logo

XXII Novembris AD

Atilius Regulus és a cannae-i csata során elkövetett vétkek megtorlása

Az eddig bemutatott séma Kr. e. 214-ben egy ponton módosul, amikor is Atilius Regulus censorként kemény intézkedéseket hozott mindazokkal szemben, akik a cannae-i csatatérről gyáva módon elmenekültek. Az intézkedést hozó censornak már az apja jelentős hírnévre tett szert, mikor az első pun háború idején karthagói hadifogságba esett. Az ellenség azzal a megbízással küldte őt Rómába, hogy tárgyalásokat folytasson a senatussal.
Az idősebb Regulus esküvel ígérte, hogy a tárgyalások sikertelensége esetén visszatér a hadifogságba. Az antik szerzők arról számolnak be, hogy az idősebb Regulus annak ellenére az ellenség követeléseinek elutasítását javasolta a senatusnak, hogy tudatában volt, fogságba történő visszatérése esetén kivégzés vár rá. A példa ebben az esetben nem a censor személyében, hanem annak felmenőjében testesül meg. Ezzel azt közvetítik, hogy az erkölcsi rend az ősök által kialakított rend, ami ebben az esetben a senatus és a magistratus közötti egyetértésben nyilvánul meg.

A csata után kialakult helyzetet válsághelyzetnek tekinthetjük, Róma ugyanis óriási veszteségeket szenvedett el. Livius tárgyilagosságra törekedve arról számol be, hogy az államkincstár kiürült, a censorok viszont szigorúan ellenőrizték a polgárok erkölcseit és megtorolták a csata alatt elkövetett vétkeiket. A büntetést szenvedő személyek közé tartozott Caecilius Metellus quaestor is, akivel szemben viszont, mivel hivatalban lévő magistratus volt, alapesetben büntető jellegu intézkedéseket nem alkalmazhattak volna.
A censorok a senatus és a lovagrend tagjaival szemben járhattak el, valamint az aerariusok közé sorolhatták azokat a polgárokat, akik nem teljesítették a katonai szolgálatot. Mivel a censorok sok személlyel szemben alkalmaztak intézkedéseket, a forrásokban eljárásjogi szabályok nyomai is fellelhetők. A censorok idézést intéztek az érintett személyekhez, majd módot adtak védekezésük előadására. Ha ez sikertelennek bizonyult, kimondták az ítéletet.

A censorok által hozott intézkedés megerősítést nyert a senatus részéről. Ebben az évben a magistratus és a senatus közötti összhang töretlen volt. A censori tisztség fejlődése tekintetében azt állapíthatjuk meg, hogy a magistratus személye révén fogalmazták meg az elvárt magatartás lényegét. Az intézkedések meghozatala már egy szabályozott eljárás keretében történt, amely a censor jogkörének elismerését és megszilárdulását jelzi.
Véleményem szerint a Fabricius és Regulus által hozott intézkedésekben nyilvánul meg a legjobban a Lex Oviniában megfogalmazott tétel. A censorok minősítik a polgárok magatartását, és eszerint osztják be (őket a különböző) társadalmi csoportokba. A személyek kiválasztása pedig nem a magistratusi önkény eredménye, hanem a vezető réteg által támogatott értékrend következménye.


Forrás: Nadja El Beheiri: A regimen morum a magistratus és a senatus között