logo

XXVIII Novembris AD

A rendes magistratusok

Consul

A királyok elűzése után a római nép a teljes királyi hatalmat két tisztviselőre ruházta, kiket egy-egy évre választott s eleinte hadvezéreknek (praetores) vagy bíráknak (iudices), utóbb tiszttársaknak (consules) nevezett. Azonban a teljes királyi hatalom gyakorlását korlátozta az a körülmény, hogy a consulokat csak egy évre választották, mindegyik teljes királyi hatalommal rendelkezett s egymást kölcsönösen ellenőrizve egyik a másiknak intézkedéseit meg is semmisíthette, ha azokat az államra veszélyeseknek tartotta. Ha évközben egyikük meghalt, az életben maradt consul új választásról gondoskodott s az újonnan választottat consul suffectus-nak nevezték.

Béke idején, ha mindkét consul a városban tartózkodott, a hatalmat havonként felváltva gyakorolták; a kormányzó consuit consul maior-nak hívták s csakis őt illette meg a 12 lictor. Mióta a plebsnek a patríciusokkal vívott küzdelmében hatáskörükből a census tartását a censoroknak (Kr. e. 443.), az igazságszolgáltatást pedig a praetoroknak (Kr. e. 366) kellett átengedniük, főtisztük abban állott, hogy a senatus és a nép gyűléseit összehívták, határozataikat végrehajtották s a magasabb magistratusok választását vezették.
Ha az állam biztonságát nagy veszély fenyegette, a senatus külön határozattal (senatus consultum ultimum) az alkotmányt felfüggesztve rendkívüli hatalommal ruházta fel őket: «Videant consules, ne quid respublica detrimenti capiat», vagyis ezzel kihirdették az ostromállapotot (ma statárium).
Háború idején ők voltak a hadsereg vezérei s ha ugyanannál a hadseregnél együtt működtek, naponként felváltva gyakorolták a főhatalmat.
Mint hadvezérek gondoskodtak a szokásos négy légióról s régebben ők nevezték ki a tiszteket (tribuni militum), ennek joga azonban idővel a népre szállt. Sulla óta hivatali évük alatt (suo anno) mindkét consul Rómában maradt s csak ennek leteltével mentek a provinciákba mint proconsulok. Kitüntető jelvényeik voltak a toga praetexta, sella curulis és a 12 lictor. Róluk nevezték el az évet.

A császárság alatt a consulság jelentősége aláhanyatlott s lassanként puszta cím lett. Választottak ugyan consulokat, sőt a császárság első századának második felében évenkint többet is, úgy, hogy egy-egy évben néha 8—10 consula is volt a birodalomnak; de jogai csak látszólagosak voltak. Jó ideig még vezette ugyan a senatus tanácskozásait s a senatus elé utalt bűnvádi pereket, de minden ténykedésében a császár akarata érvényesült.


Praetor

Kr. e. 367-ben, midőn a lex Licinia-Sextia értelmében a consuli méltóságot a plebeiusok is elnyerhették, a patríciusok a consulok jogköréből kiszakították a legfőbb bíráskodást s azt egy újonnan szervezett magistratusra, a praetorra ruházták. Ezen új magistratus szervezésével egyúttal állandó helyettest is akartak biztosítani a consuloknak, kik, mint a hadsereg fővezérei, majdnem állandóan a harcmezőn tartózkodtak.
Midőn a praetor hivatalba lépett, rendeletet (edictum) adott ki, melyben a követendő jogi elveket körvonalozta. E rendeleteket a legtöbb esetben az utód is magáévá tette (edictum perpetuum tralaticium) s így lassankint az egész római köz és magánjog forrásaivá lettek.

A praetor rendszerint csak polgári perekben volt a legfőbb bíróság. Tiszte abban állott, hogy felvette a port s megindította a vizsgálatot. Azonban a per tárgyalását s az ítélethozatalt rendesen külön bírákra (iudices) bízta. A bűnvádi perek a nép ítélőszéke (comitia) elé tartoztak s itt a praetor csak a tárgyalás napját tűzte ki. Ezért sohasem távozhatott a városból tíz napnál hosszabb időre.
Eleinte (az I. pún háborúkig) csak egy praetor volt; később az ügykör növekedtével egy új praetori állást szerveztek s ez új praetor az idegeneknek (peregrini) egymást közt, valamint az idegenek és római polgárok közt támadt pörös ügyeket intézte s ezért az előbbivel, a praetor urbanus-szal szemben praetor peregrinusnak nevezték.

A provinciák számának növekedtével a praetorok száma is emelkedett. És mivel a Kr. e. 149-ben felállított állandó törvényszékek (quaestiones perpetuae) elnökei is ők lettek, azért Sulla nyolcra emelte számukat. Ettől kezdve szokássá lett, hogy a praetorok is éppúgy, mint a consulok, hivatali évük alatt Rómában maradtak és pedig a praetor urbanus és a praetor peregrinus rendes ügykörében, a többi hat a quaestiones perpetuae élén. Caesar alatt számuk 16-ra emelkedett.
Hivatali évük leteltével kisorsolták egymást között a provinciákat s mindegyikük, mint propraetor a maga provinciájába ment. Itt teljes bírói és katonai imperiummal kormányoztak. Intézkedésük s egész kormányzói rendszerük ellen hivatali évük alatt nem volt fellebbezésnek helye, csak hivatali évük leteltével emelhettek panaszt ellenük a senatus előtt.

Hivatalos jelvényük a toga praetexta, sella curulis s a városban kettő, a provinciában hat lictor.
A császárság megtartotta a praeturát is, de más hatáskörrel bízta meg. A bíráskodás részben a praefectus praetorio, részben a praefectus urbi között oszlott meg s a praetor legfőbb teendője az állam ünnepi játékainak rendezése lett.



Forrás: Fehér Adorján Római régiségek.