logo

XXII Novembris AD

A regimen morum irodalma és rövid jellemzése

A censori regimen morumot feldolgozó irodalom igen gazdag, így a jelen dolgozat keretei között csak néhány újkori szerző művének rövid ismertetésére kerül sor. Jhering a Sittengericht kapcsán az egyén megbüntetésének jelentőségét emelte ki. Nem sokkal később Mommsen mindmáig alapvető Staatsrechtjében jellemezte a censori magisztrátust. Leírásának meglehetősen statikus, és ezért a folyamatában megnyilvánuló történeti valóságot torzító jellegétől újabban számos szerző, legerőteljes-ebben Kunkel határolódott el. Schmahling több vonatkozásban, például a római tulajdon korlátozásával kapcsolatban a censori erkölcsbíráskodás járulékos funkciójára hívta fel a figyelmet.
Cancelli egy monográfiájában a censorok szerepét egyes szerződési kikötések értelmezése körében vizsgálta. Az intézmény általános szociális összefüggéseit erősen megkérdőjelezhető statisztikai módszerek alkalmazásával tárgyalta a finn Suolahti. A censorok, valamint a gentes censoriae listáját legújabban Cram állította össze. Kifejezetten a regimen morumra fókuszált egy írásában történeti szempontból Astin. Nemzetközi viszonylatban az ez irányú kutatások legújabb eredményeit Baltrush, valamint érintőlegesen Rainer foglalta össze.

A magyar nyelvű irodalomból számos rövidebb utalás (Brósz, Zlinszky, Földi András és Hamza Gábor) mellett egyértelműen Pólay és újabban El Beheiri munkái emelkednek ki. Pólay a regimen morumot a házi bíráskodással vetette össze 1965-ben megjelent tanulmányában. A censori regimen morumban osztályjellegű hatalmi eszközt, egyfajta társadalmi bojkottot látott. Elsősorban nem maga a regimen morum, sokkal inkább a vizsgált intézmények rendes bírósági eljáráshoz való viszonya érdekelte.
El Beheiri munkássága a témába vágó magyar szakirodalmat tekintve a legterjedelmesebb. Legfontosabb e témában publikált német nyelvű tanulmányának fő érdeme, hogy tudatosan felvállalt, újszerű módszertani eszközökkel a censori regimen morumot történeti fejlődésében mutatja be. El Beheiri számára emellett a censori tevékenység államberendezkedést formáló jellege érdekes. Gondolatai fő nóvumát a censori erkölcsbíráskodás funkciójának újszerű meghatározása jelenti, az intézmény funkcióját mintaadó, objektív mércét konstruáló hatásában látja.
E fenti, tömör összefoglalásából is láthatóan a korábbi szakirodalom főképp a modern értelemben vett büntetőjogi és közjogi szempontok alapján vizsgálta a regimen morumot, amelynek magánjogi, különösen magánjogi felelősségi jellegű vizsgálatára mindeddig kevesebb figyelem irányult, jelen tanulmány ez utóbbi hiányt hivatott mérsékelni.
A témával foglalkozó szakirodalom áttekintése után a regimen morumra vonatkozó legfontosabb információk kerülnek összefoglalásra. Az intézmény kronologikus szempontból, a censori tisztség fennállása alapján, Kr.e. 443 és Kr.e. 22 között helyezhető el.
Az ókori források szerint a censorok feladat volt többek között, hogy „mores populi regunto, probrum in senatu ne relinquonto”. Más megfogalmazásban a „morum disciplinaeque Romanae penes eam regimen”, illetve a „decoris dedecorisque discrimen sub dicione” tartozott e magisztrátus hatáskörébe.

Jellegének közelebbi meghatározásához több distinkció szükséges. A nemzetségi felelősségre vonás és a regimen morum viszonya történeti. Számos szerző értékelte nemzetségi bíráskodást a censori tevékenység előzményeként. A szerepváltásra a társadalom belső hatalmi struktúrájának átrendeződése, a nemzetségek tekintélyének visszaszorulása és a központi, állami önkény megszilárdulása miatt kerülhetett sor.
A házi bíráskodás és a regimen morum egyaránt a szűk értelemben vett társadalmi és jogi intézmények határmezsgyéjén foglalt helyet, és eredetileg a házközösségi viszonyokra terjedt ki. Az utóbbi középpontjában azonban egy állami főtisztviselő állt, az előbbi pedig a patria potestas intézményéhez kapcsolódott, de történeti fej-lődésük, funkciójuk és tárgyuk is jelentős eltéréseket mutat.
Formai szempontból a regimen morum és a iurisdictio meglehetősen hasonlítanak. Az idézés, a kontradiktórius tárgyalási mód, a bizonyítási eljárás és döntés a bírósági eljáráshoz, pontosabban az alsófolyamodású néptörvényszékek eljárásához volt hasonlatos. Akülső egyezések ellenére már a kortársak élesen elhatárolták a két intézményt, Varro szerint a praetor a törvény szabályait, a censor a méltányosságot tette ítélkezése mércéjévé: Quod tum et praetorium ius ad legem et censorium iudicium ad aequum existimabatur.

Lényeges elhatárolnunk a regimen morumot a principátus korai szakaszában megjelenő és megerősődő praefectura morumtól is. A két intézményt éles cezúra választja el egymástól. A regimen morum mögött még a ius mellett létező, azzal tárgyi szem-pontból osztozó, alulról, a társadalom mélyrétegeiből építkező normarend állt. A praefectura morum erkölcsisége már alapvetően más, jogpolitikai, hatalmi indíttatású, nevelő-szociális célzatú eszköz, a modern, jogi jóerkölcs-fogalom dogmatikai előképe.
A jogi felelőséggel való összevetés szempontjából összefoglalóan a regimen morum vegyes, magán és közérdekű viszonyokra egyaránt kiterjedő jellege, szankciós és megelőző jellege, a rendes bíróságok eljárásához való hasonlatossága, valamint a társadalmi rend biztosításában más tényezőkkel játszott szerepe emelendő ki.


Forrás: Deli Gergely A censori regimen morum mint a felelősségre vonás intézménye