logo

XXII Novembris AD

A regimen morum jellegzetességei

A censor előtt kizárólag önjogú, serdült férfi római polgárok jelenhettek meg. Az ókori római családmodellnek megfelelően a nők akkor sem lehettek a regimen morum alanyai, ha saját vagyonnal rendelkeztek, és így elméletileg census alá estek volna, még a sui iuris nők (viduae) helyett is gyámjuk lépett fel. Lényeges, hogy a censori kérdőrevonás minden római polgárt érintett, és nem korlátozódott csupán a normasértéssel vádolt személyekre, hiszen a magisztrátus előtt mindenkinek személyesen meg kellett jelennie.
Az eljárás tárgyát a morest, másképpen a mos maiorumot (mint abszolút jellegű normarendszert) sértő cselekmények képezték. Ezen normák természetüknél fogva voltak képesek alkalmazkodni az egyedi esetek sajátosságaihoz és a társadalmi értékítéletek változásaihoz. Éppen ezért azonban veszélyes politikai fegyverként is alkalmazhatták őket, valamint a méltánytalan és önkényes bíráskodás kockázatát is magukban hordozhatták. A normarendszer jellegéből adódóan a felelősségre vonás sokféle emberi magatartásformát érintett, és nem állt meg a modern felfogás szerinti, szűk értelemben vett közérdek védelménél, mondhatni egészen a hálószobákig terjedt.
A különböző szankcióval sújtott cselekmények között voltak igen súlyosak is, amelyek alapvetően megváltoztatták a római család belső viszonyait, például a paterfamilias hatalmi jogosítványai közé tartozó ius vitae necisque-vel történt visszaélés vagy az elhamarkodott, ok nélküli válás. Más cselekmények csupán a familia ügyeinek korrekcióját váltották ki, mint a szélsőségesen szigorú vagy túlságosan gyengéd gyermeknevelés, vagy a fényűző, kicsapongó életmód. A regimen morum e magánjogi jellege teszi megengedhetővé a magánjogi felelősséggel való összevetését. A társadalmi együttélést közvetlenebbül érintették azok a mulasztások, amelyek a vallási kultusz, a föld megművelésének elhanyagolásában, a katonai kötelezettségek nem teljesítésében nyilvánultak meg.

A felelősségre vonás alapjául szolgáló cselekmények tehát nem szoríthatóak a közérdek és magánérdek modern szempontok alapján létrejött kategóriáinak Prokrustéságyába. Hamis következtetésekre vezet, ha a censori regimen morumot egyoldalúan a közjog vagy a magánjog terrénuma alá tartozónak tekintjük. Ennek ellenére nyilvánvaló, hogy a censor tevékenységének ultima ratio-jául az állam érdeke, az utilitas publica szolgált.
A köztársasági Rómában a végső, egzisztenciális kényszert a katonai hatékonyság elsődleges szempontja jelentette. Az érintett korszakban sok esetben élethalál-harcot vívó, súlyos belső társadalmi feszültségek között egyensúlyozó városállam nem engedhette meg magának a katonai utánpótlás bázisát jelentő családok rendjének felbomlását, az érzékeny társadalmi modus vivendi megingását.
Lehetséges fenyítő eszközként az ignominia, a censori megrovás (nota censoria), a megintés (admonitio), az alacsonyabb tribusba helyezés (tribu removere), a szenátori vagy lovagrendből történő kizárás, vagy magasabb (általában háromszoros, de akár nyolcszoros ) adó kivetése jöhetett számításba.

Összefoglalóan, a censori regimen morum meglehetősen kötetlen és rugalmas, az egyéni és generális prevenció eszközeit egyaránt alkalmazó, a társadalmi együttélés zavartalanságát más felelősségre vonási intézményekkel (házi bíráskodás, rendes bíróságok stb.) együtt biztosító, végső soron a res publica érdekeit szem előtt tartó ítélkező fórum volt.


Forrás: Deli Gergely A censori regimen morum mint a felelősségre vonás intézménye