logo

XXI Novembris AD

A regimen morum illeszkedése a felelősségi rendszer sémájába

A censori tevékenységre vonatkozó forrásokból bőven találhatunk olyan eseteket, amelyek megfeleltethetőek az imént felvázolt felelősségi rendszer egyes elemeinek. Ahhoz kevés ez az információmennyiség, hogy egyértelműen megítélhessük, mennyire volt összetett vagy tudatos a regimen morum mögötti felelősségre vonás. Meglehetősen valószínűtlen egy tudatosan kidolgozott és követett koncepció megléte, az azonban látható, hogy az időtől független társadalmi szükségszerűségek sokszor hasonló megfontolásokra késztették a római censort és a mai felelősségi ügy bíráját.
A következőkben a magánjogi felelősségi rendszer egyes elemeinek megfelelően a preventív funkció, a károkozó tudati tartalmának figyelembevétele, a rendszerstabilizáló megfontolások, végül a szubjektív és objektív ítélkezési alapok esetleges jelenléte kerül vizsgálatra a regimen morum keretein belül.

A regimen morum preventív aspektusáról a fentiekben már többször esett szó. A prevenció fontosságát jelzik a censor által kiszabott büntetés elévülésének lehetősége, az intések nyilvános kihirdetése, a represszív hatás esetleges elmaradása. Az a körülmény, hogy a censor halálbüntetést vagy száműzetést nem szabott ki, megerősíti, hogy e főmagisztrátus tevékenységének elsődleges célja nem a kirekesztés, hanem az adott társadalmi keretek között nevelés, speciális és generális prevenció volt. Cato censori intéseit például sok esetben moralizáló magyarázatokkal kísérte: „Alius est, Philippe, amor, longe aliud est cupido, accessit ilico alter, ubi altere recessit; alter bonus, alter malus.”
A felelősség megállapítása során a censor figyelemmel volt a károkozó tudatára, ezt legszemléletesebben a viccelődő lovag példája mutatja: „[.] uti mos erat, censor dixisset »ut tu ex animi tui sententia uxorem habes?«, »habeo equidem» inquit »uxorem, sed non hercle ex animi mei sententia.«”

Egy másik esetben a censor lovának elhanyagoltsága miatt vonta kérdőre a lovagot. Ez azon múlik, felelte az tréfálkozva, hogy önmagáról saját maga gondoskodik, míg a lovat mihaszna szolgája, Stichus gondozza. A kiszabott büntetés nagysága az elkövető nem megfelelő hozzáállásának egyenes következménye volt.
Egy fényűző, drágán bérelt ház alapvetően semmilyen sérelmet nem okoz. Nem igaz azonban ezen állítás akkor, ha a jelenséget a társadalom egészére történő kihatásában vizsgáljuk. Így járt el a censor is, amikor megbélyegezte a hatezer sestertiusért luxuslakást bérlő lovagot: „Prosequamur nota severitatem censorum Cassii Longini Caepionisque, qui abhinc annos centum quinquaginta tris Lepidum Aemilium augurem, quod sex milibus HS. aedes conduxisset, adesse iusserunt.” E dúsgazdag polgár a társadalom belső stabilitását veszélyeztette szemérmetlen, kihívó pazarlásával, ezért a rendszer fennmaradása, a társadalmi igazságosság jegyében bűnhődnie kellett.

A szubjektív felelősségnek tekinthető momentumokra számos ókori forrásszöveg utal. A belső meggyőződést felhívó esküszöveg („ex animi tui sententia”) valamint a kötelező, személyes jelenlét mind a szubjektív felelősség elismerését bizonyítják. Az eredményfelelősség több esetben kiolvasható a forrásokból. A censor előtt a harcra kész felszerelést és lovat, mint eredményt kellett prezentálni. A censor nem törődött az előtte megjelent polgár vétkességével vagy vétlenségével az eredmény tekintetében.
A mérce másik végét jelentő kárfelosztás, mint egyfajta kollektív felelősség jelent meg akkor, amikor a censor egy tribus kivétel a római nép egészét egy magasabb adófizetési kötelezettséggel járó, politikai jogok nélküli osztályba sorolta: „[...] praeter Maeciam tribum, quae se neque condemnasset neque condemnatum aut consulem aut censorem fecisset, populum Romanum omnem, quattuor et triginta tribus, aerarios reliquit.”


Forrás: Deli Gergely A censori regimen morum mint a felelősségre vonás intézménye