logo

V December AD

A királyság alatt.

Róma első kormányformája az auktorok tanúsága szerint a királyság volt. Bár a királyi hatalom életfogytig tartott, örökölhető még sem volt s a király halála után visszaszállott minden jog forrására, a népre, mely a senatus útján gondoskodott jogutódról.
A király halála után a senatus a maga kebeléből időszaki kormányzót (interrex) választott öt napra. Ez - az öt nap elteltével - kinevezte utódját ugyanannyi időtartamra. Ennek a második interrexnek már jogában volt a király kijelölése. Ha ezt nem tette, ismét új interrexet kellett kineveznie; és ez az időközi kormányzás (interregnum) mindaddig tartott, míg az egyik interrex az auspiciumok megtartása után a comitia curiatán a királyt ki nem jelölte (creatio).
A népnek joga volt a kijelölt királyt vagy elfogadni, vagy elvetni, bár az utóbbi esetről nem szólnak az auktorok. Az elfogadott királyt aztán a senatus megerősítette (patres auctores fiunt) s a nép a comitia curiatán külön tör-vénnyel (lex curiata de imperio) átadta neki a legfőbb hatalmat (imperium ).

A királyi hatalom korlátlan volt úgy a béke, mint a háború idején s személyében összpontosult a későbbi (köztársasági) magistratusok egész hatalma. Miként a családapa (paterfamilias) családjáról, éppúgy gondoskodott király is mint legfőbb pap, legfőbb kormányzó, bíró és hadúr az állam jólétéről s biztonságáról. Volt ugyan tanácsadó testületé (senatus), melyet tetszése szerint összehívhatott, de sem ennek, sem a népgyűlésnek (comita curiata, utóbb comitia centuriata) határozatát nem volt köteles elfogadni. így a királyság alatt sem a senatus, sem a comitia nem érvényesülhetett, csupán a köztársaság idején, a római virtus nagy tetteket termő szabad levegőjében fejlődött mindkettő az állam virágzó intézményévé.

Ha csak egy napra távozott is Rómából, helyettest nevezett ki (praefectus vagy custos urbis). Mint legfőbb hadúrnak a lovasság parancsnoka (tribunus celerum) volt az állandó helyettese. Főpapi tisztében az augurok, flamines, fetiales és pontifices segítették. Mint legfőbb bírónak a duumviri perduellionis és a quaestores voltak a segédei; az előbbiek a felségsértés és hazaárulás bűnében ítélkeztek, az utóbbiak pedig a tettest igyekeztek kifürkészni gyilkosság esetén. Birtoka a Mars-mező volt, melyet a polgárok tartoztak megművelni; azonkívül őt illette a hadizsákmány java része.

Jelvényei (insignia): a bíboröltöny, azaz békében a bíbortoga, háborúban a bíborköpeny; vörös cipő (mullei), az elefántcsontszék (sella curulis) és az elefántcsont kormánypálca (scipio eburneus). Előtte 12 szolga (lictor) járt vesszőnyalábokba (fasces) dugott bárdokkal (secures), ami az élet s halál felett való hatalmat jelentette.


Forrás: Fehér Adorján Római régiségek.