logo

XXI Novembris AD

A regimen morum Theodor Mommsen államelmélete tükrében

Theodor Mommsen a Kr. e. 5 század második felének Rómájában a legfontosabb változásnak az erkölcsfelügyelet („Sittenkontrolle”) kialakítását tekinti, amely ellenőrző tevékenységet a közösség, és neki alárendelve a tisztségviselők gyakoroltak az egyes polgárok felett. Majd nem sokkal később a censorral összefüggésben az alábbiakat állapítja meg: „E tisztség, mint minden önkényuralom, sokat használt, de sokat ártott is, és nem vitatjuk annak igazságát, aki úgy gondolja, hogy az önkény többet ártott, mint használt. De nem felejthetjük el azt sem, hogy a bár külső), de szigorú és energikus erkölcsiség és az erőteljesen ösztönzött polgári érzület, ami jellemzi a kort, távol tartotta a közönséges visszaélést a tisztségtől. És ha igaz is, hogy a censori hatáskör az egyén szabadságát elsősorban elnyomta, igaz az is, hogy a rómaiaknál meglévő) hatalmas és sokszor erőszakkal fenntartott közösségi szellem, valamint a régi szép időikre jellemzi) rend és erkölcs éppen emez intézmény hatékony működéséből fakad”.
A censori tisztség tehát Mommsen értelmezésében egy olyan rendet alakított ki, amelyben az egyén saját szabadságát a közösségen keresztül képes érvényesíteni. Ez a szabadság az általános akaratból eredő uralommal áll összefüggésben, a szabadság és uralkodás célja pedig egyaránt az emberiesség és a civilizáció megvalósítása, amelyeket minden erkölcsi energia megtestesítőjének tekint. Mommsen elmélete szerint, amikor az egyének szabadságukat a hatalom gyakorlóira ruházzák, az nem passzivitásuk eredménye. Sőt ennek ellenkezőjéről van szó, polgári érzületük megjelenik az emberiesség és civilizáció által képviselt erkölcsi célokra való aktív törekvésben.

Mommsen elméletében a censorok feladata eme törekvés megítélése volt. Amennyiben a tisztségviselő úgy gondolta, hogy valamelyik polgár esetében az erkölcsös célok iránti törekvés hiányos, a polgárt a közösségen belüli helyzetének megfelelő állami szankcióval sújthatta. A censorok ítéletük megfogalmazásakor Mommsen szerint korlátlan szabadságot élveztek. Ezt a korlátlan szabadságot a maga szóhasználatban „Willkürnek”, magyarra fordítva, önkénynek nevezte, amelyet csak a „Herkommen” szorított határok közé. Ez a két fogalom: „Herkommen” és „Willkür” képezte Mommsen gondolatainak az alappillérét, amelyek a censori tisztség leírásában is meghatározóak voltak.
A szabad állam a mommseni rendszer szerint egyenlő) a tisztségviselők szabadságával, amelyet azok hivataluk gyakorlásában élveznek. Mommsen a Hegel-féle történeti felfogás alapján arra a meggyőződésre jutott, hogy a római állam történelmi rendeltetése beteljesedésének megfelelően egyfajta világuralom felé haladt, s e haladási folyamatot a „Herkommen” kifejezéssel ragadta meg.

Véleményem szerint azonban a források kronologikus elemzésével a censori regimen morumról néhány ponton a Mommsenétől eltérő következtetést is le lehet vonni, amelyek lényege az alábbi. Az ókori források a regimen morumot egy fejlődési folyamat eredményeként kapcsolják a censori tisztséghez, hatásköre pedig a társadalmi körülményekhez képest konkretizálódott. A döntések a censorok és a senatus közötti kölcsönhatások eredményeként születtek, vagyis Róma vezető rétegének döntései fokozatosan alakították ki a censor hatásköreit.
Az első intézkedések csupán a senatorokra, mint a társadalom leginkább kvalifikált tagjaira vonatkoztak, Mommsen rendszerében viszont az ún. erkölcsfelügyelet potenciálisan minden római polgárra kiterjedt. A tisztségviselők a döntéshozatali folyamatban teljesen szabadok voltak, működésüket a római állam küldetésének a beteljesedését célzó „Herkommen” alakította. Ennek az alakító folyamatnak a bemutatására leginkább az első censori intézkedések és azok társadalmi kontextusa alkalmas, amelyre érdemes külön pontot szánni.


Forrás: Nadja El Beheiri: A regimen morum a magistratus és a senatus között