logo

XXI Novembris AD

A regimen morum meghonosítása

Fabricius kizárja a senatusból P. Cornelius Rufinust, a kétszeres consult



Az előbb tárgyalt, Kr. e. 307-ben történt censori intézkedéssel ellentétben, a következő) regimen morummal kapcsolatos eset antik és a modern szerzőknél egyaránt nagy visszhangot váltott ki. Kr. e. 275-ben a plebeiusi származású censor, Fabricius Luscinus kizárta a senatusból a híres patricius családból származó kétszeres consult, P. Cornelius Rufinust. Az antik szerzők indoklásként tömören csak azt említik, hogy a censor 10 font ezüstöt talált a híres hadvezérnél. Többek között e szűkszavú megállapítással vette kezdetét a római censorok fényűzés elleni küzdelme. Ezen kívül a censori marasztalás egyértelművé tette azt is, hogy a res publica javát előnyben kell részesíteni az egyéni érdekekkel szemben. Az esetet tárgyaló forrásokból továbbá azon elvárás is kiolvasható, hogy a tisztségviselőknek az erények gyakorlására kell törekedniük. Az utóbbi tétel egybecseng ulpianusnak a praecepta iuris megfogalmazásakor a tisztességes életre való felszólításával, amit a jogász a honeste vivere fordulattal fejez ki.
Ezek az esetek azt mutatják, hogy a censori tisztség egyre meghatározóbbá vált a vezető réteg értékrendjének kialakításában. Miközben az első a regimen morum körébe sorolható történetnél azt láttuk, hogy a társadalmi feszültség feloldásában a köztársaság minden szerve közreműködött, Fabricius esetében az elmarasztalást kizárólagosan a censornak tulajdonítják. A konfliktus mindkét részvevője a római társadalom kiemelkedő tagja volt. Azon körülmény, hogy a censor plebeiusi származású volt, már azt mutatja: a politikai fordulat, a politikai átalakulás megtörtént.

A patríciusokból álló vezető réteg helyére a patriciusok és plebeiusok által együttesen alkotott nobilitas lépett. A res publica sorsát meghatározó közösséghez való tartozást már nem a származás, hanem a közös értékrend elfogadása határozta meg. Miközben az első esetben hiányzott a censor politikai támogatottsága, a második alkalommal a censor betölti a politikai akarat megtestesítőjének szerepét. A módszer, amelyet az ókori szerzők alkalmaznak, a jogi tükrökre emlékeztet, amelyben a rossz és a jó példa szembekerül egymással.
A censor képviseli a jó cselekvési formát, s a marasztalt személy testesíti meg annak ellentétét. Ez a módszer talán egy Aulus Gelliustól származó, Fabricius és Cornelius között fennálló feszültséget leíró forráshely elemzésével mutatható be a legjobban. Gellius azzal kezdi gondolatmenetét, hogy megdicséri Fabriciust, amiért személyes ellentétüktől eltekintve támogatta Cornelius consullá történő megválasztását. Ezzel a kijelentéssel a forrás azt hangsúlyozza, hogy Fabricius nem saját szempontjait, hanem a res publica érdekét tartotta fontosabbnak. Ezt követően Gellius Fabricius habitusát veszi vizsgálat alá, s azt állapítja meg róla, hogy a plebeius erényes férfi volt és kiváló dolgokat vitt véghez.
Az első állítás Fabricius jellemére, erényes életvitelére vonatkozik, a második mondat pedig az általa végrehajtott cselekedeteket dicséri. Az ember megítélésénél tehát különbséget tesznek az életvitele és az egyes tettei között. A censor feladata pedig az életvitel minősítése volt. Figyelemreméltó, hogy a censorok mindig egy konkrétan megfogalmazható vétséget vettek alapul. S az eddig leírtak azt is bizonyítják, hogy a regimen morumhoz kapcsolódó döntések meghozatalát közjogi eljárásnak tekintették.


Forrás: Nadja El Beheiri: A regimen morum a magistratus és a senatus között