logo

XXVIII Novembris AD

A magistratus (választott tisztviselő)

A magistratus szó jelentette a néptől választott tisztviselőt is, meg a hivatalt is; ezért magistratum gerere = hivatalt viselni. És mivel a népnek a választásban megnyilatkozó akarata minden tisztviselőre megtisztelő volt s vele semmiféle díjazás sem járt, ezért a hivatalt honos-nak is nevezték. Tehát magistratum gerere annyi, mint honorem gerere.
A köztársaságnak első és hosszú ideig egyedüli főtisztviselői a consulok voltak. Idővel, a plebsnek a patríciusokkal viselt harcában mindig több és több hivatal (magistratus) keletkezett, melyek — a plebs külön tisztviselőit kivéve — mind a consulságból fejlődtek s annak ügyés jogkörét csonkították.
Az összes magistratusokat (az interrex, dictator és magister equitum kivételével) a nép választotta a maga gyűlésein. Minden magistratus betöltésénél ugyanazok az elvek érvényesültek, azaz ugyanarra a tisztségre mindig két tisztviselőt választottak, de csak egyévi tartamra s mindig bizonyos törvényszabta sorrendben (t. i. a Kr. e. 180. évi lex Villia annalisban megállapított ranglétra, azaz cursus honorum szerint). A magistratust mindenki a quaesturán kezdte: ez volt az első lépcső a tisztségekre (primus gradus ad honores), csak ezután pályázhatott az aedilitas curulisra, majd a praeturára s végre a consulatusra.
Ugyanez a törvény határozza meg az életkort is, melyben egy-egy tisztségre pályázni lehetett. így a quaestura törvényes kora a 30-ik életév volt, az aedilitas curulisé a 37., a praeturáé a 40., a consulatusé a 43. életév.

Aki valamely tisztséget el akart nyerni (petitor), annak a szabályszerű időben, személyesen kellett jelentkeznie a választást vezető magistratusnál (profiteri). Ez a jelentkezést vagy elfogadta (nomen accipere), vagy visszautasította (nomen non accipere) minden okadatolás nélkül. Az elutasítás ellen a jelentkező a senatushoz föllebbezhetett. Ha a magistratus a jelentkező nevét felvette a jelentkezők lajstromába, akkor pályázó (candidatus) lett s a választásig terjedő időt arra használta fel, hogy a választók jóindulatát a maga számára biztosítsa (ambire).
Különös képesítést egyik hivatalra sem kívántak, de csak teljes jogú, feddhetetlen előéletű és ép, egészséges testű polgár pályázhatott, aki katonai kötelezettségének már eleget tett s ugyanabban az időben más hivatalt nem viselt. A lex Villia annalis (Xr. e. 180.) rendelkezése szerint annak, aki curulisi hivatalt viselt, legalább két évig kellett várnia (biennium legitimum), amíg a következő curulisi méltóságra pályázhatott (intervallatio honorum).
A megválasztott tisztviselő, míg hivatalát el nem foglalta, csak designatus volt ugyan (pl. consul desi-gnatus), de már akkor is föl volt ruházva hivatalának minden méltóságával, megvesztegetés (ambitus) miatt azonban be lehetett vádolni.

A hivatalba lépés ideje változott. Régibb időben (a pún háborúk előtt) március 15-én (Idibus Martiis) léptek hivatalba, később Kr. e. 153-tól január 1-én (Kalendis Januariis). A néptribunusok rendesen december 10-én (IV. Id. Dec.) foglalták el hivatalukat, a quaestorok pedig december 5-én (Nonis Decembribus).
A hivatalba lépés alkalmával minden magistratus megesküdött a fennálló törvényekre (iurare in leges). Ha hivatali éve alatt meghalt, helyébe az év hátralevő részére mást választottak, kit magistratus suffectus-nak neveztek (pl. consul suffectus).


Forrás: Fehér Adorján Római régiségek.