logo

XI Sextilis AD

Marcus Tullius Cicero védőbeszéde Quintus Ligarius védelmében II. rész

Azonban, hogy elhagyjam a közös ügyet, térjünk vissza a mienkhez; úgy véled, Tubero, az volt könnyebb, hogy Ligarius eljöjjön Africábó1, vagy az, hogy ti ne menjetek Africába? ,,Megtehettük-e volna”, fogod mondani, ,,noha ezt a senatus elrendelte?” Ha engem kérdezel: semmiképpen sem.
Ám Ligariust mégis ugyanaz a senatus küldte Africába legátusnak, s ő abban az időben engedelmeskedett, amikor kötelező volt a senatusnak engedelmeskedni, ti viszont akkor engedelmeskedtetek,amikor már csak az nem engedelmeskedett, aki nem akart. Bűnötökül rovom hát ezt fel?
Legkevésbé sem, hiszen nem is tehettetek mást, tekintettel nemzetségetekre, nevetekre, családotokra és neveltetésetekre: ám azt nem engedem, hogy ugyanazon dolgokat, amelyekkel ti magatok büszkélkedtek, másoknak bűnül rójátok fel.

Tubero feladatát sorsolás határozta meg senatusi határozat alapján, amikor ő maga nem is volt jelen, ebben még betegsége is akadályozta; elhatározta, hogy felmentését kéri. Ezen dolgokat mindazon kapcsolataim révén tudom, amelyek L. Tuberóhoz fűznek, otthon együtt oktattak bennünket, a háborúban egy sátorban laktunk, később sógorságba kerültünk egymással, összességében egész életünkben barátok voltunk, erős köteléket jelentett közöttünk, hogy mindig ugyanazon tanulmányokkal foglalkoztunk.
Tudom tehát, hogy Tubero otthon akart maradni, ám valaki úgy járt el, úgy tűzte a köztársaság legszentebb nevét zászlajára, hogy - még ha Tubero maga másként gondolkodott is - mégsem tudott ezen szavak erejének ellenállni.

Meghajolt ama felettébb kiváló férfiú tekintélye előtt, vagy inkább engedelmeskedett annak; elutazott azokkal együtt, akik ugyanazon oldalon álltak. Útját lassabban tette meg, ezért érkezett Africá ba akkor, amikor az már megszállás alatt állott. Innen ered Ligarius ellen a vád, vagy inkább a düh.
Ha ugyanis bűntett ezt akarni, akkor nem kevésbé nagy bűntett, hogy ti Africát, minden provincia védvárát, amely mintegy arralett teremtve, hogy e város ellen onnan háborút viseljenek, meg akartátok szerezni, inkább, mint ezt valaki más akarta a maga számára. S ez a valaki még nem is Ligarius volt; Varus állította azt, hogy övé a főhatalom; a vesszőnyaláb bizonyosan nála volt.

Azonban bárhogy is legyen, mit jelentsen ezen vádatok, Tubero? „Nem fogadtak be minket a provinciába. „ És ha befogadtak volna? Vajon át kívántátok-e azt Caesarnak adni, vagy Caesar ellen megtartani? Lásd, Caesar, mily szabadságot, vagy inkább mily vakmerőséget ad nekünk nagylelkűséged!
Ha Tubero azt felelné, hogy Africát, ahová őt a senatus és a sorshúzás küldte, neked atyja át kívánta adni, nem kételkedem abban, hogy a jelenlétében te, akinek érdekében állott, hogy ő így cselekedjék, elhatározását a legsúlyosabb szavakkal illetnéd. Ezt a tettet ugyanis, ha mégoly kedvező is lett volna rád nézve, nem helyeselted volna.

Ám ezen ügyet immáron elhagyom, nem azért, hogy felettébb türelmes füledet ne sértsem tovább, hanem hogy ne tűnjék úgy, mintha Tubero oly dolgot kívánt volna cselekedni, amire valójában sohasem gondolt.
Africába érkeztetek hát, azon provinciába., amely mindenek közül a legellenségesebben tekintett győzedelmedre, ahol volt egy igen hatalmas király, aki ezen üggyel szemben felettébb ellenséges „volt, barátságtalan volt az erős és nagy polgárság hangulata is. Megkérdem: mit szándékoztatok tenni? Ám lehetnek-e kétségeim afelől, mit szándékoztatok tenni, amikor látom, hogy mit tettetek? Megakadályoztak benneteket abban, hogy betegyétek a lábatokat a provinciátokba, s felettébb jogtalanul akadályozták meg.

Hogyan fogadtátok ezt? Kinél emeltetek vádat az elszenvedett jogtalanság miatt? Természetesen annál, akinek vezérletét háborús szövetségesként követtétek. Mert ha Caesar érdekében mentetek a provinciába, mihelyst kiutasítottak benneteket onnan, rögvest őhozzá mentetek volna. Ti Pompeiushoz mentetek. Mit jelentsen hát ezen Caesarnál emelt panasz, amikor azt vádoljátok, aki - amint azt felpanaszoltátok - meggátolt benneteket abban, hogy Caesar ellen háborút viseljetek?
S ha akarjátok, felőlem kérkedhettek ama hazugsággal, hogy ti a provinciát Caesarnak át akartátok adni. S ha ebben Varus és mások meg is gátoltak benneteket, én mégis bevallom, hogy ez Ligarius műve, aki egy ily felettébb dicső lehetőségtől megfosztott benneteket.

Ám lásd, kérlek, Caesar, eme kiváló tulajdonokkal ékes férfiú állhatatosságát, amit én, még ha magam helyeselném is - miként helyeslem is - , mégsem említenék, ha nem tudnám, hogy elsősorban ezen erényt szoktad dicsérni. Volt-e valaha is egyetlen emberben ily nagy állhatatosság?
Állhatatosságot mondok? Talán inkább türelmet mondhatnék. Hányan tették volna meg azt, hogy visszatérjenek ugyanazokhoz, amely párt a polgárháború viszályában nem csupán nem fogadta be, hanem igen kegyetlenül kivetette magából? Ez nagy lélekre vall, s olyan férfiúra, akit elvállalt ügyétől s megfogalmazott véleményeitől semmilyen gyalázat, erőszak s veszély nem tántorított el.

Ugyanis ha az egyebekre nézvést Varus egyenlő lett volna Tuberóval tisztességét, előkelőségét, tekintélyét, tehetségét tekintve - ami pedig sohasem volt egyenlő - , az mindenképpen Tubero javára írható, hogy senatusi határozatból eredő jogszerű főhatalommal jött provinciájába. Miután innen kiutasították, nem ment Caesarhoz, nehogy haragosnak, és nem ment haza, nehogy gyávának lássék, s nem ment valamely más vidékre, nehogy úgy tűnjék, hogy elítéli azon ügyet, amelyhez korábban csatlakozott; Macedóniába, Cn. Pompeius táborába ment, azon párthoz, amely igaztalanul kivetette magából.

Hogyan? Amikor ezen dolog semmilyen hatást nem gyakorolt annak a lelkére, akihez jöttetek, úgy hiszem, ezen ügyben némiképp lanyhult buzgalmatok; csupán kevéssé ügyeltetek, lelketek a dologtól visszariadt, vagy úgy történt, amint a polgárháborúban lenni szokott, nálatok sem kevésbé, mint a többiek esetében?
Mindannyiunkat a győzelem vágya tart fogva. Én mindig a béke szószólója voltam, ám akkor már késő volt; hiszen csak az őrült gondolhat békére, amikor a csatarendbe állt hadat látja. Mindnyájan, mondom, győzni akartunk, természetesen te különösképpen, aki már odáig jutottál, hogy el kellett volna pusztulnod, ha nem győztél volna. Noha - amint most állnak a dolgok - nem kétséges, hogy ezen megmenekedést azon győzelem fölébe helyezed.

Ezt nem mondanám el, Tubero, ha akár ti bánnátok állhatatosságotokat, akár Caesar bánná saját jótékonyságát. Most megkérdem, hogy az ellenetek, vagy az állam ellen elkövetetett jogtalanságokat kívánják-e üldözni. Ha az államon esett sérelmeket, hogyan fogjátok azon ügyhöz való ragaszkodásotokat megmagyarázni?
Ha a rajtatok esetteket, úgy ügyeljetek, nehogy tévedésbe essetek, s ne higgyétek, hogy Caesar a ti ellenségeitekre haragudni fog, noha saját ellenségeinek megbocsátott! Úgy tűnik hát neked, Caesar, hogy Ligarius ügyében tevékenykedem? Az ő tetteiről beszélek? Mindazt, amit elmondtam, egyetlen fő pontra kívánom irányítani: emberségedre, kegyelmedre és irgalmadra.

Sok perben vettem részt, még veled is, Caesar, amíg hivatalaid jellege a forumon tartott, ám soha nem ily módon érveltem: „Bocsássatok meg, bírák;,megtévedt, elbukott, nem szándékosan tette; ha a későbbiekben valaha ... „ így a szülőhöz szoktuk beszélni, a bírákhoz pedig „Nem tette, nem tervezte, hamisak a tanúk, koholt a vád!”
Mondd azt, Caesar, hogy bíróként kívánsz ítélni Ligarius tette felől, kérdezd meg, mely hadseregben volt; hallgatok, még azon dolgokat sem sorolom elő, amelyek a bíróra talán hatással lehetnének:
„Legátusként utazott el a háború előtt, béke idején maradt ott, a háború váratlanul ott érte, s magában a háborúban sem volt kegyetlen, lelkét és hajlandóságát tekintve teljességgel a te pártodon állott. „ így egy bíró előtt szokás beszélni, most egy atyához szólok: „Megtévedt, megfontolatlanul cselekedett, megbánta; irgalmadhoz menekülök, bűnéért kérek kegyelmet, s azért könyörgök, hogy bocsánatot nyerjen.” Ha azt még senki sem nyerte el, úgy elbizakodottság ezt kérni, ha azonban már sokaknak osztályrészül jutott, úgy most is nyújts segítséget, hiszen erre felkeltetted a reményt.

Vajon ne legyen Ligariusnak oka a reménykedésre, noha nekem még arra is van lehetőségem, hogy más érdekében kérést terjesszek eléd? Ám reményem nem ezen beszédben gyökeredzik, s nem azoknak, barátaidnak az igyekezetében, akik Ligarius érdekében hozzád könyörögnek. Láttam ugyanis, és kitapasztaltam, hogy mire ügyelsz leginkább, amikor valakinek a megmentésén sokan fáradoznak; a kéréssel hozzád fordulók ügye fontosabb számodra, mint arcvonásaik, s nem arra ügyelsz, mennyire áll közel hozzád az, aki kérést intéz hozzád, hanem arra, mennyire áll közel ahhoz, akinek érdekében fáradozik. így hát oly sokat juttatsz a tieidnek, hogy számomra olykor boldogabbnak tűnnek azok, akik nagylelkűségedet élvezik, mint te magad, aki nekik oly sokat juttatsz, látom azonban, hogy előtted - amint mondottam – az ügyek nagyobb súllyal esnek latba, mint a könyörgések, s leginkább azok által hagyod magadat megindítani, akiknek fájdalmát a legjogosabbnak tartod.

Ligarius megmentésével kedves dolgot fogsz cselekedni sok barátod számára, azonban, kérlek, gondold meg ezt szokásod szerint. Kiválóan bátor, általad próbált férfiakat, szabinokat hozhatok eléd, az egész szabin tartományt, Itália virágát s az állam erősségét; ismered ezeket a nagyszerű embereket.
Tekintsd mindannyiuk szomorúságát és fájdalmát, látod T. Bracchusnak magának - akiről jól tudom, nagyra becsülöd – és fiának könnyeit és gyászát!

Mit mondjak fivéreiről? Ne gondold, Caesar, hogy ezen ügyben csupán egyetlen személyről van szó; vagy mindhárom Ligariust meg kell tartani az államban, vagy mindhármat ki kell vetni az államból. Ugyanis bármilyen száműzetés kedvesebb számukra, mint hazájuk, otthonuk és házi isteneik, ha ez az egy (fivérük) száműzetésben van. Ha testvérien, istenfélően és fájdalomtól indíttatva cselekszenek, indítsanak meg téged könnyeik, istenfélelmük, testvéri szeretetük; érvényesüljön hát szavad, amely számodra a győzelmet szerezte.
Hiszen hallottunk téged azt mondani, hogy mi mindenkit ellenségnek tartunk, aki nincsen velünk, te pedig ezzel szemben mindenkit hívednek tartasz, aki nincs ellened. Látod hát ugye, eme ragyogó férfiakat, a Brocchusok háznépét, L. Márciust, C. Caesetiust és L. Corfidiust, akik mind római lovagok, akik gyászöltözetben jelentek meg, s akik általad nem csupán ismert, hanem megbecsült férfiak, akik a te pártodon állottak? S rájuk haragudtunk, utánuk kutattunk, s jó néhányan fenyegettük is őket. Tartsd meg tehát tieid között az övéiket, hogy – miként mindaz, amit mondtál - ez is igaznak bizonyuljon.

Ha azonban mélyebben megvizsgálhatnád a Ligariusok egyetértését, úgy ítélnéd, hogy mindegyik fivér a te pártodon állott. Vajon kételkedhet-e valaki abban, hogy amenynyiben
Q. Ligarius Itáliában lehetett volna, ugyanazon nézeten lett volna, amelyen fivérei voltak? Ki az, aki ismerte a teljességgel egybehangzó és szinte összeolvadó egyetértést ezen majdnem egykorú fivérek között, és nem érezhette, hogy minden más előbb megtörténhet, semmint a fivérek eltérő véleményhez s párthoz csatlakozzanak? Lélekben tehát mindnyájan a pártodon álltak, az idők vihara ragadta el egyiküket; aki, ha saját belátása szerint cselekedhetett volna, azokhoz volna hasonló, akiket te mégis meg akartál menteni.

Ám még ha el is ment a háborúba, még ha ellenséges nézeteiben el is távolodott nem csupán tőled, hanem fivéreitől is; ők, a tieid kérlelnek téged, s midőn minden ügyletükben részt vettem, jól emlékszem, hogy T. Ligarius quaestor urbánusként hogyan viszonyult hozzád és méltóságodhoz. Az azonban még kevés, hogy én emlékszem, remélem, hogy te, aki a jogtalanságokon kívül mást nem szoktál elfelejteni, mert ez szellemednek és lelkületednek sajátja, visszaemlékezvén az ő érdemeire quaeston hivatalában s némely más quaestorokra is szintén emlékszel.

Tehát ez a T. Ligarius, aki akkoriban másra sem törekedett - hiszen nem láthatta előre ezen fejleményeket - , mint hogy őt igyekvő és derék férfiúnak ítéld, kéri most tőled könyörögve fivére megmentését.
Amit, ha az ő kötelességtudását emlékezetedbe idézve kettejüknek osztályul juttatsz, úgy nem csupán őket magukat, s nem csak ily számos kiváló férfiút, s nem csupán bennünket, barátaidat, hanem az az államot is három kiváló és feddhetetlen fivérrel ajándékozod meg.

Járj el tehát úgy, amint nemrég egy felettébb derék és nagyszerű ember esetén tetted a curiában, most a farumon e kiváló és az egész gyülekezet által nagyra becsült fivérekkel szemben is! S amint a senatus kedvéért megbocsátottál annak, úgy kegyelmezz meg ennek is a nép kedvéért, amelynek akaratát mindig felettébb nagy tiszteletben tartottad, s ha azon nap számodra igen dicsőséges és a római nép számára igen kedves volt, úgy igyekezz, könyörgök, Caesar, mennél gyakrabban azon dicsőséghez hasonló hírnevet szerezni.
Semmi sem oly népszerű, mint a jóság, s erényeid közül egyik sem csodálatra méltóbb és kedvesebb számos híved számára, mint kegyességed.

Ugyanis az emberek egyetlen más dolog révén sem jutnak közelebb az istenekhez, mint embertársaik megmentésével. Semmi nagyobbat nem adhat neked szerencséd, sem természeted jobbat azon szándéknál, minthogy mennél többeket megments. Az ügy talán hosszabb szónoklatot követelne, természeted bizonyára rövidebbet.
Minthogy azonban hasznosabbnak ítélem, ha te magaddal beszélsz, mintha én, vagy valaki más beszél veled, beszédemnek tehát végére értem, csupán a következőre kívánom felhívni figyelmedet: ha a távollévő Ligarius életét megmented, úgy ezzel az összes jelenlévőt ajándékozod meg.



Fordította: Nótári Tamás