logo

XXII Novembris AD

A jogi felelősség rövid jellemzése

Az a priori felelősségfogalom lehetetlenségére az újabb magyar szakirodalomban Földi hívta fel a figyelmet. Az nem is meglepő, hogy az értékelő jellegű jogtudományban az empíriától mentes meghatározásoknak kevés tér jut, a felelősség fogalmával kapcsolatban azonban Földi a jogalkotás területén is hasonló nehézségeket regisztrált, néhány jelentősebb magyar törvényszöveg vizsgálata révén a felelősség fogalmának hat markánsan eltérő jelentését különböztette meg. Szemantikai-logikai szempontok szerint végzett vizsgálatai alapján potenciális és aktuális, valamint negatív eredmény okozása értelmében vett felelősséget különített el. Használatos szerinte a felelősség kifejezés a felelősség vállalása, a saját kár viselése, végül egy bizonyos feladat ellátására vonatkozó értelemben is.
A nemzetközi jogi irodalomban is a felelősség fogalmának sokféle, sokszor alap-vetően eltérő meghatározásával találkozhatunk, amelyeket a hazai szakirodalomban elsőként Földi gyűjtött egybe. A továbbiakban a Földi által ismertetett szakirodalmi nézetek kerülnek ismertetésre.
Szankcióként, egy kötelezettség megsértése miatt valakit érő következményként fogta fel a felelősséget többek között Fauconnet, Bonnecase, Windelband, Kelsen és Asztalos. E szerzők eltekintenek attól a ténytől, hogy a polgári jogi szankciónak nem egyedüli formája a felelősség, valamint, hogy nem minden polgári jogi felelősségi forma von maga után következményként szankciót.
A felelősségben annak konkrét alapját és célját szem előtt tartva kártérítési kötelezettséget látott Venezian, Ferri és Ripert. Eörsia felelősséget jogintézménynek minősítette, és objektív alapú felróhatóság-ként határozta meg. A represszív jogi szankció alkalmazásában derűlátóan kedvezőtlen, preventív-nevelő funkcióval is rendelkező bírói döntést látott.

A felelősség lényegileg társas jellegét hangsúlyozza Szilágyi és Novák. A közösségi dimenziót önkényelemmel bővítette, és a felelősségi jelenségek közül a felelősségi jogviszonyokra, mint centrális kategóriára irányította a figyelmet Guarino. Alapvetően alávetettségi helyzetet lát a felelősségben Romagnosi, Messina, Hart, Scognamiglio, Grosschmid, Marton és Vigh.
Peschka a hegeli filozófia alapján különbséget tett az általános etikum és az egyedi moralitás között, az előbbit téve meg a felelősség alapjának. Véleménye szerint a felelősség fogalomtörténetében jól érzékelhető kezdetben a jog etikai befolyásolásának, manapság pedig ezzel ellentétben az erkölcsi mozzanatok leírásának tendenciája.
Teleologikus szempontok alapján közelített a fogalomhoz, és a felelősséget a fel-merült károk rendezésére szolgáló jogi technikák összességének tekintette Ewald, Eörsi az „Elmélkedések és álmélkodások” című cikkében, valamint a közlekedési károk szempontjából kárrendezési munkamegosztásnak Sólyom.

Szembeötlően klaudikáló, csak a genus proximumot megadó meghatározást adott Maiorca, Pugliatti és Bihari akkor, amikor a felelősséget egyfajta társadalmi értékként aposztrafálta. Bihari a felelősséget negatív tartalmú értékviszonyként fogta fel, lényegének a társadalmi rosszallást látta, ezért rendszerében különös hangsúlyt kaptak a szubjektív felelősségi elemek.
A fenti megfontolásokat számba véve az embert könnyen elfoghatja az inkommenzurabilitás érzése. A tudományos felelősségdefiníciók kavalkádjából Weischedel felfogása sem jelent kiutat, aki a formállogikailag helyes definíció hiábavaló kutatása helyett másféle módszert vázolt fel. Véleménye szerint a felelősség olyan egység, amelyben a különféle felelősségi jelenségek egyesülnek. Következésképpen, tehetjük hozzá, definíciójához nem juthatunk felosztás, divisio vagy partitio révén, vagy egyáltalán deduktív módszerrel. A felelősség fogalma olyan egységes egész, amely magán túlmutató, extenzív részekből tevődik össze.

A felelősség nem egyenlő a felelősségi elemek puszta összegével, hanem a Gestalt-elmélet szerinti teljesség, amely a részek konkrét, idő és kontextusfüggő kiterjedését minőségileg haladja meg egy a formális emberi logika számára kezelhetetlen többlet révén.
A különféle felelősségi jelenségek tételezése esetén másrészről éppen ellenkező megközelítés is lehetséges. Kérdésként merülhet fel, hogy e jelenségek rendszerbe illeszthetőek-e egyáltalán? Létezik-e olyan egész, a felelősségnek olyan általános fogalma, amelybe e sokféle, a különböző szintű jelenség konzekvensen beilleszthető? Vagy csupán a rendszerezésre törő emberi elme látja bele a rendszert az egyébként összebékíthetetlen elemekbe? Egyáltalán, mi az értelme egy esetleges öncélú rendszerezésnek, amikor a végső, bármiféle jogtudományi rendszerezésnek értelmet adó cél a jogintézmény funkciójának minél nagyobb hatásfoka?
Úgy tűnik, hogy a jog-gyakorlat a felelősség hívószavával, a felelősség fogalom egységes rendszerének kérdőjelei dacára is, többé-kevésbé megfelelően működik, és a kockázattelepítési döntéseket nem terminológiai vagy filozófiai alapon, de a gazdaság és a forgalom igényeinek megfelelően írja át a jogba.

Érdekes következtetésekre juthatunk, ha áttekintjük a felelősség fogalmával foglalkozó újkori kutatások történetét, és felhasználjuk az újabb tudományelméleti teóriákat. E kettő egybevetése révén a kutatási folyamatot az elmélet kemény magját, a szubjektív vétkességet védelmező negatív heurisztikus kutatási programként írhatjuk le. A jogi irodalmat ugyanis eleinte az jellemezte, hogy a vétkesség alapján nem megmagyarázható felelősségi esetekbe mégis igyekezett valamely rejtett culpát magyarázni, és így a szubjektív vétkességet, mint egyedüli felelősségteremtő okot mégis megmenteni.
A 19. században a szubjektív, vétkességen alapuló felelősség igazságát az objektivizált vétkesség fogalmának bevezetésével kívánták megőrizni. E próbálkozás a rohamosan fellépő technikai kihívások miatt egy idő után már nem képviselhetett progresszív elméleti eltolódást, azaz a rendszeridegen empirikus tartalom megnövekedése szétfeszítette a kezdeti vétkességi modell kereteit. Ekkor tudományos módszertan racionalitásának is megfelelően a pozitív heurisztikus megközelítés nyújtott segítséget, amennyiben a felelősség fogalmába kezdték beleérteni a kezdeti modell alapján egyértelműen cáfolható jelenségeket is, mint például az objektív helytállás egyes eseteit.
A jelenlegi zavarokat éppen a tengernyi felelősségi anomália, azaz a kiinduló, vétkességi modelltől egyre inkább eltérő jelenségnek a felelősség fogalma alá való szubszumálása okozza. A program pozitív heurisztikája (a felelősség fogalmának szinte határtalanná tágítása) ma már nem eredményez progresszív probléma-eltolódást, így nem ésszerű megőrizni a felelősségi kutatások kiinduló téziseként, magjaként. A módszertani következetesség jegyében célszerű lenne tehát egy új paradigma bevezetése. A felelősség fogalmának egy más, adekvátabb fogalommal való felváltása amit valamilyen formában Eörsi és Földi is javasolt amennyiben az új fogalom nem puszta verbalizmus, hanem funkcionális alapú illetve preventív jellegű lenne, kiutat jelenthet a meddő teoretikus válságból.


Forrás: Deli Gergely A censori regimen morum mint a felelősségre vonás intézménye