logo

XXI Novembris AD

A fogalmak hasonlósága

A polgári jogi felelősség alighanem legnagyobb magyar kutatója, Marton Géza a felelősség több elemét nevesítette. Ezen elemek felelősségi jelenségekként is felfoghatóak, így önmagukban tulajdonképpen semmit nem mondanak a felelősség fogalmának tartalmáról, összességükben mégis összetéveszthetetlenül meghatározzák azt. Marton szilárd elméleti megfontolásokon nyugvó megfigyelései kismértékű módosításokkal alkalmasak arra, hogy segítségükkel megrajzoljuk a felelősség fogalmának azt a fantomképét, amelyhez a regimen morum karakterjegyeit viszonyítani érdemes.


1. Megelőző kötelezettség létezése

A felelősség megállapíthatóságának előfeltétele az előzőleg fennálló kötelezettség, illetve az ezzel kapcsolatos rendellenesség. vitatható, hogy e kötelezettségnek az egyénen kívülinek, külsőnek kell-e lennie, mint ahogy többek között Marton is állítja. A jogtudósok egy része a felelősséget társas, társadalmi jelenségként értékeli, míg az egyén belső vívódását, lelkiismeret-furdalását átengedi a pszichológia, az erkölcstan, a teológia és egyéb, hasonló tudományok részére. Az első esetben az egyéni magatartás külső mércéhez igazodik, a második során az egyén vélt vagy valós önképe és önideálja közötti eltérés okozza az esetleges önvádban megjelenő felelősségi jellegű konfliktust. Ha ez utóbbi esetet nem tekintjük a felelősség körébe tartozónak, stricto sensu kizárjuk a fogalomból az egyén önmagával szembeni felelősségét.
Kant „[.] a társadalmi élet normatív rendezésén belül ennek megfelelően aszerint tett különbséget, hogy az adott norma az emberek külső vagy belső magatartására irányul-e.” E felfogással szállt szembe Weber, és ellenérvként azon jogi normákra utalt, amelyek a jogkövetkezmények beállását az egyén tudattartalmától, jó-, vagy rosszhiszeműségétől teszik függővé. Ráadásul a jog, vagy éppen az erkölcs objektív szabályai ellenőrizhetőek a „lelkiismeret belső fóruma” által, fordítva azonban ez, a bizonyíthatóság nehézségei miatt, szinte lehetetlen.
A regimen morum vonatko-zásában e vita meglehetősen teoretikus. A censori erkölcsbíráskodás során számos, ma az erkölcsi szférába sorolt magatartás került külső mérlegelésre, nem a cselekvés belső vagy külső indíttatására, hanem egyszerűen megtörténtére (nem feltétlenül eredményére) tekintettel.

A megelőző kötelezettség, mint szükséges elem fennállt a regimen morum esetében is. Aforrások nemegyszer utaltak a mores maiorum normáira mint a felelősségre vonás alapjára. E normák objektívnek, külsőnek tekinthetőek, és valószínűleg nem a censori tevékenység konstruálta őket. Társadalmi ismertségük meglehetősen széles lehetett, írásba foglalás nélkül is meglehetős egzaktsággal rendelkezhettek.


2. A megelőző kötelezettség sérelme

Felelősségre vonásról többnyire csak akkor lehet szó, ha olyan esemény következett be, amely az előzőleg fennálló kötelmet sérti. Nem kizárt azonban az, hogy valamely kisebb súlyú sérelem okán történő felelősségre vonás révén valamely jelentősebb védendő érték komolyabb sérelmét törekszenek elkerülni. E magasabb jogpolitikai szempontból az érték minél hatékonyabb védelme érdekében annak potenciális sérelme is felelősségalapító körülmény lehet.
A censori tevékenység érdekessége, hogy a felelősségre vonás első mozzanatára, a kérdőre vonásra mindenképpen sor került. Ezt az általában öt évenként megrendezésre került lustrum során egyetlen római polgár sem kerülhette el. Elkerülhetetlenségének bizonyossága jelentős elrettentő erőt jelenthetett, és szükségszerűen a censori regimen morum eddigi irodalomban elhanyagolt, de legmarkánsabb tulajdonságára, preventív hatására hívja fel a figyelmet. Ráadásul a censor a fennálló kötelezettségek potenciális sérelmét is elegendőnek tekintette a felelősségre vonáshoz, nem volt szükség annak aktuális megszegésére is.
E gondolat nyomait fedezhetjük fel többek között a nőtlenség, vagy a harcra alkalmatlan katonaló miatt kiszabott szankciók eseteiben. Ekkor a végső soron védendő érték sérelmét nyilván a római polgárság újjá termelődésének elmaradása, illetve az esetleges ütközetben megnyilvánuló alacsonyabb katonai ütőerő következtében történő csatavesztés jelentette. Jól láthatóan a censor a kevésbé plauzibilis, és a kauzális láncolatban az eredménytől messzebbre eső kiváltó okokat is mérlegelte.


3. A felróhatóság

A felróhatóságon itt az Eörsi-féle, objektív értelemben vett felróhatóságot értünk. A censori erkölcsbíráskodás tekintetében ennek figyelembevétele sem maradt el, amelyet a feleség eltaszításáról szóló forráshely valószínűsít. A communis opinio doc-torum szerint ebben az esetben a szankció a feleség ok nélküli elüldözése miatt sújtotta a férjet. Nem volt elegendő maga a meghatározott eredménnyel járó cselekmény, annak betudhatónak, imputabilisnak is kellett lennie.
A felróhatóság kapcsán röviden megemlíthető, hogy a szubjektívként és objektívként jelölt felelősségi konstrukciók sem vegytisztán szubjektívek illetve objektívek, a felelősség fogalmának „Schylock-dilemmája” is feloldhatatlannak bizonyul. Az elnevezésbeli különbség sokszor nem több puszta terminológiai differenciánál.


4. Minden felelősség sémája: kérdés-válasz

Marton minden felelősség sémáját kérdés-válaszként határozta meg. Nyilván a párbeszéd mindkét eleme nem minden esetben jut konkrétan kifejezésre. A nagy magyar romanista és civilista szóképe annak megértéséről tanúskodik, hogy a társadalmi tekintély a norma megsértésére többnyire, de nem szükségszerűen, kérdő formában reagál. Szemléletesen és közvetlenül jutott ez kifejezésre a censor és az előtte megjelenő polgár párbeszédében: „uxorem habes? habeo.” A censori felelősségre vonás párbeszéd formájában, szükség esetén kontradiktórius jelleget magára öltve folyt le.


5. Ugyanazon tényből többféle felelősség származhat

A megelőző kötelem megsértése alapján általában párhuzamosan többféle fórum előtt indítható meg eljárás, amely akár különböző eredményekre is vezethet. A censori erkölcsbíráskodás e vonatkozásban azért roppant érdekes, mert benne a mára már elkülönült külső és belső fórumok, a jogi, erkölcsi és vallási aspektusok még viszonylagos egységben működtek. Ezen egységes fórum talán jobban meg is felelt az egyéni és közösségi elvárások bonyolult kölcsönhatásokkal átszőtt viszonyának. Hiszen az erkölcsi szabályok nem kizárólag belső jelenségek, gyakran társadalmi, objektív intézményként lépnek elénk, a jogszabályok pedig egyének széles tömegeinek erkölcsi meggyőződését alakíthatják.
A erkölcsbíráskodás belső, tartalmi kettősségén túlmenően, külső formai kettősség is megfigyelhető az érintett korszakban. A censori szankciókat maga után vonó tényállás alapján ugyanis iudicium is lehetséges volt. A regimen morum és a praetori iurisdictio megengedő, alternatív viszonyban álltak egymással.


6. A felelősség hatása a szankció

Acensor szabad mérlegelése szerint szabhatott ki különféle és eltérő súlyú szankciót (magasabb adó kivetése, a katonaló elvétele). A magisztrátus a represszió mellett, elsősorban azért alkalmazta e különféle szankciókat, hogy biztosítsa az alapul szolgáló norma tiszteletét, azaz, hogy amennyire csak lehetséges, megakadályozza e norma jövőbeni sérelmét. E tételt a források több vonatkozásban is megerősítik. Ha a censor így látta helyesnek, akár el is tekinthetett a büntetéstől. Sőt, a censori regimen morum nem csupán az elítélendő személyek megbélyegzésére, hanem az arra érdemes polgárok példaképpé emelésére is szolgált. Ez egyértelműen tovább erősítette tevékenységének preventív erejét.
A jogi felelősség modern kutatói közül Fauconnet elismeri egyfajta jutalmazó felelősség létjogosultságát is, Vigh pedig hozzá és más szerzőkhöz kapcsolódva pozitív (normakövető) és negatív (normasértő) felelősség között tesz különbséget. A normakövető felelősség antik előképét akár a regimen morum kapcsán kifejeződő pozitív értékítéletben is fellelhetjük.


Forrás: Deli Gergely A censori regimen morum mint a felelősségre vonás intézménye