki, hogy praetor ius facere non potest. Ezzel a civil jogi törvényalkotásból a praetori kizárták.
Azt is mondhatnánk, hogy a köztársasági korra jellemző hatalommegosztás nem tudatos volt, hanem a gyakorlat "ösztönszerűen" alakította ki. A hatalom még ilyen "ösztönös" megosztása sem volt jellemző a királykorra. Ebben az időben a hatalom egypólusú. Majd a köztársaság bukása után fokozatosan újra egypólusúvá válik: a principatus idején még csak burkolt formában, a dominatus korában azonban már nyíltan.

Még egy fontos jellemzője volt a római köztársaság alkotmányának, az, hogy a népszuverenitás talaján állt. A köztársaság korában az egyes magistralusok a Populus Romanus nevében gyakorolták a hatalmat. A meghódított provinciák a Populus Romanus tulajdonát képezték. A népgyűléseken csak római polgárok és a latini veteres (azok az ősi latin közösségek tagjai, akiknek városállamával Róma szerződéses viszonyba lepett) vettek részt, őket illette meg a ius suffragii. A ius bonorum pedig csak a római polgárokat.
A principatus idején még a princeps is a római nép nevében gyakorolta a hatalmat, de ez már csak a látszat. A comitiák lassacskán elsorvadlak és a római nép kiszorult a hatalomból. A dominatus korában már a népszuverenitás látszata sem volt meg.

A következőkben részletesen vizsgáljuk az egyes hatalmi ágakat: a törvényhozáson belül a királyt, a comitiákat, a senatust és a császárt. A végrehajtó hatalomnál a köztársaság és a császárság magistratusait. A jogszolgáltatásnál a ius edicendit, a praetori és a praetori ediclumot, az esküdtbíróságot. Megpróbáljuk a teljesség igénye nélkül megjelölni azokat a jogintézményeket, amelyek csírái a mai modern állami berendezkedésnek. Reméljük, hogy jelen tanulmány végén fenntartható az az álláspont, hogy Róma nemcsak a magánjog terén, hanem a közjogi szabályozásnál is irányt mutatott a modern kor államainak.


Forrás: Varga Péter A római alkotmány fejlődése